A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-06 / 40. szám
OLDÓDÓ ELLENTÉTEK (CSUKÁS ISTVÁN: PETŐFI A SZLOVÁKOKNÁL) k apcsolottörténeti szempontból lényeces, mindeddig a kimerítő feldolgozást nélkülöző témának szentelt tanulmánykötettel gyarapodott Petőfi-irodalmunk Csukás István új könyvével. A szerző szépirodalmi, irodalomtörténeti, kulturális, politikai aspektusból igyekszik - a lehetőségekhez mérten - teljes és hiteles képet adni Petőfi Sándor szlovák fogadtatásáról. A nagy körültekintést igénylő és tetemes anyagot - lévén szó mintegy évszázad írott termékeiről — mozgató munka nem szorítkozhat a költő Petőfi szlovák rec opciójára, hiszen Petőfi és a szlovákok viszonya elsősorban nem a két irodalom, hanem a két nemzet kapcsolatát tükrözi az adott korokban. Az irodalomtörténeti tényfeltárás ezért nem e egervdő ennek az irodalmi kapcsolatnak a jellemzéséhez. Ezek a tényezők kényszerítik a kutatót arra, hogy könyvében olyan módszerekhez folyamodjék, amelyek segítségével több irányból világíthat meg eseményeket, s tárgyilagos képet festhet egy költő és két nemzet találkozásáról. Könyvének rövid bevezetőjében Csukás elmondja, hogy a látszólag mechanikusnak tűnő — politikai eseményekhez kapcsolódó — korszakolást a feltárt anyag politikus jellege kényszeríti ki, mert Petőfi költészetének és eszmevilágának szlovák visszhangja c<ok a szlovák—mogyar politikoi változások folyamatában ábrázolható differenciáltan. A négy fejezetre osztott, gazdag jegyzetanyoggal ellátott könyv terjedelmes első fejezetében Petőfi világirodalmi jelentőségét, a Petőfi-kultusz kialakulásának általános körülményeit vizsgálja az 1848-as forradalom tükrében. Gondolatmenetének középpontjában az a kérdés áll, miért nem talált visszhangra Petőfi költészete a magyarországi nem magyar nemzeteknél akkor, amikor világirodalmi visszhangja egyértelműen haladó forradalmisógát mór helyesen értékelte. Csukás széles kulturális-politikai háttér megrajzolásával kíván elfogulatlan választ adni a kérdésre. Szlovák-magyar szempontból elsősorban a két nacionalizmus alapvetően eltérő jegyeinek árnyalt bemutatásával és az adott kor irodalmi törekvéseinek vázolásával tárja fel a hivatalos szlovák irodalom és publicisztika Petőfit elutasító magatartásának gyökereit. A Stúr iskola kezdeti hatodó jellege még nem állt ellentétben Petőfi plebejus népiességével, a 48-as márciusi események is élénk visszhangra találtak, Stúrék azonban a szociális követelések fölé helyezik a nemzeti törekvéseket, s ezen a két ponton ütközik a két nacionalizmus és a két költészet eszmeisége is. Igaz viszont az is, hogy »a bécsi elnyomók ellen irányuló haladó (magyar) nacionalizmus retrograd erővé vált a nemzetiségek irányában". A szlovák Petőfirecepciá hűen tükrözi e szembenállást. A tárgyilagosságra törekvő Csukás István a politikai események és a két irodaiam fő vonalainak bemutatása mellett ezért fordít megkülönböztető figyelmet Petőfi nacionalizmusának vizsgálatára, és tárja fel a költészetében található ellentmondásokat, ezért húzza meg Petőfi származásának, vallomásainak, a róla elhangzott vallomásoknak és értékeléseknek eredőjét melyből a magyar és szlovák nacionalizmus már egyaránt levonta a maga következtetéseit. Petőfi a XIX. század második felében volt lánglelkű forradalmár. legenda, meghamisított lírikusa a nép-nemzeti irányzatnak (magyar részről), eszmei-esztétikoi példakép, renegát, az erőszakos asszimiláció következményeinek szemléltetője (szlovák részről). Csukás igyekszik megmutatni Petőfi igozi jelentőségét, anélkül, hogy nocionalizmusót túlhangsúlyozná vagy tagadná, annak mibenlétét világítja meg; érdemét emeli az is, hogy a jelenséget az adott korban és körülmények között vizsgálja, eloszlatva általa néhány újabb keletű tanulmány tévedéseit. Az 1860-as években megnyilvánuló kölcsönös érdeklődés a két irodalomban ígéretes kezdet maradt csupán (értékeit Bonšell és az induló Hviezdoslav költészete őrzi), az egymás megismerésének szándékát a kiegyezést követő erőszokos magyarosítás felszámolta. Az esztétikai, művészi értékekre figyelő új generáció törekvése a szlovák irodalomban nem járt sikerrel, s mint annyiszor már, most is a napi politika, a nemzeti érdekvédelem szócsöve lett az irodalom. A hivatalos kultusz által a demokratizmusától „megtisztított" Petőfiről elhangzó viszszoemlékezések — az ezeréves magyarság mámorában — még inkább eltávolították a két népet. Hviezdoslavra volt szükség, hogy a szlovák irodalom és nép fölismerhesse Petőfi korokon és nemzeteken túli jelentőségét, s hogy sikeres kísérletek történjenek versei tolmácsolására. Hviezdoslav azonban e téren is sokáig egyedül állt a szlovák irodalomban. A többé-kevésbé sikertelen és parciális Petőfi-bemutatások o századfordulón és a XX. század első évtizedeiben a befogadást, az oldódást mutatják. A munkássajtó Petőfi-képe o legtisztább, nem származását, „szavahihető tanúk“ vallomását idézi, hanem Petőfivel szól, eszméivel akar hatni. Az igazi változás Petőfi szlovák fogadtatásában azonban csak 1918 után következik be. Az erősödő munkásmozgalom és a forradalmi törekvések más fényben tüntetik fel költői hagyatékát, s eszmeisége is ekkor kezd teljes tisztaságában kibontakozni, őszinte befogadása predig o legújabb kori történelmi változások utáni vitákból nyilvánvaló. Csukás István könyve elsősorban szakembereknek készült, visszhangot, vitát is tőlük várhat. Számukra érdekes a jegyzet-anyag, az adatszerű feldolgozáson túl a szlovák Petőfi-fordítósok elemzése, vizsgálata. Sok szempontú viszgálódásai azonban, melyekkel témájának feldolgozásában túllép az irodalmi kapcsolatkutatás szakmái határain, alkalmassá teszik könyvét orra, hogy laikusok is olvassák, és tanuljanak belőle. Mert Petőfi szlovák befogadásának száz éve - az ellentétek taszító hotásától az általános és közös érdekek felismeréséig — mindenképpen tanulságos. GYURKOVITS RÓZA Dénes György két verse: BETELJESÜL A SORS Enyhébb eget szeretnél, csillagfürtös derengést, melyben a fénykörök tétován forognak, s mit benn énei, a lelked feloldja a rengést, megsejti titkát a hallgató napoknak. N«m vonz a dac, lángkévék kolonádja, hervad a vágy, kihamvad cselvetése, rozsda feketül mihaszna koronádra, s l:i volt a hús bolondja, leend a szellem mécse. Beteljesül a sors, s ha elvegyít a lét megint, már nem érzed, mi sajgatott, a lázat, benned más nedvek árama kering, megtör a bölcs és reszketeg alázat, melyben sem szenvedély, sem ferdeléptű szándék, csak az anyag megáradt szívverése, félelmetes és kimért az ajándék, mii kibontott belőled a lét formáló kése. Ne hidd, hogy más vagy, nem több, mint te szeretnéd, hiába fested tenmagad aranyos glóriával, úgy kopik le rólad a szentelt máz, a festék, mürpnt a hit, ha nem vegyíted vággyal. Ne hidd, hogy más vagy, testvéred minden földi lélek, kit örök kárhozatra adattak egykoron, hogy befogodja mind, mi szerelem és vétek s megtartsa, ami hamu és korom, Oldódj föl hát egy néma ölelésben, melyet eleve a világnak szántál, hű:» nárciszok remegnek ót az égen, lent százezernyi poklos sírva kóntál. Élet, ki hamvadsz bennem egyre szebben, te adj erőt a forrást megtalálni, amíg a lélek hűvös arca lebben, az idők végső szándokát csodálni. KI GYÚRTA A * FOTO: DANICA RUMANOVA ARCOT? A néma arcon átszalad a földre omló pillanat, úgy ráng a láng, mint csapdában a vértokádó vad. Ki gyúrta ezt az arcod ily keményre? A földre gyúrta, nem a tünde égre. Komor szobor árnyéka tapad a messzeségre. . A te arcod, vagy valaki másé? Az életé még, vagy az elmúlásé? Kemény remény, s nem a vágyé, de a búcsúzásé. 11
