A Hét 1979/2 (24. évolyam, 27-52. szám)

1979-10-13 / 41. szám

0 f 0 Juhász Jácint egyike azoknak a színművé­szeknek, akiknek ked­véért csacsiságokra is képesek a lányok. Jellemző népszerűségére, hogy naponta mintegy 200 levelet hoz neki a posta, nemcsak hazai, de külföldi tisztelőitől rs: ...Rímjei­több ségében vív, lovagol vagy ve­rekedik, olyan idealizált hős tehát, akiért szívesen lelkesedik a szép­nem. E népszerű művésznek azonban egyéb jó tulajdonságai is vannak. Kedves és szerény, s még véletle­nül sem érezteti, hogy „befutott" színész. A Fészek klubban találkoztam vele, s először természetesen ifjú­kora felől faggattam. Hogyan élt gyermekkorában s miként fogam- zott meg lelkében a szerelem a vi­lágot jelentő deszkák iránt.- Budapesttől alig 30 kilométer­nyire levő Mogyoród községben születtem - kezdte Juhász Jácint. - Apám amolyan kertészféle volt s emellett a falusiak tótumfaktuma is. Mintha csak jegyzője vagy bírá­ja lett volna a falunak, mindenki hozzá fordult a problémájával. Ha éhezni nem is éheztünk, de a nél­külözés sem volt azért ismeretlen vendég a házunkban. Ami pedig a személyemet illeti, ugyancsak vásott kölyök voltam. Ha például valaki valami csínyt követett el az iskolában, a tanító nem keresgélte a bűnöst, hanem látatlanban en­gem fenekeit el. Megtörtént töb­bek között, hogy mialatt a lakos­ság bűneit törlesztgette a vasár­napi misén, én és néhány hason­szőrű cimborám kihajtottuk a rétre a gazdák lovait és amúgy szőrén lovagolva egész délelőtt a betyár­pandúr világot idéztük. A tanítóim azonban sohasem haragudtak rám komolyan. Egy­részt azért nem, mert mindig kitű­nően tanultam. Másrészt, mert a legjobb versmondó voltam az isko­lában. Ennek köszönhettem azt is, hogy már 13 éves koromban bele­kóstolhattam a színház bódulaté ba. Egy úttörőverseny alkalmával iskolám műkedvelői Gödöllőn a Mátyás király és a szegény ember című darabot adták elő s ebben olyan jól alakítottam a szegény­embert, hogy a darab rendezője, Horváth tanár úr külön is gratulált nekem. Ezen az előadáson éreztem először a reflektorfény, a taps és a szereplés mámorát.- Ezek szerint már kisdiák ko­rodtól színész akartál lenni?- Dehogyis akartam! — tiltako­zott mosolyogva. - Egészen az érettségi előtti hétig orvos szeret­tem volna lenni! Úgy történt a do­log, hogy a kollégiumban, ahol laktam, néhány neves színész köz­reműködésével vers- és prózámon dó délutánt akartunk rendezni. Az utolsó pillanatban azonban lefúj­ták a dolgot: a diákoknak falura kellett menni kukoricát törni. A szí­nészeket nem értesíthettük már, ezért mint a diáktanács elnökét, engem bíztak meg, hogy magya­rázzam meg a dolgot. A vendégek azonban nem fordultak vissza, ha­nem csak úgy, egymás szórakozta­tására szavalni kezdtek. Ezen aztán annyira felbuzdultam, hogy én is elmondtam néhány Ady-, Petőfi- és József Attila verset. A dolog vége az lett, hogy rábe­SZÍNÉSZEKKEL NÉGYSZEMKÖZT: széltek, hagyjam az orvosi pályát, jelentkezzem inkább felvételre a Színművészeti Főiskolán. így történt azután, hogy két nappal a matúra előtt én már felvételit tett színmű­vészjelölt voltam.- Nem bántad meg soha ezt a cserét?- Tulajdonképpen csak a főisko­lán idegződött belém, hogy a szí­nészi pálya az, amire születtem. Sokat küszködtem ugyan a négy év alatt, dehát úgy érzem, meg­érte. Már harmadéves koromban felléptettek a Szegény legények és a Tenkes kapitány című filmekben, a negyedik évfolyam befejezése után pedig Adóm Ottó, a kiváló rendező előszerződést biztosított a Madách Színházhoz. Igaz, hogy két évig a Veszprémi Színházban játszottam, de 1967 óta már meg­szakítás nélkül a Madách tagja vagyok.- Úgy tudom, szép sikereid vol­tak Veszprémben.- Sokat tanultam ott. Igaz, jó szerepeket is kaptam. Sohasem felejtem el azt a nagy sikeremet például, amelyet mint kezdő szí­nész, egy kezdő magyar író, Vajda: Bohóc című darabjában arattam. Itt alakítottam továbbá Jókai Sze­gény gazdagokjának Fatia Negrá­ját, továbbá Tolsztoj Feltámadásá­nak egyik főszerepét.- Művészi pályafutásod alatt sohasem érezted, hogy gyengül önbizalmad?- Ajaj, dehogyis nem! Amikor Veszprémből a Madách-hoz kerül­tem, négy esztendőn keresztül csak atyai barátom, Ádám Ottó tartotta bennem a lelket. Akadtak ugyan sikeres szerepeim is, mint például II. Lajos király Tomoryja, vagy a Lajos király válik című vígjáték egyik főszerepe, többnyire azonban epizódszerepeket kaptam. És bi­zony nemegyszer taszítottak a két­ségbeesés szélére kollégáimnak olyan megjegyzései, hogy „ebből a szegény Jácintból sem lesz pré- dikációs halott!"- Azt tartják rólad, hogy te vagy az egyik legelfoglaltabb budapesti színész. Játszol a tévében, a rádió­ban, filmezel, szinkronizálsz, s ezek mellett, vagy inkább ezek előtt a színházban is játszol. Arról nem is beszélve, hogy a Magyar Televízió Cimbora című adásának te vagy a műsorvezetője. Hogyan tudsz megbirkózni e rengeteg feladattal?- Egyrészt „ügyszeretetből". Imá­dom a mesterségemet. És nem híresztelem álszent módon, hogy csakis a színházat tartom igazi művészetnek. Mert ha valóban igaz is, hogy a színpad a színművészet gyökere, meggyőződésem szerint filmen és a rádióban is lehet és kell maradandót alkotni. Itt van például az a sokat vitatott Be- nyovszky-sorozat. Magam is el­ismerem, nem volt a legesztétiku- sabb filmprodukció. Omahel alakí­tásához azonban jellemábrázolás is kellett, és én nem szégyellem, hogy ennek a szerepnek a meg- játszása billentett ki az ismeret­lenségből. Igaz, álmaimból nem hiányzik egy-egy kiemelkedő Sha- kespeare-szerep, Madách Ádám és Luciferé sem. Türelmesen kivárom azonban ezeknek a vágyaknak a beteljesülését. A „strapa"- bírásának azonban más összetevője is van. Testi erőm, kondícióm tudatos megőrzése. Na­gyon szeretek sportolni. Nemcsak a színészek labdarúgó-válogatottjá­nak vagyok aktív tagja, de naponta vívok és lovagolok is.- Elfelejtetted megemlíteni, hogy a versmondás is kedvenc tevékeny­ségeid közé tartozik . ..- Imádok verset mondani. Ezt a színész egyik nagy próbájának tar­tom. A versmondásnál nincsen rendező, sem súgó, mégis a leg­művészibb élményt kell nyújtani a közönség számára. Nagyszerű lelki kielégülést ad, ha az egyszerű munkáshallgatóság lelkében is meg tudom rezegtetni a művészi gyönyörűség húrját.- Igen sokszor játszol, főképp filmekben, amolyan „vagány" sze­repeket. Jókai: Mire megvénülünk című regényének tévéváltozatában nemrég például a betyárvezért játszottad. Nem érzed úgy, hogy ezekkel a szerepekkel valahogy beskatulyáznak.- Meggyőződésem, hogy az ilyen szerepeket is lehet és kell művé­szien alakítani. Már csak azért is, mert a játék- és a tévéfilm egy egész országnak, sőt néha az egész világnak szól. Ha tehát egy színészre olyan szerepet osztanak, amelyre a legalkalmasabbnak tart­ja a rendező, az még nem jelent beskatulyázást. Különben pedig elég fiatal, meg elég türelmes is vagyok ahhoz, hogy kivárjam a klasszikus színpadi szerepeket.- Úgy tudom, 36 esztendős ko­rod ellenére már nagyocska gyer­mekeid vannak . ..- Igen, pontosan a színészi diploma kiosztása utáni napon vettem feleségül Létay Klári zongo­raművésznőt. Két gyermekünk van, a 14 esztendős Attila és a 8 éves Csaba. Attila egyébként ügyesen focizik, és jól zongorázik. Az anyja kedvence, úgy látszik, tőle örökölte zenei hallását. Klára egyébként versenyzongorista, tavaly például egy párizsi nemzetközi zongora- versenyen bejutott a döntőbe.- Még egy utolsó kérdés. Elvál­lalsz olyan szerepeket is, amelyek tulajdonképpen nem felelnek meg lelki alkatodnak?- Éppen most játszunk fel egy 32 észes rádiójátékot, Móricz Zsig- mond Boldog ember című regénye alapján. Nos, éppen én alakítom ebben a darabban a „boldog embert", pedig — nyugodtan mond­hatom — dehogy is vagyok bol­dog . . . NEUMANN JANOS Domonkos Sándor felvétele 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom