A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-13 / 41. szám
0 f 0 Juhász Jácint egyike azoknak a színművészeknek, akiknek kedvéért csacsiságokra is képesek a lányok. Jellemző népszerűségére, hogy naponta mintegy 200 levelet hoz neki a posta, nemcsak hazai, de külföldi tisztelőitől rs:...Rímjeitöbbségében vív, lovagol vagy verekedik, olyan idealizált hős tehát, akiért szívesen lelkesedik a szépnem. E népszerű művésznek azonban egyéb jó tulajdonságai is vannak. Kedves és szerény, s még véletlenül sem érezteti, hogy „befutott" színész. A Fészek klubban találkoztam vele, s először természetesen ifjúkora felől faggattam. Hogyan élt gyermekkorában s miként fogamzott meg lelkében a szerelem a világot jelentő deszkák iránt.- Budapesttől alig 30 kilométernyire levő Mogyoród községben születtem - kezdte Juhász Jácint. - Apám amolyan kertészféle volt s emellett a falusiak tótumfaktuma is. Mintha csak jegyzője vagy bírája lett volna a falunak, mindenki hozzá fordult a problémájával. Ha éhezni nem is éheztünk, de a nélkülözés sem volt azért ismeretlen vendég a házunkban. Ami pedig a személyemet illeti, ugyancsak vásott kölyök voltam. Ha például valaki valami csínyt követett el az iskolában, a tanító nem keresgélte a bűnöst, hanem látatlanban engem fenekeit el. Megtörtént többek között, hogy mialatt a lakosság bűneit törlesztgette a vasárnapi misén, én és néhány hasonszőrű cimborám kihajtottuk a rétre a gazdák lovait és amúgy szőrén lovagolva egész délelőtt a betyárpandúr világot idéztük. A tanítóim azonban sohasem haragudtak rám komolyan. Egyrészt azért nem, mert mindig kitűnően tanultam. Másrészt, mert a legjobb versmondó voltam az iskolában. Ennek köszönhettem azt is, hogy már 13 éves koromban belekóstolhattam a színház bódulaté ba. Egy úttörőverseny alkalmával iskolám műkedvelői Gödöllőn a Mátyás király és a szegény ember című darabot adták elő s ebben olyan jól alakítottam a szegényembert, hogy a darab rendezője, Horváth tanár úr külön is gratulált nekem. Ezen az előadáson éreztem először a reflektorfény, a taps és a szereplés mámorát.- Ezek szerint már kisdiák korodtól színész akartál lenni?- Dehogyis akartam! — tiltakozott mosolyogva. - Egészen az érettségi előtti hétig orvos szerettem volna lenni! Úgy történt a dolog, hogy a kollégiumban, ahol laktam, néhány neves színész közreműködésével vers- és prózámon dó délutánt akartunk rendezni. Az utolsó pillanatban azonban lefújták a dolgot: a diákoknak falura kellett menni kukoricát törni. A színészeket nem értesíthettük már, ezért mint a diáktanács elnökét, engem bíztak meg, hogy magyarázzam meg a dolgot. A vendégek azonban nem fordultak vissza, hanem csak úgy, egymás szórakoztatására szavalni kezdtek. Ezen aztán annyira felbuzdultam, hogy én is elmondtam néhány Ady-, Petőfi- és József Attila verset. A dolog vége az lett, hogy rábeSZÍNÉSZEKKEL NÉGYSZEMKÖZT: széltek, hagyjam az orvosi pályát, jelentkezzem inkább felvételre a Színművészeti Főiskolán. így történt azután, hogy két nappal a matúra előtt én már felvételit tett színművészjelölt voltam.- Nem bántad meg soha ezt a cserét?- Tulajdonképpen csak a főiskolán idegződött belém, hogy a színészi pálya az, amire születtem. Sokat küszködtem ugyan a négy év alatt, dehát úgy érzem, megérte. Már harmadéves koromban felléptettek a Szegény legények és a Tenkes kapitány című filmekben, a negyedik évfolyam befejezése után pedig Adóm Ottó, a kiváló rendező előszerződést biztosított a Madách Színházhoz. Igaz, hogy két évig a Veszprémi Színházban játszottam, de 1967 óta már megszakítás nélkül a Madách tagja vagyok.- Úgy tudom, szép sikereid voltak Veszprémben.- Sokat tanultam ott. Igaz, jó szerepeket is kaptam. Sohasem felejtem el azt a nagy sikeremet például, amelyet mint kezdő színész, egy kezdő magyar író, Vajda: Bohóc című darabjában arattam. Itt alakítottam továbbá Jókai Szegény gazdagokjának Fatia Negráját, továbbá Tolsztoj Feltámadásának egyik főszerepét.- Művészi pályafutásod alatt sohasem érezted, hogy gyengül önbizalmad?- Ajaj, dehogyis nem! Amikor Veszprémből a Madách-hoz kerültem, négy esztendőn keresztül csak atyai barátom, Ádám Ottó tartotta bennem a lelket. Akadtak ugyan sikeres szerepeim is, mint például II. Lajos király Tomoryja, vagy a Lajos király válik című vígjáték egyik főszerepe, többnyire azonban epizódszerepeket kaptam. És bizony nemegyszer taszítottak a kétségbeesés szélére kollégáimnak olyan megjegyzései, hogy „ebből a szegény Jácintból sem lesz prédikációs halott!"- Azt tartják rólad, hogy te vagy az egyik legelfoglaltabb budapesti színész. Játszol a tévében, a rádióban, filmezel, szinkronizálsz, s ezek mellett, vagy inkább ezek előtt a színházban is játszol. Arról nem is beszélve, hogy a Magyar Televízió Cimbora című adásának te vagy a műsorvezetője. Hogyan tudsz megbirkózni e rengeteg feladattal?- Egyrészt „ügyszeretetből". Imádom a mesterségemet. És nem híresztelem álszent módon, hogy csakis a színházat tartom igazi művészetnek. Mert ha valóban igaz is, hogy a színpad a színművészet gyökere, meggyőződésem szerint filmen és a rádióban is lehet és kell maradandót alkotni. Itt van például az a sokat vitatott Benyovszky-sorozat. Magam is elismerem, nem volt a legesztétikusabb filmprodukció. Omahel alakításához azonban jellemábrázolás is kellett, és én nem szégyellem, hogy ennek a szerepnek a megjátszása billentett ki az ismeretlenségből. Igaz, álmaimból nem hiányzik egy-egy kiemelkedő Shakespeare-szerep, Madách Ádám és Luciferé sem. Türelmesen kivárom azonban ezeknek a vágyaknak a beteljesülését. A „strapa"- bírásának azonban más összetevője is van. Testi erőm, kondícióm tudatos megőrzése. Nagyon szeretek sportolni. Nemcsak a színészek labdarúgó-válogatottjának vagyok aktív tagja, de naponta vívok és lovagolok is.- Elfelejtetted megemlíteni, hogy a versmondás is kedvenc tevékenységeid közé tartozik . ..- Imádok verset mondani. Ezt a színész egyik nagy próbájának tartom. A versmondásnál nincsen rendező, sem súgó, mégis a legművészibb élményt kell nyújtani a közönség számára. Nagyszerű lelki kielégülést ad, ha az egyszerű munkáshallgatóság lelkében is meg tudom rezegtetni a művészi gyönyörűség húrját.- Igen sokszor játszol, főképp filmekben, amolyan „vagány" szerepeket. Jókai: Mire megvénülünk című regényének tévéváltozatában nemrég például a betyárvezért játszottad. Nem érzed úgy, hogy ezekkel a szerepekkel valahogy beskatulyáznak.- Meggyőződésem, hogy az ilyen szerepeket is lehet és kell művészien alakítani. Már csak azért is, mert a játék- és a tévéfilm egy egész országnak, sőt néha az egész világnak szól. Ha tehát egy színészre olyan szerepet osztanak, amelyre a legalkalmasabbnak tartja a rendező, az még nem jelent beskatulyázást. Különben pedig elég fiatal, meg elég türelmes is vagyok ahhoz, hogy kivárjam a klasszikus színpadi szerepeket.- Úgy tudom, 36 esztendős korod ellenére már nagyocska gyermekeid vannak . ..- Igen, pontosan a színészi diploma kiosztása utáni napon vettem feleségül Létay Klári zongoraművésznőt. Két gyermekünk van, a 14 esztendős Attila és a 8 éves Csaba. Attila egyébként ügyesen focizik, és jól zongorázik. Az anyja kedvence, úgy látszik, tőle örökölte zenei hallását. Klára egyébként versenyzongorista, tavaly például egy párizsi nemzetközi zongoraversenyen bejutott a döntőbe.- Még egy utolsó kérdés. Elvállalsz olyan szerepeket is, amelyek tulajdonképpen nem felelnek meg lelki alkatodnak?- Éppen most játszunk fel egy 32 észes rádiójátékot, Móricz Zsigmond Boldog ember című regénye alapján. Nos, éppen én alakítom ebben a darabban a „boldog embert", pedig — nyugodtan mondhatom — dehogy is vagyok boldog . . . NEUMANN JANOS Domonkos Sándor felvétele 4
