A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
MŰSZAKI PANOPTIKUM Különleges múzeumba kalauzoljuk ezúttal az olvasót. A technika olyan csodáit veheti ott szemügyre, amelyekkel - ezt nyugodt lelkiismerettel állíthatom — nem találkozhat sem az iskolai fizikakönyvben, de még egy valamirevaló technikatörténetben sem. Ebben a — sajnos ma még csak képzeletbeli - múzeumban látható tárgyak párjukat ritkítják, sőt azt is mondhatnám: egyedi daraboknak tekinthetők. Némelyik alkotás olyannyira egyedi, hogy még a prototípusa sem készült el, csupán papíron, rajz vagy egyszerű „műszaki leírás" formájában létezik. Ha most valaki azt képzeli, hogy az alábbiakban szenzációs, de évszázadokra feledésbe merült gépekről, berendezésekről lesz szó, vagy esetleg méltatlanul elparentólt géniuszokról — akkor tulajdonképpen közel jár az igazsághoz ... HASZNOS APRÓSÁGOK Ha némiképp leegyszerűsítjük a dolgot így is jellemezhetnénk az emberi civilizáció fejlődésének történetét: az emberi energiával való takarékoskodás története. A legkiválóbb koponyák minden korban arra törekedtek, hogy elmés szerkezetek segítségével megkönnyítsék az ember munkáját, kíméljék erejét. Nem lehetünk eléggé hálásak annak a — sajnos névtelen - kölni tanítónak, aki a XVII. században megajándékozta az emberiséget a kettős irótollal. A jeles Georg Philip Harsdörffer, nürnbergi tanácsos tudósít bennünket erről a nagyszerű szerkentyűről, amellyel egyszerre két levelet lehetett írni. Természetesen a fejlődés nem állt meg. Leopold von Neiperg gróf 1762-ben már büszkén jelentheti, hogy neki sikerült egy olyan berendezést szerkesztenie, amely segítségével tetszés szerinti mennyiségű másolat készíthető egyszerre. Sajnos azt nem tudjuk, hasznólták-e valaha is ezeket a korszakalkotó masinákat, az viszont tény, hogy az Egyesült Államokban 1913-ban szabadalmaztatott aláírógép működött. E berendezés azt a célt szolgálta, hogy megkönnyítse a vezető beosztású banktisztviselők mun Mentőberendezés vészjelzővel — tetszhalottak számára Kettős irotoll Csapatszállító kerékpár. I2 tore (1888) Csapatszállító kerékpár 12 főre (Wcülkörés ellen I OorlharbUr. 18511 Osszeütkores ellen Alairokeszúlek I káját, akiknek sajátkezűleg irdatlan mennyiségű értékpapírt kellett aláírniuk. Persze nemcsak Amerikában jelentenek problémát az előírások és konvenciók. Ebben a tekintetben Anglia talán még felül is múlja a tengerentúliakat. Itt van például a délutáni teázás. Ki hinné, hogy egy ilyen kedélyes családi összejövetel is mennyi tapintatot, körültekintést igényel. Vegyük csak azt az esetet, amikor két gazdag nagynéni - mondjuk Mrs. Brown és Mrs. Green — is jelen van, s a háziasszony teával kínálja őket. Vajon kinek önt elébb? Pokolian kínos helyzet, kivált ha még azt is hozzágondoljuk, hogy mindkét matróna kilátásba helyezett némi örökséget. No de sebaj, fel a fejjel, mert itt van a megoldás; 1930-ban szabadalmaztatták (Br. P. 360 253 — ha valaki esetleg a részletekre s kíváncsi) - a kétcsőrű teáskannát. .. Az utóbbi időkben ismét népszerűvé vált a kerékpár; ez részben az orvosoknak, részben az energiaválságnak is köszönhető - mindenesetre nem baj, hogy így történt. Még jobban örülnék azonban, ha a kerékpár nemcsak az autókat, hanem harckocsikat is kiszorítaná. Volna is egy tippem, igaz nem eredeti ötlet, mivel 1888-ban már bemutatták, de akkoriban nem méltányolták eléggé a híres londoni varrógépgyár — a Singer and Co. — pompás 14-kerekű, pedálmeghajtású terepjáróját. Nos, ez a masina most közszemlére tétetik ... MINDIG VAN REMÉNY Számtalanszor megesett már az emberiség története folyamán, hogy valakit halottnak véltek és végtisztességgel eltemettek, holott nem halt meg, csak úgy látszott, mintha meghalt volna, vagyis tetszhalott volt az illető. Az még a szerencsésebbik eset. ha időben rájönnek a tévedésre, de vajon rájönnek-e mindig? Nos ez az, amiben sohasem lehetünk biztosak, ezért aligha meglepő, hogy a pallérozott elmék mindent elkövettek annak érdekében, hogy az efféle tragikus lehetőségeket felszámolják. W. F. Bosselmann 1880-ban a DRP 14 895 szám alatt szabodalmaztatta eltemetett tetszhalottak részére szerkesztett mentőkészülékét, amelynek földfeletti részében — egyéb nélkülözhetetlen kellékek mellett — egy kolompocska is megtalálható volt, arra az esetre, ha netán a tetszhalott enni kérne .. . Az emberre természetesen egyéb veszélyek is leselkednek. Ilyenkor is kell a lélekjelenlét, de olykor hasztalan a bátorság, ha a korszerű technika nem siet a segítségünkre. Vegyük a következő, klasszikusnak is nevezhető szituációt: kigyullad egy sokemeletes ház, a család — mondjuk a nyolcadik emeletről — menekülni kényszerül, s a tűzoltókat már nincs idejük bevárni. Mit tesznek ilyenkor? Mindenekelőtt megőrzik hidegvérüket, a többi már John M. Lescale zseniális alkotásának feladata. Ez a berendezés — természetesen, amikor éppen nem ég a ház - akár íróasztalnak álcázva is állhat a szoba sarkában. Veszély esetén könnyedén az ablakhoz gurítjuk, a bévül elhelyezett kötelet átvetjük az ablakpárkányon, egy másik kötél segítségével ereszkednünk lefelé, miközben az előbbi kötélbe kapaszkodunk. A további részletezést mellőzöm, az 1878-ban készült metszet önmagáért beszél. Ügy vélem, senkit sem hagy közömbösen egy-egy nagy tömegszerencsétlenség, példáuf két gyorsvonat összeütközésének híre. Hihetetlen, hogy napjainkban is megtörténhetnek ilyen tragikus balesetek, már csak azért is, hiszen száz esztendeje szabadalmaztatták az a találmányt (DRP 20 108 — 1882), amely egyszer s mindenkorra megszabadítja az emberiséget a vonatok összeütközésének rémétől. A dologban csupán az a meglepő, hogy 30 évvel a szabadalom beiktatása előtt már létezett az idea; igaz ez egy jókedvű humorista fejéből pattont ki, ám mindez egy cseppet sem zavarta a derék feltalálót és követőit, akik még századunk hajnalán is eljátszogattak az egymás fölött átrobogó szerelvények gondolatával. —lacza -Lescale-féle automata tüzböl mentő Kétcsövű teáskanna 18
