A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-27 / 43. szám
ELENA, A PARTIZÁN A fasizmus elleni felszabadító harcokban számos nő is részt vett — partizánként, valamely katonai alakulat tagjaként Ezek egyike volt Elena Chuťková-Lítvajová. Bizony nem volt könnyű felcserélni a békés családi otthont a horcosok viszontagságaival, ott menetelni, 'harcolni jó és rossz időben a férfiak oldalán, látni a rengeteg borzalmat, vért. Meg kellett küzdeni a falusi környezetnek a harcoló nővel szembeni ellenszenvével, szem előtt tartva az ellenség kegyetlen módszereit. xxx Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nők Szövetsége Központi Bizottságának elnöke egy katonai díszszemle alkalmából harckocsizókkal beszélgetett. Megígérte, hogy meglátogatja alakulatukat, megismerkedik életükkel, kemény kiképzésükkel. ígéretének azután eleget is tett. Meglátogatta a Szlovák Nemzeti Felkelés nevet viselő alakulatot, s megtekintette a forradalmi és harci hagyományok termét. Elbeszélgetett a katonákkal és a tisztekkel. — Szeretem a csehszlovák néphadsereget, mert katonák és partizánok között éltem át a vérzivataros időket... Egymás után záporoztak a kérdések: „Sok országban járt már. Ismeri az ottani emberek életét. Mi tetszik nekik nálunk?" „Mik a Nőszövetség feladatai a CSKP XV. kongresszusa után? Hogyan vélekedik a fiatal férfiak és nők kapcsolatáról?" A kérdezőket teljes mértékben kielégítették a sokféle kérdésekre kapott válaszok, amelyeken meglátszottak a sokéves politikai munkában szerzett tapasztalatok. Tizenkilenc éves volt, amikor részt vett a felkelésben, a felszabadulás után tisztségviselő az ifjúsági szervezetben, tagja a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának, a Szlovákiai Nők Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, 1971-től a Csehszlovák Nők Szövetsége Központi Bizottságának első alelnöke, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség és a Békevilágtanács tagja. A társadalom megbecsüli érdemdús munkásságát: Munka Érdemrenddel, Vörös Csillag Érdemrenddel, Győzelmes Február Érdemrenddel és számos más kitüntetéssel tüntették ki. — Örülök, hogy ha fiatalok között lehetek. Nagyon jól érzem magam a körükben. Szóba kerültek a korszerű harcászati eszközök is, hogy vannak újoncok, akik félnek a harckocsitól, az acélkoloszszustóf. — Semmi az egész. Majd elmúlik. Mit gondolnak, milyenek voltunk mi fiatal korunkban? Mi is féltünk. — Igen meggyőzően hatottak a szavai ónnak az asszonynak, aki két nővérét veszítette el a felkelésben, s ő maga Is csaknem életét vesztette a harcokban. Overallba öltözött, s a tisztekkel maga is beült az egyik harckocsiba, mely nagy dübörgéssel elindult. Gondolatai visszakalandoztak a múltba, amikor a partizánháborúban nem volt nehézfegyverzet, s a tankokkal és repülőgépekkel az emberek csak géppisztolyokkal meg puskákkal szálltak szembe, de úgy, hogy még a tölténnyel is takarékoskodniuk kellett, mert abból sem volt elég. X x x Megint elveszítette az eszméletét. Mellsebéből szivárgott a vér. Minden cseppjével mintha az élet távozott volna belőle. Kisvártatva megint magához tért. Zsebkendőjét sebére szorította, a másik kezében pisztolyát szorongatta. Már csupa vér volt mellén a ruhája. Amikor elhalt a fegyverropogás, feltápászkodott és minden erejét megfeszítve elindult a falu felé. Támolygott, nehezen, kapkodva szedte a levegőt, és véres nyomot hagyott maga után a hóban. Egyre nehezebben haladt előre. Egyszerre csak ott látta maga előtt az első házat a faluszélen. Odatámolygott az ajtóhoz, nekidőlt és elvágódott. Kijöttek az emberek és bevitték a házfcra. Anička Hejkalová ott tartotta a kötszert a sebén, hogy tudjon lélegezni a sebesült, akinek egyre emelkedett a láza. Elhívták oz öreg orvost. Szomorúan állapította meg: „Emberek, reménytelen az eset. Tüdőlövés .. Bár alig volt remény, Hejkalék minden lehetőt megtettek, hogy kimentsék a lányt a halál karmai közül. Vaszil Mahno, a kalištei partizáncsoport parancsnoka úgy döntött, hogy el kell innen vinni a lányt, mert minden pillanatban visszatérhetnek a németek. Elenát, aki élet és halál között lebegett, felvitték az erdőben ásott földkunyhóba. Braun doktor bekötözte a sebét. Három végtelennek tűnő, hosszú nap telt el. Elena állapota egyre rossrabbodott. Hörgött, nem tudott enni, sebe elgennyedt, vérmérgezés és fulladás fenyegetett. Bajtársai ismét levitték Hejka lékhoz. A fiatal szervezet minden erejével ellenállt a halálnak. Lassan beállt némi javulás. Megszűnt a görcsös köhögés, fokról fokra visszatért a lányba az élet. Pár nap múlva mór tudott néhány lépést tenni. A fiatal szervezet legyőzte a halóit. Akkor meg kitört a tífusz Kalištéban. A parancsnok igyekezett kimenteni Elenát a járványtól megfertőzött faluból. De még nagyon gyenge volt a lány, aki azonban nem akart továbbra is terhére lenni a jótevőinek. így aztán a partizánok mégis magukkal vitték. Elena élete megint csak hajszálon függött. Még idejében sikerült bajtársainak kimenteniük Kalištéból, melyet a németek Baláže faluval együtt felégettek. lakóikat legyilkolták. xxx A Vörös Hadsereg katonái meghozták a felszabadulást, a régen várt békét. Vége volt a háborúnak. Elena még gyenge volt de nagyon vágyott haza, a szülőfalujába. Ez visszaadta az erejét. Végre otthon! A Chúťka család véres adót fizetett a szabadságért. Elenának mindkét nővérét meggyilkolták a németek. Kifosztották az országot, mindenütt pusztítást, romokat, nehezen gyógyuló sebeket hagyva maguk után. A mindössze húszéves Elenának hatolmas volt az életkedve. Dolgozni kezdett, újjá kellett építeni a háború pusztításai után az országot. Feltartóztathatatlanul múlik az idő s legendákat fon a hős szlovák partizánlány, Elena alakja köré. JOZEF KENI2 Felvételek: arch. Elena Litvajová Valentyina Nyikolajeva-Tyereskovával Élena Litvajová a Szlovákiai Nők Szövetsége küldöttségének élén az egyik hősi emlékműnél elhelyezi a hála és a kegyelet virágait Chúťka, az apa haladó szellemben nevelte a három lányát. Az uhroveciek munkások, parasztok, kisiparosok és kiskereskedők voltak. Amikor 1944 őszén-telén a felkelők visszavonultak a hegyekbe, Elena Chuťková barátnőjével, Mária Turkovával csatlakozott a partizánokhoz. 1944. december 11 volt. Jóllehet a németek féltek a szlovák hegyektől, stratégiai érdekeik azt kívánták, hogy mégiscsak behatoljanak, leküzdve félelmüket. Géppuskás alakulatokkal meg farkaskutyákkal hajtották maguk előtt a partizánokat. Elena partizáncsoportja Kalište faluban húzódott meg. Egyszerre csak fegyverropogásra lettek figyelmesek. „Azonnal el kell hogyni a falut s meg kell védeni a lakosságot a németektől!"' — hangzott a parancsnok utasítása. Elena gyorsan belebújt a télikobátjóba, fogta a puskát meg a tarisznyát és futott a többiekkel. Lihegve haladt előre a magas hóban, alig emelte a lábait. Eldobta a nehéz batyut. Az előtte haladó katona golyótól találva felbukott. Egyszerre csak ő maga is furcsa gyengeséget, melle körül valami szokatlan melegséget érzett. Leroskadt a hóba, nem tudta, hol van, mi történt vele. Pár pillanat múlva visszanyerte az eszméletét, de nem tudott mozdulni. Hangokat hallott, bajtársai hangját, akik a hátára fordították: „A vadállatok! Meglőtték! Este majd eltemetjük. De most rohanás tovább!” 22
