A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
Az első pillanatban azt terveztem, hogyha férjemet sablonos módszerekkel küldöm a másvilágra, de aztán hallottam a televízióban, hogy o gyilkosok hatvan százaléka hurokra kerül. A modern technika nem kedvez a gyilkosoknak. Nem értek a számítógépekhez, mert számítógépek segítségével kapták meg ezt oz eredményt, de mindenesetre elgondolkoztam. Angelo ötlete, hogy a férjemet méreggel öljem meg és lökjem be egy meszesgödörbe, egy fabatkát sem ért. Mégis megmaradtam az elhatározásom mellett. Eddie-t halálra ítéltem. Tulajdonképpen - így kell kifejeznem magamat — pánikból mentem hozzá, ebbe a házasságba beleestem, mint az ostoba tyúk. Mert Eddie természetéhez gyomor kellett. Ha megivott néhány korsó sört, tisztára megbolondult, valósággal a feje tetejére fordított mindent a házbon. önző, pletykás, minden garast a fogóhoz ver. Meddig folytassam? Miatta majdnem megutáltam az egész férfinemet, de három hónappal az esküvő után megismertem Angélát. Az én gyengéd, mindig figyelmes Angélám... Egészségügyi dolgozó, ápoló. Nem, nincs orvosi diplomája, mert a hozzám hasonló nővérek mindig olyan férjről álmodoznak, akinek diplomája van. Mégis az én Angélám szinte a szememből olvasta ki a kívánságaimat, s Eddie mellett Angelo szerelme valahogy türhetővé tette az életet. Ha Eddie beleegyezne a válásba, akkor életben maradhatna, gondoltam, de Eddie erről hallani sem akart. Cinikusan mondta: — Ô, nem, cicuskóm, ez nem megy. Mellettem maradsz, bogaram. S ha mégis el akarsz repülni, akkor figyelmeztetlek: ez a röpte nem lesz túl magas. Hamar leérsz a földre. S milyen állapotban, he? Mit gondolsz? Érdekes. Éppen ezekben a napokban Eddie életbiztosítást kötött. Ha valamelyikünk meghal, a másik 20 000 dollárt kap. Ez csinos kis összeg, felgyorsítja az emberben a vérkeringést, tehát az elméletről térjünk át a tettekre. Életemet szívesebben élem le a börtönben — ha éppen muszáj -, mint Eddie piszkos karjaiban. Ügy kell eltennem láb alól a „kedvest", hogy a zsaruk ne fogjanak gyanút. Természetes halál - ez természetes. Tökéletes bűntényt elkövetni... Kap a drága egy kis sugárzást, s nincs az a kriminológus, aki megfejti a rejtélyt. Nyolc órakor Eddie rendszerint eljön értem a kórházba. A röntgenteremben egy kissé megvárakoztatom. Lesz ott egy üveg konyak, Eddie pedig nagyon szereti a konyakot. A részegség egy bizonyos stádiumában elfárad, s ekkor mojd lefekszik a heverőre: a röntgenasztalkára. S ha felébred... istenem. Azt sem tudja majd, hogy időközben mi történt vele. Csak be kell csempészni az „anyagot" a készülékbe. Négy napig szenvedhet mindössze, s aztán adios... Négy napig az orvosok valóságos konzíliumot hívnak össze, ilyen diagnózist adnak, olyan diagnózist adnak. Vérrók és pont. Vírusos megbetegedés. S ha a patológusok alaposan átfésülik Eddie szervezetét, akkor sem találják meg a halál okát. A halál okát csak én tudom. A túladagolt röntgensugaraktól, az ún. sindron sugárzós tesz pontot Eddie földi pályafutására. Mór-mór mosolyogva gondoltam a jövőre, amikor- Eddie rontott rám. Nehezen szedte a levegőt. Mindig így volt: a tüdeje úgy működött, mint egy .ossz motor. Megtörölte izzadó homlokát. Istenem! S én ennek a féregnek a felesége vagyok! Ügy festett, mint egy penészes gomba. Haja halványvörös, mindig zsíros. Néha csak a hasát láttam, semmi mást.- Először és utoljára fordul elő, Marthe, hogy túlórázol! - Eddie nem beszélt, hanem vakkantott. — Nem azért nősültem, hogy magam készítsem ul a vacsorámat!- Igazad van, Eddie — mondtam. - A jövőben minden megváltozik, ígérem. Eddie szeme felcsillant. A hülye! Felírt magának egy jó pontot, azt hitte, hogy a teremtés koronája újabb diadalt könyvelhet el. Adjunk neki igazat. A feleség csak azért feleség, hogy főzzön és mosson, szüljön és szoptasson?- Mikor hagyod el a kórházat? — kérdezte Eddie.- A jövő héten, egyetlenem. Becsületszavamra. Töltöttem egy-egy pohárkával. Elszívjuk tehát a békepipát s aztán elhagyom a termet. Eddie poharába négy altotótablettát szórtam. Egy kortyintásra megitta. Újra megtöltöttem a poharat, hiszen tudtam, hogy evés közben jön meg az étvágy. Nála az étvágy ivás közben jön meg. Potyára ihatott a disznó. Időközben arról dadogott, hogy. a hatóságok minden lépését figyelik, azok oz átkozott adóbeszedők ... s közben a szeme vizenyőssé vált.- Mitől vagyok olyan fáradt? — kérdezte halkan. Megvontam a vállamat. Talán azt is mondtam, hogy „mit tudom én".- Biztosan sokat dolgoztál, szívem — mondtam később. - Nagy nyomós nehezedik ilyenkor a szívedre, szívem ... Menjünk haza! - Eddie határozottan megragodta a karomat. Nagyon szívesen elfogadtam Eddie javaslatát. A folyosón sétálva azon törtem a fejemet, hogy ki is lehetett az a bizonyos Konród Röngten, és milyen csövekkel bíbelődött az a pofa. Vajon ki tudta meg, hogy a csövek valamiféle sugarakat sugároznak? Van puha és kemény sugár, s minden sugár felhasználható valamire. Eddie hallgatott. A kijárat felé igyekezett, s amikor a röntgenteremhez értünk, elkapta a vállamat.- Drágám... minden forog a fejemben. Le kell ülnöm. Vagy le kell feküdni, nem bírom tovább. Van itt valahol egy szék? Ez a gamatron. Kobalt sugárzása. Álla a szerkezettel ... Ô, természetesen, a székek mindegyikét jól elrejtettem a raktárban. Ne üljön, hanem feküdjön a drága, nem igaz? A fejemmel a röntgenfekhely felé mutattam.- Ha nem találod kényelmetlennek - mondtam hanyagul. Eddie elhelyezkedett a „koporsón".- Nem értem - motyogta -, mindez nevetséges, olyan ... Nem folytathatta. Egyszerűen elaludt. Tehát 800 röntgenegység kellett ohhoz, hogy átsugározza a testét. Minden oldalról. A fejét, a mellkasát, a hátát, a lábát. Előbb a hátán kell feküdnie s aztán a hasán. Nyolc sugárzós s egy-egy sugárzás tartalma három perc és negyvennyolc másodperc. Az asztalon működésbe léptek a mutatók. Én nyugodtan rendbe hoztam a körmeimet. Még két perc és befejezzük a nagy munkát. Senki és semmi sem mentheti meg az életét. Minden másodperc egy lépés egy boldogabb élet felé, és én most fizetek mindenért! Mindenért! Végre felébredt. Fogalma sem volt arról, hogy meddig aludt. A részeg emberek tétova járásával indult utánam a folyosóra. Leoltottam az égőket. A gesztenyefák alatt arra gondoltam, hogy most meg kellene ölelni az egész világot, leszedni a csillagokat az égről, de csak nekem, nekem és Angelónok szedem le az égitesteket az égről. Még négy nap és én leszek a világ legboldogabb özvegye. Eddie tántorogva követett. Hirtelen az egyik fa mögül előlépett Angelo.- Jó estét — mondta halkan. Ô, istenem! Milyen édes szavak! Erre a hangra belesajdult a szívem. Most mellettem áll... Megvárt... ?- Hiszen úgy beszéltük meg,, hogy holnap este találkozunk - mondtam suttogva. - A férjem ma bejött értem a kórházba. Túlóráznom kellett. Angelo nem engedte meg, hogy folytassam a mondókámat.- Bölcs vagy, kicsikém. Mégis elkövettél egy végzetes hibát. A sugárzás tartama alatt nem oltottad le az égőket. Ne törődj semmivel. Rajtam kívül senki sem látta, hogy mi történt a szobában. Te azonban bölcs nő vagy, erről meggyőződhettem már nem is egyszer. Én hallgatok, de ... ezért fizetni kell.- Zsarolsz? — Alig hallottam a hangomat.- Van másik megoldás is. Eredj haza és szoríts, hogy a férjed ne haljon meg - jegyezte meg cinikusan. Nem történt csoda. Eddie meghalt. Este, négy nap elmúltával. Az orvosok nem találtak semmit, ■ nem gyanakodtak gyilkosságra. Most mint az őrült ülök a telefon mellett és várom a hívást. Vagy az ajtón kopogtatnak? Mikor jön Angelo? Mennyit kell fizetni a hallgatásért? ... És meddig? Igen ... most csönget be az ajtón. 22
