A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-10 / 45. szám
CZINGEL LÁSZLÓ ÜRGE MARIA MIKLÓS ZSUZSA KALUZ KATALIN AZ ÖREG ISKOLA „VENDÉGEI" Látogatóban a somorjai (šamoríni) CSALLÓ tánccsoportnál Bolyongunk a sötét folyosókon, villanykapcsolót egyelőre hiába keresünk, nem csoda hát, ha egyre inkább olyan érzésünk támad, mintha valami régi, elvarázsolt kolostor fafai között járnánk, s hiába keresnénk a kijáratot. Még néhány pillanat, s ránk tör a kétség (jó helyen jórunk-e?) meg a tanácstalanság, ám hirtelen ajtó nyílik: fény áramlik a somorjai „öregiskola" sötét folyosójára, s mi belépünk a tanári szobába, ahol már várnak ránk a CSALLÓ tánccsoport képviselői, egytőlegyig jókedvű, lelkes fiatalok: Valacsay István, Ürge Mária, Miklós Zsuzsa, Katuz Katalin és természetesen Czingel László, a csoport művészeti vezetője. Csupán a Művészeti Tanács elnöke hiányzik közülük, akit egyelőre még csak keresnek, mivel az eddigi vezető, Presinszky Lajos egészségi okokból kénytelen volt lemondani tisztségéről. Posztja egyelőre üres, s az nem kis gondot jelent, hiszen a Művészeti Tanács (a Szőttesen kívül vajon hány tánccsoportunk ismeri ezt a fogalmat, illetve „intézményt"?) nem afféle „hiúsági létesítmény" (ilyenünk is legyen), hanem nagyon is fontos szerepet játszik a csoport életében; mindenekelőtt szervezési kérdésekkel foglalkozik. A CSALLÓ egyébként fiatal csoport, mindössze kétéves, ezt a rövid két esztendőt azonban eredményekben — s talán azt is mondhatnánk: sikerekben — gazdag időszakként könyvelhetik el. Idei gombaszögi fellépésüket a tévében is láthattuk, s ez a tény önmagáért beszél. Jó eredményeik titkát — ha lehet itt egyáltalán „titokról” beszélnünk — mindenekelőtt a kollektív vezetésben látják, vagyis abban, hogy a követelményeket nem utasítások formájában, nem parancsoló módban „tálalják"; mindenki megmondhatja a véleményét, tehát senki sem érezheti úgy, hogy „muszájból" jár a próbákra vagy a fellépésekre. Most azonban nem a sikerekről vagy a balsikerekről akarunk beszélgetni a csoport tagjaival. Elsősorban az érdekel bennünket, mit jelent, milyen örömmel és milyen lemondással jár számukra a műkedvelő munka, hogyan tükröződik ez a tevékenység a családi életükben, s természetesen arra is kíváncsiak vagyunk, milyen megbecsülésben részesül a műkedvelő táncos itt, Somorján, ahol — mint Czingel László említette — egyszer már létezett egy műkedvelő együttes, amely állítólag úgynevezett „erkölcsi okokból” bomlott fel. Hogy pontosabban milyen okokról voft szó, most ne firtassuk. A kérdés azonban, azt hiszem, helyénvaló: milyen szemmel néz a kisváros lakossága ilyen előzmények után az új csoportra? — Kezdetben természetesen fenntartásokkal fogadtak bennünket de az idei szüreti ünnepségen már érezhettük a megbecsülést — mondja Ürge Mária. — Fellépésünk jó visszhangot keltett a közönségben, több embertől is visszahallottam, hogy tetszett, amit csináltunk . . . S persze, az is eléggé beszédes tény, hogy a CSALLÓ ez idáig még mindig telt ház előtt szerepelt. Tevékenységüket egyébként a városi és a járási szervek is méltányolják és támogatják: PILLANATKÉP A CSOPORT PRÓBAJARÓl mind anyagilag, mind erkölcsileg. A városi szervek részéről az is szép gesztus, hogy megengedték a tánccsoportnak az iskolában való „vendégeskedést": a CSALLÓ hetente két alkalommal, minden kedden és minden pénteken a somorjai öreg iskola tornatermében próbál. (Ám ha minden jól megy — s miért ne lennénk optimisták? — a jövő év őszére felépül az új művelődési otthon, ahol majd a CSALLÓ is kap egy próbatermet.) Ezenkívül azt is megemlíthetjük, hogy a vnb minden évben értékeli a városban zajló kulturális tevékenységet, s a legaktívabb műkedvelőket oklevéllel jutalmazza. A CSALLÓ tagjai közül eddig négyen kap. tok ilyen elismerő oklevelet: Szilvási Ancsi, Czingel László, ürge Mária és Valacsay István, a csoport szólótáncosa. Hogy milyen lemondással jár a műkedvelő munka? Valacsay Istvánt mintha darázs csípte volna meg, úgy pattan fel a kérdés hallatán: — Lemondásról itt nincs szó, mert én ezt szeretem, ez nekem mindennél többet ér, a próba nekem szentebb dolog, mint hívőnek a templombajárás. Aki a műkedvelő munkát megszereti, az nem tud meglenni nélküle, számára ez semmiféle lemondással nem járhat. — Egy véleményen vagyunk — nyugtázzák Valacsay rokonszenves „fölhördülését" a többiek. — Ezt tessék-lássékból nem lehet csinálni, csak szívvel-lélekkel. .. Pedig hát Valacsay Istvánnak felesége is van, meg aztán a két apró gyerek sem éppen elhanyagolandó „körülmény" . — Szóval, mit szól ehhez Valacsayné? — Nem lehet semmi kifogása, mert ő meg az énekkarba jár. De ne legyünk rosszmájúnk, ő valóban megértő feleség, 6
