A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
A BAM építői építkezés vonzza a fiatalokat, mely bővelkedik érdekes műszaki megoldásokban, de azután is, hogy a vasútvonal utat nyit a távoli Szibéria természeti szépségeinek, kincseinek feltárásához, lehetővé téve egy olyan hatalmas terület bekapcsolását a Szovjetunió gazdasági életébe, mely kétszer akkora, mint Franciaország. Igen, az építkezésre jelentkező fiatalok tudják, hogy megfelelő díjazásban részesül a munkájuk. Ebben is megnyilvánul a szocializmus egyik alapelve: „mindenki a képességei szerint, mindenkinek a munkája szerint". Lenin mondotta, hogy aki a dolgozók millióit és millióit vezeti a kommunizmus építéséhez, nem lehet eléggé merész a forradalmi lelkesedés felszításában, ki kell használni ezt a lelkesedést, éspedig az anyagi érdekeltség bátor felkeltése alapján. Ezek a kiterjedt szociológiai felmérések meglepően egybehangzó válaszokat adtak az ifjúság „migrációjának" fő okait illető kérdésre. Mint megmutatkozott, a többség a munka jellegét becsüli, ennek társadalmi jelentőségét, azt a hasznot, amit a közösség számára je lent. A megkérdezett 15 ezer fiatal 84,5 százaléka munkájának társadalmi fontosságát, jelentőségét helyezte az első helyre. Természetesen nem mindenki olyan hatalmas építkezésekre megy, mint az említett BAM vagy a szojan-suszenszki vízerőmű. Sokan dolgoznak kisebb beruházásokon — lakás-, óvoda- és iskolaépítkezéseken, mezőgazdasági beruházásokon. De ezek is hozzátartoznak az ötéves tervnek szociálökonómiai létesítményeihez, amelyek gazdagabbá teszik a szovjet emberek életét. Vegyük például az Orosz Föderáció nem csernozjom-övezetét. Itt a fiatalok otthon klubokat, iskolákat és üvegházakat, meliorációs rendszereket építenek. A nyugat-szibériai nagyberuházásokra nemrég indult el ötezer fiú és lány, egy Komszomol-különítmény tagjaiként, mely a „Szűzföldek feltörésének 25 éve" nevet viseli. Hozzájuk intézett felhívásában Leonyid Brezsnyev ezt írta: „Büszke vagyok a Lenini Komszomolra, a szovjet ifjúságra azért az elhatározásotokért, hogy ott akartok küzdeni a kommunisták, az idősebb nemzedékek tagjainak oldalán a kommunista építés első vonalaiban." VLAGYIMIR JEGOROV (APN) Felvételek: APN FOLYTATÁS LAPUNK MÚLT HETI SZÁMÁBÓL Említettük már, hogy a csecsemőgyilkossági ügyek elszomorítóan egyformák. L. Éva ügye sem kivétel. A tárgyalás során, a feltett kérdésekből s a félszeg válaszokból lassan kibontakozik egy többgyerekes vidéki család története .. . Éva apja gyakran iszik, családja helyett inkább ivócimborái között tölti a szabadidejét. Ha viszont otthon van, akkor túlzott szigorral próbálja pótolni a nevelés meg a szülői törődés elmulasztott óráit. Különösen lányai „nevelését" irányítja kemény kézzel. Szinte minden óráról számot kell adniuk, sehová sem engedi őket és általában hazudniuk kell, ha egy kis szabadidőt akarnak maguk számára kicsikarni. Az amúgy sem könnyű helyzetet súlyosbítja, hogy az anyával is előfordul, hogy a pohár fenekére néz, mégha sokkal ritkábban is mint a férfi. Amikor az egyik lánnyal „megesik a szégyen", az apa először látni sem akarja a kívánatlanul érkezett unokát; később megbékél ugyan, de a többi nővért még rövidebb pórázra fogja. A vádlott például tizenhét éves korában egy szilveszteri táncmulatságba akar menni, de az apja nem engedi. Éva elmegy ugyan a mulatságra, újév napján azonban az apa ajtót mutat a lánynak. A főváros következik. Néhány napig egykori iskolatársnőjénél húzódik meg, utána albérlettel kísérletezik, végül a gyári munkásszálláson kap szobát. Zárkózott, de jókedélyű lánynak ismerik. Csak egy dologról nem beszél szívesen: a magánéletéről. Szorgalmasan dolgozik, a rábízott munkát becsülettel elvégzi, sőt, úgy határoz, hogy ősztől a dolgozók esti gimnáziumába iratkozik. Egyelőre azonban még nem kell tanulással töltenie az estéket, úgyhogy néha-néha a barátnőivel szórakozni is eljárhat. Egy ilyen alkalommal ismerkedik meg G. Imrével is. Ismeretségük szerelmi viszonnyá fejlődik, de kapcsolatuk nem marad következmények nélkül. Éva idejében felfedezi terhességét és a házasság reményében elmondja a dolgot a fiúnak. Imre meglehetősen felelőtlen fiatalembernek bizogyul: egy darabig úgy tesz, mint akinek semmi köze a dologhoz, utána azt tanácsolja Évának, hogy forduljon orvoshoz. Éva szót fogad és elmegy a bizottság elé. Minthogy azonban még nem töltötte be tizennyolcadik évét, a bizottság ragaszkodik a szülői beleegyezéshez. L. Éva elsősorban a szüleitől félt. A jelek szerint nem ok nélkül. Később, a bírói ítélet indoklásában erről ez áll a periratban: „Szülei a vádlott állapotával nem törődtek, apja egy korábbi időpontban kijelentette, ha a vádlott terhes lesz, végleg elzavarja otthonról." Ilyen körülmények között gondolni sem lehetett arra, hogy Éva otthon, nyugodt körülmények között megbeszélje helyzetét és szülői beleegyezést kapjon a terhességmegszakítási kérvényre. A tárgyaláson ennél a pontnál Éva ügyvédje egy tanulságos megjegyzést tesz: — Ha a bizottság tagjai egy kicsit jobban kifaggatják védencemet az otthoni körülményekről, és kiderül, hogy mindkét szülő alkoholista, akkor módjukban állt volna az engedélyt szülői beleegyezés nélkül is megadni. A lány egyedül marad. Otthon fél szólni, a munkatársnői előtt pedig titkolja állapotát. Hónapokig nem utazik haza, a gyárban műszak végeztével külön jár zuhanyozni; este korán lefekszik. Aggodalmát, félelmét igyekszik magába fojtani. Persze, volt egy további, „egyszerű" lehetőség: a házasság. Éva a hetek múlásával egyre jobban bízott abban, hogy G. Imre feleségül veszi. Különösen azután reménykedett, amikor a bizottság nem engedélyezte a terhesség megszakítását. Nem tudta elképzelni, hogy Imre ne legyen tekintettel a leendő gyerekre. Tervezgetett, ábrándozgatott. Igaz, egyoldalúan, mert Imre nem akarja ezt a házasságot. Otthon meg se mondja a „kellemetlen" hírt és úgyszólván megváltásnak érzi, hogy tényleges katonai szolgálatra szólító behívót kap ... A lány nem tud napirendre térni a fiú fölényes és könnyelmű magatartása fölött, kérdőre vonja őt, amire Imre durván, ütésekkel válaszol. Mutatkozik még egy lehetőség: egy közeli rokon, aki pontosan ismeri az Éváéknál uralkodó családi körülményeket. Most is felajánlja Évának, hogy segít, sőt, a szülésig akár ott is lakhat náluk. Ki tudja honnan, de a lány apja megneszeli Éva hollétét, és hangos jelenetet rendezve elzavarja őt a jóindulatú rokonoktól. A lánynak nincs bátorsága visszamenni. Marad tehát a munkásszálló, Éva oda költözik viszsza. Persze, az sem végleges megoldás, hiszen gyerekkel ott sem lakhat majd, bár bízik abban, hogy legalább az első hónapokban elnézőek lesznek vele szemben. Egy vasárnap reggel jöttek rá a szülési fájdalmak. Rettenetes görcsökre ébredt, fölkelni is alig tud. Egyedül volt, lakótársnői a szomszéd szobákból hazautaztak. Éva megfeszítette maradék erejét és kiment a folyosóra. Amikor a szülési fájdalmak már erőteljesebben jelentkeztek, bement a vécébe. Ott szülte meg a gyermekét... A zsebében levő orvosságos üveget összetörte, és azzal elvágta a köldökzsinórt. A magzatot egy pokrócba csavarta, dajkálta. Az újszülött közben erőteljesen fölsírt, amitől L. Éva megrémült. Félt, hogy odaszalad a gondnok vagy a szomszéd folyosókról összefutnak a lányok. Rémülten megfogta a csöppség nyakát és erőteljesen megszorította. Olyannyira, hogy a gyermek megfulladt. A főtárgyaláson L. Éva él az utolsó szó jogával. Akadozva, szemlesütve csak ennyit mond: — Nem akartam a gyerek gyilkosa lenni ... A büntetőtanács hosszas megbeszélés után hirdet ítéletet:- A Köztársaság nevében! A bíróság a vádlott bűnösségét a váddal egyezően emberölés bűntettében megállapította, és L. Évát két évi és hat hónapi börtönre ítéli. A döntést az indokolja, hogy a vádlott életképes magzatát világrajövetele után megfojtotta. A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte a vádlott fiatalabb korát, beismerését, megbánását, azokat a nehéz körülményeket, amelyek között élt, valamint szüleinek helytelen magatartását. Súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlott újszülött gyermekét ölte meg. Mégcsak leírni is borzalmas, nemhogy megtenni!.'.. 17
