A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-05 / 14. szám

HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Lilla titkai E „poétái román” sorsa — Cso­konai nevezte így a Lilla című könyvét — kész regény. Fejeze­tei a személyes sorsot, illetőleg ' a mű irodalomtörténeti sorsát tárják elénk, erőteljes helyi, a mai Szlovákiához fűződő színek­kel. Csokonai Vitéz Mihály, akiről akkoriban még kevesen tudták, hogy ő a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költőegyénisége, a latinos, nyugat-európai és ma­gyaros formákat boszorkányos ügyességgel váltogató művésze, kora társadalmi és filozófiai ta­pasztalatainak összegezője, ám annál inkább tudták azt, hogy kicsapott debreceni deák, bizony, tálán jövőjű, verseit is csak fő­úri adományokból kiadni képes poéta, 1797 nyarán ismerkedett meg Vajda Juliannával, azaz Lillával, Komáromban, Bédi Já­nos csizmadiamester poétria-fe­­leségének, Fábián Juliannának a házánál, e — rossz nyelvek sze­rint — szabados életvitelre valló irodalmi szalonban, ahol minden bizonnyal vidámabb társalgás folyt, mint a puritán erkölcsű komáromi polgárházak többségé, ben. Milyen volt Lilla? Egy ko­rabeli tanú szerint: derék termetű, kinyílt homloké s szívű, kellemetes, interesszáló ábrázatú, szőke, s meglehetősen magos". Ahogy akkor mondták: „gráciái­val" megigézte a költőt, aki szá­mára a jómódú lány az anyagi biztonságot, s annyi hányódás, hajótörés után a révbe érést je­lentette volna, ha . . . ha a kö­nyörtelen apa férjhez nem adja Lillát egy kereskedőhöz, nem ri­adva vissza színpadra kívánkozó fondorlatoktól sem. Az állás után bolyongó költő Komáromba címzett leveleit elfogatta, s el­­hidegüléssel vádolta őt. „Az es­­küvésre kellett indulni — írta egy volt Csokonai-tanítvány —, mikor Csokonai levelét többek közt a lány megpillantja. Elájul. Azalatt az atya más levelet tesz a Csokonai levele helyére, s a felébredő lány a Csokonai leve­le helyett mást volt találni kény­telen, és betegen elvitték eskü­vőre. Sokára minden kivilágoso­dott, de késő volt.” Lilla ötven évvel élte túl a korán halt Cso­konait, ám túlélték mindkettőjü­ket — s ez a lényeg, nem a ko­rabeli, bizonyára alaposon ki is színezett „love story” — a ver­sek, köztük az olyan remekmű­vek, mint A rózsabimbóhoz, A muzsikáló szépség, A versengő érzékenysége, A tihanyi ekhó­hoz, A pillangóhoz, A remény, hez stb. Kalandos a mű irodalomtör­téneti sorsa is. Először Nagyvá­radon jelent meg, 1805-ben. De: Csokonai tervei szerint Kassán kellett volna megjelennie. 1802. augusztus 15-én el is küldte a kéziratot Länderer Tamás kassai nyomdászmesternek, ám az éve­kig hevertette, Kazinczy sürgeté­se ellenére is. A költő halála után Kazinczy szerzi meg a kéz­iratot, s „igazítani" akar rajta, a klasszicizálás szellemében. Megtette-e, nem-e? Bizonyosat nem tud az irodalomtörténet, de Vargha Balázs Csokonai-kutató arra következtet, hogy Kazinczy­­tól a kézirat visszakerült Lan­­dererhez, s Kassán végül is el­készült belőle egy 1803-as dátu­mú, de csak 1805-bn megjelent kalózkiadás, melynek példányai, mint azt egy sárospataki könyv­­terjesztő diák panaszolta, .......hamarább elborították Kas­sáról ezt a vidéket, mint sem a miénkkel (értsd: a nagyváradi kiadással — Z. Zs.) kirukkolhat­tunk volna . . Közvetett bizo­nyítékunk van tehát a kalózki­adás meglétére, közvetlen vi­szont nincs: a Kassán kiadott Lilla-változatnak mindmáig e­­gyetlen példánya sem került elő ... Lehetséges, hogy a kötet „re­gényét” az élet megtoldja még egy fejezettel, s a mai Szlovákia kultúrtörténeti kincseket rejtő könyvtáraiból előkerül majd az 1803-as Lilla becses példánya. (Csokonai Vitéz Mihály: Lilla. Magyar Helikon, Szépirodalmi Könyvkiadó — Madách Könyv­kiadó. Hasonmás kiadás). zalabai zs. KIÁLLÍTÁS Varga Lajos tárlatáról Január 26. és február 3. közt rendezte meg az ipolysági Elön­ti Közművelődési Klub a városi művelődési otthonnal közösen idei első képzőművészeti tárla­tát. A kiállításon Varga Lajos grafikus munkáit mutatták be. Varga Lajos fiatal képzőmű­vész a vidék szülötte. Munkás­ságának fő területe a rajz és a grafika. Linóleummetszeteínek, vegyes technikával készült ké­peinek és illusztrációinak él­ményforrása a táj s az ember. Művészete nem öncélú, a ké­pek alkotója nem a valóság fényképszerű megjelenítésére törekszik. Varga Lajos a külső formák ábrázolásán túl megpróbál a lélek mélyéiq hatolni: annak rezdüléseit kifejezni áttételesen, képzettársításokkal, tartalmi többlettel. Tájképei, portréi a mélyebb összefüggések kutatá­sáról tanúskodnak. A művész ezenkívül a fekete-fehér színha­tás művészi erejének felfedezé­sére, kiaknázására törekszik. Újabb munkái azt bizonyítják, hogy a grafikus eredményesen tágítja látókörét, mélyíti gondo­latait. Mondanivalója, témái és sorskérdései így egyetemesebbé válnok. A kiállításon különösen tet­szést arattak a vidék szellemi nagyjairól (Balassi Bálintról, Madách Imréről, Mikszáth Kál­mánról, Janko Král’ról, Gáspár Imréről stb). készített portrék, valamint azok a metszetek, me­lyek népünk hajdani művésze­tét idézik. A hazai magyar tá­jak néprajzi motívumainak át­mentését Varga Lajos sajátos eszközökkel, művészi szinten ol­dotta meg. Úgy gondoljuk, a népművészet ihlette képek újabb értékekkel gazdagítják Varga Lajos művészetét. A tárlat legfiatalabb látoga­tói mindenekelőtt a Csigaháton című Gyurcsó-kötethez készített illusztrációkat csodálták meg. A könnyed és kifejező rajzok a gyermekkor és a népmesék sok­színű világát villantják fel han­gulatosan. A Honti Közművelődési Klub ötödik képzőművészeti tárlatát több mint ezren tekintették meg. Csáky Károly FILM Áramütés „Miért olyan sok a szomorú ember?" - kérdezi a huszon­éves Virág a rendőrségen, ami­kor beviszik őt, mert épp nincs munkaviszonyban. Majd választ sem várva felel magának: mert húszéves korukban beszállnak az emberek egy „vonatba" és egész életük során azon döcög­nek; el sem kezdik, vagyha igen akkor föladják a harcot, ön­magukat; nincs bennük elég küzdés, változtatni akarás, vilá­got megváltani akaró erőszán­dék. . . És mit mondhat erre a farmeres lánynak a zakós-nyak­­kendős rendőr: „Maga még nem prostituált, de könnyebb prostituálódni mint nem!“ És a kedves, nagyon szimpa­tikus Virág - Görbe Nóra ját­szó - hazaindul, vissza az is­tenháta mögötti falucskába. Megjárta már az egyetemet, sok-sok munkahelyet, lefeküdt ezzel is, azzal is. Kitört, lázadt, hadakozott, nevetett, boldog volt, csak abban nem volt biz­tos: érdemes-e úgy élni, ahogy ő él?... Vagy csak úgy érde­mes élni?... Kipróbálta sok­szor, sokhelyütt — így is, úgy is. Nevetni akart, jó kedvvel éb­redni és lefeküdni, dolgozni, él­ni becsületesen, őszintén - és mégis! Mégis valahol valaki va­lamiért mindig útját állta. Kor­látokat akart lerombolni — és közben megfutamodott. Egyszer önmaga elől, máskor mások elől. Futott, ámokfutó módjára, pedig valójában senki sem ker­gette, hajszolta őt. És, mint aki végképp belefásult a szélma­lom-harcba, megadta önmagát, föladta a harcot - fölszállt ő is arra a bizonyos vonatra. Ha­zament bátyjához a faluba és bocsánatért esdekelt és még csalódottan is — egy pofon ere­jéig maradt ereje a „lázadás­ra", Talán az utolsóra. , . Kijövet a moziból az ember tíz percig, félóráig(?) a film hatása alatt él, aztán. , . Hirte­len kezd felejteni. Mert annyi mindent akart ez a film - na­­gyon-nagyon sokat! - hogy összekuszálódnak benne a gon­dolatok, a tisztázatlan monda­tok, képek. Pedig, ha egyértel­műen kell véleményt monda­nom, akkor mégis csak azt mondom: jó film, meg kell néz­ni! -zolczer-TELEVÍZtÓ Karinthy Ferenc: Ezer év A magyar dráma harminc évét bemutató tévé-sorozat Sarkadi Imre „Szeptember"-ével kezdő­dött s az „Ezer év" fölújításá­val folytatódott. Köztudott, hogy a sematizmus évei után épp e két dráma (s e két szerző) tet­te a legnagyobb lépést a meg­újulás felé az új magyar iroda­lomban (ekkor készült, ugyan­csak egy-egy Sarkadi ill. Karint­hy írás nyomán az akkoriban újjászületett magyar film két re­mekműve, a „Körhinta" és a „Budapesti tavasz" is.). A „Szeptember" fölújítása, valljuk meg, kellemetlen csaló­dást okozott, az „Ezer év" kel­lemes meglepetést. Pedig nem kétséges: Sarkadi volt a na­gyobb tehetség. „Oszlopos Si­meon" és „Az elveszett para­dicsom" című, későbbi drámái immár klasszikus értékű alkotá­sok. Ám a „Szeptember" prob­lematikája (belépni - nem be­lépni) mára idejét múltnak tű­nik, így nem képviselhette szer­zőjét a sorozat első darabja­ként (ráadásul) az őt megillető szinten. Nem így az „Ezer év". Karint­hy ugyancsak túlnőtte egykori színvonalát, későbbi művei je­lentősebbek, mint ez a korai ri­port-drámája, az „Ezer év" mindezek ellenére ma is jó da­rabnak, mi több aktuális darab­nak tűnik (ha nem aktuálisabb­nak, mint annak idején), nincs röstellkednivalója miatta huszon­öt év múltán sem a szerzőjé­nek. Miért? „Nyolc év és ezer év - mi­csoda egyenlőtlen küzdelem" - mondja az ötvenháromban ját­szódó cselekmény vizsgálóbíró­ja. Karinthy szerencsés kézzel talált ró a témára s szerencsés időben, szerencsés kézzel dol­gozta föl azt. Szerencsés időben, mondot­tuk. S szerencsés kézzel, mert Karinthynak, ma már tudjuk, par excellence területe a ri­port-téma, a valóság. A tévé­adaptáció arról győzött meg, hogy Karinthy darabja ma is ér­vényes mű: esztétikai szempont­ból (s csak itt-ott hagy kíván­nivalót maga után „mondani­valója" szempontjából pedig/ amint már említettem is, ugyan­úgy aktuális, sajnos, mint meg­írása idején volt. (cselényi) Egy angol vadász özikebébit talált az erdőben; a kis árva nem sokáig maradt árván, mivel a Jones házaspár kutyája „adop­tálta". .. Egy Irancía faluban grimasz­világbajnokságot rendeztek, fme, néhány versenyző. INNEN­ONNAN 8

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom