A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-08 / 10. szám
VASÁRNAPI Rita Fields mozdulatlanul ült a karosszékben az ablak mellett. A feje a támlára simult, s kezéből most sem hiányzott a kötés. Meg a horgolótűk. Az ablaküvegen egy picinyke lyuk, s ezen a lyukon át szűrődött be a napfény a dohos szobába. Ez a napsugár az öregasszony szürke haján szikrázott. Valaki azt hihette, hogy Rita Fields alszik, de az ember rendszerint nem alszik golyóval a koponyájában. — Ezúttal pontosan betalált — mondta a segédem, aki alaposan megvizsgálta a holttestet. - Ennek be kellett következnie. A mi barátunk mór vagy négy hete szorgalmazza furcsa hobbiját. Minden vasárnap este belelövöldöz az ablakokba. Minden vasárnap egy lövés és semmi több. S mindig pontosan nyolc órakor. Mind ez ideig az ablakrámákból vagy az ajtófélfákból kapartuk ki a golyókat, de most... Sietve megjegyeztem: — Marad a kérdés: miért talált be ezúttal a vadász? Véletlen műve? Megfontolt gyilkosság? Négy hétig semmi, s aztán egyszerre csak egyenesen beletrafál Mrs. Fields koponyájába? — Nagyon pontosan célzott a „mester" — mondta Borman. — HOBBI Talán nem is a mi vasárnapi (lobbizónk a tettes?! — Ügy gondolod? — Ha — teszem fel — valakit el szeretnék tenni láb alól, akkor felhasználom azt a körülményt, hogy van a városban egy mániákus, aki minden ok nélkül beledurrant az éjszakába. Ezzel valahogy védve vagyok, nem igaz? — Logikus. Viszont az igazi gyilkos - ha van ilyen — nem tudhotta, hogy nincs-e a mániákusnak hasonló szándéka. Végül is felteszek egy kérdést: kinek érdeke, hogy a másvilágra küldje ezt a szelíd szemű öregasszonyt? — Én a férjére tipjaelek. — Egy szót sem többet! — Nem engedtem a segédemet tovább locsogni, mert megpillantottam egy alacsony, sovány férfit, összetörve ült a szoba egyik sarkában. Ores szemmel bámulta a horgolt asztalterítőt. — Mr. Fields! — Az áldozat férje mellé léptem. - Elmond nekünk mindent? Mr. Fields felsóhajtott. — öltünk... a' feleségem kötött. Tudja ... Rita mindig kötött. Horgolt. — Mi történt később? - kérdeztem. — Én olvastam - motyogta Mr. Fields. — Itt ültem a kisasztalka mellett és olvastam. Valami becsapódott a... és akkor... akkor láttam, hogy ... Nem folytatta. Reszkető kezével végigsimította ősz hajót, x A segédem másnap szinte behullt az irodámba. — Igaza volt, főnök — mondta és kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben, örömmel nyúlt a kávéscsésze után. — Tehát? Mit tudtál meg? — Kurt Fields könyvelő. Húsz esztendeje dolgozik a vállalatnál. Jó munkaerő, mindig pontos, megbízható, nem sok vizet zavar. Szürke senki. Úgy ismerik, mint szorgalmas embert. Húsz esztendeje nős. Papucsférj — azt mondják róla. Valamikor régen be-betévedt valamelyik sportklubba, de öt-hat éve oda se jár. Ezt vallották a szomszédjai. — Kötött életbiztosítást? — Igen, de csak a saját nevére. — Ezek szerint a gyilkosnak nincs indítóoka. A segédem belenézett a noteszébe. — Az alibije kissé döcög. Igaz, hogy látták a feleségével az ablakban, de fél nyolc körül. Valamivel nyolc után közölte a szomszédokkal, hogy valaki megölte a feleségét. Harminc perc állt a rendelkezésére, hogy elkövesse Jettét. Ez a megállapítás nem töltött el határtalan örömmel. — Végül is — kérdeztem — miért követte el a gyilkosságot? A segédem tehetetlenül hallgatott. — Nekünk pszichológiával is foglalkoznunk kell. barátom - mondtam magabiztosan. — Mr. Fields nem gyilkostípus. Nem kaptam választ, tehát folytattam. — Azt meg kell azonban mondanom. hoav a golyó abból a feavverböl való. amellyel tegnap este szórakozott a mi mesterlövészünk. Mea vagy elégedve? Olvan feqvverről van szó. amelv a legvastagabb üveget is átveri. Vasárnap volt. Az iroda elektronikus órája háromnegyed nyolcat mutatott. Ezen a napon a város különböző pontjában vagy száz rendőrt „szórtam" szét. Végre el kell csípni azt az alakot, aki vasárnaoonként beledurrant az éjszakai -csöndbe. Egy kicsit haragudtam o segédemre, aki mostanában nem jelentkezett. Ekkor megcsörrent a telefon. — Borman beszél — hallottam a segédem hangiát. — Már attól tartottam, hogy lekésem a tűzijátékot. Éppen most. .. — Ha nem rohansz azonnal a rendőrállomásra, feavelmi elé állítalak! — ordítottam be a készülékbe dühösen. Valóban méraes voltam. Az ajtó felé indultam, hogy megteremtsem a kapcsolatot a terepiekkel, amikor jelentkezett a központ. — Az ismeretlen mesterlövész belelőtt Mr. Zager ablakába. Westminster utca 22. Senki sem sérült meg. Megfordultam. A küszöbön a segédem téblábolt. — Bocsásson meg, főnök. Azonnal fel kell keresnünk Fieldset. — Irány a Westminster utca! Hol csavarogtál? — Felkerestem a sportegyesületeket. Megállapítottam, hogy Fields két alkalommal is megnyert egy fontos versenyt. Amikor a főnök megemlítette, hogy olyan fegyverből tüzeltek, amely a legvastagabb üveget is átveri, én akkor mór tudtam, hogy jó nyomot követek. Megérkeztünk Fields háza elé. Az ablak kivilágítva. Becsöngettünk az ajtón, de senki sem jelentkezett. Tovább vártunk. Szó nélkül és türelmesen. A segédem kuncogva megjegyezte: — Ezúttal alaposan sántít az alibi, nem igaz? Leléptünk a tornácról és megbújtunk az egyik bokor mögött. A kerti ajtó halkan kinyílt. Fields mellettünk sietett el. A hóno alatt aktatáska. Nesztelenül beleillesztette a kulcsot a zárba. Előmásztunk a bokor mögül. — Mr. Fields! — A hangom élesen csattant. Fields megfordult és szinte megbénult a rémülettől. Szó nélkül kirántottam a karja alól az aktatáskát és kinyitottam. Szomorú szemmel kísérte mozdulatomat. Előhalásztam a revolvert. Igen, ez olyan fegyver, amely szétzúzza a legvastagabb üveget is. Ilyen tökéletesen tiszta fegyvert nem láttam életemben. Precíz fickó, nem kétséges. Mr. Fields bánatosan felsóhajtott. — Tudtam, hogy ma nem lesz könnyű. Borman bevezette az öreget a házba. — Ma lőttem utoljára — suttogta Fields. — Igen ... utoljára. Hogy senki se fogjon gyanút ... nehogy valaki azt gondolja, hogy lelőttem a feleségemet és ezzel eltűntem ... Vagyis eltűnt a mániákus, aki vasárnaponként pontosan nyolckor meghúzza a ravaszt. — Értjük — állapította meg Borman. — Megteremtett egy alakot, aki fantomként garázdálkodik a városban. A gyanú árnyéka nem érheti önt, ha lelövi a feleségét. Ott tévedett', barátom. hogy soha senkit sem talált el. Valóban én sem gondoltam volna, hogy egy ilyen ... Fields gyermeki őszinteséggel megjegyezte: — Hót ártatlan emberekre nem lőhettem ... — Mit vétett a felesége? - kérdeztem. — Miért ölte meg? — Nézzen körül a lakásban. Egész életében csak horgolt. Sohasem veszekedtünk, igaz, de sohasem beszélgettünk, sohasem mentünk moziba. így éltünk egymás mellett húsz évig. Hát nem érti? Sajnáltam az öreget. Olyan ez az ember, mint a nyitott könyv. — Mennünk kell, Mr. Fields — mondta a segédem könyörtelenül. A kisöreg bólintott és megindult a kijárat felé. Egy pillantással felmérte a szobát és rámutatott az egyik térítőre. Szinte diadalmasan mondta: — Mégis az az igazság, hogy ebben a házban nem lesz több horgolás! AMIT ROSSZUL TUDUNK Mi tagadás, ilyenek is jócskán akadnák a nyelvi fordulatokban. Avagy nem beszélünk-e zergetallas kalapról, holott a zerge nem. madár, és mivel nem az, tolla sincsen? Akadnak még hasonló példák csőstül: A tűzkő nem Kő, hanem fémek elegye. A halcsont nem csont, hanem szarulemez. A cethal nem hal, hanem emlős. A szódavízben egy csepp szóda sincs. A mustárgáznak semmi köze a mustárhoz, mi több, még csak nem is gáz. A szarvas nem szarvas, hanem agancsos, ellentétben, mondjuk a kecskével, amely „szarvas", ha nem is annak nevezik. S hiába mondjuk, hogy „nincsen rózsa tövis _nélkül", inkább az az igazság, hogy nincsen rózsa tövissel, mert a rózsa nem tövises növény, hanem tüskés — ellentétben az akáccal meg a galagonyával, amely viszont tövises. Az efféle füllentések persze nem számítanak véteknek. Minden nyelvben előfordulnak, s gazdagítják a kifejezőkészséget. De ha már játszunk a szavakkal, legalább tudatosan játsszunk. Mert a nyelvi tréfák csak szókincsünk szaporítására alkalmasak, a természettudomány tényeinek megsemmisítésére nem. A SZATÓCS JÁTÉKA Egyes játéktörténészek szerint a biliárdot egy Billynek becézett angol szatócs találta föl. Úgy történt volna a nevezetes eset, hogy egyszer, amidőn a vevők éppen elkerülték kis boltját, unalmában kiállt az üzlet elé, és jobb dolga nem lévén, rőtjével bökdösni kezdte a cégérül kiakasztott csontgolyókat. Azok a lendülettől összeütődtek, s ez annyira tetszett a boltosnak, hogy a mutatványt többször is megismétele. Addig-addig, amíg a járókelők fölfigyeltek ró, és különböző fogadásokat kötve maguk is próbálkozni kezdtek, így született volna meg az azóta világszerte népszerűvé vált játék, omelyet feltalálójáról neveztek el biliárdnak (Billy'yard) —Billy rőfje). Más, de jóval valószínűbb források szerint a biliárd név, amelynek eredete máig vitatott, a francia bilié vagy bouie (-golyó) szóból származik. Mindenesetre nem érdektelen, hogy a játék egyik első magyar mestere Petőfi Sándor volt. A költő pilvaxbeli nagy biliárdcsatáiról számos történetet jegyeztek fel a kortársak. i 22
