A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-13 / 41. szám
Kővetkező számunk tartalmából: Fister Magda: CSALLÓKÖZ GYÜMÖLCSE Neumann János: INTERSPORT '79 Reszeli Ferenc: BALASSA BAUNT VITA: Sidó Zoltán hozzászólása Balia Kálmán cikkéhez Miklósi Péter: KOROMPASSZ ÉS TIZENEGYES Az első oldalon Adolf Born (Csehszlovákia) mesekönyv-illusztrációja. A címlapon Gyökeres György a 24. oldalon Könözsi István felvétele. A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SOTI 6/46. A Duna töltésén állok, előttem méltó- , ságteljesen hömpölyög a folyam, mintha egy másik időszámítás ritmusában hullámozna. Mögöttem a szombati pihenését élvező falu. Mondattöredékek, mondatfoszlányok merülnek föl bennem. Azok, amelyeket tegnap és ma délelőtt Kerekes Ferenctől hallottam. —» Gyerekkoromban a falu végén volt egy vastábla, arra a vastáblára az volt írva. hogy: Pusztakarva, Esztergom megye. Párkányi járás. Valahol itt állhatott az a tábla, ahonnan most a folyót nézem. De lehet, hogy a Csenke felőli oldalon ... Vagy talán a Búcsról ide vezető útnál? Pusztakarva ... A Feri bácsi gyerekkora óta eltelt idő a falu nevének előtagját elmosta; maradt pusztán a Karva. A vastábla pedig a rozsda martalékává válhatott. Vagy ha nem a rozsda pusztította el, kidöntötték századunk súlyos évtizedei... Ha meggondolom, ennél a falujelző vastáblánál százszorta erősebbeknek vélt táblák is kidőltek, oszlopostál. Kerekes Ferenc a tudója, aki itt született a Duna partján, családjában első gyerekként, s akit még tizenhárom testvére követett. Vagyis voltak tizennégyen. — öregopómnak — mesélte — hétholdas nemesi telke volt, de nem volt nemesember; csak a földet vette nemes Hedriczky Józseftől. Ezen a telken születtem, ott is jártam iskolába, mert akkor azon a telken állt az iskola is. Jobbágyszármazású parasztok a faluban nem voltak, csak kurtanemesek. A falu alsó része az „alsó" Bakaiaké, a felső része a „felső" Bakaiaké volt. Abban az időben ez volt a kertekalja, ahol a házam áll. Itt csak azok építhettek házat maguknak, akiknek az uraság megengedte. A házakat vertföldból készi- j tették, a tetőnek való nádat a Nagy- j érháton vágták .. . Igazodnak egymáshoz a hullámok, visszahúzódnak és kinyúlnak, sodródnak lefelé a partok között Mintha a tegnapi és a mai beszélgetést ismételnék. „Kicsike volt ez a falu, még a házakat se számozták meg. Nem is kellett. . . S hogy miből éltek az emberek? Átjártak dolgozni a Duna másik partjára, Piszkére. Lábatlanra, gyárba, bányákba. szerte-széjjei.. Árnyékok futnak a víz felett; összeállnak, széttöredeznek. A sziget alatt vadkacsák fekete pont-sora: mintha kottafejeket ringatna a víz. Talán egy elfelejtett pentaton-sor merült fel az időből. Itt minden csoda megeshet. Az ártérben álló göcsörtös fűzfa is folytathatná Feri bácsi mondatait, hiszen. ha jól látom, egyívásúak lehetnek; együtt állták az áradásokat, a szeleket, az aszályos esztendőket. Ide gyökereztek, egy a földjük. — Tizenkétévesen elmentem a lábatlani cementgyárba dolgozni, mert akkorra az öregem tönkrement. Tíz-tizenkét koronát kerestem hetente. Aranykoronát — teszi hozzá, hogy értsem. — És minden szombaton fizettek. Egyik héten nappalos voltam, a másik héten éjjeles. Vasárnap déftől vasárnap délig dolgoztunk, napi tizenkét órát... Dolgoztak velem szocdemesek is, de arra nem emlékszem, hogy a gyárban lett volna szervezetük. Talán a piszkeieknél volt. .. Az öregember elhallgat. Kint az udvaron a lánc végén dühösödik a kutya. Mikor is volt ez? Tegnap? Ma? Egymás szavát is alig értjük. Valami miatt veszettül acsarog az a kutya. Feri bácsi maga elé néz, le az asztalra. Csak amikor a kutya elhallgat, néz fel, szemében a kérdés: folytathatom ? Bólintok. de előbb megkérdem, mert érdekel, hogy hogyan jártak át a Dunán. — Majdnem mindenkinek volt ladikja, csónakja, holmi lélekvesztője. Meg voltak révészek is nálunk, ők hordták át az embereket. Én kereken hét évig jártam ót, 19 éves koromig. Akkor, 1915 márciusában bevittek katonának év' május közepén a tizenharmadik menetszázaddal már mentem is az orosz frontra. Tegnap, amikor idáig értünk, azt kérdeztem Kerekes- Ferenctől: — Milyen volt az a háború, dz első? — Az olyan volt — mondta —, hogy az első támadás előtt, amelybe bevittek, hetvenhárman voltunk a szakaszban. Mire vége lett a csatának, tizenhármon maradtunk. ■ Száraz tények. Már korábban is csak ilyeneket sorolt elő az életéből. — Szeptember 16-án fogságba estem Dubna és Rovno között, öt évet töltöttem hadifogságban. 1920. november 25-én értem haza, Katalin-bálra. — Elmenté a bálba? — Fogolyruhában? Tudod, fiam, mi volt a legfurcsább amikor hazajöttem? A fák. Amikor elmentem, kicsik voltak, mire hazavergődtem, megnőttek. Nem ismertem meg az utcánkat. — Végigélte az októberi forradalmat, a polgárháborút, az intervenciósok támadásait Oroszországban. Merre, hova vetette a sors hadifogsága öt éve alatt? — Mikor fogságba estem, még megvolt a cár. A forradalom kitörésekor az Uraiban voltam. Vasutat építettünk a mai Szverdlovszk környékén. Az októberi forradalom győzelme után a fogolytábort feloszlatták. Én egy kazahsztáni szénbányába kerültem, ahonnan tizenegyed-magammal megszöktem. Akkor már jól beszéltem oroszul; Jermakban alkalmi hajóra vártunk, hogy jöhessünk hazafelé, de az utazáshoz pénz kellett, nekünk pedig nem volt. Beszéltem az egyik hajó kapitányával, akit olyan vörös-formának néztem, hogy vigyen el. Meg is tette. De Szemipalatyinszkban elfogtak a cseh légionáriusok. Aki nem állt be közéjük, kopott huszonötöt a fenekére a puskavesszővel. Nem álltam közibük, hiszen magyar voltam. És semmi más nem érdekelt, csak a hazajövetel. Szerencsére a vörösök kiszabadítottak, de nemsokára megint fogoly lettem; a változatosság kedvéért most a fehérgárdistáké. Ez már 1918-ban történt. Kiválasztottak hetvenünket, lőszert kellett szállítanunk az első szibériai lövészezrednek. Taskentnál a vörösök szétverték a fehéreket, engem pedig elkapott a tífusz .. . Naponta tíztizenkét halottunk volt Én megmaradtam, s ismét a vörösökhöz kerültem. Mielőtt jöttek, felvettem a régi katonamundéromat s mondtam nekik: vengerszki vagyok. Egy lovastiszt elé kísértek. Ez a tiszt magyar volt. Magához 2
