A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-24 / 21. szám

A Csehszlovákiái Magyar Tanítók Központi Énekkara. Vezényel Vass Lajos. Dolgos 15 év ünnepe do Ivón vezényletével rendkívül meggyőzően bizonyította, hogy Szijjártó Jenő: Esti hangulat Zsérén vagy Vass Lajos: Jöven­dölés című szerzeménye mennyi­re kitűnő kórusmű. Sokat kellett tapsolnunk szív­ből, önzetlenül, megérdemelten a fiatal, mindössze 15 éves énekkarnak, amely hódit és ba­rátokat szerez, barátságot hir­det itthon és a nagy világban! Dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára ünnepi kö­szöntőjében 15 év nagyszerű munkáját méltatta. Ugyanígy nagyra értékelte kórusunk tevé­kenységét Klimits Lajos, a Kul­turális Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője, aki felol­vasta és átadta az énekkarnak a Kulturális Minisztérium köszö­nő levelét. A nagyszerű ünnepi hangver­seny után közös vacsorán vett részt a két énekkar. Ezen Lőrincz Gyula, a CSEMADOK KB elnöke mondott pohárköszöntót. Hang­súlyozta, hogy a CSMTKÉ ter­jeszti és megismerteti a népek dalkincsét, a zene nyelvén ápol­ja a barátságot az ország né­pei között. Ezt követően Lőrincz Gyula országos elnök és dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára elismerő okle­veleket és ajándékokat adott át Janda Ivánnak és Vass La­josnak, valamint a CSMTKÉ 18 alapító tagjának. Ajándékokat A Csehszlovákiai Magyar Taní­tók Központi Énekkara megala­kulásának 15. évfordulója alkal­mából ünnepi hangversenyt adott a Szlovák Filharmónia koncert­termében. A több mint három­órás műsorban repertoárjának legnagyszrűbb kórusműveit éne­kelte felemelőn, szépen, tisztán és összehangzóan, az évforduló­hoz méltó igazi remekléssel. Nagy volt az érdeklődés, s a telt ház a CSMTKÉ jelentősége mellett szólt. A kiváló kórus úgy van már jelen életünkben, gon­dolkozásunkban, mint egyik leg­jelentősebb reprezentánsa nem­zetiségi kultúránknak. Tizenöt éves a kórus, s tagjai mindent tudnak, amit ilyen rövid idő alatt csak roppant akarással és erő­feszítéssel lehet megtanulni. Olyan kiváló karnagyok vezeté­sével, mint Janda Ivón és Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző. Végig az volt az érzésem, hogy a CSMTKÉ tagjai már nem is szerepeltek a Szlovák Filhar­mónia hangversenytermében, ha­nem a szó legnemesebb értel­mében szabadon, önfeledten, teljes átéléssel, a legfinomabb hangulatot és árnyalatot is ki­fejezni tudón énekeltek. Kodály, Bartók, Lassus, Monteverdi és más hozzájuk hasonló nagy ze­neszerzők műveit úgy tolmácsol­ták, mint ha egy-egy kórusmű­ből a szólamokra vonatkozó részt énekelték volna a bölcső elha­gyásától mostanáig. Azt a benyomást keltették a saját magukat ünneplő hang­versenyen, hogy ők soha nem gyakoroltak, mégis tudták, amit a kiváló karnagyok kívántak tő­lük. A legmagasabb művészi szintet természetes éneklésükkel érték el ünnepi hangversenyü­kön. Mesterkéltség nélkül jutot­tak el a legszebb, legcsodálato­sabb természetes éneklésig. Ke­A CSMTKÉ és a Vasas Szakszervezetek Központi Művészegyüttesének Énekkara. Vezényel Janda Iván. rekedik a szél, vihart kavar, majd hirtelen alábbhagy a böm­­bölés, de lelkünket még fogva tartja a zúgás, morajlás, a ter­mészet illetve a természetesség ereje. Valahogy ezt éreztük egész este, miközben lelkünk nyitott ko­­puján át beáramlott a dal. Az egész hallgatóság egyazon véleményen volt: örüljön és le­gyen büszke az a zeneszerző, akinek a kórusművét ez az énekkar felveszi a repertoárjá­ba! Az ünnepi hangverseny után mindenki elhitte, hogy a CSMTKÉ megérdemelten jutott el igen rangos nemzetközi kórusverse­nyekre a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kórusmozgalmát és nemzetiségi kultúránkat képvi­selve. A VASAS Szakszervezetek Központi Művészegyüttesének Énekkara, a CSMTKÉ legrégibb barátja és segítőtársa vendég­kórusa volt az ünnepi hangver­senynek. Egy nagy múltú és tu­dású énekkar hangversenyezett közösen a Csehszlovákiai Ma­gyar Tanítók Központi Énekka­rával. Viszonozta kórusunk ven­dégszereplését, amikor Budapes­ten adott műsort, a Zeneakadé­mia hangversenytermében, a Vasas Szakszervezetek Központi Énekkara megalakulásának 70. évfordulóján. A közös számokban nyújtott remeklés Vass Lajosnak, a ven­dégénekkor karnagyának érde­me. Kodály: Mátrai képek vagy Lassus: Visszhang című szerze­ményét aligha énekelné szebben és tisztábban kórus. Eugen Su­­choň: Aká si mi krásna című műve is gyönyörűen hangzott az egyesített vegyeskarok előadásá­ban. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara Jan­adtak át a Vasas Szakszerveze­tek Központi Művészegyüttese Énekkarának is. Nagy derültséget keltett Hor­­sica Ferenc, a CSMTKÉ elnöke, aki Vass Lajosnak úgy köszönte meg a munkáját, mint a Vasas Énekkar vendégkarnagyának, holott nálunk vendégkarnagy. A vendégénekkar nevében Kiss Já­nos köszöntötte a CSMTKÉ-t, és ajándékokat adott át énekka­runknak. A közös vacsora elfo­gyasztása után szórakozás kö­vetkezett, de egy kicsit mór a holnapra tekintéssel, hiszen ün­nep után jönnek a dolgos hét­köznapok, méghozzá úgy, hogy tartani kell a megbecsülést szer­ző színvonalat, sőt tovább kell emelni a korábbihoz hasonló akarással, fegyelemmel és még több tudással. MACS JÓZSÉF Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK ÉLETÉBŐL Kármán József Irodalmi és Kulturális Napok A CSEMADOK losonci (Luče­nec) járási bizottsága 1969-tő! az elmúlt év kivételével, minden év tavaszán megrendezte a Kár­mán József Irodalmi és Kultu­rális Napokat. Erre a rendez­vényre az idén április 14. és 19. között került sor Losoncon és a környező községekben. A ren­dezvényt Sáfi Béla, a CSEMA­DOK JB elnöke nyitotta meg. Kármán József írói munkásságát Princz Sándorné tanítónő mél­tatta. majd Nagy Ildikó tanítónő tartott előadást a csehszlovákiai magyar irodalom harminc éve címmel. A megnyitó ünnepségen jelen volt városunk szülöttje Lőrincz Gyuláné Gály Olga írónő, aki­vel a közönség az elhangzott ismertető előadások után beszél­getést folytatott az eddig meg­jelent műveiről és most készülő munkájáról. Az egyhetes rendezvénysoro­zat keretében több községben és iskolában volt író-olvasó talál­kozó. Az olvasók tíz helyen ta­lálkoztak L. Gály Olga, Csontos Vilmos és Duba Gyula Madách­­díjas írókkal. Mindenütt tartal­mas vita alakult ki nemcsak a jelenlevő írók műveiről, de a hazai magyar irodalomról is. A Kármán József Irodalmi és Kulturális Napok keretében Hét-ankét volt Losoncon, és Fü­leken. Ezeken a CSEMADOK képes hetilapjának szerkesztősé­gét Mács József és Zs. Nagy Lajos képviselték. A szervezők az ankétra meghívták a lap elő­fizetőit. hogy a szerkesztőkkel megvitassák a Héttel kapcsola­tos kérdéseket, a lap színvona­lát stb. Sajnos, különösen Füle­ken nagyon kevesen jöttek el az ankétra. pedig majdnem min­den CSEMADOK aktíván sokan hiányolják az ilyen találkozókat. Az ankét ennek ellenére külö­nösen Losoncon teljesítette kül­detését, ahol az olvasók sok ér­tékes javaslatokat tettek a lap szerkesztésére vonatkozólag. A Kármán Józef Irodalmi és Kulturális Napok záróünnepé­lyére a CSEMADOK járási bi­zottsága irodalmi szemináriumot szervezett, amelyre 60 személyt hívott meg. (Sajnos kevesen jelentek meg a meghívottak közül). A szemináriumot Jacs­­menyik Frigyes tanító, a járási népművelési szakbizottság elnö­ke nyitotta meg. A szemináriumon megemlé­keztek József Attilának a nagy magyar proletárköltőnek 75. szü­letési évfordulójáról. A költő életútját, munkásságát Mács József méltatta szépen össze­állított előadásában. Ezt követően Béres József, a Csehszlovák Rádió magyar adása szerkesztőségének munka­társa emlékezett meg Fábry Zoltán halálának 10. évforduló­járól. CSAK- ISTVÁN 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom