A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-27 / 43. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Bogdán István: Régi magyar mulatságok Miért alszik a bunda? . . . Miért nem döglik meg a disznó bor nélkül? . . Mi az a pirícske? . . . Talán a nyolcvanéves nagyszülők még megtudnák válaszolni a kérdéseket, de lehet, már ők sem. Közülük sem tudná mindenki, hogy a bunda azért alszik, mert a gazdája őt használta derékaljnak, vánkosnak s takarónak egyaránt; a disznó azért nem döglik meg bor nélkül, mert, ha az ölőnek nem adnak néhány pohárkával, nem szúrja le a hízót; a piricske meg kereplőt jelent, a szőlőben a csőszök azzal hesegették el a fürtöket csipegető madarakat. Ma már mindezek akár találós kérdésnek is beillenének, annyira ritkán hallani ilyeneket, nem forognak közszájon ezek a mondókák, szavak, kifejezések. Kivesztek a nyelvünkből. Csak nagyon idős emberektől hallani ilyeneket imitt-amott, meg néprajzi könyvekben találkozni velük. Ezért is örvendetes, hogy most összegyűjtve, egy kötetben elevenednek meg az olvasó előtt a régi magyar mulatságok, s az azokhoz kapcsolódó tréfás mondókák, versikék. Eltűntek a nyelvünkből, életünkből nemcsak ezek a szavak, mondókák, de a hozzájuk kötődő, kapcsolódó mulatságok, szokások is. Ma már nincs szüreti ünnepség, felvonulás a falun végig, csak gyorsan lekapkodott és kipréselt szőlő; nincsenek fonók s az azzal járó őszinte, meghitt beszélgetések, éneklések, vidámságok. Nincs fosztó, igazi, ízes disznótor, farsang, húsvétolás, vásár, névnapolás, vendégeskedés . . ; Sok minden, omi szép volt, közelebb hozta egymáshoz az embereket, társakká, barátokká, egymás segítőjévé tette őket — kihalt. Kényelmünkben elszoktunk attól, hogy egy-egy munkának, munkafolyamatnak megadjuk a tiszteletet, méltóságot, s ha azt jól elvégeztük — megünnepeljük. A régi mulatságokat veszni hagytuk, újat meg nem találtunk helyükbe. A könyv húsz „mulatságot” sorol föl és léhet, néhány évtized múlva unokáinknak már meg lesz a huszonegyedik is. Talán ilyen név alatt: A bezárkózás) Csak abban bízom, hogy ők majd ebben az újkeletű „mulatságban" nem találnak semmi szépséget — úgy mint én a szüretekre, disznótorokra, fonákra gondolva —, és átmentik, újjáélesztik az előző mulatságok még menthető szépségét! —zolczer— Modern költői irányok Ötödik kiadásban jelent meg nemrégiben Vítézslav Nezval nagyszerű költészeti kalauza Moderní básnické sméry címmel. Az. első kiadás (1937) óta eltelt egynéhány esztendőben poétikai kézikönyvek és irodalomtörténeti összefoglalók avultak el, de Nezvalé még mindig haszonnal forgatható, sőt izgalommal is; mondataiból a cseh „poetizmus" lendülete s új művészetet elfogadtató biztonsága, sőt forradalmi hév sugárzik. Talán nem érdektelen idéznünk a kortárs Forbáth Imre egyik esszéjéből, amelyben a magyar és cseh avantgarde jó ismerőiéként e kettőt összehasonlítja: A „poétizmus" (ahogy az esztéta Teige és a költő Nezval ezt az általuk elindított irányt elnevezték) fölénye elméleti megalapozottságában és művelőinek nagy tehetségében rejlett, ott dilettáns nem jutott szóhoz. A cseh avantgarde nem tévedett el az izmusok útvesztőjében, programja egyszerű, de radikális volt: emancipálni a művészetet és megtisztítani az ócska kellékektől; az emocionalitás és imagináció tiszta eszközévé tenni; megszabadítani a formai és tartalmi parazitizmustól, mely a régi művészetet oly sokszor tőle idegen hatások és eszközök lomtárává tette. A művészet nem imitáció, sem reprodukció, nem szimpla másolása a valóságnak, s nemcsak szolgálója bizonyos efemer tartalmaknak. Míg a cseh „poetizmus" ilyen szép bizonyítványt kapott, a magyar avantgarde-ot Forbáth úgy látja, hogy zavaros elméleti ekleticizmusban szenved, praxisában sok az üres szólam, a „kozmikus" görcs, dadaista kísérleti zagyvák, s nem hiányoztak e csapatból a „megvadult akarnokok" és a „mitugrószok" sem. Nezval szerint a modern költészet a legtöbb formai-tartalmi újítása a költői kép innovációjával került a poézisbe. Ilyen szempontból közli a korai szimbolisták költeményeit (Poe, Baudelaire, Mallarmé, Rimbaud, Brezina, Sova, Mähen stb.); a franciákat mind saját fordításban. Aztán rövid fejezet szól a futuristák, konstruktivisták, imaginisták kísérleteiről — újabb versfordításokkal szemléltetve. S helyet kap itt századunk többi újítása: a dadaizmus, szürrealizmus, poetizmus, majd a proletár líra is az utóbbi Josef Hora, Jindŕich Hoŕejší és Jin' Wolker személyében. A cseh modernek az új európai irodalmat figyelve s fordítva váltak korszerűvé: a német közelséget az oroszszovjet irodalmi hatás ellensúlyozta náluk, de e kettőnél talán jelentősebb és erősebb volt a francia avantgarde katalizáló szerepe; Apollinaire, Breton, Eluard, Péret és Tzara a „poetisták" közvetítésével váltak a cseh irodalom kedvesen fogadott vendégeivé. Varga Imre Tardy Lajos: Régi hírünk a világban Levéltári és könyvtári búvárkodása során a történész sok olyan érdekes, színes anyagra bukkan, amely nem tartozik közvetlenül kutatási körébe. Ezek sokszor felbecsülhetetlen értékű mozaikszemcséjévé válnak a múltunkról ma megszerkeszthető történelmi képnek. Számszerint a szerző 54 tárcát fűz egybe, amelyek külön-külön is egységet afkotncrk, és többnyire a „Magyar Nemzet" hasábjain már napvilágot láttak. Stílusuk „a történelmi riport, az anekdota és az esszé hármas mezsgyéjén” helyezkedik el. A könyv legérdekesebb fejezetei a „Magna Hungaria"-ra vonatkozóak. Megtudjuk, hogy Batu kán „diplomata” tolmácsa egy angol száműzött volt, oki az őshazában minden bizonnyal Julianus baráttal is találkozott. A keleti magyarokkal kapcsolatban még sok érdekes kerülhet napvilágra az elpusztult város, Madzsar romjaiból. Erről az első európai híradás Andrzej Taranowski-tól származik, aki II. Zsigmond Ágost lengyel király diplomatája volt, s 1569- ben indult útnak, hogy török-tatár szövetséget szerezzen az oroszok ellen. Asztrahánytól visszafelé „egy jó ivóvizű helyen vertek tábort a két tó között, melynek neve Burnalekeszana. Itt kezdődnek a nagy, kopár madzsari mezők (Madziarisőh velder, pola Madzierskie), ahonnan — mint mondják — a mai magyarok ősei érkeztek." Tovább: „Átvonulásunk során mindennap láttunk falakat, az egykori magyar templomok romjait.” Tizennégy napi útjuk során a „magyar mezőkön" eljutnak Madzsarba is, amit a mongol eredetű hódító, Timur Lenk pusztittatott el 1395-ben. Nemkevésbé érdekes Zsigmond és Mátyás király keleti diplomáciája a török veszedelem előestéjén. Ritka a fennmaradt magyarországi útleírás is, s ezek többnyire csak szokványos mególlapításokat tartalmaznak. Egy spanyol utazó 1439-ben többek között megemlékezik a kövér magyarokról. A régi térképeken nem egyszer előfordul, hogy Grúziát a magyarsággal hozzák összefüggésbe. Pl. a bécsi Könyvtár 3505. kódexében: „Georgia seu Hungária antiqua” — magyarul: „Grúzia, vagyis a régi Magyarország”. A magyarság transzkaukázusi lakóhelyével 'kapcsolatban a szerző nem foglal állást. Mégis nehéz elhinni, hogy felsorakoztatott példái csak arra lennének jók, hogy éreztesse, mindez mennyire beleivódott a korai európai köztudatba. A tárcák többsége a Mohács utáni évek viszontagságait, különlegességeit tárja elénk. Olyan magyar emberi sorsok leírásával találkozunk, amelyek külön-külön is megérdemelnék, hogy önálló könyvvé kerekedjenek. Csik Zoltán KIÁLLÍTÁS Csongrád megye népművészete A budapesti Néprajzi Múzeumban 1979. augusztus 17-től tanulságos kiállítást tekinthetnék meg a népművészet szerelmesei. A Csongrád megyei múzeumok anyagából összeállított expozíció az egyik legérdekesebb magyar tájegység népi kultúrájából ad ízelítőt. Az értő kézzel kiválogatott anyag eredeti népművészeti alkotásokból és fényképfelvételekből áll. A nyelvterület déli részére jellemző ún. napsugaras házoromzatdíszek felvételei adnak kóstolót a terület népi építkezéséből. A paraszti bútorokból is bőven válogattak a rendezők. A kiállított tárgyak nagyszerűen visszatükrözik a múlt század paraszti lakásbelsőjét. Szép példáit figyelhetjük meg a kiállításon a faragásnak is. Csak az zavaró (és számomra érthetetlen), hogy miért kerültek egy tárlóba a díszesre faragott mángorlók, pásztorbotok, sótartók az ugyancsak rendkívül tetszetős — ám nem fából készült! — szaru lőportartókkal?! A különféle hímzések, népviseletek (pl. apátfalvi ünneplő öltözet a századforduló idejéből, cifraszűrök stb.) a textlUmunkák körébe engednek — nem túl széles skálájú — bepillantást. Hódmezővásárhely az ország legnagyobb fazekasközpontja volt (az 1860- as években több mint 400 fazekas működött a városban!). Ennek megfelelően igen bő választékban mutatják be a helyi fazekasipar termékeit Is. A Tömörkény és Móra által nagyszerű karcolatokban megörökített Szeged környéki „célszörű szögény embörök” nécművészeti tevékenységét reprezentáló kiállítás decemberig látogatható. Liszka József Az egyik New York-i bank, a Banco de Ponce épületén a következő előzékeny figyelmeztetést tartalmazó táblát helyezték el: Bankrablók, figyelem! E bankban spanyol nyelven beszélnek. Amennyiben ki akarna fosztani bennünket, legyen türelemmel, mert tolmácsra lehet szükségünk. Köszönjük. Az igazgatóság. - Menekülés közben sikerült lefényképezni egy másik New York-i bank álarcos rablóját. A John Travolta főszereplésével nagy sikert aratott Grease cimü musical lendezője, Allan Carr újabb nagyszabású énekes-táncos filmet forgat Chicago címmel. A film főszerepein hárman osztoznak: Valerie Perrine (képünk), az 1975-ös cannes-i filmfesztivál legjobb női alakitás-díjának nyeiiese, Stockard Channing, a nemrégiben (eltűnt prózai szinésznő és Tina Turner a népszerű énekesnő. 8
