A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-24 / 21. szám
IFJÚSÁGUNK DICSÉRETE Az Ifjúsági Vasútvonal hegyek között halad. Pontosan húsz kilométer hosszú. Hronská Dúbravától Selmecbányáig (Banská Štiavnica) vezet. Ezt a rövid utat harminc évvel ezelőtt csaknem másfél óra alatt tette meg az akkor még keskenyvágányon közlekedő apró kocsikból álló vicinális. Füstöt pöfékelő mozdonya meg-megpihent az állomásokon, a szembe jövő szerelvényre várva, kitérő vágányon. A teherforgalom még ennél is lassúbb volt, pedig fontos üzemek termékeit kellett elszállítani. Így aztán kézenfekvő volt a gondolat, hogy korszerűsíteni kell ezt a vasútvonalat, s az építés fölött az akkori Csehszlovák Ifjúsági Szövetség vállalt védnökséget: ez lett nálunk az első ifjúsági építkezés. 1949-ben kezdődött meg, s az újjáépített vonalat 1949. október 30-án adták át rendeltetésének. Fiatalok vezették az első szerelvényt, kékinges fiúk, lányok voltak az első utasok. Hronská Dúbravától Selmecbányáig tovább tartott az út. mint valámikor, de persze csak azért, mert minden állomáson, ahol csak áthaladt, ünnepség volt, egyre jobban s jobban felvirágozták az amúgy is már a virágok alatt szinte roskadozó szerelvényt. Fenyögallyakból font koszorúk zöldelltek a mozdony „orrán“. A legfényesebb ünnepség természetesen Selmecbányán volt. Párt- és kormányküldöttség, az ifjúsági szövetség vezetői és főleg a vasút építői vettek részt rajta, na meg persze a lakosság apraja-nagyja. Az egész város énekelt, táncolt. A fiatalok első győzelmüket ünnepelték a háború után a szocializmus felé haladó Csehszlovákiában. A vasútvonal megépítése fontos népgazdasági érdek volt. De hallatlan politikai és nevelési sikernek is számított, megmutatta, hogy mire képes az ifjúság. A háborúból és az utána következő nehéz évekből kikerülő ország ifjúságának összefogása, nehéz és szorgalmas munkája eredményeképpen készült el az Ifjúsági Vasútvonal. Az a negyvenhétezer — köztük számos külföldi — fiatal, aki részt vett az építkezésben, szorgalomból, lelkesédésből jelesre vizsgázott. A hegyek között sátrakban laktak, talpfákat emelgettek, törékeny lányok betont kevertek, követ hordtak, teherkocsikat raktak ki. Megmutatták, hogy a jó ügyért képesek dolgozni, áldozatot hozni. Fizetést nem vártak és nem is kaptak. Amikor elindultak az építkezésre, senki sem mondta nekik, hogy mennyi lesz ott a kereset. Enni kaptak csak és szállást, egy-két korona zsebpénzt, hogy szódavizei, limonádét vehessenek, és amikor elindultak haza, egy kék inget kaptak, amit az ifjúsági szövetség jelvénye díszített. A háború utáni fiatal nemzedék átnevelő- iskolájává lett ez az építkezés. Levetkőzték korábbi nézeteiket, megrögzött szokásaikat. Üj világnézetet, korszerűbb magatartást sajátítottak el. Odahaza ők szolgáltak példaképül a többi fiatalnak. Közülük kerültek ki a CSISZ-alapszervezetek vezetői. Az építkezés résztvevői felnőttek a párt soraiba. A munka nehéz volt, annál is inkább, mert harminc évvel ezelőtt természetesen még nem álltak rendelkezésre olyan korszerű földmozgató, pályaépítő, talpfa- és sínlerakodó stb. gépek, mint ma. Mindezeket a munkákat kézi erővel kellett elvégezni. Már ezért is sokat mondanak az építkezésre vonatkozó egyes számadatok. Az akkori viszonyok között elképesztő, hogy 921 ezer köbméter földel mozgattak meg, többnyire csak lapáttal, csákánnyal és főleg lányok. Hidakat, új állomásépületeket, forgalombiztosító berendezéseket létesítettek. Fiatalok százai dolgoztak a Selmecbányái pályaudvar átépítésén. Sok beton kellett ide. Meg is kevertek 28 740 köbmétert belőle, de a hozzávaló kavicsot, cementet is a brigádosok szállították távolabbról, mert a kornyéken csak szikla található, kavics nem. A vasút nyomvonala többnyire nedves réteken és erdőkön át vezet. A talajt ezért vízteleníteni kellett és rengeteg erdőt irtani. Előkerültek a fejszék, a fűrészek, s vágták az erdőt. Amott a lányok emelték a töltést magasra, hogy áthidalhassák a völgyet. A hozzáértők szerelték a távbeszélő- és távíróhuzalokat, sok fiatal itt tanult meg villanyt szerelni. A sátortáborok mellett a katlanokban többnyire gulyást főztek, mert azt lehetett a legkönnyebben készíteni. A völgyekből, táborokból új életet vittek haza a fiatalok. Az építkezésen sokat láttak, tapasztaltak. Oj barátokra leltek, távoli vidékek fiataljaival ismerkedtek össze. Több ezer külföldi diák is dolgozott itt, így például Lengyelországból, az NDK-ból, Romániából. Jugoszláviából. Mindannyian egy emberként fogtak a tennivalóhoz. Nem nézték, melyik a könnyebb csákány, lapát. Fogták, ahogyan jött, sorjában. Megtanulták egymás dalait, egymás nyelvével, szokásaival ismerkedtek. Nem számított itt, ki milyen nemzetiségű, cseh, szlovák, magyar, német vagy román. „Egy a jelszónk — a béke“ — énekelték esténként, ezt visszahangozták a hegyek. Így lett az építkezés egyúttal az internacionalizmus iskolája. Amikor az Ifjúsági Vasútvonal építése befejeződött, már javában folyt a CSEMADOK szervezése. A régi párttagok mellett azok a fiatalok voltak a legfőbb támogatói a sorra alakuló CSEMADOK-szervezetek munkájának, akik a nagy építkezésen sajátították el a politikai ismereteket s lettek meggyőződéses internacionalistákká. Sok helyen a szerveződő helyi csoportok el sem tudtak volna indulni, ha nincsenek ezek a fiatalok. Harminc hosszú év telt el azóta. A motorvonatok vidáman robognak az „új" vonalon a selmeci hegyek között. A harmincadik évfordulón helyes volt megállni egy pillanatra és megemlékezni az építkezés szép napjairól. Azokról a dalos, tábortüzes, mesés estékről. Meg a lányokról, akik ott dolgoztak és sürgölődtek, forgolódtak, széppé tették a vasárnap délutánokat. A fiatalok lelkesedése azóta sem apadt. Az Ifjúsági Vasútvonal megépítése óta nemegy kiemelt nagyberuházás felett vállalt védnökséget a Szocialista Ifjúsági Szövetség. Ott voltak, a fiatal építők, lelkes SZISZ-tagok, mindenütt a szocializmus nagy építkezésein. S dolgoztak tűző napon, zuhogó esőben, hóban, sárban, fagyban. Ott lesznek ezután is. Folytatják azt. amit az Ifjúsági Vasútvonalon elkezdtek. BAGOTA ISTVÁN elnökének szavaival - a 32 aranyérem egyikének indoklását ajánlom figyelmébe: - Ez a virágtól önkéntelenül is vonzza az ember tekintetét. Készítője gerberát és strelíciát, két különleges, önmagában is feltűnő virágot tett egymás mellé, élénkítésnek pedig több más virágot is alkalmazott. Ez egy kicsit ellentmond ugyan a virágkötészet szabályainak, de az egyszínű virág mindig elegáns, a gyöngyvirág egyszerű és kedves, a tulipán pompás, a gerbera nemes, a strelícia pedig uralkodó. Általában nem vegyül más virággal, nehezen talál párt. Ez a virágkollekció mégis szép: éppen a merészsége miatt mondja egyetlen aranyérem ürügyén a szakember. Tessék ezt az indoklást megszorozni 32-vel, aztán az ezüstérmek számát jelző 45-tel, majd a bronzérmeket jelentő 28-cal; ehhez még hozzáadni a végeredményt kialakító szakmai vitát s hamarosan kiderül: könnyű dolog-e döntnö’knek lenni virágügyben?. . . ♦ ♦ ♦ Régebben egyszer Malmaisonról, e híres kastély még híresebb kertjéről olvastam valahol, ahol Napóleon első felesége, Josephine sétálgatott. Akkoriban itt volt Európa legnevezetesebb rózsagyűjteménye, hiszen a gyűjtést - egész Európában - a nagyhírű hadvezér katonái végezték. A virágkiállítás csarnokait járvc jutott eszembe: az idei Flóráról vajon mit vittek volna császáruknak a derék franciák? Azt gyanítom, hogy sokféle virág magja, hagymája vándorolt volna Malmaisonba. Gerbera és lila fürtös gyöngyike, rózsa és tulipán, talán szegfű és dália, orchidea és jácint, de tán még buján zöldellő anyósnyelv is. . . Persze, ez utóbbit nem célzásképpen, mert Napóleon nemigen szerette az élcet; hanem azért, mert ez a mély-zöld növény is éppen úgy dísze lehet szobának és kertnek, mint a többi dúslevelű, hamvas szirmú, illatos növény. Hétköznap és ünnepnap egyaránt. GYÖKERES GYÖRGY felvételei
