A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-24 / 21. szám

óceántól. Éghajlata igen kelle­mes. elegendő az évi csapadék, a levegő tiszta és aránylag szá­raz, sok a napfény, a talaj ter­mékeny. A magas fekvésű me­dencékben burgonyát, kukoricát, árpát, búzát, hagymát, gyümöl­csöt termelnek; szarvasmarhát, lovat, öszvért, juhot, lámát te­nyésztenek. Az ország területének csak 4,5 százaléka áll állandó mezőgaz­dasági művelés alatt, 8 száza­léka legelő, 73 százaléka erdő. Az összes birtokosok 1 százalé­kát kitevő nagybirtokosok kezé­ben van a földterület 40 száza­léka, a szegényparasztság (fő­ként indiánok és meszticek), amely a birtokosok 92 százalé­kát teszi ki, a földterület 31 százalékával rendelkezik. A föld­elek megmunkálásánál elterjedt a „huacipungo", félig jobbágyi bérleti rendszer. Quito, az ország és Pichincha tartományának fővárosa a Köz­ponti-fennsíkon, az egyenlítőhöz közel, 2850 m tengerszint feletti magasságban, a Pichincha vul­kán fekszik. Spanyol konkvisztá­dorok alapították 1534-ben San Francisco de Quito néven. A spanyol gyarmati és barokk épí­tészet nagyszerű emlékeivel ta­lálkozunk a város legrégibb ré­szében. Ilyenek a csodálatosan szép székesegyház, az egykori kormányzói (ma elnöki) palota, több hatalmas kolostor és szá­mos kisebb-nagyobb palota. Számos temploma és 55 egykori kolostora van. A romantikus óvárost már régen széles sugár­­utakkal rendelkező, modern ne­gyedek veszik körül. Egyeteme egyike a legrégebbieknek Ame­rikában. Vannak híres múzeumai, könyvtárai. Lakóinak többsége mesztic, környékét földművelő indiánok lakják. Leggyakrabban a városok piacain lehet talál­kozni velük. Ecuador a spanyol hódítás előtt az inkák birodalmának ré­sze volt. Bár hivatalos nyelve — az indián szavakkal erősen ke­vert — spanyol, a lakosság zö­me ma is a kecsua nyelvet hasz­nálja, és még mindig vannak, akik az ősi törzsi vallások hívei. Az indiánok viseletének elma­radhatatlan része a melegtől és a hidegtől egyaránt jól védő poncho és a keskeny karimájú, magas kalap. Alacsony terme­­tűek, barátságos, jóarcú embe­rek, vonásaikban megőrizték az inkák büszkeségét. Legtöbbjük egész életében nem hagyja el szülőföldjét, s becsukott szem­mel is ismeri a környező hegyek sziluettjét, amelyekhez sok mon­da, legenda fűződik. Hitük sze­rint az évszázadok óta sötét füstfelhőt pipáló tűzhányók bel­sejében jó és rossz szellemek laknak. A jó szellemek megvé­dik az indiánokat és otthonai­kat. Hiszik, hogy a hó- és jégborí­­lotta tűzhányó hegyekről szóló legendák, jóslások, szerencsét, boldogságot hoznak a szegény, nyomorgó indián őslakóknak, ha lassan is, de egyszer biztosan beteljesednek. 1. Belvárosi utca Quitóban. 2. Kunyhó a dzsungelben. 3. Petőfi-emlékmű Quitóban. 4. Piac Mishavaliban. 5. A Sant Rafael vízesés. 6. Quito látképe. 7. Cotopaxi - a Föld legmaga­sabb működő vulkánja (5897 méter). BŰN ÉS BÜNTETÉS (Folytatás lapunk múlt heti szá­mából.) . .. Ha a bírósági büntetőtanács valakit a személye ellen felho­zott vád egyes pontjaiban va­lóban vétkesnek talál és bünte­tésképpen feltétel nélküli sza­badságvesztéssel sújtja az ille­tőt, akkor a vádlott - az ítélet jogerőre emelkedése után - fegyenccé válik. állandó irányítás és ellenőrzés alatt. Az elítélteket a fegyházban zárkában, a börtönben és a fogházban viszont közös lakó­­helyiségben kell elhelyezni és az első, illetve másodfokú bün­tetések esetében csak fegyelmi fenyítés vagy elkülönítés céljá­ból alkalmaznak zárkát. A leg­súlyosabb büntetés a magánel­A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN KEHI SORSOK Sorsánajr, „napi programjá­nak” további alakulását — a rászabott büntetés letöltése alatt - a hazai büntetés-végrehajtási rendszer előírásai szabályozzák. A különböző büntetések között ugyanis kiemelkedő jelentősége van a szabadságvesztésnek, mert az a legerőteljesebb visszatartó hatású büntetés, amely az elí­télt elszigetelése révén közvet­lenül szolgálja a társadalom védelmét; de a büntetés neve­lési feladata sem oldható meg nélküle. E törvényerejű rendelet ezért a szigor és a humanizmus el­veit egyesíti előirásaiban. Egye­bek között kimondja: a büntetés célja csak korszerű végrehajtás­sal érhető el, ezért a szükséges elzártság mellett a „bűnhődési" módszernek biztosítania kell az elítélt és a külvilág közötti kap­csolat fenntartását, sőt, indo­kolt esetben vagy jutalomkép­pen annak fokozását is. Ez utób­bira — a szigor és az elzárás mellett — azért van szükség, hogy az elítélt büntetésének le­töltése után ne kitaszított, ide­gen egyénként kerüljön vissza a társadalomba. Fontos szempont ezért a büntetés-végrehajtási rendszer egészében, hogy az elítélt semmi esetben sem szá­mít kiszolgáltatott egyénnek a fegyőrök és a nevelők kezében, hanem részletes szabályzatba foglalt kötelességei és jogai vannak. Ennek értelmében pél­dául a fogházba zárt, azaz a legenyhébb büntetést kapott fe­­gyenc életrendje csak részben meghatározott és még az ennél sokkal szigorúbb büntetésnek számító börtönben is engedé­lyezhető az elítélt rövid tartamú eltávozása. Csupán a legsúlyo­sabb büntetésnek számító fegy­házban áll az elítélt életrendje zárás. Az elítélt sohasem válo­gathatja meg lakó- vagy zárka­társát, szomszédját; minden eset­ben adott közösségben kell él­nie. Jogosult viszont elhelyezés­re, élelmezésre, ruházatra és egészségügyi ellátásra; továbbá a hozzátartozóival vagy más, er­re a célra külön megjelölt sze­mélyekkel való személyes és le­velezés útján történő érintkezés­re. Kapcsolatot tarthat fenn jo­gi képviselőjével is, valamint a szabadulás utáni munkáltatójá­nak megbízottjával. E szabály­zat meghatározza azt is, hogy milyen gyakran fogadhat láto­gatót, kaphat vagy küldhet cso­magot és mi módon használhat­ja fel keresetének a személyes szükségletekre fordítható részét. A nevelés célját és a fegyelem megtartását célozza a szabály­zatnak az az előírása, hogy a büntetés-végrehajtó intézetekben minden parancsra vagy enge­déllyel történik. A büntetés célja, hogy a tör­vényszegő elítélt — törvénytisz­telő állampolgárrá váljék. A hosszabb-rövidebb büntetés-vég­rehajtás során ennek érdekét szolgálja mind a szigor, mind a szocialista törvényesség hu­manizmusa. Ez utóbbira hadd említsünk csak egyetlen példát: a szabadságvesztés időtartama alatt büntetés-végrehajtási sza­bályzat - a közvetlen munkál­tatáson túl - a szakképzést is lehetővé teszi. És ha az illető eredményesen vizsgázik, szak­munkás-bizonyítványán nem a börtönparancsnok, hanem az illetékes szakmunkásképző inté­zet igazgatójának aláírása és pecsétje szerepel. A börtönök rendje pontosan alkalmazkodik a büntetés-vég­­lehajtási szabályzat előírásaihoz. Eltűnt a régi börtönök „kultú­rája” : a vödör, az éheztetés, a verés. Ez utóbbival kapcsolatban a törvényerejű rendelet leszöge­zi, hogy kényszerítő eszközök használata csak kivételes esetek­ben, akkor is előzetes figyelmez­tetés után alkalmazható. Az elítéltek étrendjén a táp­lálkozás korszerű elveinek meg­felelő, változatos ételek szere­pelnek és egyre nagyobb gon­dot fordítanak az étkezés kul­túrájára is. A rabok ebédlőhe­lyiségben, tányérból, evőeszkö­zökkel étkeznek; az elítéltek kö­zül kikerült szakácsok tiszta fe­hér köpenyben mérik ki a bő­séges adagokat, de van diétás - kímélő - étrend is. Szerepel az étlapon csontleves és zöld­borsófőzelék, lekváros bukta és mákosmetélt, székelykáposzta és paprikásszelet, rizsfölfújt és pá­rolt hús. A büntetés-végrehajtási sza­bályzat alkalmazása, a börtönök napi rendje azt bizonyítja, hogy a bűntettet követő büntetésnek elsősorban nevelési feladata van; hogy a bűnhődés az elítél­tek szemében is a törvényesség iránti bizalmat és tiszteletet kí­vánja erősíteni. Igaz, sajátos körülmények kö­zött, de a társadalom és a szo­cialista törvényesség védelmé­ben. Mert sem az igazságügyi szer­vek, sem a törvénytisztelő, becsű, letes emberek számára nem mindegy, hogy a törvényszegők­kel szemben alkalmazott bün­tetések elérik-e céljukat? FOTO: KÖNÖZSI 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom