A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-29 / 52. szám

Sajnos, az út anyagiak hiányában nem valósulhatott meg. A meghívás így is buzdítólag hatott, amit a IV. Kodály­­napokon való jó szereplésük bizonyít. Az aranykoszorús minősítés mellett el­nyerték a fesztivál I. díját. Ezt meg­előzően, 1978 márciusában a kerületi minősítési versenyen a B kategóriá­ban a második helyen végeztek s ez­zel elnyerték a jogot, hogy részt ve­gyenek az idei XII. Szlovákiai Kórus­fesztiválon.- Mit hoz a jövő, megszerzitek-e az A kategóriás minősítést, amely a nem­zetközi énekkari versenyeken való sze­replésre jogosít? — kérdezem. Asztal­­társaim arca vegyes érzésekről árul­kodik.- A jövő, a lelkesedésen és tudáson túl az anyagiaktól is függ - kezdi Pé­ter. — Egy valami nyugtalanít. Riasztó a hasonlóság az Új Nemzedék tánc­csoportjának 1974. évi A kategóriába sorolása és a mi mostani helyzetünk között. A tánccsoport akkor nem tu­dott védnököt találni, s így anyagi se­gítség hiányában megszűnt. Nem sze­retnénk, ha velünk is ez történne.- Keresitek a megoldást?- Igen. Az illetékes járási szervek­kel már tárgyaltunk. Kértük a segítsé­güket. Meghallgattak és javaslatot tet­tek. Az lenne a helyes — mivel a CSE­­MADOK kassa-óvárosi szervezetének keretében működünk -, hogy a CSE­­MADOK biztosítsa valamilyen módon TALÁLKOZÁSOM a csermellyel A lenyugvó őszi nap bíborvörös fény­be vonja a jászói cseppkőbarlang be­járata fölött meredező fenyőket. Nincs időm gyönyörködni a kitáruló tájban. A következő útelágazásnál északnak, Aranyidő (Zlatá Idka) felé kell fordul­nom. Mire a Csermely-kórust „rejtek­helyén“ megtalálom, bekapcsolt fény­szóróval kapaszkodik felfelé a kocsi. A természet pompája még ott zsibong az érzékeimben. Néhány perc múlva ezzel a témá­val indul meg a beszélgetés a Cser­mely-kórus „mindenesével", Kollár Pé­ter mérnökkel, Görcsös Ida krónikás­sal, a Poprádon lakó Lengyel László mérnökkel és Barbarinc Máriával, aki Királyhelmecről (Kráľ. Chlmec) jár az énekkar próbáira. Ha lefesteném, amit még egy órá­ja a lenyugvó nap rőt színekben a szemünk elé tárt, giccsesen hatna - mondja Kollár Péter -, pedig sem­mit nem kellene hozzátennem. A környezet, ahol a kassai (Koši­ce) Kohóépítő Vállalat üdülője áll a Kojsó-hegy alatt, valóban festői. S két napon át énekszótól volt hangos. Itt készü.t eddigi legnagyobb erőpróbája, a XII. Szlovákiai Kórusfesztiválra az országszerte híressé vált, fennállásá­nak 6. évét ünneplő kassai Csermely kórus. Igaz, a CSEMADOK kassa-óvá­rosi helyi szervezete Új Nemzedék dől­és táncegyüttesének már 1961-ben volt énekkara, de ez 1967-ben megszűnt. 1973-ban aztán Havasi József karnagy vezetésével újra megalakult és felvet­te a Csermely nevet. Egy pillantás a kórus krónikájába, amit alig pár órá­ja bíztak Ida gondjaira, és megtud­hatjuk, mit takar a név. „Kassa mellett egy kis völgyben csörgedezik a -Csermely-patak. A föld­ből felbukkanó vize tiszta, nem szen­nyezi semmi. A kassaiak csak Cser­melynek hívják. Erről a kis érről ne­veztük el kórusunkat. Olyan szépén és tisztán szeretnénk énekelni, mint ami­lyen lágyan csörgedezik a cserjék és fák között ez a kis patak.” A beszélgetőpartnerek emlékeiből, mint színes mozaikkép, összeáll a kó­rus több mint ötéves múltja. — Az első fellépésre 1974 tavaszán került sor. Megalakulásuk első évfor­dulóján, novemberben már Sátoralja­újhelyen vendégszerepelték, igen nagy sikerrel. 1975-ben a III. Kodály-napok­­ra való eljutás jelentette a szlovákiai versenyporondra lépést. A zsűrinek és a közönségnek az volt az egybehang­zó véleménye, hogy „szép jövő áll a kórus előtt". Töretlenül fejlődtek a rá­következő hónapokban. Vendégül lát­ták a székesfehérvári Videoton Kama­rakórust és több sikeres fellépéssel zárták az 1976-os évet. Viszonzásul 1977-ben a Nyírségi Ősz elnevezésű nemzetközi énekkari fesztiválon szere­peltek, ami jelentős állomás lett az énekkar életében. Meghívást kaptak a Német Demokratikus Köztársaságba. Próba Havasi Józseffel Viva, viva musica ... a működésünkhöz nélkülözhetetlen anyagi támogatást, fedezze a kórus költségvetési hiányát. Egyszeri alkalmi támogatással képtelenek leszünk a színvonalat tartani, de méginkább to­vább fejlődni. Bár minden fajta se­gítséget köszönettel fogadunk. Ebben az évben nem panaszkodhatunk. Száz­ezer koronát kaptunk formaruha be­szerzésére Kulturális Minisztériumtól. Tízezer koronával segített a CSEMA­DOK Központi Bizottság; ebből fedez­zük a mostani összpontosítással kap­­cso atos költségeket.- Milyen javaslat volt még?- Nem véletlen, hogy a Kohóépítő Vállalat üdülőjében próbálunk. A vál­lalattal - melynek kereken hatezer dolgozója közül több mint négyezer magyar nemzetiségű - régebbről jó kapcsolataink vannak. Ezt a tárgyalá­sok alkalmából tudtuk meg, a járási pártbizottságon. Itt javasolták, hogy működjünk a vállalat üzemi klubjának égisze alatt. . .- És hogy döntöttek a kérdésben?- Egyelőre még nem történt döntés a részünkről. Mert ez nem csak raj­tunk múlik. Mi szeretnénk megmarad­ni a CSEMADOK-szervezet keretében. 1980-ig eldől, hol és miként működünk tovább. Amíg beszélgetünk, az énekkar tag­jai, bár egésznapos fárasztó próba van mögöttük, félrerakják az asztalokat, székeket, bekapcsolják a magnót és felszabadultan táncolnák. Párban, majd körben, közösen, mint a próbá­kon. Jó nézni és érezni azt a kohé­­zist, ami ezeket a fiatalokat egy együttessé összekovácsolja. Azon túl, hogy az itt kötött ismeretség, barát­ság már hat ízben vezetett házasság­hoz, amint azt az énekkar krónikája számon tartja, együtt énekelnek itt magyar és az édesapjuk nyelvét ta­nulni óhajtó szlovák nemzetiségűek, mint Tóth György mérnök, Hajnal Va­léria és két barátnője. Az idő gyorsan repül. A fiúk és lá­nyok - ha nehezen is - a másnapi próbákra való tekintettel „véget vet­nek a zenének". Friss, deres reggelre ébredünk. A verőfényes napsütésben egy rövid sé­ta az ózondús levegőn, egy röpke pil­lanat az erdő színpompájóból és reg­geli. Pontosan a megszabott időben kezdődik a próba. Beéneklés. Lazul­nak a hanqszálak, éled a figyelem, kezdődhet a komolyabb munka. Öröm velük dolgozni. Észre sem vettük, „me­leg" lett a próbateremben. Szellőzte­tünk. Egy fényképfelvétel kedvéért dombra telepszik a kórus, de a fris­sen tanult, beéneklésnek szánt kánon - Viva, viva, musica - már ösztönö­sen száll fel az ajkukról. Vezényelni kell, mert az énékkar szólamokra „sza­kad" és úgy énekel tovább. Az erdő ölelte völgy csodálatos hangzásban adja vissza a melódiát, újra születnek a harmóniák és tova csörgedeznek, mint az alattunk futó ér. A rövid pi­henő után ismét beletemetkezünk a munkába. A türelem, az akarás, a fe­gyelem éf az éneklés szeretőiének em­beri próbája egy mű „tető alá hozá­sa". A reggelből dél lesz, mire úgy érzem, hogy hangzásban és ritmusá­ban egybecsúsztak a szólamok. A Szvesnyikov (V tyomnom lesze) alkotta elképzelés a hangszálak húrján életre kelt. Jó a szoprán. Dallamvitele telt, csenqő. Puhán alkalmazkodó az alt, érzékileg sejtelmesen sötét. Nem any­­nyira a tenor II. ez a szólam olykor­olykor még kihagy. A tenor I sem homogén. Az oka, most kevesen van­nak. A basszus szólam reggeltől sokat „férfiasodon". A balalajkautánzatok­­nál még hiányzik öblös mélysége. Valamennyiükkel kezet szorítva bú­csúzok. Sajnálom, hogy Havasi József­fel, a kórus vezetőjével programunk sűrűsége miatt nem találkozhattam. Debrődi D. Géza Kollár Péter felvételei 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom