A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-10 / 19. szám
Következő számunk tartalmából: Mács József írása a Tavaszi szél országos döntőjéről Kortársaink: MANDY IVÁN Készéii Ferenc: STAUDT MIHÁLY EMLÉKÉRE * Miklósi Péter írása a MATESZ Thália színpadának bemutató előadásáról Neumann János: BENGALI AKCIÓ Címlapunkon Gyökeres György, a 24. oldalon Bistika Valter felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34. főszerkesztőhelyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. HARMINCÖT ÉVVEL EZELŐTTI EMLÉKEK 1945 márciusa van, egy magyar hegyivadász egység Morvaországban, egy Kojetin melletti kis faluban állomásozik. Az egység néhány katonáját egy szíjgyártónál szállásolják el. A csalód, az apa, az anya és egy magas szőke fiú, aki minden este eltűnik, nem tudni hová, de mi tudtuk és - helyeseltük. A szőke fiú ugyanis a környéken operáló egyik partizánegység tagja volt. A szállással szemben volt az iskola, s a pedellus lakásán esténként emberek gyűltek össze, hogy a moszkvai rádiót hallgassák. Közben benyit egy magyar honvéd, ami mindenkit meglep, de a katona azt mondja, csak hallgassák tovább, ez őt is érdekli. Feloldódik a feszültség, és létrejön a barátság, melynek közvetlen következményeként másnap éjjel az egység raktárából „eltűnt" egy golyószóró és egy géppuska. Gazdát cseréltek, hogy jobb célokat szolgáljanak. A magyar honvédek átadták a cseh ellenállóknak. Közben kellemes, illetve kellemetlen intermezzára kerül sor a faluban, mert a fegyelem megsértéséért kikötnek egy magyar honvédet. Mindez a falu kovácsának udvarán játszódik le. A kikötést végrehajtó pribékek ott hagyják a katonát az udvaron, mire jön a kovács és elvágja a kötelet. Megint jönnek a pribékek, újból kikötik a katonát, a kovács újra megszabadítja. így megy ez egymás utón négyszer, s a kovács, amikor felelősségre vonják, kijelenti, hogy ő mindezt azért tette, mert amit látott, az szadizmus, és semmi köze a kulturált emberi magatartáshoz. És ezt ő nem bírja látni. Micsoda humanizmus és bátorság kellett ahhoz, hogy abban az időben ezt valaki megtegye. És a kovács győzött, mert többé nem volt kikötés. A honvédalakulat katonái és a falu népe kezdett mind jobban összebarátkozni. Egyszer aztán jött a váratlan, vagy inkább aggodalommal várt hír, hogy a magyar honvédeket kivonják a községből, és helyettük SS-alakulatok jönnek. Hiába, semmi sem tarthat örökké. És elérkezett a búcsú pillanata, jöttek az ismerősök, akikkel rövid három-négy hét alatt összebarátkoztunk, és valahol találkozott a világ jövőjéről alkotott elképzelésünk. A búcsú pillanataiban elhangzott a figyelmeztetés: „Fiúk, tudjátok, mit kell tennetek!" És mi tudtuk. Ahogy búcsúztunk, gazdánk a szíjgyártó fia félrehívta néhányunkat és odasúgta: „Ti úgysem akartok harcolni, nekem pedig kézigránátokra lenne szükségem.“ Tucatnyi kézigránát cserélt gazdát pillanatokon belül, ő pedig fél liter pálinkával hálálta meg az „ajándékot". A kojetini vasútállomáson vagoníroztak be bennünket, irány a Dunántúl. Útközben láttuk, hogy Bécs környékén lövészárkokat Ha évforduló van, emlékezünk mindarra, ami megtörtént, felidézzük, hogyan is volt, ezt tesszük mindnyájan, mert emlékek nélkül nem teljes az életünk, hisz mindazok az események, amelyek például 35 évvel ezelőtt lejátszódtak, részét képezik életünknek. ástak. Mindenki egy dologra gondolt: úgy látszik, a tervezett német offenzíva helyett a fordítottja történt, valami olyan, ami közelebb hozza a háború befejezését. Következett Sopron, Csorna, Rábcakapi, mindenütt teljes fejetlenség. Megtudtuk, hogy a szovjet csapatok Székesfehérvárnál áttörték a frontot, méghozzá úgy, hogy nincs az a vezérkari tiszt, aki meg tudná állapítani, hol is van a front tulajdonképpen. Azon tanakodtunk, hogyan is lehetne átkerülni a szovjet csapatokhoz. Ám rövidesen megjött a visszavonulási parancs. És ami aztán történt, teljesen világossá tette előttünk, hogy a legtöbb magyar egység teljesen megbízhatatlanná vált a németek szemében. Egységünket tábori csendőrök és nyilas karszalagos egység kíséretében az osztrák határ felé irányították. Egy kis majorban a nyilasoktól és a tábori csendőröktől körülvéve töltöttük az utolsó éjszakát magyar földön. Reggel irány Ausztria. Az első határvároskában, Nezsiderben - osztrák nevén Neusiedler am Seeben — egyszerre csak német SS egységek vették körül Tigris harckocsikkal és lefegyverezték alakulatunkat. A városka állandó légitámadások célpontja volt, s minket kivezényeltek a mezőre, nyílt területre, ahol nyilvánvalóan célpontul szolgáltunk a bombázóknak. Ám egyetlen bomba sem esett ránk, de a nem messze levő SS-laktanya telitalálatot kap. Közben újabb parancs érkezett: irány Linz, Passau, majd tovább České Budéjovice és mint végállomás Týn nad Vltavou környéke. Közben megkezdődött a cseh nép fegyveres felkelése. És az ott állomásozó magyar csapatok egyértelműen a cseh nép felkelését támogatták, és számos magyar egység aktívan részt vett a harcokban a német fasiszták ellen. Sokan életüket áldozták a cseh forradalom védelmében. Emléküket őrzi a Týn nad Vltavou-i katonatemető és a város lakossága. Más alakulatok fegyverekkel és lőszerrel látták el a felkelőket. Egy nap amerikai páncélosok VARGA JÁNOS jelentek meg a faluban, ahol egységünk állomásozott. Peregtek a filmkamerák, kattogtak a fényképezőgépek, és utána, amilyen váratlanul jöttek, olyan gyorsan távozták nyugat felé. Közben erős német egységek érkeztek az egyik párhuzamos úton erőltetett menetben, nyilván azzal a szándékkal, hogy amerikai fogságba essenek. S az amerikai katonák mindezt nyugodtan nézték. Már akkor kitűnt, hogy megkülönböztetett figyelemben részesitik a Wermacht tisztjeit és katonáit is, akiknek meghagyták oldalfegyverét. Végül eljött a várva várt pillanat, megérkeztek a felszabadító szovjet csapatok. És a tankokon a szovjet katonák mellett piros sapkarózsás magyar katonák is ültek. Fegyveresen részt vettek a környező erdőkben rejtőzködő német egységek felszámolásában. A szovjet és a magyar katonák ezekben a pillanatokban együtt örültek annak, hogy véget ért Európában a háború, mely annyi szenvedést okozott elsősorban a szovjet népnek, de Európa és a világ számos más népének is. Ezekben a percekben az egymás közötti beszélgetés témája is a béke kérdése volt. Mindenkinek az volt az egyöntetű véleménye: nem szabad megengedni, hogy újra véres világháború törjön ki a világon. És akkor úgy gondoltuk, hogy talán nem is akadhat mégegyszer ember, aki ennyi szenvedést akarna rázúdítani az emberiségre, mint amit a második világháború okozott. Persze mindannyian tévedtünk, mert rövidesen kiderül, hogy azért őrültek szép szómmal akadnak még a világon. Akik hajlandók lennének megismételni a második világháború vérfürdőjét. Ezek az őrültek nem tanultak semmit a történelemből. De annál nagyobb jelentőségű, hogy bár vannak ilyen agresszív erők, mégis harmincöt éve béke van Európában. Mindezt annak köszönhetjük, hogy a Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista államok népei a béke útját járják. És következetesen védelmezik a világbéke ügyét az imperializmus erőivel szemben. A szovjet emberek és a szocialista közösség országainak népei hűek maradtak a „soha többé háborút" jelszóhoz, ahhoz az ígérethez, amelyet 35 évvel ezelőtt tettek a háború által megkínzott népeknek. Ezt az utat járjuk a jövőben is, rendületlenül bízva abban, hogy minden reális feltétele megvan annak, hogy a világ népei számára megőrizzük a békét mindazokkal szemben, akik Carter elnökkel az élen minden realitásukat elvesztve, ismét fel akarják újítani a hidegháború atmoszféráját, s talán felidézni a „forró" háború rémét, le akarják téríteni az emberiséget a feszültség enyhülésének és a békés egymás mellett élésnek útjáról. 2
