A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-26 / 17. szám
Következő számunk tartalmából: Miklósi Péter: (MÉG) CSENDESEK A CSÁRDÁK Kortársaink: CSERES TIBOR Lovicsek Béla: TUDATFORMALÓK BIRODALMÁBAN Platonov: VASZONING Fister Magda: AZ ÉN KICSIKÉIM Címlapunkon F. Rakovský, a 24. oldalon Bistika Valter felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztőhelyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Péntek van, egy gyorsan illanó, kellemes áprilisi este. .. Kassa (Košice) főutcáján élénk, tavaszias sokaság kavarog: a járdákon hétvégi nyüzsgés, az úttesteken rohanó gépkocsik meg villamosok. A kivilágított kirakatok és a színes neonreklámok fénye láthatatlan köntösként feszül a házak között. A maratoni futó ismert szobrától a karcsú Slovan szállóig ezt a tarka képet nyújtja Kelet-Szlovákia metropolisa. Kiérve a város központjából aztán hirtelen változik a kép: egyre üresebbek az utcák, egyre inkább ritkul a forgalom, a tovasiető villamosból csak a távolban látni a két újvárosi lakótelep tömbházainak ezernyi ablakszemét. Amikor ezt is magunk mögött hagyjuk és a villamos szinte megállók nélkül szalad tovább az est sötétjében az errefelé járatlan megijed, hogy vajon nem csapta-e be önmagát? Nem szállt-e rossz járműre és most, a vasmű helyett, talán valahová ki tudja hová röpíti a villamos... Jómagam is épp ide jutok a töprengésben, amikor a sinek hirtelen balra térnek, az esti félhomályban hatalmas qyórkémények körvonalai tűnnek föl s pillanatok alatt a helyszínen vagyunk. A Kelet-szlovákiai Vasmű szívébe — a nagykohóba már gyalog ballagunk. • • • Ősszel a napilapok hírül adták, hogy a huszonháromezer embert foglalkoztató vasgyár 2. számú magaskemencéjének nagyjavítását - csehszlovák és szovjet összefogással - a tervezettnél több héttel korábban fejezték be. A kétezer-négyszáz köbméter térfogatú nagyolvasztóban a határidő előtti üzembe helyezés óta naponta mintegy 3300 tonna nyersvas születik, aminek koronában kifejezett értéke meghaladja a négy és fél milliót. És amikorra ezek a sorok megjelennek, addigra valószínűleg a magaskemence második csapolónyílása is üzemel már, ami naponta további öthatszáz tonnával fogja emelni a termelést. Ha figyelembe veszszük, hogy egyetlen tonna folyékony nyersvas pénzben kifejezhető értéke ezernégyszáz korona, úgy könnyen kiszámítható, hogy ez a második „kemencenyílás" nemcsak a csapolásokat teszi majd rendszeresebbé s jobban előkészíthetőbbé, hanem nemzetgazdasági szempontból is hatalmas hasznot jelent majd. Mindezt már a „kohóházban*, vagy ahogy itt mondják: a pódiumon (a száz méternél is magasabb nagyolvasztó előtti térséget hívják így) tudom meg. Beszélgetésre különben nem a legalkalmasabb percek ezek, mert a szolgálatban lévő B- váltós épp az imént kezdte az éjszokai műszak első csapolásót. A pódium felé tartva ezért vált egyre erősebbé a robajlás, a zaj; ezért volt porral vegyes, gázoktól-gozöktől terhes a levegő. A csapolónyíláson kiáramló vasfoyam duzzadó vörös patakként hömpölyög a tűzálló anyagokkal bélelt csatornában. Néhány méter után két ágra bomlik; jobb felé úszik a már vörösfekete salak, balra a sárgásvörösen izzó vas. Elhalad a pódium alatt, s szikrázva csorog a mélybe: a vasúti kocsikra szerelt üstökbe. Az olvasztárok sűrűn váltják egymást a „patakporton“ Vasrudakkal lökdösik, tuszkolják, ösztökélik továbbhaladásra az összesűrűsödő, zajló salakot. Fél perc múltán fölforrósodik a védőruha, szinte égeti testüket a kötény, a lábszárvédő, a kesztyű, arcukat pörköli a szikrafogó vasszövet mögé akadálytalanul áramló forró fuvallat. František Fabo műszakos üzemvezetőt és Pihulics János első olvasztárt a pódiumon találom. A vaskorlátnak támaszkodva figyelik, mint zuhog alá az üstbe a vas. Az üzemvezető régi szakember, még a tiszolcl vasgyárban lett belőle kemény tenyerű kohász. Nemúgy Pihulics János, aki majdhogynem a fia lehetne a brigádvezetőnek; még csak huszonhat éves és már itt, a Kelet-szlovákiai Vasműben, illetve a vállalati szakipari tanuló-iskolában vált kohásszá. Azbesztkalapja a kezében, egy pillanatra megrázza az izzadságtól összetapadt haját. Egy-két perc pihenőt engedélyezett magának. Most „csak* ellenőrzi, rendben zajlik-e a csapolás, közben talán enyhül kezének fájdalma is.- Jómúltkor egy jókora szikra pattant a kesztyűm mögé és alaposan megégetett. A kezem érzékeny még a hőségre,bár most igazán nincs idő ilyesmivel törődni! — mondja határozottan.- Mennyit csapolnak majd a mai éjszakai műszak során? - kérdezem az atlétatermetű első olvasztártól. /4hda\jas- Az attól függ, milyen lesz a kohó járása, mennyi a beadott vasérc vastartalma, jó minóségű-e a koksz. A terv szerint reggelig még három csapolás van hátra, úgyhogy jó esetben az ezerkétszáz tonnáig is elmehetünk. A vas és a salak színe, szikrázása, folyása arról árulkodik, hogy nincs baj a minőséggel, most egyenletes és forró a kohó járása. Bázikus a salak, tömör, jó szita: leszűri és magával viszi a szennyező anyagokat. Pihulics János arcára buktatja a szikravédő rostélyt, s ruganyos léptekkel a csapolónyíláshoz siet. Kiszelica István másodolvasztárral fölmarkolják o több méter hosszú, súlyos szúrórudat és a nyílás torkába döfik. Lábuk a fehéren izzó patak szélétől talán egy méterre feszül a talajnak, előredőlve, teljes testsúlyukkal húzzák-tolják a szerszámot. A koksz összetorlódott a csapolónyílásnál, most újra szélesebb utat csinálnak a vasfolyamnak. Ezzel megint egyenletesebbé, kiadósabbá válik a kohó belsejéből induló nyersvas folyása. Néhány perc múlva azonban élénk szikraeső lövell, gomolyog elő a nagyolvasztó gyomrából. Kiszelica István a vezérlőkalitkához siet, röviden megszólal a sziréna és a következő gombnyomásra egy mozsárágyúhoz hasonló záródugó fordul a nyílásra és elfojtja a kifúvó szikraesőt. Megszűnik a tűzvarázs, a következő csapolásig félhomály borítja a pódiumot, csupán a magas mennyezetre erősített lámpák sápadt fénye világít.- Nehéz feladat kohásznak lenni? — szólítom meg Kiszelica Istvánt, amikor kilép a vezérlőkalitkából. Az Érsekújvár (Nové Zámky) környékéről származó alacsony, szikár férfi egyből rávágja a választ:- Nehéznek nehéz, de szép! Az állandó megerőltetés és a sok izzadság ' ellenére is. A vasgyártásban azonban az a legszebb, hogy egy ember munkája sem független a többiekétől. Csapatmunka ez a javából. Hadd fűzzem gyorsan hozzá: itt, a kohónál különösképpen érvényes törvény ez, mert a kohászok nemcsak a termelékenység kérdésében, de saját testi épségük dolgában is erősen egymásra vannak utalva. A magaskemencék ajtajának automatikus nyitása-csukása s egyéb modernizálás ellenére, a kohászat megmaradt derekas férfimunkának. Itt a hivatás-tudat és a bátorság valami olyasmi, akár az elemiben a kis egyszeregy! Mert a nyersvas üstbe kerülése nemcsak az olvasztárok érdeme, hanem a segédol-2
