A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-15 / 50. szám
MIKLÓSI PÉTER és síléceket? Ezeknek a napjainkban erősen fölkapott sportszereknek gyári előállítása ezért — legalábbis mifelénk- csupán újabb keletű hagyomány. Mégpedig Bitesén (Bytča), a žilinai Drevoindustria Faipari Vállalatnak a közeli súl'ovi sziklákról elnevezett üzemében, ahol 1948-ban készítették az első szánkót, az ötvenes évek legelejétől pedig hokiütőket és sítalpakat is gyártanak. A téli sportok népszerűsödésével arányosan emelkedtek — és emelkednek — az üzem termelési mutatói. A legutóbbi ötéves tervidőszak utolsó esztendejében például 90 ezer pár sítalpat, 93 ezer szánkót és 850 ezer hokibotot gyártottak - mintegy hetvenmillió korona értékben. Azóta még tovább fokozták a termelést. Jelenlen, tizenkét különféle típusmintában, évente 95 ezer pár sílecet, négy különböző kivitelezési formában 115 ezer szánkót; a hokiütőkből pedig naponta gyártanak csaknem háromezer darabot. Természetesen, a három évtizeddel korábbi eredményekhez viszonyítva ez jelentős mennyiségi és minőségi változást jelent, amit számos akadály leküzdésével értek el. Hogy csak néhányat említsek a sok közül: folyamatos munkaerőhiány, a szükségesnél kevesebb nyersanyag, a gépesítés lassú üteme, a piaci kereslet ugrásszerű növekedése. . . és még sok egyéb gondot kellett megoldani menet közben. A gyáriak igyekezetének s szorgalmának •jutalmaképpen ma már a világ számos országába szállítják termékeiket. Súfov-védjegyű szánkókon ródliznak a gyerekek az NSZK-ban, Svédországban, Norvégiában, Jugoszláviában, Ausztriában, Hollandiában, Dániában, sőt, még a tengeren túl is. Kanadában, a jéghoki őshazájában például nemcsak a Bitesén készült szánkókat ismerik, hanem a suhancok a nálunk gyártott ütőkkel kergétik a korongot! ütőik jó minőségét bizonyítja, hogy a hatvanas évek derekán világbajnokságot nyert csehszlovák hokiválogatott hét-nyolc tagja játszott a VB-döntőben Súlőv-botokkal, és a bratislavai Slovan játékosai a februárban sorra kerülő Lake Placyd-i téli RODLIN, . . . Napjainkban a sízés talán még a focizásnál Is népszerűbb időtöltéssé vált. Világszerte milliók és milliók élnek a fehér sport bűvöletében; Kanadától Argentínáig, Svédországtól Olaszországig, Spanyolországtól Jugoszláviáig - ősztől késő tavaszig - sízökkel vannak teli a hóval borított völgyek s lankás domboldalak. Hazánkban is egyre gyarapszik a téli sportokat, főképpen a síelést kedvelők népes tábora. Sokat sejtető statisztikai adat például, hogy Csehszlovákiában összesen kilencszáz drótkötélpálya és sífölvonó működik (ebből több mint félezer Szlovákiában!); s minden ötödik lakosra legalább egy teljes sífölszerelés jut, ami a világranglista előkelő ötödik helyét biztosítja országunknak. Íratlan törvény, hogy a sízést fiatalon, lehetőleg még gyermekkorban kell elkezdeni, mert idősebb korban már sokkal ügyetlenebből, nehézkesebben vállalja valaki a lesiklás „kockázatát". Ezért aki nem sízik, az bizony nehezen érti meg, hogy milyen nagyszerű érzés ráálllni a sítalpakra és a sziporkázó porhóban a dombhátról a völgybe siklani. Aki viszont csak egyszer is belekóstolt az óriásműlesiklás, a szlalomozás vagy netán-tán a sífutás szépségeibe, az mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb időt tölthessen havon. . . Kétségtelen, hogy a téli sportok előretörésében a motorizmus széleskörű elterjedése is fontos szerepet játszik, hiszen ma már egy-egy hétvégi kirándulás keretében Bratislavából, Komáromból vagy Érsekújvárból éppen úgy eljut valaki a közép-szlovákiai hegyekbe, mint — mondjuk — Nagykürtösből. Az Alpina és Kastinger sícipők; a Rosignol-, a Fischer- vagy Hagen-licencben készülő szélsebes sítalpak korában már aligha gondol valaki is a sízés hőskorára. Azokra a régmúlt időkre, amikor eleink - ideszámító-SILECEN sunk előtt mintegy tízezer évvel —elkészítették a hátakarón való közlekedésre szolgáló első, kezdetleges lécpárt. A sífejlődés későbbi időszakáról sincsenek hiteles adataink, a korcsolyázásról, szánkózásról vagy sízésről csupán a középkori északi legendákban s eposzokban esik említés... Arról viszont már konkrét feljegyzések tanúskodnak, hogy a Magas-Tátrábaa, pontosabban Ótátrafüreden (Starý Smokovec) dr. Szontág Miklós mutatja be az első sítalpakat 1875-ben, tizenkét esztendővel később pedig a Prágai Korcsolyaklub keretében megalakul nálunk az első síegylet. Az első versenyeket is a cseh országrészekben rendezik, de a kilencszázas évek elején már a Tátra szlovákiai oldalán is bemutatót tart az akkori idők legjobb hazai sígárdája. Érdekes, hogy e sportág gyors népszerűsödése ellenére egyvalamire mégsem derült mindmáig fény: Szlovákiában hol gyártották az első ródlikat olimpiára is itt gyártott ütőkkel készülnek. Az exportlista kapcsán szándékosan nem szóltam a Condor, a Dynaglas, a Minimaster és a többi sítalpról. Ezek iránt hasonlóképpen jelentős érdeklődés mutatkozik hazánk határain túl is, de központi párt- és állami szerveink döntése értelmében a Súľovüzemben ebben az esztendőben gyártott valamennyi sítalp otthon marad! A cél: a belföldi piac, az egyre fokozódó hazai kereslet kielégítése. Az utóbbi két-három évben ugyanis az a fonák helyzet állt elő, hogy az üzem - korábban vállalt kötelezettségei értelmében — külföldön értékesítette gyártmányainak jelentős hányadát; az itthoni sportüzletekben viszont csak ritkán, hosszas sorakozós meg utánjárás, vagy még inkább pult alatt lehetett jó minőségű, árban is hozzáférhető sítalphoz jutni. Ha az idén sikerül csillapítani a belföldi igényt, - úgy jövőre újra vasúton és kamiono-12
