A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-21 / 29. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK TELEVÍZIÓ Nem félünk a farkastól A pesti tévé-közvetitette Albee-drámo filmváltozata tizenhárom évvel az elkészülte után, nem mint filmremek jelentett újból élményt a mai közönségnek, hiszen Mike Nichols rendező alig tesz mást, minthogy szalagra rögzíti az annak idején mifelénk is frenetikus sikert aratott színdarabot, s lehetőséget nyújt két olyan nagyvonalú művész számára, amilyen Richard Burton és Elisabet Taylor. Velük, az ö parádés teljesítményeikkel kell hát kezdenünk az ismertetést, hisz a George- Martha kettős parádés tehetőségeket nyújt a művész-párnak. Amit azok, természetesen, maximálisan ki is használnak. Főként Burton, aki a legmagasabb szinten oldja meg feladatát George kényes és bonyolult szerepében (igaz, hogy a tökéletes illúzióhoz nagymértékben hozzájárult a magyar verzióban Kállai Ferenc fanyar „testhezálló" szinkron-hangja). Taylor, legalábbis abban a kategóriában, melyben az ő teljesítményét illik mérni, Burtonhoz képest kissé „ripacskodott“, s ez, érzésünk szerint, nemcsak a szerep számlájára kell írnunk, hanem a művésznő tartozikszámlájára is. Volt persze más értelme is a televíziós fölújításnak, a parádés szereplőgárdán túl. Maga a téma. Albee drámája, majd két évtizeddel a világsikerű ősbemutató után, úgy tetszik, időtálló alkotásnak bizonyul. Eme „nem félünk a farkastól" vagyis az egymás szennyesében való turkálástól, úgy látszik, korunknak ugyancsak „időtálló" problémája. Méginkább talán, mint húsz évvel ezelőtt. Ahogy az alkoholizmus is, a film valamennyi (összesen négy) „hősének" alap-tevékenysége, s a karrierizmus, az illúziókba való menekülés, a már-már az őrültség határát súroló lelki nyavalyák stb. stb. Mondom, csak sajnálhatjuk, hogy a rendező nem tudott filmileg szinte semmit hozzáadni az eredeti anyaghoz, s így alighanem hiába a nagyszerű alakítások, filmtörténeti szepontból másodrendű alkotásról beszélhetünk csupán. (cselényi) KIÁLLÍTÁS A temetők népművészete Sírhant fölé hajoló magányos, feketeruhás öregasszony, kopjafák, fejfák, keresztek. Felvételek a 18.-20 századi református, katolikus, evangélikus és unitárius temetőkből. Szabó Jenő felvételeiből és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum anyagából rendezte a Néprajzi Múzeum „A temetők népművészete" című kiállítást. A kiállítás rendezői nem törekedtek teljességre. Mindössze egy szűk válogatást, keresztmetszetet mutatnak be a névtelen sirjelkészítők, — fafaragók, kőfaragók, kovácsok egyszerű emberek néha szinte bámulatos kézügyességgel, máskor megkapó egyszerűséggel, de kifejezően elkészített népművészeti értékké előlépett munkáiból. A temetők népművészete a gyász, az elmúlás, az emlékezés népművészete. A fotográfus, a fényképész dolga, hogy megörökítse országjáró útjai során a még fellelhető értékeket, hiteles képet adjon, közvetítsen. Persze az sem baj, ha a dokumentáción túl, a külsőségek fényképezése mellett előkerül a mélyebb, belső tartalom is. Mint az említett kiállítás képeinek szemlélése közben is. A hiteles néprajzi dokumentáción túl a képek vallanak a fotográfus önálló művészi elképzeléseiről, és előtérbe kerül a sírjelek által közvetített humánus tartalom is. (görföl) KÖNYV Bányászballada „A regény, még ha életregény is, nem egyetlen ember életrajza. Egy bányászregény nem lehet pusztán egy bizonyos bányász, Péter vagy Pál élettörténete, hanem sok bányász életét kell magában foglalnia; koncentrálni kell a regényben - talán egy személyben - az egész bányásznép életét legtipikusabb jelenségeiben, kapcsolataiban, valószínű eseményeiben és, amennyire lehet, a leghűségesebben ecsetelt környezetben" — vallja a Bányászbailada utószavában Marie Majerová. Igen ám, csakhogy Majerová könyve — legalábbis a címe szerint - nem regény, hanem ballada. A ballada legfőbb műfaji jellemzője pedig a sűrített cselekmény, uralkodó esztétikai minősége a tragikum. Nos, Majerová Bányászballadáját legszívesebben regényballadának nevezném, mivel mindkét műfaj sajátosságait magába olvasztja. Cselekménye a lehető legsűrítettebb cselekmény, a kis formátumú könyv 173 oldalán az egész cseh bányászság sorsa ott szorong: íme, mutatja a munkásosztállyal szoros kapcsolatot tartó kommunista írónő, így élt a cseh bányászság az első világháborút megelőző, a világháborús, majd a háborút követő években. Majerová eleget tud tenni a regény önmaga szabta műfaji követelményeinek is: a Bányászballada nem egyszerűen Rudolf Hudec története. Hudec csupán megtestesítője a cseh munkásosztály egy rétegének, amelynek lába alól fokozatosan kicsúszik a haza, s a tőke óriási ereje külföldre (Németországba) taszítja, ahol nemcsak fizikai létéért, hanem még az anyanyelvéért is keményen kell harcolnia: s nemcsak a németekkel, hanem sorstársaival is, azokkal a csehekkel, „akik úgy restellik az anyanyelvűket, hogy még a kutyájukhoz is németül szólnak, ha egy német hallja!" A századelő cseh bányászságának Hudec sorsán keresztül hozzánk kiáltó keservét mondja Majerová regényballadája. S nekünk meg kell hallanunk a kiáltást, mert nem szabad, hogy süketséggel vértezzük fel magunkat a múltunkból máig hangzó kétségbeesett jajgatással szemben. Mert tisztább, szebb és igazabb jövőt csak a kegyetlen múlt ismeretében építhetünk. Ehhez az ismerethez visz közelebb bennünket Marie Majerová balladái tömörségű és báíladai tragikumé regénye, amely a bratislavai Pravda és a budapesti Kossuth Könyvkiadó közös gondozásában látott napvilágot. Varga Erzsébet Fábry Zoltán válogatott levelezése Fábry Zoltán emberi magatartásáról, írói munkásságáról alkotott képünk korántsem lenne tökéletes, ha csupán azokat a műveket ismernénk, melyek az író életében jelentek meg. Számos írás maradt ugyanis torzóban; cikkek, levelek, tanulmányok vártak az író halála után is kiadásra. A Madách Könyvkiadó már eddig is sokat tett annak érdekében, hogy a meg nem jelent írások eljussanak az olvasóhoz. A Kiadó jóvoltából 1978- ban pl. Fábry levelezésének egy részét is kézbe vehette az olvasó. Több mint hatezer levél található a Fábry-hagyatékban. Ezekből rendezett egy kötetnyit sajtó alá dr. Csanda Sándor és Varga Béla. A kötet Fábry Zoltán 1916—1946 közti válogatott levelezését tartalmazza. Fábry esetében az irodalmi levelezés szerves részét képezi az életműnek. Az európai hírű antifašista (ró ugyanis a levelezés útján tartotta a kapcsolatot barátaival, ismerőseivel, harcostársaival. így vált lehetővé többek közt az, hogy az író „ablakot nyisson a világra", stószi „magányát" bekapcsolja Európa vérkeringésébe. Az említett kötetet a Fábry-kutató, az irodalomtörténész, a politikus s az átlagolvasó egyaránt nagy haszonnal forgathatja. Ezáltal ugyanis csak közelebb kerülhetünk Fábry Zoltánhoz s az író műveihez, jobb áttekintést kaphatunk a korról, alaposabb összefüggésekben tárhatunk fel lényeges dolgokat. A levelek olvasgatása továbbá jól kiegészítheti a csehszlovákiai magyar irodalom- és sajtótörténettel kapcsolatos eddigi ismereteinket. Elsősorban a Földes Sándorhoz, Győry Dezsőhöz, Forbáth Imréhez, József Attilához, Illyés Gyulához, Balogh Edgárhoz, Dienes Lászlóhoz, Gaál Gáborhoz, Veres Péterhez írt, vagy a tőlük kapott levelek érdemelnek különösebb figyelmet. Ám megéri elolvasni a többi levelet is. Egyéni problémákról, személyi kapcsolatokról, irodalmi-társadalompolitikai kérdésekről egyaránt olvashatunk ezekben a levelekben. Fábry Zoltán levelezésének kiadását mindenképp örömmel kell nyugtáznunk. Talán egy rövid mutatót nem ártott volna a könyv végén közzétenni. Csáky Károly Dennis Weaver legújabb filmjében, a Patty Hearst próbatételé-ben létező személyt alakít: az FBI Charles Bates nevű detektivjét, aki 19 hónapon át kereste a milliomos laptulajdonos elrabolt leányát. A kozmetikusok hol a szemet, hol a szájat hangsúlyozzák ki, mikor mi a divat. A textiltervezők egyike megoldotta a dilemmát: szemekkel-szójakkal mintázott anyagot bocsátott forgalomba. A feltűnést keltő textíliának elég nagy a sikere. Pauline Hegarty 24 éves, Liverpoolban él, s elnyerte a legszebb szemű angol leány hangzatos címet. 8
