A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-10 / 19. szám
Búcsúzó nemzedék vagyunk már. így utánunk már második nemzedék nő fel, s ez talán még nem is hallott a Sarlóról, amely a húszas évek végén és a harmincasok elején a prágai, brünni és a bratislavai egyetemeken tanuló magyar ifjúság első forradalmi mozgalma volt. Bár engem csak a bratislavai Sarló vezetőjévé választottak meg, de mivel a mozgalom tényleges és állandó vezetője, Balogh Edgár nem rendelkezett csehszlovák állampolgársággal (ez volt a „hivatalos" oka, hogy 1935-ben kitoloncolták Romániába), hivatalosan engem jelentettek be a rendőrségen mint a Sarló országos vezetőjét, később pedig Horváth Ferencet. Volt funkciómnál fogva szükségét érzem feleleveníteni az ötven évvel ezelőtt lejátszódott ún. „koszorúaffért". Bár a Sarló megalakulásának 50. évfordulójára „Ez volt a Sarló" cimen 1978-ban kiadott könyvünket örökség átadásának szántuk, de oly kevés példányban jelent meg, hogy kevesen olvasták. Még kevesebben Balogh Edgár „Hét próbá-ját, amely még 1965-ben jelent meg. Ezért legalább szemelvényeket közlök ezekből, bár az eseményeket érdekfeszítőbb lenne részletesen leírni, mert nemcsak nemzetközi vitát váltottak ki, hanem csiramagjuk lett a magyarkapitányság nem engedélyezte és kötelezvényt íratott alá a két pozsonyi sarlóssal, hogy a tervtől eltekintenek. Ezt kijátszva a koszorút egy hirtelen kiküldött hormodik sarlós Táncsics Mihály sírján helyezte el. A bobérkoszorút szélesebb vörös szalag fogta át, amelyen a következő szöveg állott: „Az új márciusért — a pozsonyi Sarló". Megjegyezni kívánom, hogy abban az időben Bécsben Új március néven magyar nyelvű kommunista folyóirat jelent meg. Tehát a pesti rendőrséget nemcsak a vörös szalag, hanem az új március is felbőszítette. A koszorút a Magyarországgal határos országok nemzetei népeinek színei is díszítették. Beszéd nem hangzott el, küldöttünk azonban egy fehér borítékban elhelyezte a sírra (a piros-fehér-zöld szalag oió) következő üzenetünket: ,,A csehszlovákiai magyar új nemzedék Sarló szervezete történelmi hivatásának szimbólumaként helyezi e koszorút a magyar, szlovák, cseh, román, horvát és szerb nemzetek színeivel Táncsics Mihály sírjára. A Duna-medencei kis népek egymásrautaltságát és közös történelmi sorsmegoldását kerestük Kossuth Lajos szellemében, kiegészíteni akarván 1848 forradalmi vívmányait." Ennyi volt az egész, s minkét mégis mélységes kielégültség öröme töltött el. Csak akkor ébarra, hogy a csehszlovák propaganda érdekében Magyarország ellen hangulatot keltsenek. Rá kell világítanom arra is, hogy a magyar trikolor és a többi nemzet színei mellett vörös szalagot is elhelyeztek, ami a magyar nemzet kegyeletét megsértette volna a legnagyobb magyar költő szobránál. Sajnálom, hogy Farkas István ezt a kérdést idehozta. Kérem válaszom tudomásulvételét." (Nagy zaj a baloldalon, taps és éljenzés a jobboldalon és a jobbközépen.) A Ház többsége a belügyminiszter válaszát ezután tudomásul vette. A Sarló parlamenti megbélyegzésének igen nagy volt a visszhangja. A diákjobboldal röpiratot adott ki a Sarló ellen „Musrkavezetők" címmel, és a Turul bajtársi szövetség „hazaárulónak" nevezte a Sarlót. A támadásnak ez a formája váratlanul ért bennünket. Pergőtűzbe kerültünk. Helyzetünket súlyosbította, hogy a csehszlovák kormánysajtó természetesen azonnal ki akart bennünket magának sajátítani. Csehszlovákiában csak a jobboldali szlovák lapok támadtak minket. Egy áHó napig gyűléseztünk és elhatároztuk, hogy azonnal válaszolunk. Válaszunk végső megfogalmazásán egy éjszakán át rágódtunk. A legmegfelelőbb kifejezéseket kerestük, olyanokat, melyek feltétlenül keresztülmennek a budapesti cenzúrán, s elveinket mégis tisztán közvetítik magyar ifjúságnak. Kilencen írtuk alá a Sarló prágai, brüni és pozsonyi, volamimt érsekújvári vezetőségéből. Nyilatkozatunkat március 23-án, vasárA SARLÓM KOSZORÚJA országi baloldali ifjúsági megmozdulásnak is. öt ven év után szinte elgondolkoztató, hogy huszonévesen olyan problémák megoldásán is rágódtunk, amelyeket egész társadalmak máig sem tudtak megoldani, de tény, hogy elsők voltunk a kisebbség hídszerepének és a szomszédnépek barátságának hirdetésében. Egyik ilyen közép-kelet-európai ólmunk volt a dunai népek konföderációs terve. 1930-ban abban a nézetben ünnepeltük meg március 15-ét, hogy 1848 két nagy adósságot hagyott hátra: nem oldotta meg a földkérdést s nem békítette ki a magyarokat a szlávokkal és a románokkal. Hirdettük ezért a földkérdés radikális megoldását s egyben a Duna-medence népeinek találkozását. Tudtuk azonban, hogy a múltból ránk maradt utópolgári követelmények már csakis szocialista módra harcolhatok ki, ezért kerestünk közös szlóv-magyar-román népi megújhodást a tudományos szocializmus olapján. Ennek igazolására koszorút küldtünk Petőfi pesti szobrára. A koszorú elhelyezését a budapesti rendőrfőredtünk ró a pesti fellépés félreérthetőségére, helyesebben: a félremagyarázás veszélyére, amikor csütörtökön;, március 20-án reggel megtudtuk a pesti lapokból, hogy a koszorúzás körül vihar tört ki a magyar parlamentben. Délben mór az utcán volt A Nap híradása is „A Sarló koszorúja a magyar országgyűlés előtt" cím alatt. A bratislavai tudósítás részleteiben megfelelt a Népszava, a Nemzeti Újság, a Magyarság, a Pesti Hírlap, a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap és a Pester Lloyd arról szóló anyagának, hogy a képviselőház szerda délutáni ülésén az interpellációk során izga+mas jelenetek játszódtak le. Farkas István szociáldemokrata képviselő interpellációt nyújtott be tiltakozva, hogy a hatóságok megakadályozták a Petőfi-szobornak a csehszlovákiai Sarló nevezetű egyesület részéről tervezett megkoszorúzását. Szcitovszky Béla belügyminiszter az interpellációra adott váloszát így fejezte bé: „A sarlós mozgalom magán hordja annak a csehek által már jól ismert módszernek a jellegét, hogy minden alkalmat megragadnak nap közölte a Pesti Napló. Válaszunkból kihagyta a szocialista világnézetre való utalást, de legalább igazolhattuk koszorúzásunknak senkitől sem kezdeményezett, kizárólag a magunk politikai meggyőződéséből eredő voltát, őszinte és közvetlen eszmei motívumait, azonkívül kioktathattuk Szcitovszky belügyminisztert, mit tartunk a „magyar nemzet kegyeletének megsértéséről". Miközben Pesten a bajtársi szövetségekbe tömörült magyar ifjúság erélyesen visszautasította a Sarló programját és a Sarló vezetőit nemzetárulónak bélyegezte, vidéken már megindult az ellenakció az ifjúság körében. Miskolcon az egyetemi hallgatók és főiskolások nyíltan zászlót bontottak a Sarló programjával. Egy ötvenfőnyi csoport röpiratot adott ki, amely felölelte a Vetés programját. A röpirat címe Kőtörő volt, s eav Illyés Gyula és Ady-verssel kezdődött. A Kőtörőt azonnal elkobozták és a röpiratot szerkesztő és kiadó diák közül nyolcat letartóztattak. Szcitovszky belügyminiszter, ha a Sarlót nem tudta, legalább a vele haladó mozgalmakat akarta tönkreverni. Nem verte tönkre. Sőt a mozgalmak egymásra hatása még erőteljesebb lett. A Sarló budapesti társa, a Bartha Miklós Társaság, nem hajlott semmiféle kormányzati fenyegetésre, sőt még erőteljesebben képviselte a túlról ide és innen túlra áramló eszméket, gondolatokot és törekvéseket. József Attila is jelentkezett. De válaszolnunk kellett a pozsonyi kormónylap, a Reggel „dicséreteire", sőt a nem kommunista emigránsok cikkeire is. A Reggel egyik szerkesztőjével, Paól Ferenccel azután állandóan hadilábon álltunk. Cikkeik nyomán most már Csehszlovákiában is kitört a botrány. A Reggel felvonultatta a sértett öregeket, az őszirózsás forradalom polgári nagyjait, akik hot kommunista élcsuszamlássaf vádoltak meg, mint Vámbéry Rusztem Budapestről, hol Balogh Edgárt állították be közönséges karrieristának, mint Szende Pál Bécsből, hol magukat is revízió alá vonták, mint Jászi Oszkár Cleveland bői. A koszorúügy ilympdon az érdeklődés középpontjába állította a Dunamedence népei egymáshoz való viszonyának problémáját és ennek kapcsán az emigrációnak az utódállamokban betöltött szerepét. A koszorú-elhelyezési kísérlettel kapcsolatos parlamenti és sajtóvita, valamint a Sarlónak erre adott nyilatkozata azzal a következménnyel járt, hogy a válasz aláíróit, valamint a Sarló többi vezetőjét megfigyelés aló helyezték és rendőri nyilvántartásba vették Magyarországon: ezután nem kaphattak beutazási vízumot és magyarországi tartózkodási engedélyt. És mivel szerepeltek a Központi Állomrendészeti Nyilvántartásban, még 1938-ban is megfigyelés alatt állottak. Sőt Gombos Gyula miniszterelnök egy időben rendszeres jelentéseket kért a Sarló tevékenységéről. A Sarló viszont a botránykővé lett koszorú kapcsán most első ízben kénytelen volt állást foglalni olyan kérdésben, amely az ifjúsági mozgalmak és szociográfiai törekvések körén túl mór nemcsak az értelmiségi ifjúságot érintette, hanem a legszélesebb nyilvánosságot is. A koszorú-afférral a Sarló ugyanis - mint eddig is több írben - megint csak „illetéktelenül" beleszólt most már nem a pedagógusok és a kisebbségi jobboldali pártvezérek, hanem a politika intézőinek dolgaibo, és a meghökkent mentoroknak értésére adta, hogy nem hajlandó űzelmeik szolgálatában eszközzé válni sem a reakció, sem a reformizmus kezében. A fiatalok az egymást váltó, de egymás ballépéseit sorra megismétlő nációnál izmusok kicsinyes és veszélyes űzelmeitől megundorodva úgy érezték, hogy a Duna-medencében élő népek dolgozó tömegeinek a szocializmus jegyében megvalósuló összefogás teremtheti csak meg a békés fejlődés feltételeit. NAGYIDAI ERNŐ Vitézslav Nezval: A SZABADSÁG RAPSZÓDIÁJA Micsoda éj nyomán jött a tény, micsoda éj nyomán. Tavasz zengett a fákon, tavaszodon a Moldván, s ibolya kéklett a Malá Stranán,.. A barikádok még ott meredeztek: utcán a keresztek. Fel sem száradt még az ellenállók vére. Kegyetlen volt az éj s a hóhér kötele. Átlújt a Vencel-téren a halál szele. De forró szivükből raktak itt falat, cseh szívekből barikádokat. Férfiak, nők, de még az aggastyánok is, suhancok, gyermekek védték ezer év köveit, hogy a Gonosz kívül rekedjen, sorsunk, sorsotok beteljesedjen. Eljött, eljött az utolsó óra s lehullt a csend a tépett lobogóra. — S. O. S. Segítsetek, már nincs idő, már nincs idő, már inognak a kövek, omlik a háztető! Előbb halkan, majd, mint az orkán, teldobajlott a föld, láng lobbant a szovjet ágyúk torkán. Hernyótalpak szikráztak a kövön s lelsikkantott a lányok torkán, asszonyok torkán, gyermekek torkán: az öröm. Csak jöttek, jöttek, dübörögtek, vörös csillag a harckocsiban, a Barát jött, a Felszabadító, a Rokon. Zúgjatok harangok, Prága harangjai, zsibong a város, zendül a hallali... Könny a szemekben, az arcokon mosoly, virágok, orosz katonák; már harmonika szól... Iván Hankával járja, a tény, a tény zuhog, szabad vagy újra, Prága, szabad vagy, Prágám, te százszínű virág. (Ford.: Dénes György) 14
