A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-17 / 20. szám
A fronton... (Kiss László, Várady Béla, Csendes László, Oláh Jenő, László Géza és Mázik István). NOVELLAFÜZÉR A SZÍNPADON Az Alom Tivadar hadparancsa — a Magyar Területi Színház kassai (Kosicei) Thália Színpadának legutóbbi bemutatója — minden ízében, minden pillanatában, úgyszólván valamennyi mondatával meglepetést hordoz. Semmiféle ismert kategóriába nem sorolható produkciót lát aki megtekinti; legalábbis a szlovákiai magyar színházi élet berkeiben újszerűén ható, eddig nem ismert produkciót. Először is maga a darab. Rácz Olivérnek a Megtudtam, hogy élsz című regénye, illetve elbeszéléseinek Álom Tivadar hadparancsa címen kötetbe gyűjtött füzére egyaránt sodró erejű és eredeti hangvételű prózai alkotások. És bátran azonnal hozzátoldhatom azt is, hogy nem a megjelenés utáni évek, esetleg évtizedek „késői fölfedezésének" szokásos okán, hanem egyszerűen azért, mert szerkezetükben és mondanivalójukban egyaránt kiváló írói erényekről adnak tanúbizonyságot. Zalabai Zsigmond írja az írót hatvanadik születésnapján köszöntő cikkében; „Rácz Olivér alakmásait. Hernádi Tivadart és Álom Tivadart, a szlovákiai magyar próza figuraállományának e feledhetetlen hőseit egyaránt megcsapta a levendulaillat is, az új akarások szele is. Merengő Krúdy-hősként bolyongónak a nyugalmat árasztó utcácskákon, a macskaköveseken persze; légyottokról ábrándozva, eltűnődve egy-egy régi vers foszlányán, egy-egy zeneszám lélekben felvisszhangzó dallamán. Bakó, az öreg tartalékos (Várady Béla) Légies ez a világ; olyannyira szép, hogy talán igaz sem lehet. Törvényszerű hát, hogy a légvárakat maguk a hősök rombolják le; finom iróniával, maró szatírával, groteszk humorral foszlatva szét az illúziókat. Ezek után az érdekesebb életnek, a nyersebb valóságnak néznek a szemébe; a társadalmat figyelik, minősítik és próbálják alakítani. Hernádi — másik nevén Álom — Tivadar tanári diplomával a zsebében próbálja meg alakítani — új eszmék hintésével — a „sorsot”. Ma már csak történelmi fölkiáltójel, ám a negyvenes évek legelején megdöbbentő valóság, hogy az ilyesmi felforgató tevékenységnek számított, úgyhogy Hernádi alias Álom Tivadar egyhamar szigorú megrovásban részesül s lázító elemként a legveszélyesebb orcvonal élére kerül, de bőven kijut neki a munkaszolgálatosok és internálótáborokba hurcoltak keserű kenyeréből is. Hernádi és Álom Tivadar (azaz Rácz Olivér, hiszen mindvégig az író életének eseményei peregnek előttünk) azonban az embertelen környezetben is ember tud maradni, s túlélve a háború fortéiméit a Fóbry Zoltán hirdette vox humane szellemében keresi-hirdeti helyét a felszabadulás utáni társadalomban. Mindebből bizonyára nyilvánvaló, hogy témájában valóban újszerűén hat Rácz Olivér sodró erejű prózai alkotásainak színpadi adaptációja. De színházunk házatáján újszerűén kísérletnek számít a dramatizálás felelősségteljes munkája is nevezetesen az, hogy Szűcs János és Kmeczkó Mihály egy csehszlovákiai magyar szerző prózai alkotásaiból írtak színművet. Rögtön itt fűzhetem hozzá, hogy a színpadi adaptáció sikerült és jó munka, határozott vonalvezetésű és lényegre szabott, s ami méq fontosabb; színházi ihletésű próbálkozás. Az előadás sikerének egyik fő érdeme okvetlenül Szűcs Jánosé, a rendezőé. A jelenetek általa meghatározott sorrendje egyben azt is példázza; hogyan kell elszánt bátorsággal hűségesnek lenni az Íróhoz; hogyan kell nem szolgai módon tisztelni az írott szöveget, hanem annak szellemét érteni; hogyan Kövesdi Szabó Mari és Csendes László az előadás egyik jelenetében kell különböző játékstílusok vegyítésével tehetséggel szolgálni a színpadi megvalósítás egységes célját. Hozzáértésének és művészetének ékes bizonyítéka, hogy a „közös nevezőre hozott" stílus hiánya ezúttal nem jelenti a rendezés egységes ívének hiányát. Épp fordítva, Szűcs rendezése rendkívül összefogott, egészében jól értelmezhető és hatásos. Az Álom Tivadar hadparancsa kitűnő játékötletekre épülő, korszerű színházi előadás. Szűcs János, a miskolci Nemzeti Színház tagja, nem először dolgozott vendégként a kassai Tháliában, de az eddigiek közül ezt a rendezését érzem a legátgondoltabbnak, legkövetkezetesebbnek. Színpadi törekvésének fő jellemzője ezúttal a folyamatosság és az ötletesség. Hagyta magát sodortatni a cselekmény olykor komoly, olykor groteszk fordulataitól, nem állt meg egy-egy sorsforduló kibontásánál és ahol íróilog vagy szerkezetileg megtorpanni látszott Hernádi Tivadar — Álom Tivadar viszontagságos sorsa, ott ügyes rendezői ötletekkel lendített egyet a szituáción. Hagyta, hogy a főhős viszontagságos sorsa révén Rácz beszéljen a színpadon, de az ő rendezői nyelvén, s így alkotótársként van jelen az előadásban. Gondos színészvezetésről tanúskodnak a nagyjából azonos színvonalú, szokatlanul kiegyensúlyozott, jó színészi alakítások is. A kettős címszerepben Csendes László erőteljes és meggyőző játéka érdemel feltétlen említést s elismerést. Pontos értelmezései, melyek jellemteremtő színészi képességgel párosulnak, nemcsak az író gondolatait sugallják, hanem Rácz Olivér szándékának megfelelően mindenki által vállalható ars poeticává tágítják Hernádi alias Álom Tivadar figuráját. Mellette a. Tháliába vendégként szerződtetett Balázsi Gyula játssza kitűnően a katonai államhatalmat képviselő Kékessy szerepét. Bakót, az öreg tartalékost Várady Béla alakítja gondolatgazdag utalásokkal a sokat próbált katona okosat és közhelyet vegyítő magatartására. Érsek György három katonatiszt figuráját kelti életre találóan vitriolos humorral, s bizony nagy kár, hogy csak alkalmasint jut színpadhoz. Lengyel Ferenc is három különböző szerepben lép színre, mindhárom figurája a jellemábrázolás izgalmas élménye. Kövesdi Szabó Mari játssza Hajnal és Piri szerepét - egyszerű, tiszta és természetes eszközökkel. Játékának rangját emeli, hogy bár a múltban sokszor játszott már e két lány jelleméhez hasonló szerepeket, ezúttal is új színekkel tudta gazdagítani színészi eszköztárát, A többiek — V. Szabó Rózsi, Kiss László, László Géza, Oláh Jenő, Kovács József, Mázik István, Csorosz Klára és Tóth Erzsébet — az összjáték kiegyensúlyozottságában jeleskednek, egyenletes művészi rangot biztosítva az előadásnak, melynek díszlet- és jelmezterveit Platzner Tibor készítette. Végezetül csupán annyit: a januárban bemutatott Warrenné mestersége után az Álom Tivadar hadparancsának sikere újabb öröm. öröm, mert ez a darab egy hazai magyar szerző drámája; s ezen belül pedig egy tehetséges rendező és a jó együttes játékot nyújtó színészek szerencsés csillagzat alatt fogant találkozása, öröm, mert biztatás és elégtétel azoknak, akik a Thália Színpad problémáit s itt-ott mutatkozó válságjelenségeit múló átmenetnek tekintik. és ami mindennél nagyobb öröm: ezzel a bemutatóval a kassai Thá|ia ismét magára talált, most már csak az a fontos, hogy a folytatás se maradjon el. MIKLÓSI PÉTER Bodnár Gábor felvételei 15
