A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-23 / 8. szám
lőgép vezetésének, a fedélzeti fegyverek kezelésének művészetét, s ugyanakkor teljesítményükkel magukkal ragadják a többieket, magukhoz emeljék a gyengébbeket, elősegítsék az egész kollektíva politikai érését, szakmai ismereteinek növekedését. Rögtön észreveszi, ha valaki fél, hiányzik az önbizalma. „Gyerünk, beszállás! Együtt repülünk!" — mondja a fiúnak és gyakorló repülést végez vele. A fiú, amint beül a gépbe, először ideges, bizonytalan, zavarban van. Egy-két dicséret után azonban lassan megnyugszik. Most már biztosabbak a mozdulatai. Lassan vége felé közeledik a gyakorló repülésre megszabott idő, lefelé kell irányítani a gép orrát. Feltűnik előttük a betonszalag. A gép úgyhogy az a végén már a vérükben van. Rutinos pilótákká válnak. Savko alezredestől nehezen hallanak dicséretet. Ezt nagyan ki kefl érdemelni. Növendékei, akárcsak ő maga, nem szívesen beszélnek önmagukról, a sikereikről. Legfeljebb, ha a másokéiról. Mint például az egyik alhadnagy, egy mosolygós képű fiú, hosszasan tud mesélni a gépekről, bajtársairól, a parancsnokáról.- Igen, a parancsnokunk — mondja. - Azt becsüljük benne, hogy olyan türelemmel foglalkozik velünk, lépésről lépésre vezet minket mindig magasabb célok felé. Mint repülő és mint oktató rengeteg tapasztalata van, jó oktató és nevelő, szigorú, de igazságos, megtanít arra, hogy min-Egyík gép a másik után emelkedik fel a kék levegőégbe. Az ezüstösen csillogó ,.albatroszok" a fiatal pilótanövendékek irányításával ott köröznek a repülőtér fölött, magasabbra emelkednek, majd ismét alább szállnak. Az egyszerű repülőelemeket szelték, orsók váltják fel. A gyakorlatvezető tiszt mosolyog. Jó napja van a fiúknak. — Kik repülnek ma? — kérdezem.- Savko alezredes növendékei. A fiúk Igndolás után még kissé remegő térdekkel, de boldogan mosolyogva ereszkednek le a létrán, s átadják gépüket a gondos mechanikusok kezébe. A fiúk oktatója, Štefan Savko alezredes ott áll kissé távolabb, valamit jegyezget elnyűtt noteszébe. Hallgat, gondolkodik. A fiúk összegyűltek körülötte, leveszik pilótasisakjukat s a verejtéket törl'k gyöngyöző homlokukról. Kissé türelmetlenül állnak egyik lábukról a másikra, jelentőségteljesen köbécselnek, mintha mondani akarnák: „Na gyerünk már, hát mi lesz az értékeléssel." Savko alezredes kissé elmosolyodik. Örömmel látja a türelmetlen kíváncsiságot növendékei szemében. — Hát melegetek volt, fiúk? — Melegünk bizony, alezredes elvtárs — vallják be, felbátorodva a parancsnokuk mosolyától. — Már bogy is ne lett volna- komolyodik el egyszerre a parancsnok —, különösen neked! — mutat egyikükre. — Féltél, hogy lekésel valamit, hogy annyira nyomtad a gázpedált? - Kissé elgondolkodik, keresi a megfelelő szavakat, nem szeretné megsérteni a fiú érzékenységét.- Fölöslegesen erőltetted a motort. — Hát igen - ismeri be a növendék —, az embert elkapja a sebesség láza... — De nem szabad, hogy elkapja! Ha fegyelmezetlen vagy, mit sem érsz a harcban! A fiúknak eltűnik a mosoly az arcáról. Mindegyik próbál viszszagondolni arra, milyen hibát követett el a levegőben. Mert Savkónak semmi sem kerüli el a figyelmét. A gondolataiba is belelát a pilótának, akár ott ül mögötte a gépen, vagy kezében mikrofonnal irányítja, nyugodt hangon közölve utasításait: .Alacsonyabban repülj, nyomd meg egy kicsit a botkormányt, jól van, most úgy tartsd egyenesen!" S a pilóták érzik — ha egyedül vannak is a levegőben —, hogy parancsnokuk keze szilárdan tartja a botkormányt s a legkisebb apró hibát is kijavítja... Lelkesít, segít, de a legkisebb lazaságot sem engedi meg. Nem szabad megengednie, még a gyengébbeknek sem. Mert minden tévedés a pilóta életébe kerülhet. Savko alezredes tanít, nevel. Gondoskodik róla, hogy a növendékek a lehető legrövidebb időn belül elsajátítsák a repükerekei erős koccanással érnek földet. „Hű, ez a leszállás - mondja magában dühösen a parancsnok. - Azért megy a dolog, csak nem szabad elvennem a fiú kedvét." Amikor kiszállnak, azt mondja neki:- Na nézzék, a hős! Remekül repül, mégis fél. A fiú elvörösödik. Hallgat. Hálás a parancsnoknak, hogy a többiek előtt nem említette, milyen ügyetlen volt leszálláskor. .. A mai gyakorlaton már egyike volt a legjobbaknak a fiú. Meg kellett adni az önbizalmát meggyőzni, hogy kézben tudja ő tartani a gépét. S az eredmény nem maradt el. A parancsnoknak jó pszichológusnak is kell lennie. Ez megvan Štefan Savko alezredesnél. Meg tudja választani a megfelelő nevelői módszereket. Rendszeres munkát végez a fiatal pilótanövendékekkel, begyakoroltat velük minden mozdulatot, den nehézséggel megbirkózzunk. Amikor a parancsnokáról beszél, önkéntelenül visszafogja a hangját, mintha attól félne, hogy Savko alezredes odahívja magához és a szemére veti, hogy reklámot csinál neki az újságban. De azért nem olyan veszélyes ez nála, nem gondolja egészen komolyan a dorgálást. Ö is örül, hogy ha a „fiai" jó véleménnyel vannak róla, ha elismerik a fáradozásait. De hát kinek ne melengetné a szívét az őszinte dicséret? Volt növendékei közül sokan szolgáknak szerte az országban. Nemegy közülük azóta maga is oktató. Mind büszke arra, hogy innen került ki, a kassai (Košice) Szlovák Nemzeti Felkelés Repülőtiszti Főiskoláról, Savko alezredes keze alól. Szívesen emlékeznek vissza az itt töltött szép napákra. JOZEF KENJŽ 22
