A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-20 / 42. szám
szerelmi ügyekben járta útjait. A költő egyetlen nálunk föllelhető tényleges nyomát elérendő ugorjunk egy nagyot és menjünk a Tátra alá, a csöndes, barátságos Hybbére, ahol Balassi Bálint hamvai nyugszanak. • • • Valahányszor erre vitt az utam az elmúlt másfél évtized során, Hybbén mindig megálltam, hogy katolikus templomának köpadlóján megnézzem azt a fekete kökeretet, amely alatt az Esztergom ostrománál elesett Balassi Bálint földi maradványai nyugszanak. No meg a szentély falán elhelyezett emléktáblát, melynek felirata a következő: „GYARMATHI BALASSA BÁLINT VITÉZ FOUR ES NAGY KÖLTŐ ESZTERGOM VAR OSTROMÁNÁL 1594. MÁJUS 19-ÉN MEGSEBESÜLT, UGYANOTT 1594. MÁJUS 25-ÉN MEGHALT, S E TEMPLOMBAN TEMETTETETT EL. SZERETTE HAZAJAT, SZERZETT ÉNEKET, DALT, HARCMEZÖN ESETT EL. A HAZÁÉRT ÉLT, HALT... E TÁBLÁT LIPTÓ VARMEGYE KÖZÖNSÉGÉ ÁLLÍTTATTA." Néhány esztendővel ezelőtt aztán felmerült bennem valamiféle gyanú, miszerint Balassi Bálint sírja üres. Valaki arról beszélt, hogy hajdan, valamikor a századforduló éveiben felnyitották a sírt, a csontokat Liptószentmiklósra (ma Liptovský Mikuláš) szállították, ahol egy közönséges faládában hánykolódtak a megyeháza udvarán, majd később elkallódtak. A hír szerint viszont akadt egy ember, aki kegyeletből megőrzött egy csontot s azt az ország egy távoli pontján, nyolcadik emeleti lakásában őrzi azóta is, de a tényt csupán bizalmas köreiben tudják. E teljesen valószínűtlennek látszó „hírt" elvetettem, nem vettem komolyan, már csak azért sem, mert ilyesmi nem maradhat titokban évtizedekig. Ráadásul a hybbei plébánián senki sem tudott erről, az iiodalomban pedig nem leltem nyomát semmilyen adatnak, ami megerősítené a gyanút, hogy Balassi Bálint csontjai elvesztek volna, s hybbei sírja üres, kifosztott kulissza csupán. Ám ezek után, amikor újra Hybbén jártam, a templom köpadloján állva nem tudtam szabadulni a gondolattól. Kevesebb kegyeletet éreztem, mint korábban. Ráadásul akadt a faluban egy öregember, a nyolcvanhárom esztendős Karol Erhardt bácsi, aki szentül arra esküdött, hogy ö emlékszik Balassi Bálint temetésére. S amig a zólyomi idegenvezető több mint háiomszáz éves tévedésén bosszankodtam, addig Erhardt bácsi közlésén jót mulattam, s szinte jó szívvel vettem a bácsi tizenvalahány esztendős gyerekkorára datált „emlékét" - mondván: mily szép is, hogy Balassinak még legendája is született Hybbén. A bácsi leirt egy diszes „temetést". Érzékletesen, hitelesen. Meselte, milyen parádés gyászhintó érke-A HYBBEI TEMPLOM zett a Balassák egykori családi fészke, a közeli Liptóújvár felől. A gyászhintót p arádés huszárok kísérték, meg diszes gyülekezet. Díszsortüzre is emlékezett, meg arra, hogy kölyökként maga is ott lóbatlankodott a falu szélén felállított és felvirágozott díszkapu építésénél. Biztosan „fordítva" emlékezik a bácsi - gondoltam. Micsoda? Mégis lehetséges lenne, hogy Balassi csontjait elvitték Hybbéröl? Hová? Miért? Mikor? Erre az eseményre emlékezne, csakhogy pontosan megfordítva, Erhardt bácsi? De ha ilyen parádéval vitték el a költő földi maradványait, akkor hogyan kerülhettek ócska faládaba, hogyan kallódhattak a megyeháza udvarán a csontok. Es hol vannak ma Balassi csontjai? Végiglapoztam a Balassiról szóló kiterjedt irodalmat, olyan irodalomtörténészek és kutatók kiváló munkáit, akik minden eddig tudhatót tudnak a korról és a költőről. Korabeli, pontosabban Erhadtbácsi gyerekkorának éveiben megjelent újságokban keresgéltem, de mert a dátum csupán körülbelül volt, sokat lapoztam és — semmit nem találtam. Egyszerűbbnek látszott hát ugrani egyet az időben és az egészen újkeletű időkben keresgélni. 1954-es újságokban. Akkor volt ugyanis a költő születésének négyszózadik évfordulója. És találtam valamit, ami megdöbbentett. Az Irodalmi Újság 1954. október 30-án megjelent számának negyedik oldalán egy nyúlfarknyi írást, Conkás Mihály főiskolai tanár tollából, aki azt állította, hogy az 1954. október 19-én Hybbén rendezett Balassiemlékünnepség résztvevői üres sírt koszorúztak, mert a költő hamvait a múlt század végén elszállították Hybbéröl, s a csontok hosszú ideig egy közönséges faládában hevertek a liptószentmiklósi megyeháza udvarán, de később valaki felháborodott cikket irt a kegyeletsértésről, minek következtében aztán ünnepélyesen újra eltemették a költőt, de már nem Hybbén, hanem Liptószentmiklóson. Satöbbi. Természetesen megdöbbentem. A közlés még nyomtatott formában is annyira valószínűtlennek látszott, hogy magam egy sort sem írtam róla. Inkább további nyomokat, szálakat kerestem, de nem azonnal, csak később. Ekkor derült ki, hogy ha akkor továbblapozok az Irodalmi Újságban, akkor megtalálom a tévedésen alapuló Conkás-közlés cáfolatát, a kiváló szakértő, Klaniczay Tibor tollából. A cáfolat hiteles és L. Kiss Ibolyára, a csehszlovákiai magyar íróra hivatkozik, aki az 1950-es években ott élt a Tátra alatt, és felderítette a téves közlés valóságos hátterét, és magát a valóságot. Azóta ismét megfordultam Hybbén s a köpadló rajzolata előtt ismét érezhettem a régi kegyeletet Balassi Bálint földi maradványai fölött, mert azok valóban ott vannak. Az igazság az, hogy Erhardt Károly bácsi jól emlékezett. Mert a múlt század utolsó éveiben valóban felnyitották a sírt s a költő földi maradványait valóban faládában szállították előbb a liptószentmiklósi levéltárba, majd Budapestre, ahol a Magyar Tudományos Akadémián megvizsgálták a csontokat és megállapították, hogy azok valóban Balassi csontjai. Később a csontokat visszaszállították és 1906. augusztus 27-én fényes pompával újra eltemették a hybbei templom szentélye alatti sírkamrában. A vármegye ékes kincsesládát áldozott a költő emlékének, s ebben a ládában kerültek vissza Balassi Bálint hamvai a hybbei templom évszázados kövei aló s ott vannak máig is. A másodszori temetést maga a püspök celebrálta s ott voltak a megye kiválóságai, az Akadémia képviselői s a templomba be sem férő környékbeli lakosság. A ma is meglevő emléktáblán kívül annak idején még egy emléktábla került a templom külső falára, ezzel a szöveggel: „GYARMATHI BALASSA BÁLINT EMLEKERE ÁLLÍTTATTA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA. LANTJÁRÓL SZÉP, GAZDAG ÉS HATHATOS MAGYAR NYELVEN DÚS KÉPZELETERO, MELY VALLÁSOS ERZES, LÁNGOLÓ HAZASZERETET, HEVES SZENVEDÉLYEK, NYUGHATATLAN GONDOK ZENGTEK HAZASZERTE." Ezt az emléktáblát 1943-ban a fasiszta szlovák kormány belügyminisztere olyan indulattal távolíttatta el, hogy még a teljes megsemmisítését is elrendelte. Úgy lett. A felszabadulás után, 1954-ben, a költő születésének 400. évfordulóján a szlovák és a magyar írószövetség közös rendezésében zajlott le utoljára egy igazán szép és a költő emlékéhez méltó ünnepség, amelyen Ján Smrek, a szlovák költészet kiválósága saját fordításában szavalta el Balassi versét, s az ünnepségre az ott jelen volt másik szlovák költő, Andrej Plávka is emlékezik. Balassi Bálint tehát"'ott nyugszik a hybbei templom kőpadlója alatt. Ladislav Hanus, a templom lelkésze naponta sokszor nyit ajtót a plébánián kopogtató idegeneknek, és napjában többször kíséri át őket a templomba, melynek ajtaját szívesen nyitja meg a látogatók előtt s készséggel, tájékozotton mesél a költőről, mert azt mondja: „A magyar történelem és a magyar kultúra nem más, mint a Duna menti nepek közös történelmének és kultúrájának egyik legfontosabb fejezete." Balassi Bólint kétszeri temetésének tényét s annak előttem feltárult személyes körülményeit azért Írtam le részletesebben, mert maga a tény korántsem olyan közismert, hogy ne lenne érdemes vele foglalkozni. Ráadásul úgy tudom, 1954 óta nem is írtak róla. Meglehet: tévedek. De vigasztalódom azzal, hogy nagyobbat is tévedhettem volna, ha azt közlöm, hogy költőnk nem ott nyugszik, ahová oly sokan zarándokolnak. Számos Szlovákiában fellelhető nyoma közül ez az egyetlen megjelölt nyom.
