A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-23 / 8. szám
BESZÉLGETÉS PÜSPÖKI NAGY PÉTERREL Nagyék pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) otthonában most, e beszélgetés kapcsán jártam először. Mégis, amikor átléptem a kertkapun, az volt az érzésem, hogy erre a telekre, erre a házra már emlékszem valahonnan. . . Amikor egy-két nappal később újra itt jártam, megint a hatalmába kerített ez a furcsa érzés. Nem is csoda hát, hogy az első kérdést nem én, hanem a fiatal történész (akivel a Duna utcai iskolában együtt koptattam a padot, igaz, ő két osztállyal följebb) tette föl:- Nézelődsz? Öreg ház ez, itt a környéken, meg az egész Csallóközben tucatszámra látni ilyet...- Ismerősnek tűnt. És olyan nyugalom árad belőle. Biztonságot adhatott kölyökkorodban.- Adott is. Otthon sohasem gátoltak abban, hogy minél többet olvassak, tanuljak. Már gyerekkoromban érdekeltek a •énelmi könyvek, később a laszavak, és az orientális nyeljek titkainak kibogozása is izgatott.- Ebben, gondolom, az iskola í* is szerepet játszott.- Valóban, hiszen az iskola közelében laktunk, így valamiféle kölcsönös szomszédossági viszony alakult ki közöttünk. Ma már például emléknek is kuriózum, hogy az elemi iskola első osztályában - a felszabadulás után akkor nyíltak meg a magyar iskolák kapui — egyetlen tankönyvünk sem volt! Írni ezért úgy tanultunk, hogy a tanító néni több mint negyven gyereknek óráról órára cédulákra írta föl a gyakorlandó szöveget, s itt-ott még képeket is rajzolt hozzá... így ismerkedtem meg az ábécével, az olvasás tudományával. Emlékeimnek egy másik pillanatképe az iskola egykori igazgatóját: Bauer Károlyt idézi, aki föltétlenül azok közé tartozik, akik a történelem felé indítottak. Kiváló műveltségű irodalom- és történelemtanár volt. Sohasem pusztán a tananyagot adta le, hanem közben megtanított bennünket a múltat is szeretni. Később, a Duna utcai gimnáziumnak is sok hasznos, mindmáig kedves emléket idéző gyakorlata volt, ahol szinte mindenre választ kaptam.- Miben látod a gyökereit annak, hogy tartós érdeklődésed épp a történelmi búvárkodás felé fordult?- Ennek több oka van. A múlt iránti érdeklődést részben mór a családomból hoztam magammal. Másrészt a régi korok Püspökin akkoriban még megvolt emlékei izgatták a fantáziámat, és sok tekintetben az olvasmányaim is befolyásoltak. Gimnazistaként főként a történelem, az orientalisztika meg a filozófia érdekelt, s mindez meghatározta az olvasmányaimat is. értelemben vett határait, s egyre inkább átfogja, sőt túllépi Dél- Szlovákiát. Első könyvemben, a tizenkét évvel ezelőtt megjelent „Püspöki mezőváros történeté“-ben még szűkebb pátriámmal, a Csallóközzel és Püspökivel foglalkoztam. Annál is inkább, mert a családunk nagyon régi helyi família, édesapám oldaláról a legrégebbiek közé tartozik Püspökin.- Mi volt az, amit Püspöki, a mai Podunajské Biskupice történelmével kapcsolatban neked sikerült elsőként földerítened?- A választ két részre kell bontani: egyrészt arra, ami Püspöki történetében általános vonatkozású fölismerés; másrészt pedig arra, ami valóban helyi jelentőségű. Tekintettel arra, hogy a Csallóköz múltja mind a történetírásban, mind a régészet tárgykörében mindmáig földerítetlen, ezért az egykori Püspöki történetének megírása bizo— Emlékszel még arra: mi adta a konkrét indítékot a Püspökiről szóló monográfia megírásához? — Elsősorban az a tény, hogy a történeti kutatás iránti igényem kielégítésének lehetősége épp a szülőhelyemen kínálkozott. De módot adott ehhez folyamatos iskolai felkészültségem is, hiszen a különböző források után keresgélve latin okleveleket s más ősi iratokat kellett tanulmányoznom. Ezt viszont az tette számomra lehetővé, hogy az érettségi után nyolc szemeszteren át teológiai tanulmányokat folytattam. Közben nemcsak az ó- és középkori ember gondolatvilágát s mentalitását ismerhettem meg, hanem a latin és a görög nyelvet is. ami mindmáig hasznomra válik. — Hány éve dolgozol aktív történészként? — A történészdiplomát 1971-— Mikor vált számodra fontossá a szülőföld fogalma? Mi jut eszedbe e szó hallatán? Sőt, a nevedben is ott szerepel a hovátartozásod, származásod helye...- A nevemhez egyszerű oknál fogva csatoltam oda a Püspöki előnevet, elvégre a történetírói pályán, a magyar nyelvterületen, nem egyedül állok a Nagy Péter névvel. Az előnév fölvételénél ezért a célszerű megkülönböztethetőség elve is vezérelt. Egyébként családunk régi ragadványneve a Püspöki, édesapámat így különböztették meg egy szunyogdi Nagy Pétertől. Ügy érzem azonban, hogy a szülőföld és a hazai táj iránti ragaszkodás kérdése sokkal mélyebb értelmű és szigorúbb választ igényel. Nos, az a tény, hogy köztörténeti munkáim mellett nagyon sok táj- és helytörténeti kérdést is feldolgozok, talán már önmagában is találó válasz arra, hogy szeretem ezt a Csallóköztől a Bodrogközig terjedő tájat és élénken érdekelnek szülőföldem múltjának történelmi problémái. E természetes vonzalom mellett azonban az ismeretlen megismerésére irányuló törekvés volt számomra a legfontosabb hajtóerő, és mert rögtön szűkebb pátriám: Pozsonypüspöki és környéke rengeteg megválaszolatlan kérdést rejtett a múltjára vonatkozólag, először ezeket igyekeztem föltárni. Több mint egy évtizedes kutatói munka után egyre inkább tudatosítanom kell, hogy széles körben bizony nagyon hézagosak az ismereteink hazánk magyarlakta tájairól. Történetírói munkásságom ma már jelentősen túlhaladja szülőföldem szűk nyos értelemben a Csallóköz történeti homályába is fényt vetett. Sajnos, mélyre ható kutatás ezen a'területen mindeddig nem folyt és lényegében ma sem folyik. Véleményem szerint ezért épp ebben van a szóban forgó könyv jelentősége, hiszen a Csallóköz egészének történetében két érdekes mozzanatra világít rá. Az egyik a római korra vonatkozó kérdések tisztázása. Ehhez úgy jutottam el, hogy Püspöki területéről ismert volt egy mérföldkő, magam találtam egy másik fölirattöredékét a III. századból, és később, a könyv megírása után egy római katonai tábor pecsétjét is eredeti lelőhelyen. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a monográfiában föltételezett római település tényleg megvolt itt, és ma már azt is tudjuk, hogy a Csallóköz területe a római birodalom szerves részét alkotta. Külön érdekessége e tájnak, hogy a Nagy-Duna csak az 1700-as években terelődött mai medrébe, addig a jelenlegi Kis-Duna ágában hömpölygött. A másik mozzanat: sikerült feltárnom az egykori mezőváros avarkori eredetét és bepillantást nyerni a Csallóköz avarkori történetébe, vagy úgy is mondhatjuk, hogy az avar birodalom hanyatlása utáni és a honfoglalást megelőző évszázad eseményeibe. — Ez a könyv volt az első munkád? — Az első nyomtatásban megjelent írásom. Ezt azért hangsúlyozom, mert a legelső tanulmányom a felsőszemerédi (Horné Semerovce) rovásemlékről szólt, de ez két hónappal később látott nyomdafestéket. ben, a bölcsészdoktorit egy évvel később szereztem meg. Munkásságom azóta lényegében két fő irányban halad: az egyik a történettudomány művelése kutatások és publikációk útján, a másik pedig a heraldika, azaz a címertan. E két feladatkör keretében külön figyelemmel kísérem az írástörténetet s annak a magyarsággal is kapcsolatos szakasza, pontosabban a magyar rovásírás problémái érdekelnek. — A heraldika mennyi időt köt le munkásságodban? — Rengeteget! Az elmúlt évek során megalkottam már Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Párkány (Štúrovo), Rozsnyó (Rožňava), Zselíz (Želiezovce), illetve Ipolyság (Šahy) címerét, és a közeljövőben lát napvilágot egy további város számára készített címer. Emellett az időmtől függően, fokozatosan történelmi és heraldikai publikációkat is készítek sajtó alá. — Miben foglalhatnád össze a címeralkotás „műhelytitkait"? — Egy-egy város jelvényét mindig úgy kell megválasztani, hogy az tessék a helyi lakosságnak, közel álljon a szívükhöz. A gyakorlatban ez igen bonyolult probléma, mert a múlt emlékeiben kutatva kell ábrázolásra alkalmas mozzanatokat találni. El kell dönteni azt is, vajon mi volt a város legmarkánsabb jellemzője a tovatűnt századok során és mi jellemzi leginkább a jelenben; egyáltalában mi az, ami egyedi jelentőséget adva a városnak, külön figyelmet érdemel. Gondolom, az eddig megalkotott címerekben sikerült egyesíteni ezeket a szempontokat, mert a Genfben székelő Nemzetközi Heraldikai Akadémia már 1974-ben fölfigyelt munkásságomra s levelező tagjává választott. — Térjünk azonban vissza a hagyományos történelemíráshoz: nem fordult meg a fejedben, hogy a hazai magyar vonatkozású kutatást, a néprajzi gyűjtőmunka mintájára, szélesebb és szilárdabb alapokra kellene helyezni? — Különbséget kell tenni a történelmi kutatás, tehát a tudományos kutatói program és a honismereti érdeklődés között. A kutatás ugyanis tudatosan elhatározott szándékot, rendszerességet kíván. Sajnos, Dél-Szlovákia története javarészt megíratlan, beleértve a legújabbkori munkásmozgalmi hagyományokat is. Dél-Szlovákia területén ezért alapvető feltárást kellene végezni, ami a honismereti érdeklődésen túlmenően fölkészült kutatókat igényel. Napjaink feladata az lenne, hogy megfelelő anyagi támogatással és a Madách részéről rugalmas kiadói politikával föltárjuk, fölmérjük s hozzáférhetővé tegyük Dél- Szlovákia történeti fonásait és ezek nyomán tudományos igénynyel megírjuk a történelmét. Jelenleg azonban messze járunk mindettől, hiszen a CSEMADOK KB által javasolt honismereti füzetsorozat megjelentetésének ötlete is kallódik, a Boldogfáról irt monográfiám kézirata pedig két év óta a kiadónál hever. Pedig országos méretű kérdésről nyilatkozom benne: a boldogfai római föliratról, ami egyben a mai Csehszlovákia első és legrégibb írásos dokumentuma! — Napjainkban miben látod a történelemtudományok küldetését? — Ezt régen megfogalmazták, hiszen mór egy latin jelmondat is úgy tartja, hogy a történelem az élet tanítómestere. Valóban, a múlt valós tényeinek föltárása okulásul szolgál a jelen és a jövő alakításánál. — Befejezésképpen hadd kérdezzem meg: történelmi kutatás dolgában a Csallóköztől a Bodrogközig mivel vagyunk adósai önmagunknak? — Ez az adósság, sajnos, igen jelentős, és mielőbb hozzá kellene fogni a törlesztéséhez. Egyetlen olyan részterület sincs, ahol a munka már befejezettnek tekinthető. Kitartó és tudatosan irányított munkával mielőbb forrásgyűjteményeket kellene létrehozni, hiszen enélkül elképzelhetetlen a valóban átfogó és tudományosan megfontolt történetírás. — Egyéni terveid? — Csak egyvalamiről, de pillanatnyilag a legfontosabbról szólok: az idei egész esztendőt lefoglalja még Dunaszerdahely történetének megírása. A könyv körülbelül ezer esztendő eseményeinek részletes földolgozását tartalmazza majd és értékes adaléknak szánom a Csallóköz történetéhez. MIKLÓSI PÉTER Prandl Sándor felvétele 15
