A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-20 / 42. szám
A kender feldolgozása az Ipoly mentén is a legrégibb munkafolyamatok közé tartozott. A feldolgozás fontos szakasza volt a fonás. Községeinkben még a század közepe táján is több fonóház volt. Ipolyhidvégén, Kelenyében, Ipolyfödémesen és Inámban kb. ötöt. hatot tartottak számon. Egy-egy fonóházban esténként 15—20 fonó jött össze. Ipolyfödémesen a fonókat „nagyobb házakná" tartották, ahol kevés családtag volt. A lányok és az asszonyok általában az „elsöházban" gyűltek össze, s a gazda nem ölt közéjük. Hidvégen főleg özvegyasszonyoknál tartották a fonót, mert „ott nem zavarkodott a gazda", és „jobban hancúrozhattak a lányok". Általában külön-külön fonóháznál gyülekeztek a hajadon lányok meg a menyecskék is. Ám voltak olyan helyek, ahol a fiatalok meg az idősebbek is együtt fontak. A fonás novembertől március elejéig tartott, tehát jelentős részét töltötte ki az évnek. Egy-egy fonó áltplában este hat árától tizenegy óráig tartott. A fonók guzsalyt és két-három orsót vittek magukkal. Rokkát (nálunk ropka) ritkán használták, s azon csak az ügyesebb asszonyok tudtak fonni. A fiatal lányokra (10-12 évesekre) csak „kócot" bíztak. Ebből készítették a vastagabb fonalat. Szombaton, vasárnap, valamint egyházi ünnepnapokon az Ipoly mentén nem fontak. Aki szombaton font, annak a hiedelem szerint megfájdult a keze kutya áll a küszöbön, macska nyalogatja.'’ Közben egy idősebb asszony bögrét vett a kezébe, felállt egy székre, majd így kiáltott fel: „Nézzitek, vér csepeg a gerendából!" Aki a lányok közül az asszonyra nézett, • azt a többi belerántotta vizbet mely a bögréből került a földre. Ezen aztán vaalamennyien jót kacagtak. A kelenyei lányok fenti játékához hasonlított a hídvégiek „kútyikaőrzése". A fiatalok itt homokot szórtak a földre, melyre vizet öntöttek. Az volt a „kútyika". A „kútyikát" a tapasztalatlanabb lány őrizte. Annak, aki a körülülök közül hozzá akart nyúlni a kúthoz, az őr vesszővel vagy fakanállal nagyot ütött a kezére. Ezalatt a többi berántotta őt a vizes homokba. A „kútyikaőrzéshez" meg a „píperkézéshez" hasonlított Hidvégen a „kés-^ élesítés" is. Ennél a játéknál szintén egy idősebb asszony állt fel a lócára. Egyik kezébe „begrét”, a másikba pedig kést vett. A kést a gerendához ütögette — mintha köszörülné —, közben szándékosan leejtette, majd így kiáltott fel: „Jaj, még nem is éles az a kés! Adjátok csak gyorsan ide!" Aki lehajolt érte, annak az idős aszszony vizet öntött a nyakába. Érdekes, mulatságos játék volt a „kutykurutty* is. Énnél a lányok felsorakoztak; egyik közülük tányérba vizet öntött, s ezzel együtt ment a többihez. Mikor odaért a sorban állók valamelyikéhez, ezt kérdezte: „Kuty-CSÁKY KÁROLY nem tudjátok, hogyan köll varrnyi a papucsot. Ojjetek le, majd megtanítalak benneteket! Csak mindig a kezemre nézzetek, de aggyig el ne mennyetek a helyetekről, még meg nem tanójátok ezt a mestersiget!" A mester közben kezébe veszi a papucsot, és tréfásan ezeket mondja: „Most szögelem a sarkát, most varrom a talpát . .. stb." A varrás imitálásakor a cipész úgy szét tárja a két karját, hogy az inasokat is jól mellbe verte, s így szólt a két szerencsétlen segédhez: „No. úgy látom, titeket se tanítalak meg cipőt varrnyi, mer még a talpbélést se varrtam bele, máris kaptataok." A hídvégi fanóházakban a .fordulj bolha” a lányok és a legények közös játéka volt. A legények közül ilyenkor valaki leült a ház közepén elhelyezett székre, s egy lány így szólt hozzá: „Fordulj bolha!" A legény erre a következőképpen válaszolt: „Aggyig nem fordulok, még Kati meg nem csókó!" Ha a nevezett lány nem csókolta meg □ legényt, zálogot kellett neki adni, amit a végén szintén csókkal lehetett kiváltani. A fonóházakat gyakran felkeresték az eladósorban lévő lányok vőlegényei is. A legény Ipolyfödémesen ilyenkor megpróbálta kikérni, kicsalogatni a „Kék lajbi, piros lajbi, atyának, fiának. Balogon fát vágnak ■. Ha valamelyik lány nem tudott ügye sen, tréfásan meggyónni a papnak, azt a ministránsok jól megcsipkedték, aztán kivitték őt a „pitarba", ahol az ördög alaposan bekormozta a „rossz gyónót "v Ha mór a lányok közül sokat akartak kivinni a ministránsok, akkor az idősebb asszonyok guzsalyokkal kergették ki az alakoskodókat. Mivel a faluban több fonóház ;s volt, alakoskodás közben egymást is felkeresték a fonók. Főleg a lakodalmi alakoskodások terjedtek ki több fonóházra. Hidvégen általában három helyet vontak be a játékba. Az egyik helyről elindult a vőlegény, hogy a másik fonóból kikérje a menyasszonyt. Innen aztán együtt mentek a harmadik helyre „eskünnyi". A fiatalok énekszóval kísérték végig a falun óz új párt. Az esküdtető asszony a harmadik fonóházban a „huszórmiatyánkkal" adta össze a fiatalokat. Kelenyében .maskarák* mentek az egyik fonóból a másikba. Maskarának általában valamelyik „szemesebb" asszonyt öltöztettek fel, akit többen ís követtek a másik fonóig. A házba csak a maskara ment be, a követők az ablakon lesték őt. Az alakoskodó aszszony legtöbbször „kártyát vetett": szerelemre, házasságra, gyerekekre jósolt. Hidvégen a fiatal lányok „gedot“ vittek egyik helyről a másikra. A „ge-FONÓHÁZI JÁTÉKOK ÉS SZOKÁSOK AZ IPOLY MENTÉN vagy a feje. Tilos volt a Ionos Lucanapkor is. Azt mondogatták, hogy aki ilyenkor fon, annak a tyúkjai nem tudnak majd tojni. Ipolybidvégén februárban, a fonás utolsó napján „ivót" rendeztek. A lányok ilyenkor pogácsát, kolbászt és „pampuskót" vittek magukkal. A fonóházhoz legényeket is hívtak, akik a borról gondoskodtak. A munka befejeztével reggelig mulattak és táncoltak a fonóháznál, ivás előtt pedig ilyen köszöntőket (borköszöntőket) mondtak: „Ô, bor, ha hegyben termettéi, járd meg a fejemet. Ha oldalban termettéi, járd meg oldalbordáimat; • ha pedig az aljban, az alsó tagjaimat. Ó, bor, hol van benned az a nagy erő, hogy tőled a szivem oly igen vakmerő. Még tegnap oly jól tartottam magamat, de ma már az úton keresztbe vetettem a lábaimat." A fonóházakban a tulajdonképpeni munkán kívül más egyéb dolgok is zajlottok. Egy-egy fonóház fontos szerepet töltött be a falu társadalmi életében. Az itt egybegyűltek megvitatták pl. a falu és „világ" eseményeit, mesét mondtak, vicceltek, énekeltek. Tréfás játékokra, jóslásokra, alakoskodásokra, színjátékszerű cselekményekre is sor került a falusi fonóházakban. A mozgással, szöveggel, dallal összekötött fonóházi játékok sokkal közvetlenebbek, szabadabbak és kötetlenebbek voltak például mint a naptári ünnepek dramatikus szokásai. A lányok játékai közül Kelenyében és Ipolyfödémesen egyaránt ismert volt a „píperkézés". A fiatalok guggolva, egymás derekát fogva körbe járták a házat, miközben a következő dalocskátmondókót énekelték: „Hej, piper ke, piper ke, bóha botyikáfa, kurutty, kié vagy?" Ha a megkérdezett válaszolt (mondjuk így: „A Nagy Pistáé vagyok."), okkor a kérdező tovább lépett. Ha viszont az illető nem volt hajlandó felelni, akkor a „vallató" a tányérból vizet vett a szájába és „lepriccőte" őt. A munkafolyamatokat utánzó játékok közül a lányok több faluban játszották a „tilolóst" és a „csizmavarróst". „Tiloláskor“ egyik lány Hidvégen pl. felfeküdt tilónak a „padra", a másik pedig imitálta a munkát. Közben jöttek a „kéregetők", s ilyen párbeszédekre került sor: Első kéregető: „Komámasszony aggyék egy kis sót!" Tiloló lány: „Nem tud vennyi? Nem láttya, hogy dógom van?" Második kérő: „Komámasszony aggyék kend kölcsön egy serpenyőt!" Tiloló lány: „Nem tud vennyi? Nincs serpenyőm, fazékba főzök." Harmadik kérő: „Szép jó estét kívánok. Eltörött a lilám, nem adná kend kölcsön a magáét?" Tiloló lány: „Inkább a kend nyelve tört vóna el, nem látja, hogy ti tolok? (Hirtelen lefordítja a lányt a pádról, s ezt mondja): — Itt van, no, vigye!" A „csizmavarrást" párosával játszották a lányok. Ketten leültek a földre, „lábuk közé fogták a szoknyájukat, és föl-fölugorva egymás farára üttek a csizmaszórral". Ha az ügyetlenebb ilyenkor „feifordót, még a csupasz feneke is kilátszott, amin jót nevettek a legínyek". A legények foglalkozást utánzó játéka a „papucsvarrás" volt. Ezt általában hárman játszották: egy mester és két inas. A cipészmester ilyenkor így szólt a két segédhez: „No, ti még lányt. Ez persze nem ment könnyen, mert a fonók kifogásokat eszeltek ki. A hajadon lány pl. arra hivatkozott, hogy még nem végzett a fonással, orsói viszont már megteltek fonállal, de nincs „motolla", amivel a fonalat „lemotóllázná" — így hót nem mehet ki. Erre a legény felajánlotta, hogy majd ő csinál motollát, s kiment a „favágatóhoz". Utánaszaladt a lány anyja is, aki így riogatta a legényt: „Aki mámmá motollát csiná, az meghal." A legény erre felbosszankodott, s azt válaszolta, hogy úgyis elviszi a lányt. Azokat a lányokat, akik valamilyen oknál fogva hosszabb időre kimentek a fonóházból, a többiek jól megtréfálták. Födémesen az ilyen lányoknak pl. orsóval bedugaszolt üveget tettek a kenderjükbe. Ha aztán az orsót mit sem sejtve kihúzták a kenderből, a víz kifolyt, amin mindnyájan jót kacagtak. Ha a lány kiment a legényhez, és sokáig tartózkodott ott, az is megtörtént, hogy a fonók vastagra fonták a fonalát, vagy a többi legény a szék lábához kötözte az orsóját: Hidvégen olykor a lányok is megtréfólták a legényeket. Amelyik legény először érkezett a fonóba, annak ezt mondták: „Mosakodj meg hideg vízbe’, hogy tiszta legyél, törülközz meg a sipkádba', hogy szép legyél!" Amíg a legény mosakodott, addig a lányok bekormozták a sapkáját, s azt adták a kezébe, hogy törülközzön meg. A fonóbeli alakoskodások közül Ipolyfödémesen ismert volt a legények Miklós-napi játéka. Többen különféle jelmezekbe öltöztek, s közösen jártak a fonókba, hogy „meggyóntassák" a lányokat. Gyónás közben a lányok ilyen szövegeket mondogattak: do" kiszéhez hasonló kis bábu volt. Ruhája alá rejtettek egy papírdarabkát. melyre csúfolódó-gúnyolódó szöveget írtak. A másik fonóház valamelyik tagját pellengérezték ki, tették nevetségessé. A gedot az ablakon dobta be a legügyesebb lány. Megvárta, míg ben elolvasták a cédulát, aztán gyorsan elfutott, hogy föl ne ismerjék. A fonóházakban gyakori szokás volt a fiatal lányok és legények kiéneklése. A csasztuska-szerű párosító szövegeket közösen szerkesztették egy ismert ének dallamára. Hidvégen pl. ilyen szöveget énekeltek: „Balog Kati selyem ágyát magosra vetette, Szekeres Pista a csákóját rajta lelejtette. Hozd Kati a csákómat, hadd tegyem a fejemre, Hogy ne nézzen minden ringyó, ragyogó szemembe!" A fenti dalocskákat egyébként más alkalmakkor, pl. a Szent Iváni tűzugráskor is énekelték Ipolyhídvégen. A fenti szokások is jól példázzák, hogy a fonóházak milyen fontos szerepet töltöttek be a falusi közösségek életében; hogyan bontakoztatták ki elődeink az ilyen összejövetelek alkalmával fantáziájukat, leleményességüket. Némely lejegyzett szokás pedig további vizsgálódásra ad újabb lehetőséget. így pl. a födémesiek Miklósnapi alakoskodása középkori eredetre utol, az ipolyhidvégiek „gedo-vivése" viszont a szlovák—magyar folklór kölcsönhatására példa. Adatközlők: f. Bodzsár Jánosné, Petrezsély Matild, 83 éves, Kelenye (20 éves koráig élt Ipolyfödémesen) 2. Czibuly Lászlóné, Bodzsár Mária, 80 éves, Ipolyhidvég 3. Abelovszky Istvánná, 72 éves Ipolyhidvég 4. Petrezsély Ferenc, 83 éves, Inám 15
