A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-29 / 13. szám
megmutatja a színész kincseit. A régi Nemzeti Színház csillárjának egy darabját, Kiss Manyi kályhájának a kerti házban őrzött fényképét, egy Erdélyből hozott havasi kürtöt, Liszt Ferenc sajátkezű aláírását, amelyet a nagy zeneszerző figurájának filmbeli alakításakor egyik tisztelőjétől kapott, továbbá meghalt barátainak, Németh Lászlónak és Déry Tibornak dedikált könyveit.- Olyan ez az én Imrém, mint egy kedves kamasz — mesélte közben a színésznő-feleség. - összegyűjt mindent, ami a múlttal ölelkezik. Ezért szereti az amatőr filmezést is. Nézze csak ezt a dobozt, a kisunokájáról készített filmjeivel van teli.- Maguknak már unokájuk is van? — csodálkoztam rá a művésznőre. - Ezt sem hittem volna, ha idegentől hallom!- Hát bizony, ennyire szalad az idő! — válaszolta mosolyogva az asszony. — Két felnőtt gyermekünk van: Marianne, aki egy neves sportemberhez ment férjhez, és András, aki két évvel idősebb a húgánál. Leányom kislánya az a kedves gyermek, akit úgy elkényeztetünk, hogy alig bírunk már vele.- Ha már a családról beszélsz, miért nem említed a többi kedvencet is? — szólt bele a beszélgetésbe Sinkovits Imre, belépve a szobába. — Van ám nekünk három gyönyörű kutyusunk is — fordult mosolyogva hozzám. — Hattyú a kutyamama, valamint Sutyi és Lord, a két kutyaifjú. Ilyenkor télen a kerti házunkat őrzik, de ha kijössz nyáron, megláthatod, hogy mennyire kedvesek!- Úgy tudom, hogy Budapesten születtél — jegyeztem meg, miután letelepedtünk a Budára néző hatalmas ablak elé. - Mégis ennyire szereted az állatokat?- Hattyúék nekem „művésztársaim" is — mondta tréfásan Sinkovits. — Látnád csak, milyen rutinosan alakítják a hűséges, szerető barátot! Egyébként is, bár valóban a fővárosban, pontosabban Kispesten a Damjanich utcában születtem, eszmélő korom óta vonzódom a természethez és annak élő világához. Rendkívül boldoggá tesznek például azok a „vendégeim" — a cinkék, a rigók, a mátyásmadarak, a sündisznók, három gazdátlan kutya, sőt egy őzike is -, „akik” kertünkbe járnak elfogyasztani a nékik kirakott eledelt. Azt hiszem, elődeimtől örököltem ezt az állatszeretetet. Anyai nagyapámék ugyanis Vidéken — Zalában — vízimolnárkodtak, Sinkovits őseim révén pedig, akik vízihorvátokként Eszék környékéről telepedtek be az országba — szentimentális szláv vér is csörgedezik az ereimben.- Hogyan lett végül is budapesti a család?- Apám, aki Körmenden pincéreskedett, Kispesten próbált szerencsét. Egy házacskát vett a Damjanich utcában és itt egy kisvendéglőt nyitott. A szerencse azonban nemigen kedveli a szegényt. Hiába gürcölt' vendéglőjében az egész család - anyám szakácsnéskodott, Vince nagyapám a csapos szerepét töltötte be, apám vezette a vendéglőt, én pedig pöttömnyi koromtól kihordtam az italt -, végül mégis tönkrementünk. Ezután költöztünk át a régi Óbudára, ahol újabb csapás várt ránk. Édesapám a Bródy kávéházban elvállalta a főpincéri állást, a maradék pénzéből összerakott kaucióját azonban eldinomdánomozta a tulajdonosné férje. így aztán ránk köszöntött a hét szűk esztendő. Boldogult édesapám - tavaly halt meg szegény - két évig munkanélkülisködött és csak úgy tudta családjának megszerezni a betévő falatot, hogy az llkovics vendéglőben filléres borravalóért adogatta fel a vendégek kabátjátí- Gondolom, maradandó nyo mókát hagytak telkedben ifjúkorodnak ezek a szomorú évei.- No azért ne hidd, hogy ezekre az esztendőkre rossz szájízzel gondolok vissza. Igaz, azt is megtanultam, hogy sokszor kegyetlen az élet, boldog perceim is akadtak azonban. Először is, akkoriban még mellettem volt anyám, nagyapám és drága jó apám. De sok örömöt nyújtott az elemi- és a középiskola is. Gyakran jártunk kirándulásokra, és ilyenkor elgondolkozhattam, hogy mennyi mindent jelent számunkra az a magot érlelő és kenyeret adó föld, amelyen születtünk s amelybe temetnek. Amikor pedig már az Árpád gimnáziumba jártam, újabb gyönyörűségekre leltem. Az iskola lelkes tanárai szerettették meg velem a szép 'szót: Petőfi, Ady, József Attila gyönyörű verseit.- Ezek szerint az iskola keltette fel benned a színjátszás iránti vágyat?- Ezt azért nem mondanám ilyen egyöntetűen. Akkoriban sok minden szerettem volna lenni. Költő is, prédikátor, pedagógus, orvos, sőt mérnök is - éppen csak színész nem. Később döbbentem csak ró, hogy hót a színművész költő is, tanító is, prédikátor is, sőt orvos is egy kicsit. Persze, a családomnak nem igen tetszett a komédiáskodás, de amikor a Színművészeti Főiskolán felvételiztem, már apám is, anyám is együtt drukkolt velem.- Úgy tudom, 1951-ben végezted el a főiskolát, de 1949- től már tanársegéd voltál. Olyan kitűnő tanáraid voltak, mint Abonyi Géza, Gellért Endre, Lehotay Árpád, Rátkay Márton, Somfay Artúr és Staud Géza. Melyik az a tantárgy, amelynek legtöbb hasznát vetted?- Azoknak a stúdiumoknak, amelyek nem voltak beleiktatva a hivatalos tantervbe. A szakmai fegyelemnek, a kötelességtudásnak, a formaismeretnek, az intellektusigénynek, a szakmai hitnek és az emberségnek.- Úgy robbantál be a színészetbe, mint fényes üstökös. Hatalmas sikert arattál a Macbethben, a Marat halálában, Az ember tragédiájában, a Mózesben a VII. Gergelyben, hogy csak néhányat emlitsek nagyobb, emlékezetesebb alakításaid közül. A Mózest például több százszor látszottad. Ám nemcsak drámai szerepeiddel kápráztattad el a nézőket, hanem sokszínűségeddel, kedves humoroddal is. Még ma is beszélnek például A három testőr mulatságos színpadi változatában produkált játékodtól, amikor is egyetlen előadáson legalább két tucatnyi szerepet játszottál. Sőt még egy artistát is megszégyenítő tornamutatvánnyal is szórakoztattad a közönséget. De ugyanezt mondhatjuk el a televízióban nyújtott és filmbeli alakításaidról is. A komoly témájú Szakadék, A két félidő a pokolban, a Legenda a vonaton, a Szerelmi álmok mellett filmtörténeti sikert arattál a Tizedes és a többiek és az Isten hozta őrnagy úr főszerepeiben nyújtott derűs alakításaiddal is. Hogyan csinálod ezt? — Sokan azt mondanák, hogy adottság. Én úgy fogalmaznám, hogy a bennünk levő alaptermészet fegyelemmel, sok-sok kínnal és még több akarással való felszínre hozása. És a közönség becsületes szolgálni akarása. Aki színész, kötelezze azt a régi mesterek példája, higgye és vallja, hogy folytatnia kell az elődök munkáját. . — Rossz íze van annak, hogy Magyarországon haknizik a színész. Te bebizonyítottad, hogy nemes értelme is lehet ennek a szónak. Feleségeddel, Gombos Kati művésznővel úgyszólván az egész országot végigutaztátok már, és még az egész kicsiny helységekben is sok fáradsággal járó előadói esteket tartottatok. Volt ennek értelme? — Nálunk a közművelődés komoly feladatnak számít. Ebből természetesen a színésznek is ki kell vennie a részét. De van ezeknek a mi előadóestjeinknek egyéni haszna is. Olyan közönséggel, emberekkel szerettetjük meg magunkat, akik közül sokan talán még színházban sem voltak. Minden fáradsággal felér tehát az olyan nézők csillogó szemének a látványa, kérges tenyerüknek tapsa, akikhez életükben először talán mi vittük el a szép szót. — Sok országban megfordultál már, jártál minálunk si. Mi a véleményed a mi kultúránkról - és az emberekről? — A csehszlovákiai szín- és filmművészetet magas színvonalúnak tartom. Néhány színészt személyesen is ismerek, sőt barátok is vagyunk. Láttam mór a komáromiak előadását is, és színészeiket tehetségesnek hiszem. Ami pedig az ottani embereket illeti, mi mást mondhatnék, mint hogy — a húgom is odaát, Dunaszerdahelyen lakik! — Búcsúzóul még egy kíváncsiskodó kérdés: pályafutásod alatt, melyik színházi sikerednek örültél a leginkább?- Amikor Gombos Kati művésznőnek udvarolni kezdtem, megkértem a kezét — és ő igent mondott! Prandl Sándor felvételei KESERŰ GYERMEKKOR (Folytatás lapunk 11. számából.) Ha Anyu hangja olykor élesebbre váltott, Gyuszi már tudta, hogy szidás, pörlekedés következik . . . ,.Apu nem lakik velünk, nincs is hát mit keresnie a lakásban, megértetted?! Ha a legközelebb érted jön, becsönget és az ajtó előtt fogja megvárni, amíg fölöltözöl. No, ne nézz rám olyan bambán, hidd el, nekem sem könnyű az élet. Apád havonta elküldi azt a rongyos párszáz koronát és azt hiszi, hogy ezzel még ő tesz szívességet. De majd megmutatom én neki! Vagy megtoldja néhány százassal, vagy alaposan megtáncoltatom . . .“ Három héttel később, pénteken estefelé Anyu beszólt Gyuszi szobájába, hogy másnap nem mehet Apuhoz, mert ezt a szombatot ők ketten, együtt fogják tölteni. A fiú elpityeredett. szemét elöntötték a könynyek, hiszen hétről hétre a közelgő szombatnak örült a legjobban. Anyu ellenben hajthatatlan maradt: „Ilyen dolgokról nem tárgyalunk. Ha becsönget, a szobádban maradsz és meg sem mukkansz, megértetted?!“ Amikor másnap fölberrent a csengő, Gyuszi egész testében megremegett, de nem mert ajtót nyitni. Egy darabig újra meg újra megszólalt még a csengő, de aztán ez is abbamaradt és Gyuszi a függöny mögül látta, ahogy Apu lehajtott fejjel, állandóan az ablakaik felé nézve, eltűnik az utca forgatagában. Ebben a pillanatban a világ legszerencsétlenebb teremtésének érezte magát, és elhatározta, hogy egyszerűen elhanyagolja a tanulást. A tanító néni eleinte csak a fejét csóválta, de aztán ellenőrző füzetkéjében szaporodni kezdtek a bejegyzések s az ötösök. Egy szép napon pedig Anyunak is be kellett mennie az iskolába, s a dolog vége az lett, hogy közölték vele: pszichológiai vizsgálatra kell mennie és a jövőben egyáltalán nem találkozhat majd Apuval, mert ez rossz hatással lenne tanulmányi előmenetelére. § § § Hónapok teltek el feszült bizonytalanságban, amikor hirtelen megváltozott a helyzet: bármikor találkozhatott Apuval. Sokszor voltak együtt, de Apuka mintha megváltozott volna. Sietős elintéznivalókra hivatkozva, folyton az órájára tekintgetett. Az ilyesmi korábban sohasem fordult elő. „Látod, ilyen ember az apád! Méghogy dolga van... Tudom én milyen dolga van, és tulajdonképpen miért ne tudhatnád te is? Szeretője van és fütyül a fejedre, fiam!“ — mondta Anyu vacsorakészítés közben. Amikor Gyuszi hitetlenkedve megrázta a fejét, hirtelen pofon csattant az arcán. Az utóbbi időben gyakrabban kapott verést. pedig most már a tanulással sem volt különösebb baj. Hetek múltán egy magas, szemüveges férfi jelent meg náluk. Anyu bemutatta őt Gyuszinak és hozzáfűzte, hogy ez a bácsi ezentúl náluk fog lakni... Kezet fogott az idegennel, de aztán a szobájába csukaszkodott és aznap már vacsorát sem kért. § § § „Anyu délelőtt fölhívott telefonon és újra panaszkodott rád. Hogy szófogadatlan vagy, feleselsz és egyre több gondja van A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK veled“ — mondta Apu, amikor a cukrászdában ülve krémest ettek Gyuszival. Aztán a tenyerébe fogta a fiú kezét és halkan hozzáfűzte: „Anyu azt is fölajánlotta, hogy költözz hozzánk ... Én nagyon örülnék ennek, de most valóban nem vagyok olyan helyzetben. Tudod, hogy Olga néni a feleségem, egy-kettőre te is megszeretnéd őt, dehát kisbabát várunk és a lakásunk olyan kicsi. . . nem lakhatunk két szobában valamennyien . ..“ Gyuszi megszorította Apuka kezét: ..Meglennék én a konyhában is, ebből ne csinálj magadnak gondot!“ § § § Apunak sikerült lakást cserélnie, úgyhogy Gýuszi, akárcsak Anyunál. a konyha melletti gyerekszobába költözhetett. Apukának mostanában valóban kevesebb volt az ideje mint régebben, de azért jobban érezte magát itt. Beszélgettek, sétálni jártak és néha-néha még játékra is maradt egy kis idő. És Olga nénivel is egészen jól megértették egymást, bár Gyuszi igyekezett nagyon jó lenni, nehogy útjában legyen valakinek is, mert akkor esetleg visszaküldhetnék Anyuhoz. A konyhából — úgy mint régen — most is áthallatszott hozzá minden szó. Nemigen szokott ilyesmire odafigyelni, de most valahogy idegesebbnek tűnt Olga néni hangja, és amikor Apuka egy hangos pssszt-tel válaszolt, még erélyesebben folytatta: „Ne félj semmit, régen lefeküdt már. Befalt egy jókora adagot vacsorára és most az igazak álmát alussza .. . Szörnyű, mennyit képes megenni. Alig győzök főzni rá, pedig a kicsi körül is van dolgom éppen elég.“ „Növekvőben van, ilyen korban minden fiú sokat eszik!“ — vetette közbe Apu, de Olga néni még haragosabb lett: „És az anyja? Öt ez nem érdekli? Havonta háromszáz koronát küld és nem törődik többet a gyerekkel. Nem lett volna szabad ebbe beleegyezned, elvégre saját családod is van!“ „De Gyuszi is az én fiam!“ — válaszolta halkan Apu és nyugtatni próbálta Olga nénit: „Olgi, kérlek, ne hozz nehéz helyzetbe, bírd ki még azt a két-három évet. Ha befejezi az általános iskolát, akkor tanoncviszonyba, diákotthonba kerül majd.“ § § § — Nagymami, drága nagymama, hát ezért vagyok itt. . . A spórolt pénzemen reggel megvettem a vonatjegyet és eljöttem hozzád. Kérlek, engedd meg, hogy itt maradhassak. Ha akarod, fát vágok majd neked és bevásárolni is eljárok, csak ne küldj el magadtól. . . Az idős asszony megsimogatta Gyuszit. — Edd meg már, ami a tányérodon van! Aztán elmegyünk telefonálni, hogy küldjék el a holmidat. Siess, mert bezár a posta! M. F. 17
