A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-19 / 16. szám
dulójót is mondhatja magáénak - vajmi kevés, hogy kipusztítsa az emberekből a sok ezer esztendő alatt beléjük ivódott bálványimádatot, ami nem más, mint a szolgák hitvallása, annak elismerése, hogy csak bábok vagyunk a nagyobb hatalmak kezében. És a forradalomnak Oroszországban sokszor a középkor szellemével kellett megküzdenie; az ellenség nemcsak a Tőke és a Tulajdon volt, vés utat választott, hisz ha a tegnapnak és tegnapelőttnek gyökereit is ki akarta tépni, a bálványimádást még legszebb, valóban őszinte formáiban, a hála, a szeretet, a megbecsülés jeleként sem tűrhette meg. Egy kosár gyümölcs, egy vég posztó vagy a kongresszusi ünneplés - egyre megy: mind ugyanannak a magatartásnak más-más megnyilvánulása. Ezért kellett nemcsak azt vállalnia, hogy kopott ruhában jár és rosszul táplálkozik, hogy lemond roppant munkája minden külsődleges eredményéről, hanem azt is, hogy szembenéz Dora Kaplan revolverével. Nem a halálnak fittyet hányó hős gesz-BÉR nemcsak a fehérgórdisták fegyvere, hanem a megfeketedett aranyozású ikonok, a kancsukát némán és görnyedten tűrő hátak. a hagymakupolós templomok kövét koptató térdek. Ezekkel a hátakkal és térdekkel kellett megértetni, hogy az ikonok nem tesznek csodát, a vezetők nem forgathatnak többé kancsukát, s nem istenek, akiket imádni kell. Lenin kesertusa ez, hanem a gondolkodó politikus életelve. Aligha hihető, hogy ne tudta volna, mit jelentene halála a forradalomnak, de inkább ezt a veszélyt hívta ki, mintsem hogy tápot adjon a bálványozásnak. S valószínűt! en, hogy a túlzott szerénység kerekedett volna felül benne, amikor az Októbert fenyegető veszedelmek közül kisebbnek ítélte önmaga pusztulását, mint a szolgaság lélektanának továbbélését. A látszólag értelmetlen magatartást, hogy még ezt a mérhetetlen kockázatot is vállalta, nem magyarázhatja semmiféle lélektani ok vagy jellembeli adottság: egy alapvető elvhez való kérlelhetetlen ragaszkodás parancsolta ezt, ---------LENIN A KÖLTÉSZETBEN JOHANNES R. BECHER: LENIN - AKI FÖLRÁZTA Almából a világot Fölrázta álmából a világot, szavai villámok voltak. Síneken s folyókon özönöltek, minden országon áthatoltak. Fölrázta álmából a világot, szegények kenyere lett minden szava, az éhezések elleni hadsereg. Fölrázta álmából a világot, szavai gépek lettek, traktorok, házak, aknák, fúrótornyok a telepnek — Áramvezetékek, kalapácsok az üzemekben, állnak kitörölhetetlenül az emberi szivekben. (Kalász Márton fordítása) NICOLAS GUILLEN: LENIN Tudod-e, hogy a kéz, a harcba hívó, egy Cézárt trónjáról ledöntött, és oly lágy volt, mint rózsabimbó? A kéz, a harcba hívó, tudod-e, hogy kié volt? Tudod-e, hogy a hang, a vizet gyújtó, melynek hullámai uradra csaptak, élet volt, zúgva zúgó? A hang, a vizet gyújtó — ura ki volt e hangnak? Tudod-e, hogy a vihar, a mennydörgő, olyan volt, mint bika az éjben, és oly szelíd, mint bárányfelhő? A vihar, a mennydörgő, tudod-e, hogy kié volt? S tudod-e, hogy a nap, a vörös fenség, hegyes nyilakat lőtt ki és siralmak Néváját itta nemrég? A nap, a vörös fenség — ura ki volt e napnak? Lenin ő. viharod és menedéked. Vetni mégy - veled ébred, szántóvető, arcod mennyi ránc szántja! Dalolsz — övé az ének, nincs többé urad, nyakadon sincs pányva! Ô nép, ki már legyőzted ellenséged, Lenin veled beszélget, vidám, családi istenként vigyázza gyárban és búza közt naponta lépted, egy és sokféle, ki sokféleképp egy, vas és liliom, tűz s álom virága! (Simor András torditása) BERTOLT BRECHT: KANTÁTA LENIN HALÁLA NAPJÁRA 1. Mikor meghalt Lenin, Egy katona, őre a holtnak - azt beszélik - Társához így szólt: Hinni sem Akartam. Bementem oda, ahol Teste pihen, s fülébe ordítottam: „lljics, Jönnek a kizsákmányolok!" De meg se moccant. Csak most tudom, hogy igazán halott. Ha egy jó ember menni készül, Miképpen marasztalhatod? Mondd meg neki, mért van szükség reá. És itt marad. 3. Mi marasztalhatta volna Lenint? 4. így gondolta a katona: Ha meghallja, hogy jönnek a kizsákmányolok, Betegen is fölkel, bizonyosan. Lehet, hogy mankón biceg majd, Lehet, hogy ölben viteti magát, De fölkel és elindul, Hogy megvívjon a kizsákmáriyolókkal. 5. Mert a katona tudta, hogy Lenin, Amíg csak élt, a kizsákmányolok Ellen csatázott. 6. S e katona, mikor a Téli Palota Ostromát végigküzdötte már, Haza kívánkozott, mert híre járt. Hogy szétosztják a földesúri birtokot. De Lenin így szólt hozzá: Még maradj! Vannak még kizsákmányolok. S amíg van kizsákmányolás, Mindaddig áll a harc is ellene. S amíg te vagy, Neked is harcolnod kell ellene. 7. A gyönge nem harcol. Aki erősebb, Harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a legerősebb, A legerősebb nélkülözhetetlen. 8. A forradalmár dicsérete Ha az elnyomás fokozódik, Sokan elvesztik bátorságukat, De az ő bátorsága nő. Szervezi harcát egy garasnyi Bérért, egy korty teáért És az államhatalomért. Faggatja a magántulajdont: Te honnan támadsz? S faggatja az eszméket is: Kinek hasznára vagytok? Hol folytonos a hallgatás, Ott ő szavát fölemeli, S hol elnyomás az úr, és Végzetről beszélnek, A gyereket ő nevén nevezi. Ha ő asztalhoz ül, Az elégedetlenség ül az asztalhoz, És megromlik az étel, És egyszerre oly szűk lesz a szoba. Ahová őt űzik, oda vonul A Lázadás, s ahonnan őt elűzik, A Nyugtalanság mégis ott marad. 9. Azidőben, mikor Lenin meghalt s hiánya sajgott, Győzött a harc már, de puszta volt az ország, A tömegek magasba törtek, ám Az útra sötétség borult. Mikor Lenin meghalt, A katonák az út kövére ültek, úgy zokogtak. És a munkások otthagyták a gépet, És rázták öklüket. 10. Mikor elment Lenin, Mintha lombjához szólt volna a fa: Én elmegyek. 11. Tizenöt év telt el azóta. Egyhatod része a világnak Megszabadult a kizsákmányolástól. S a jelre, hogy: Jönnek a kizsákmányolok! Újra meg újra főikéi a tömeg Csatázni készen. 12. Itt van Lenin A munkásosztály nagy szívébe zárva. Tanítónk volt. És csatázott velünk. És itt van ő A munkásosztály nagy szívébe zárva. (Gorái Gábor fordítása) 11
