A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-15 / 50. szám
DOK látni akartam mindenkit. Nem tervezek több ilyen hosszú utat. Eddig szerencsével jártam, háromezer kilométer van mögöttem.- Pénzem csak annyi van, amit hivatalosan beváltanak. Abból nem lehet sem szállodában hálni, sem rendesebb éttermekben ebédelni, így hát szerényen élek. Az étel nem kerül sokba. Egy kiló kenyéren majd két napig megvagyok. Errefelé finomabb kenyeret sütnek, mint nálunk. S a húsok! Nahát, nálunk ilyeneket nem látni. Fajta szerint válogatva, külön a comb, a karaj, az oldalas. Megnéztem, mert mondom, látni akarom, de nem vettem. Nekem csak kenyér és tej kell. No meg paradicsomos hal. Itt kapni a Szovjetunióból behozottat, az a legfinomabb. Naponta egy liter tejet megiszom. Nem baj, ha estére megsavanyodik. Ügy érzem, kimondottan jót tesz a felhevült, láztól égő belső részeimnek a jó savanyú tej. Mert ugye, a motorba is tesznek vizet, hogy hűtse. Viz helyett én teát iszom, magam gyűjtötte füvekből főzöm.- A nagyobbik fiam gépész Hunyod megyében, a lányom Brailában él, asszisztens az ottani orvosi egyetemen. A kisebbik fiam technikus, szintén Braiiában. Mivel a lányom ott tanult és ott is maradt, a fiú utána ment. Nagyobb város, több a lehetőség. Bár Foksány sem éppen kicsi, hatvanezer lakost számlál. Négy unokám van, most várjuk az ötödiket. A kisebbik fiaméknál, mert ö elég későn nősült.- Wieliczkában, a sóbányában már jártak? Nem? Nahát! Hogy ott mit látni! Micsoda szobrok! És mind csak sóból készült. Mikor is? Régen, nagyon régen, az évszámot már elfelejtettem, de itt van ni, a képeslapra felírták — s mutatja. — Ha arra járnak, okvetlenül nézzék meg. És a borzalmak helyét, Rogožnicát, a volt Grosse Rosen lágert. Itt Szlovákiában is láthattam, mire képes a fasizmus, most újra felelevenítettük az akkor átélteket. Hej, csak soha rosszabb dolgunk ne legyen, mint most van. Hetvenegyben már kerékpárral jöttem Rimaszombatba. De akkor még nem merészkedtem messzebb. Hetvennégyben már Brnóig mentem. Gondoltam, ha már itt járok, megnézem a kiállítást. Hiszen anynyit beszélnek róla. Megérte a fáradságot. Tavaly körbe karikáztam Romániát. Illő, hogy az ember a saját hazáját is ismerje, ne csak a távoli tájakat, ősszel indultam, október tizenkettedikén. Pontosan egy hónap múlva érkeztem haza. Nehéz út volt. Mór fagyott. Most hamarább hazaérek. Csak Nagyváradig megyek kerékpáron. Onnan már ismerem a tájat, vonatra ülök.- Zakopané - Krakkó - Zgorzelec, az egykori Görlitz volt a lengyelországi útvonal. Itt adódott egy-két műszaki hiba. Eltörött a kontraféket rögzítő fémlemez. A kézifék sem működött, mert előző nap csak spárgával kötöztem a kormányhoz. Gondoltam, ha több időm lesz, majd megjavítom. Dombról lefelé adódott a hiba, csak gurultam, gurultam. No, ennek rossz vége lesz, s hirtelen elhatározással jobbra rántottam a kormányt. Beleestem az útmenti árokba. Másfél méter mélyre, egy rózsabokor mellé. A bicikli meg rám. Nehéz volt a talaj, nehéz a kerékpár, de azért valahogy csak kimásztam. Nézem, lett-e bajom? Semmi más, csak megkarmolt egy-két ág. Rá három napra eltörött a golyóscsapágy. Mit volt mást tennem, bementem a falu szélén egy családhoz. Szépen útbaigazítottak. Egy szerelőműhelybe küldtek. Olyan jószívű emberek laktak ott, hogy ingyen megjavították a gépemet. Volt nálam egy üveg sör, azt nekik adtam, még meg is csókoltuk egymást, amikor elváltunk. így lett az én kerékpárom nemzetközi. Román gyártmány, Carpati márkájú, a tengely lengyel, Torpedó, a gumiabroncsok meg Magyarországról valók. Azok a legtartósabbak. Majdnem hatezer kilométert bírtak ki. Az egyik most fakadt ki, ötven kilométernyire innét. Egy kő kivágta. Ha nem lett volna utómban, tán defekt nélkül hazaérek.- Ústí nad Labemben történt, hogy nem volt hol aludnom. Csak ültem az utcán egy pádon, vártam az éjszakát. Arra jön egy rendőr, igazoltat. Mondom, nincs hol aludnom, kevés a pénzem, nem futja szállodára. Erre bevitt a rendőrségre, valamit intézkedtek, és betessékeltek a rendőrségi autóba. Négy-öt ágy is volt a szobában, ahová vezettek. Mindig udvariasan, tapintatosan bántak velem. Szép tiszta ágy, hideg-meleg víz várt. De csak mosdó volt. Én meg lábat is akartam mosni. Kell a felfrissülés a hosszú út után. Hát kimostam a szenesvödröt és abban áztattam a lábam. Reggel aztán megborotválkoztam és nagy finoman — a rendőrségi autóval - visszamentem oda, ahol este már jártam. A biciklim is megvolt, hiszen vigyáztak rá, jobb helyen nem is lehetett volna. Szóval, jó ember mindenütt akad. Csak egyszer csalódtam. Németországban. Virághagymát vettem. Hogy legyen emlékül. Meg egy zsebkendőt a feleségemnek. Eredetileg arckrémet akartam venni, de hiányzott az árához harminc pfennig. Nem volt senki, aki adott volna, hát hiszen jól van, ők is pénzből élnek.- Mit visz haza emlékül?- A sok-sok jó ember barátságát, innen Szlovákiából például Rácz Sándorét, és Nagy Józsefét, akiknél Bogyón, illetve Gellén megszállok. Meg aztán minden városból viszek postai bélyegzővel hitelesített képeslapot. Már szép nagy gyűjteményem van otthon. Kár, hogy nem fog tovább szaporodni. Ez az utolsó utam ... Lejegyezte: FISTER MAGDA PRANDL SÁNDOR FELVÉTELEI BOTLÁS UTÁN A CSAVARGÁSTÓL A VÁDLOTTAK PADJÁIG (Folytatás lapunk múlt heti számából) .. . Ottó egyke volt a családban, szülei nem voltak már a legfiatalabbak, amikor megszületett. Lehet, hogy más házaspár az ö korukban már nemigen vállalkozott volna egy kisgyermek fölnevelésére, de az ő szülei hosszú éveken át hiába vágyódtak arra, hogy gyerekes gügyögés, pajkos csintalanság és gondtalan derű költözzön otthonukba. Amikor aztán Ottó megszületett, ha egy kicsit későn is, de örömmel, nevetéssel telt meg a ház, a kis csöppséget szinte tejben-vajban fürösztötték s a legkisebb szellőtől is óvták. Amíg a többi gyerek az udvaron hancúrozott, addig Ottó otthon, az anyja szoknyája mellett ült és apjától, anyjától megkapott mindent, amit csak szeme-szója megkívánt. Azt, hogy nem, vagy nem szabad tulajdonképpen nem is ismerte .. . A szülők egy idő után észrevették, hogy nem cselekszenek helyesen s mielőbb helyre akarták hozni tévedésüket. Ottó azonban annyira el volt már kényeztetve, hogy egyszerűen tanácstalanok voltak a nevelésével kapcsolatban. Most már szívesen engedték volna őt a többi gyerek közé az udvarra vagy különböző érdekkörökbe, de Ottó nem tudott és nem is akart beilleszkedni más gyerekek társaságába. A középkorú házaspár egymást hibáztatta a történtekért, egyre gyakoribbá váltak a családi perpatvarok, sőt, a hangos veszekedés vagy a kölcsönös szemrehányások sem mentek ritkaságszámba .. . és Ottó egyre inkább elfordult, érzelmileg eltávolodott gyakorta zsörtölődő születői. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy rendreutasítsák valamiért vagy őmiatta kerüljenek sorozatos ellentétekbe egymással. Ottó először „csak" a szakiparitanuló intézetben bukott meg, aztán az életben is. Komplexusok gyötörték, úgy érezte, nem fog tudni érvényesülni; aztán rossz társaságba, majd lopásba keveredett. Az ifjúsági diagnosztikai intézetben elégedettek voltak magatartásával, látszott rajta, hogy otthon gondos nevelést kapott. Igaz, eleinte egy kissé kelletlen és lassú volt, de aztán ez is rendeződött, úgyhogy az intézet nevelői — Ottó példás magaviseletének jutalmául — a büntetés hátralévő részének elengedését javasolták. A tizenöt éves fiú visszatérhetett szüleihez. Alig néhány hónappal később azonban kiderült, hogy már nem tudott (vagy nem akart?!) megállni a lejtőn: a bíróság egy újabb törvénysértés ürügyén az intézettől is véleményt kért Ottóról ... Az újabb bűntett súlyosabb volt a korábbinál és mert visszaeső bűnözőnek tekintették, hát ezúttal már nem az intézetbe, hanem a vizsgálati fogságba, onnan pedig a fiatalkorúak börtönébe szállították. Miroslava Bo járóvá, a Záhorská Bystrica-i Ifjúsági Diagnosztikai Intézet pszichológusa számos hasonló fiatalkori botlást, számos hasonló történetet ismer. Mindegyik hátterében családi problémák, emberi ellentétek, kisebbnagyobb lélektani válsáq állt. Az intézet pszichológusának feladata, hogy megtalálja a konfliktusok eredőjét, hogy áttörje az intézetbe utalt fiatalokban a hallgatás, a szégyenérzet, a bizalmatlanság sáncait, hogy megállapítsa a diagnózist. Azt, hogy milyen személyek, milyen környezet hatott a lejtőre sodródott suhancra; hogy miként lehetne elejét venni az efféle fiatalkori botlásoknak? Világos, hogy egy pszichológus önmagában aligha tudja helyes útra terelni a megtévedt fiatalokat. Ezért az intézet szakpedagógusokat és nevelőket is foglalkoztat, sőt, egy orvosnak is bőven akad is dolga, mert az ide utalt fiatalok sok esetben a huzamos csövezéstől, lődörgéstől kiéhezetten, lesoványodva, megcsorbult egészséggel, esetleg beteges szokásokkal és hajlamokkal érkeznek. Említettük már, hogy az intézet legfőbb küldetése: megállapítani a diagnózist. De vajon mi történik a továbbiakban? A nevelők, a pszichológus két-három hónap alatt teljes képet nyernek az ide utalt gyerekemberek vágyairól, gondolkodásmódjukról, romlottságuk fokáról. Az így nyert kórkép szerint - a bírósági döntéssel összhangban - Szlovákia különböző javítóintézeteibe utaT- ják a tizennégy-tizenhat éves fiatalokat, ahol aztán büntetésük letöltése közben szakmát is tanulhatnak. így például a galgóci (Hlohovec) javítóintézetben hét különböző szakma közül választhatnak a fiatal delikvensek, Tornaiján (Šafárikovo) mezőgazdasági gépészeket, a Prievidza melletti Chalmován kőműveseket képeznek, Sološnicán pedig mezőgazdasági szakmunkásokat. A büntetés letöltése közben íg> munkára is nevelik a fiatalokat, és ami ennél is fontosabb: kenyeret adnak a kezükbe, hogy könnyebben beilleszkedhessenek majd a társadalomba. Ez pedig lényeges szempont, hiszen aki a teljes tanulmányi időt javítóintézeti nevelésben tölti, az akár szakmunkásbizonyítványt is kaphat. De akinek rövidebb a büntetése és korábban távozhat, az is elérheti a jól betanított munkási szintet és később az intézetben töltött idő beszámításával folytathatja tanulmányait. A diagnosztikai intézetben és a javítóintézeti nevelés során az alapokat, a legfontosabb tudnivalókat lehet elsajátítani. Ebben jól képzett, odaadó pedagógusgárda segít és a nevelők helyettesítik a szülőket, akik bizony nem figyeltek föl idejében arra, hogy gyermekük kallódni kezd az alvilágban. § § § Kétségtelen, hogy a csövezésnek, legalábbis fiatal szemmel, lehetnek vonzó oldalai is. Például az együvé tartozás (ami oly sokszor hiányzik a családokból), az összetartás, a hasonló öltözési forma. Sok tizenéves csak ezt látja és nem tudatosítja, hogy innen már csak egy lépés a hasztalan csavargás, a munkakerülés — és mindennek végén a bírósági tárgyalóterem veszélye . . . Mert botlás után már csak a vádlottak padjára vezet az út, onnan pedig az esetek túlnyomó többségében javítóintézetbe vagy fiatalkorúak büntetésvégrehajtó-intézetébe. Kevesen tudatosítjuk, hogy a törvény a tizenévesekkel sem lehet elnéző. Aki valamilyen vétséget követ el, annak szembe kell néznie maga alakította sorsával, sokat kell csiszolnia önmagán, hogy újra teljes értékű tagja legyen társadalmunknak. Akinek ez nem sikerül, előbb-utóbb újra a vádlottak padjára kerül. Nem győzzük hát hangsúlyozni: a tizennyolcadik életév, a nagykorúság határán túl már komolyabb a tét. 17
