A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-05 / 14. szám
Kenny Woodmant igen jó hírnév „verte”. Ugyanis mindenki tudta róla, hogy áldott humorérzéke van, szeret vicceket mesélni, s minden társaságban ő vitte a szót. Az olyan embereket, akik nem vették a lapot, akik nem nevettek a tréfáin, megvetette, gyűlölte, de azt is el kell mondani, hogy Kenny mindig valakinek a számlájára gyártotta a vicceit, s ezáltal visszanyerte megbillent lelki egyensúlyát. Kenny Woodman az apját is megöli, ha ezen valaki nevetne, mondták a barátai. A rendőrségi nyilvántartóban all 222-es számot kapta. A neve mellé odabigygyesztették: Veszélyes bűnöző és pszichopata. A rendőrség embereinek nyilvánvalóan nincs humorérzéke, s emiatt írták oda a neve mellé, hogy pszichopata, hiszen a lelkén mindössze egynéhány fegyveres rablás szárad. Igaz, a rablás elkövetése közben egy-egy hulla maradt a helyszínen. Kenny Woodman ugyanis szinte csak úgy unalomból ürítette ki a kasszákat, de arra is volt gondja, hogy az őrök közül valakit — pusztán a tréfa kedvéért — átküldjön a másvilágra. Kenny Woodman korán kezdte. A FIRST NATIONAL „lerohanása" esetében még alig pelyhedzett az álla, de már ő volt a bandavezér. Az első golyóval hidegre tette a bankőrt, aki elállta az útjukat, amikor behatoltak az épületbe. A szerencsétlen már az első golyótól beadta a kulcsot, mert a homlokába kapta, de Kenny még ötször beledurranton az őr mozdulatlan testébe. Ami biztos, az biztos, mondta a haverjainak. Röviddel később találkoztak és felosztották a zsákmányt. Winchester Billy dühösen megjegyezte: — Miért kellett hat golyóval kitömni azt a hülyét? Minek ez a cirkusz? Az első golyó végzett vele! Nem céllövöldében voltunk, tudod-e?! Kenny vigyorgott. — Lőnöm kellett. Egy kicsit süket vagyok, Billy. Az első lövést alig hallottam ... A kínos eset után Billy kivált a bandából és Délre vándorolt, ahol kevésbé mókás partnereket talált magának. Kenny Geoff Stephens társaságát kereste, aki szintén szellemes ember hírében állt. Hamarosan Kenny őt is cudarul megtréfálta. Ez akkor történt, amikor kettesben betörtek egy ékszerboltba. A zsákmány tetemes volt: majdnem egymillió dollár. Persze nem zöld hasú bankókban, hanem a gyémántokat becsülték fel erre az összegre. Gyöngyök, opálok, smaragdok és egyéb „kövecskék”. Ültek a hotelszobában és búcsúzkodtak, a munka végére pontot tehettek, mindenki mehet, amerre kedve tartja. Életük végéig jól kijönnek ebből az összegből. Igen ám. de Kenny humorérzéke ezúttal sem mondott csődöt. Ezért kihúzta a tokból a revolvert és azt mondta: — Geoff! Én most egy számra gondoltam. Találd ki. melyik az a szám. Ha nem találod ki. akkor lelőlek, mint egy verebet. Az egész zsákmány az én táskámba vándorol. Világos? Geoff meg sem kísérelte, hogy kipróbálja telepatikus képességeit. S mivel tudta, hogy Kenny keze mindig gyorsabban jár, mint az agya, rögtön a fegyver után nyúlt. A haverja persze megelőzte. Kenny nem mondott „Ámen”-t a bandita teste felett, hanem gyorsan munkához látott. Felkapta a drágaköveket és kisurrant a szobából. Egyedül! Végre egyedül! Be van biztosítva: Van pénze, ezt a pénzt nem osztja senkivel, tanú nincs, és azt is tudta, hogy most új életet kezdhet, új nevet vehet fel. California és Nevada határán telepedett le, megbecsült polgára a városkának. Méltóságteljes és büszke. A Sierra Nevada levegője, közel a Csendes-óceán. Estefelé leülhet a teraszra és vedelheti a whiskyt, néha-néha meglátogatják a lányok. Nem rossz, mi? Noel Coward... Jól hangzik: Kenny Woodman eltűnt, meghalt, éljen Noel Coward! Egyről mégis megfeledkezett Noel-Kenny barátunk. Ugyanis Geoff nem halt meg. mint hitte. Ezt nem tudta húsz év elmúltával sem. Nem gondolta. hogy a szellemes tréfákon kívül szellemek is léteznek. Tehát Geoff élt. igaz. nehéz ólmokkal a mellében, de élt és virult a maga módján. Mi több! Egyszerre csak feltűnt abban a városkában, ahol Noel élt és a legfinomabb urak részére borbélyszalont nyittatott. — Ha ez a szalon az elitet szolgálja — mondta Noel Coward —, akkor nekem itt a helyem. Borotválkozást kérek. A szeme sarkából izgatottan leste a csinos kisegítőlány minden mozdulatát. A lány ügyesen keverte a habot, készen arra, hogy beszappanozza az előkelő vendég arcát. A tulaj a függöny mögött fente a borotvát. Noel hátravetette a fejét, behunyta mindkét szemét és élvezettel hagyta, hogy a lány kezelésbe vegye az arcát. Amikor újra felnyitotta a szemét, felette már Geoff állt, kezében egy villogó borotvával! Ezt az embert ismeri! Geoff Stechens! A valamikori barát, a heccelődő. a tréfás kedvű Geoff! Noel megmozdult. A legszívesebben kirohant volna a szalonból, de elkésett. A borotva a nyakára simult. — Ne remegjen — mondta a ..mester”, levakart Kenny arcáról egy réteg szappant és munkához látott. — Volt egy vendégem, aki borotválkozás után mindig egy pohár vizet kért. Megkérdeztem, hogy minek az a víz. Ugyanis inni akart a pofa. hogy ellenőrizhesse: vajon nem lyukasztottam-e at a torkát, hehehe. Vannak ilyen vicces emberek, de én értem a viccet, uram. Kenny — alias Noel — elnémult. Vajon felismerte-e? Igen vagy nem? — Igaza van — jegyezte meg halkan. — Vannak vicces emberek. — A humor a szellem kiáltása, uram. Szeretem a tréfát, de munka közben, amikor kezemben tartom a borotvát, akkor olyan komoly vagyok, mint a sült hal. A borotvával nincs tréfa! A mai napig, igen, a mai napig vér nem csurgóit ebben a szalonban. Senkit sem karcoltam meg, nem bizony. A kemény szőrzet nagyokat sercent a borotva nyomán. — Igen — folytatta Geoff mester. — Mindenféle emberekkel találkozom a szalonban. Ha keresek valakit, nincs szerencsém. A véletlen azonban mindig közbeszól és ... Kenny visszatartotta a lélegzetét. Felismerte, semmi kétség. Húsz év nagy idő, nem, az ember nem változhat meg annyira, hogy fel ne ismerjék a „barátai". Egy plasztikus operáció talán ... — Maga például csak ül és hallgat — folytatta Geoff. — Volt egy kuncsaftom, aki abban a pillanatban, amikor megindultam feléje a borotvával, megkérdezte, van-e még egy borotvám. Mert hogy neki joga van a védekezéshez. Nem, nem! Nem haragszom ilyenkor, mert szeretem a vicces embereket. A borotva éle Kenny torkát csiklandozta. A mester még egyszer-kétszer végighúzta a borotvát Kenny arcán, majd elégedetten félrelépett és ragyogó szemmel gyönyörködött a munkájában. Letette a borotvát. A fehér köpeny felső zsebébe dugta. A szőke kislány ismét akcióba lépett. Egy nedves spongyával lemosta Kenny arcáról a habot. Megmenekültem! Megmenekültem! Kenny lelkében, szívében minden dalolt! Az öröm hullámai szinte felpörkölték a testét! Szinte szárnyai nőttek a boldogságtól, alig tudta fékezni jókedvét. A kislány is befejezte a munkát és egy-két lépést hátrált. Kenny a pénztárcája után nyúlt, ledobott az asztalkára egy ötdollárost és az ajtó felé lódult — Viszontlátásra, uram! — mondta Geoff. — A tréfákért ne tessék haragudni... — A viszontlátásra! — Kenny az ajtóból köszönt vissza. — Ne haragudj, de én nem szeretem a tréfát igazából — mondta Geoff és kirántotta zsebéből a revolvert. — Azonnal a másvilágra küldhettelek volna, de felesküdtem, hogy a munkát stílusosan végzem el. Három golyó fúródott Kenny Woddman szívébe. Geoff lehajolt. — Szerencséje volt a nyomorultnak. Csak az első volt halálos. Szegény öreg Geoff nem tudta, hogy Káin csak azért ölte meg Ábelt, mert szakállas vicceket mesélt neki egy kősziklán ülve. De vajon mit csinál vele a felügyelő, akinek nincs humorérzéke és aki ebben a pillanatban belépett a szalonba ? 22
