A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-15 / 50. szám
ZS. NAGY LAJOS Ezek a szakácsok nem akárkik. Ők a mai világ legnevezetesebb nyugati eminenciáinak készítik az ételeket. Köztük van többek között Jimmy Carter amerikai elnök, Caroline monacói hercegnő és János Károly spanyol király szakácsa is. Találkájuk nyomán sok konyhatitokról írhatnak a nyugati lapok... Renzo Barbierit a Hercegnő című könyve tette híressé. A könyvet a monacói Caroline „édes élete" inspirálta. Noha a szerző megváltoztatta a neveket, az alakok könnyen felismerhetők, s a főpletykások most a monacói herceg reakcióját várják. A nyugati bulvárlapok, melyeknek egyik legnagyobb gondja bebizonyítani, hogy a Sophia Loren - Carlo Ponti házasságban valami nincs rendben, újabb „bizonyítékokhoz" jutottak. „Kiszúrták", hogy Sophia újabban gyakran mutatkozik Serge Lame énekes társaságában s világgá röpítették ezt a szenzációt. A művészházaspár a jelek szerint jól tűri ezeket a „felfedezéseket", mert még csak nem is cáfolják őket. Az olasz film 41 éves állócsillaga, Claudia Cardinale februárban nagymama lett, áprilisban pedig megszülte az ifjabb Claudiát. Jelenleg éppen filmet forgat: Menekülj meg, ha tudsz címmel. ■ ^ « — * 1 1 «* * i. - ~ üSxflB ♦ • • i S * JTlfcb te * ,1 • isi y. CERUZASOROK KOD Nem várt vendég ez a reggeli köd, nem várt, de kedves, úgy örülök neki, mint gyerekkoromban, és gyerekesen jókedvű lettem tőle; nem látom oz utcám végét, a villanypózna tetejét, nem látom-, kik mennek előttem és kik jönnek utánam, a házak és a fák, a fák között röpködő madarak önmaguk árnyékaivá váltak, a saját macskámat is csak a hangjáról ismerem fel, sőt a huszonnyolcas autóbuszt is, amire várok, a gépkocsik, a Skodák, Volgák, Fiatok lassan, , szinte ábrándozva közlekednek, mint a műszaki fejlődés legelején, aki sietni akar, az se tud, a világ egyszeriben ismét emberléptékűvé vált, feltehetően a repülőgépek sem tudnak felszál',ni, ami sajnálatos ugyan, de nem kétségbeejtő, elképzelem, hogy ez a köd nem helyi jellegű, hanem interkontinentális, és már látom is a repülőterek, a légikikötők üvegpalotáiban őgyelgő diplomatákat, akik csak a későbbi repülőjáratokkal indulhatnak megtárgyalni a világ épp soron levő szabálysértéseit, addig a bárpultok mögött kénytelenek vesztegelni, s időtöltésből a légikisasszonyok karcsú bokáit szemlélgetik. Jómagam beérem a huszonnyolcas autóbuszon utazó üde lányok és fiatalasszonyok fölött tartott seregszemlével; jókedvűen csivitelnek, szemlátomást örülnek, hogy autóbuszunk csak lépésben haladhat, vidáman késik el a munkakezdést vagy a tanítás kezdetét, lelkűk pihekönnyű, mint az ólom, szemük csupa tündöklő felelőtlenség, elvégre is, mindennek ez a „ronda" köd az oka, örülnek is módfelett a ködnek. Lassan megyünk és fogalmunk sincs, hol járunk, őszintén, csodálom az autóbusz vezetőjét, aki mindezt tudja s ha csigalassúsággal is, határozottan kanyarog át velünk az álomszerű tájon. Mi csak találgatjuk: ez itt alighanem a sportstadion, a labdarúgópályán rejtélyes árnyak futballoznak; most megyünk át a vasúti átjárón, szerencsére a vonat is késik, amelyik ebben a ködben elüthetne bennünket. A hangulat egészen családias, az utazóközönség, mint valami kirándulócsoport, már egészen szépen összeszokott, szinte sajnálni fogjuk, ha egyszeresük megérkezünk valahová; engem az sem lepne meg, ha a Šofarik tér helyett mondjuk a velencei Dozse-palota előtt állna meg velünk ez az Ikarus: küldenék egy képeslapot a családnak és a szerkesztőségnek. . . A csuklósbusz hátulsó felében a lányok énekelni kezdenek: „Kdeže ideš, Helenka, Hélenka?" (Hova, hova Ilonka, Ilonka?), tehát jól sejtettem, ők sem tudják, hogy hová megyünk. A sofőr arcára pillantok: nem haragszik-e vajon a rögtönzött hangversenyért? Dehogy haragszik! Mosolyogva néz maga elé, helyesebben a kis Fiat-cserebogárra, amely, úgy tűnik, végérvényesen lehorgonyzót! előttünk a ködben, nem haragszik őrá se, nem fenyegetődzik, mint ahogy feltehetően napsütésben tenné, mosolyog és nyugodtan kivár. Sőt, alighanem eszébe juthatott, hogy energiaválságban élünk, takarékoskodni kell az olajjal, még itt, a ködben is, ahol nem látják: hirtelen leállítja a motort és szép baritonhangon csatlakozik a leánykórushoz: „Nezatváraj, dverečko za sebou!“ énekli hátra fordulva. A MEZTELEN IGAZSÁG Julika tavasszal múlt négyéves. Tágranyílt szemmel bámulja a világ csodáit. Pici fülecskéivel — mint két parányi radarral —, minden szót, sok, számára ismeretlen jelet felfog. . . És — mert mindent érteni szeretne — kérdez. . . Fehéret, feketét, tarkát. Nagyapjának, akivel mostanában a legtöbbet társalog, átmeneti időre polihisztorrá kellett válnia, mert őt olyan fából faragták, aki a bizalommal hozzáfordulónak nem szeret csalódást okozni! Ezért minden kérdést megválaszol. Még a legbanálisabbakot is. Igaz, az olykor tarka kérdésre ő is színes választ ad. Kéket, zöldet, sőt, néha lilát. . . — Nagyapa, mi az a: „meztelen igazság"? - kérdezte Julika angyali ártatlansággal egy nyári napon. Nagyapja becsületére váljék; nem akadt sürgős teendője a barkácsműhelyben! Még csak kisebbfajta infarktust sem kapott, ami pedig ilyenkora legtermészetesebb. .. Csak annyit váratott a válaszra, míg a szivárvány minden színe áthullámzott ábrázatán. . . Azután már csak alig tíz percen keresztül hümmögött, és krákogott. . . Természetes színét, hangját visszanyerve, mint egy érettségiző diák, aki szerencsés tételt húzott, repeső szívvel kezdett bele a magyarázatba: — Nézd kis bogaram, ' az olyan, mint a te öltöztetés babád.. . Ugye, azt fel lehet öltöztetni: kislánynak, nagylánynak, menyecskének. . . — Még öreg néninek is! — tette hozzá Julika. — Igen, igen!... — örvendezett nagyapa a kicsike fogékonysága fölött. — Nos, amikor egy-egy ruhácskát levetsz a babádról, akkor, no milyen babád lesz neked akkor?.. .- Mezítelen! - felelte bölcsen Julika.- Szóval se kislány, se nagylány, se menyecske, még csak nem is öreg néni, hanem babai... Akárminek öltözteted, ruha nélkül a baba mindig baba marad!... Úgy bizony!... Hát ez a ..meztelen igazság"!... Néhány nap múlva vendégek jöttek a házhoz. Köztük volt az élemsdett korú Rózsi néni is, aki szeretett fiatalosan öltözködni.. . Julika nagy élvezettel sürgött-forgott a seregnyi bácsi, néni között. Becézgették, puszilgatták, dicsérgették szemét, száját, hajtincseit, ruhácskáját... Úgy adódott, hogy Rózsi néninél is „kikötött" egy-két kedves szóra. . .- Jaj, de csecse ruhácskád van!... - hízelgett neki Rózsi néni.- Neked is! — bókolt vissza Julika. Majd kis kezecskéit csípője tájékára helyezve, derekát játékosan megringatva hozzátette: - De én akkor is tudom ám, hogy mi a „meztelen igazság!". . .- Jé, de aranyos! - rikoltotta Rózsi néni. - Halljátok, mit mond?!... Figyeljetek már!. . . No, mondjad kincsem, mi az a: „meztelen igazság?". . .- Az - kezdte a bekövetkezett csendben nagy hangon Julika -, hogy hiába van a Rózsi néninek «is olyan csecse ruhája, mint nekem, ha levetkőzik, akkor ő mindig öreg néni lesz és soha nem lesz belőle baba!...- Ezt meg kitől hallottad?!... — guggolt le elébe szigort színlelve apukája.- A nagypapától! — mosolygott büszkén Julika. Kovács József 9
