A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-10 / 19. szám

Következő számunk tartalmából: Mács József írása a Tavaszi szél országos döntőjéről Kortársaink: MANDY IVÁN Készéii Ferenc: STAUDT MIHÁLY EMLÉKÉRE * Miklósi Péter írása a MATESZ Thália színpadának bemutató előadásáról Neumann János: BENGALI AKCIÓ Címlapunkon Gyökeres György, a 24. oldalon Bistika Valter felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes heti­lapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásá­ban, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszer­kesztő: Varga János. Tele­fon: 3341-34. főszerkesztő­helyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bra­tislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizeté­seket elintéz: PNS — Úst­redná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwal­­dovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tla­čiarne, n. p., Košice. Elő­fizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden posta­­hivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk visz­­sza. Index: 49 211. Nyil­vántartási szám: SÜTI 6/46. HARMINCÖT ÉVVEL EZELŐTTI EMLÉKEK 1945 márciusa van, egy magyar hegyivadász egység Morvaország­ban, egy Kojetin melletti kis fa­luban állomásozik. Az egység néhány katonáját egy szíjgyártó­nál szállásolják el. A csalód, az apa, az anya és egy magas szőke fiú, aki minden este eltű­nik, nem tudni hová, de mi tud­tuk és - helyeseltük. A szőke fiú ugyanis a környéken operáló egyik partizánegység tagja volt. A szállással szemben volt az iskola, s a pedellus lakásán esténként emberek gyűltek össze, hogy a moszkvai rádiót hallgas­sák. Közben benyit egy magyar honvéd, ami mindenkit meglep, de a katona azt mondja, csak hallgassák tovább, ez őt is ér­dekli. Feloldódik a feszültség, és létrejön a barátság, melynek közvetlen következményeként más­nap éjjel az egység raktárából „eltűnt" egy golyószóró és egy géppuska. Gazdát cseréltek, hogy jobb célokat szolgáljanak. A ma­gyar honvédek átadták a cseh ellenállóknak. Közben kellemes, illetve kellemetlen intermezzára kerül sor a faluban, mert a fe­gyelem megsértéséért kikötnek egy magyar honvédet. Mindez a falu kovácsának udvarán játszó­dik le. A kikötést végrehajtó pri­békek ott hagyják a katonát az udvaron, mire jön a kovács és elvágja a kötelet. Megint jön­nek a pribékek, újból kikötik a katonát, a kovács újra megsza­badítja. így megy ez egymás utón négyszer, s a kovács, ami­kor felelősségre vonják, kijelenti, hogy ő mindezt azért tette, mert amit látott, az szadizmus, és sem­mi köze a kulturált emberi ma­gatartáshoz. És ezt ő nem bírja látni. Micsoda humanizmus és bátorság kellett ahhoz, hogy abban az időben ezt valaki meg­tegye. És a kovács győzött, mert többé nem volt kikötés. A hon­védalakulat katonái és a falu népe kezdett mind jobban össze­barátkozni. Egyszer aztán jött a váratlan, vagy inkább aggoda­lommal várt hír, hogy a magyar honvédeket kivonják a község­ből, és helyettük SS-alakulatok jönnek. Hiába, semmi sem tart­hat örökké. És elérkezett a bú­csú pillanata, jöttek az ismerő­sök, akikkel rövid három-négy hét alatt összebarátkoztunk, és valahol találkozott a világ jövő­jéről alkotott elképzelésünk. A búcsú pillanataiban elhangzott a figyelmeztetés: „Fiúk, tudjátok, mit kell tennetek!" És mi tud­tuk. Ahogy búcsúztunk, gazdánk a szíjgyártó fia félrehívta néhá­­nyunkat és odasúgta: „Ti úgy­sem akartok harcolni, nekem pe­dig kézigránátokra lenne szük­ségem.“ Tucatnyi kézigránát cse­rélt gazdát pillanatokon belül, ő pedig fél liter pálinkával há­lálta meg az „ajándékot". A ko­­jetini vasútállomáson vagoníroz­­tak be bennünket, irány a Du­nántúl. Útközben láttuk, hogy Bécs környékén lövészárkokat Ha évforduló van, emlékezünk mindarra, ami megtörtént, felidézzük, hogyan is volt, ezt tesszük mindnyájan, mert emlékek nélkül nem teljes az életünk, hisz mindazok az események, amelyek például 35 évvel ezelőtt lejátszódtak, részét képezik életünknek. ástak. Mindenki egy dologra gondolt: úgy látszik, a tervezett német offenzíva helyett a fordí­tottja történt, valami olyan, ami közelebb hozza a háború befe­jezését. Következett Sopron, Csor­na, Rábcakapi, mindenütt teljes fejetlenség. Megtudtuk, hogy a szovjet csapatok Székesfehérvár­nál áttörték a frontot, méghozzá úgy, hogy nincs az a vezérkari tiszt, aki meg tudná állapítani, hol is van a front tulajdonkép­pen. Azon tanakodtunk, hogyan is lehetne átkerülni a szovjet csapatokhoz. Ám rövidesen meg­jött a visszavonulási parancs. És ami aztán történt, teljesen vilá­gossá tette előttünk, hogy a leg­több magyar egység teljesen megbízhatatlanná vált a néme­tek szemében. Egységünket tá­bori csendőrök és nyilas karsza­lagos egység kíséretében az osztrák határ felé irányították. Egy kis majorban a nyilasoktól és a tábori csendőröktől körül­véve töltöttük az utolsó éjszakát magyar földön. Reggel irány Ausztria. Az első határvároská­ban, Nezsiderben - osztrák ne­vén Neusiedler am Seeben — egyszerre csak német SS egy­ségek vették körül Tigris harc­kocsikkal és lefegyverezték ala­kulatunkat. A városka állandó légitámadások célpontja volt, s minket kivezényeltek a mezőre, nyílt területre, ahol nyilvánva­lóan célpontul szolgáltunk a bombázóknak. Ám egyetlen bom­ba sem esett ránk, de a nem messze levő SS-laktanya telitalá­latot kap. Közben újabb parancs érkezett: irány Linz, Passau, majd tovább České Budéjovice és mint végállomás Týn nad Vlta­vou környéke. Közben megkez­dődött a cseh nép fegyveres fel­kelése. És az ott állomásozó ma­gyar csapatok egyértelműen a cseh nép felkelését támogatták, és számos magyar egység aktí­van részt vett a harcokban a német fasiszták ellen. Sokan éle­tüket áldozták a cseh forrada­lom védelmében. Emléküket őrzi a Týn nad Vltavou-i katona­temető és a város lakossága. Más alakulatok fegyverekkel és lőszerrel látták el a felkelőket. Egy nap amerikai páncélosok VARGA JÁNOS jelentek meg a faluban, ahol egységünk állomásozott. Pereg­tek a filmkamerák, kattogtak a fényképezőgépek, és utána, ami­lyen váratlanul jöttek, olyan gyorsan távozták nyugat felé. Közben erős német egységek ér­keztek az egyik párhuzamos úton erőltetett menetben, nyilván azzal a szándékkal, hogy amerikai fogságba essenek. S az ameri­kai katonák mindezt nyugodtan nézték. Már akkor kitűnt, hogy megkülönböztetett figyelemben részesitik a Wermacht tisztjeit és katonáit is, akiknek meghagyták oldalfegyverét. Végül eljött a várva várt pillanat, megérkeztek a felszabadító szovjet csapatok. És a tankokon a szovjet katonák mellett piros sapkarózsás magyar katonák is ültek. Fegyveresen részt vettek a környező erdőkben rejtőzködő német egységek fel­számolásában. A szovjet és a magyar katonák ezekben a pil­lanatokban együtt örültek annak, hogy véget ért Európában a há­ború, mely annyi szenvedést oko­zott elsősorban a szovjet népnek, de Európa és a világ számos más népének is. Ezekben a per­cekben az egymás közötti be­szélgetés témája is a béke kér­dése volt. Mindenkinek az volt az egyöntetű véleménye: nem szabad megengedni, hogy újra véres világháború törjön ki a világon. És akkor úgy gondoltuk, hogy talán nem is akadhat még­­egyszer ember, aki ennyi szen­vedést akarna rázúdítani az em­beriségre, mint amit a második világháború okozott. Persze mind­annyian tévedtünk, mert rövide­sen kiderül, hogy azért őrültek szép szómmal akadnak még a világon. Akik hajlandók lenné­nek megismételni a második világháború vérfürdőjét. Ezek az őrültek nem tanultak semmit a történelemből. De annál nagyobb jelentőségű, hogy bár vannak ilyen agresszív erők, mégis har­mincöt éve béke van Európában. Mindezt annak köszönhetjük, hogy a Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista államok népei a béke útját járják. És kö­vetkezetesen védelmezik a világ­béke ügyét az imperializmus erőivel szemben. A szovjet embe­rek és a szocialista közösség országainak népei hűek marad­tak a „soha többé háborút" jel­szóhoz, ahhoz az ígérethez, ame­lyet 35 évvel ezelőtt tettek a há­ború által megkínzott népeknek. Ezt az utat járjuk a jövőben is, rendületlenül bízva abban, hogy minden reális feltétele megvan annak, hogy a világ népei szá­mára megőrizzük a békét mind­azokkal szemben, akik Carter elnökkel az élen minden realitá­sukat elvesztve, ismét fel akar­ják újítani a hidegháború at­moszféráját, s talán felidézni a „forró" háború rémét, le akarják téríteni az emberiséget a feszült­ség enyhülésének és a békés egymás mellett élésnek útjáról. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom