A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-14 / 28. szám
KORTÁRSAINK CSANÁDI IMRE Csanádi Imre a kortárs-líra talán legmostahóbb életsorsú költője. Mit is mondhatnánk mást olyan költőről, akinek első verseskönyve 33 éves korában jelenik meg, holott már szinte gyerek-fejjel, tizenhatévesen szülőfalujának, a dunántúli Zámolynak dombjai tövében a takarodó szekér mögött baktatva, kukoricakapálás, szőlőkötözés közben csak úgy ontja magából a világot s önmagát felfedező verseket?- Ami velem történt, a kor kaján tréfái közül való - emlékezik vissza negyvenhét évesen — Nagyon korán kezdtem verselni. .. Tizennyolc éves koromtól érett verseket írtam. Ma is vállalhatóakat... A 21 éves ifjú költőnek az egyik könyvkiadó, 1941-ben meg akarta jelentetni száz versből álló kötetét. A készülő könyv lektora Weöres Sándor volt, aki lelkiismeretesen végigolvasta, egyenként véleményezte az akkor még ismeretlen parasztfiú többszáz költeményét. A háború közbeszólt: Csanádi Imre három évig katonáskodott, majd amikor 1944 őszén sikerült megszöknie o nyugati hotár mellett állomásozó csapattestétől, szülőfaluja közelébe érve, fogságba esett. Hadifogsága majdnem négy esztendeig tartott. Amikor hazaérkezett, a népszerű parasztújság, a Szabad Föld újságírója lett. Első verse a hetilap 1949. évi Kalendáriumába készült, Beköszöntőnek: „Fiaim, lányaim, ismerhettek régen:/ új évet köszöntök, - szokott mesterségem./ Uunjátok is tolón: Bolond CSANÁDI IMRE ERDEI VADAK, ÉGI MADARAK Múlottam immár harmincöt éves, harminchat maholnap. — Lentről a völgyből megsokasodton emlékek csaholnak. Annyi dolog vár: fogytán türelmem, hogy őket hallgassam. Bólintok épp csak: félúton járok, delelő magasban. Félúton járok? delelő magasban? kupacra ha tellett amaz oromból, hajdanta mellyel a Becsvágy hízelgett. Nem pénz, nem rendjel, nem is hír vont engem s ha hír, nem akármi, de hogy érclábon tudjak a zajló időben megállni. Ledönt? megállók? mi gondom többé! hanem szégyent, szennyet - bírjam erővel - rozsdáját akár izzó vas, levedlek. Nézhessen tisztán, meg ne piruljon miattam utódom, s melyből vétettem, nevemre a köznép el ne komorodjon. Erdei vadak, égi madarak — eleim reótok hagytak minden mást, tisztesség-adást, siratást, sír-árkot. vén locskája!/ nem nyugszik! nem nyughat! be nem áll a szája!" Az irodalom azonban csakhamar elragadta az újságírástól. Mármint az irodalom iránti szeretet érzése: előbb a szépirodalmi, majd a Magvető Könyvkiadó lektora. Elsősorban verseskönyvek gondozója, patrónusa. A Magvető-nél kerek húsz évig dolgozott. Ott lehettünk először munkatársak. 1955-ben, amikor közelebbről megismerhettem, Csanádi Imre volt a kiadó élő lelkiismerete. Ahogyan a sok karral megáldott keleti istenségeket szobrokban ábrázolni szokták, úgy dolgozott sokfele az induló könyvkiadónál az akkor már ismert költő: ifjú tehetségeket fedezett fel, elsőkötetes poétákat indított útnak, a hazai líra nagy egyéniségeinek válogatott és összegyűjtött köteteit rendezte sojtó alá, megindítója volt a régi századok kincseit újra felfedező s számbavevő Magyar Könyvtárnak, és lelkes költősámánként válogatta ki és jelentette meg a magyar népkultúra verses emlékeit (Röpülj páva, röpülj - Vargyas Lajossal és Magyar népballadák). Az imént már említett első verseskötet nem sokkal azelőtt, 1953-ban jelent meg, Esztendők terhével címmel. Emlékszem, milyen boldogan szólt róla a költő, kiadói lektor-társainak. De egyszersmind milyen bölcsen látott tovább:- Tovább akarok lépni, de ahhoz előbb meg kellett szabadulnom e rég vonszolt tehertől - mondta Csanádi Imre. — A teher azonban nem csupán nyűg, hanem szorongató jóérzés, mint az anyák terhe, vagy a gyümölcsökkel megrakott fáké. Vagy mint a messzi versei: Erdei vadak, égi madarak — acélból, betonból csillagokig csak, kizúg hatalmas fényben az Atomkor. Erdei vadak, égi madarak — eszmék, izotópok crvénylésében^ meghalljam mégis mint búgtok, sikongtok. Erdei vadak, égi madarak - érjetek oly készen; szólít halálom: nyugodtnak találjon, eldőlni ne késsem. 1955 TV-ANTENNA, FALUSI TETŐN Fém-szitakötő, fém-szitakötő, pihenteti szárnyát, pihenteti szárnyát, hetedhétország vándoraként, messzi városok követeként, falusi öreg iskola cement-zsindelyes tetején. Tavaszunk mogorva egére vetül idegen vonala. útról előkerült emberé, akit boldoggá tesz, hogy nem állít haza üres kézzel. .,. Az igazi költői kibontakozás is ekkoriban következett el: az Erdei vadak, égi madarak című verseskötet 1956-ban jelent meg. A 35 éves költő a hazai, a zámolyi táj, a népi költészet felfedezése után a Nyugatnemzedék nagy költőinek forma-keresésén iskolázódott, és a hazai hagyomány meg az európai kultúra szintézisének elsajátítására törekedett. S ezenközben fedezte fel a régi magyar századok nyelvének, költészetének különleges élet-valóságát.- A Nyugatosok példájából ocsúdtam rá szintén - mondotta szintúgy a Magvető kiadóban, beszélgetéseink egyikén -, hogy Csokonai, Balassi, Berzsenyi, Vörösmarty sem múzeumba rejtendő, ásatag helyi bálvány, hanem csupa élet, csupa izgalom, zsúfolt energiaforrás, csak meg kell találni titkukhoz a kulcsot... Ez a felismerés az elkövetkező évtizedben szorgalmas kutatásainak vezérfonalává vált: beleásto magát a régi korok régi embereinek és régi költészetének világába. Ezekből az évekből való híres hármas-könyve: Jobbágy világ és katonáskodás; A magyar valóság versei (1475-1945); Hadak útján. Verses magyar történelem. S ahogyan múltak az évek, az ötvenedik esztendején túl levő költőt már a mai magyar líra, „kortársaink" élvonalában találjuk. Kossuth-díjas, s egyben egyik legműveltebb költőnk, aki a kritikusok szerint úgy építi be költészetébe a magyar líra múltját, régi századaink hangjait és formakinmocorgó mezők illatában rezeg győztesen, idegesen. Házak télvégi vedlésére, fölfakadó fekete sírra kápráztató kőpalotókkal, felel tükör-sík sugarútokkal. Szekerek kárhozott nyikorgását oldja éteri muzsikába, ökrök csüggedt tekintetének érvel nyomuló gépszügyekkel, kapán görnyedő menyecskékről árváit hibátlan dizőz-csípőkre, robbantja szét a kerek határt tengereken túl hatol a szem. Fém-szitakötő, fém-szitakötő, leszálló» vala barmok közé, fogatlan vén parasztok közé, görcsös kerítések közé, szomszédok szitkai közé, mint a Technika absztrakt angyala, hirdetni zengő üzenetet -hogy egy o világ, egy a világ, mindinkább egy lesz a világ. 1958 csét, mint Bartók a népzenét muzsikájába. Aki itt pontot kívánna tenni Csanádi Imre munkásságára, a való éléttel találná szemben magát. Az önmagát is mindig megújítani szándékozó költő a régi magyar valóság felfedezése közben sem feledkezett meg a mai magyar élet oly sokszínű változásairól. Néhány esztendővel ezelőtt elvállalja az azóta oly népszerűvé vált képes kulturális hetilap, az Oj Tükör főszerkesztői tisztjét. Másodszor itt lehettem közvetlen munkatársa. Azután váratlan, súlyos szívbetegség, életveszéllyel járó operációk, hosszú lábadozás. De a hit. küldetésének igazában, talpra állította. Költőként, a régi magyar századok még ismeretlen évtizedeinek fáradhatatlan kutatójaként, az Üj Tükör szerkesztőségének önzetlen munkásaként. TÓBIÁS ÁRON KÓRHÁZI VÁLTOZATOK El-elcsukló dal Asszonyom, Katicám, Katim, hirdessen hálásan a rím. Várt rám vér, rútság, gyötrelem, gázoltad elszántan velem. Áldott, hőssé-vált reszketőm, didergőn is melengetőm. Hozzám sem érhettél pedig: derű járt földúlt szivemig. Voltál bajban társ, nagy bajom ostromaiban oltalom, elcsigázottan talpaló, már-már való és nem-való. Jóságosom, szépségesem - mit vállalsz, nem tudtad te sem. Riadt madár fölzaklotott - szemem beléd kapaszkodott... irtom, a Halálhoz közel. Maradjon erről ennyi jel. - Te is. te is, őszöm felett, maradj mosolygó kikelet. 76. dec. 11
