A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
RÖVIDESEN VÉGE A NYÁRI IDÉNYNEK Lassan vége a turistaidénynek, s elérkezik az ideje, hogy eqy kissé több gondot fordítsunk a gépkocsinkra. Persze azért természetesen továbbra is igénybe vesszük a kocsit, habár a nyári idényben megtett olykor több ezer kilométer alapos nyomokat hagy s ezért ezeket el kell távolítani. Jó alaposan meg kell mosni a kocsit és még mielőtt beállna a tél, még a kellemes meleg időben jól fel kell készíteni a későbbi kedvezőtlen időjárási és útviszonyokra. Az időjárási viszonyokra, az utaknak téli időben sóval történő beszórására ugyan nem tudunk befolyással lenni, de sok mindent tehetünk azért, hogy kiküszöböljük vagy legalábbis csökkentsük kedvezőtlen következményeiket. Erre a célra szolgálnak az autókozmetikai készítmények és ápolószerek, amelyekből egyre nagyobb választék áll rendelkezésre a drogériák autókozmetika-osztólyán. Ezekről lesz szó az alábbiakban. A karosszéria lemosására alkalmas például az Apex, amellyel kis mennyiségben használva is jó eredményeket lehet elérni. Eltávolítja a karosszériáról a port, az olajos, zsíros foltokat, a sarat s a tisztító és fényesítő készítmények oxidált maradékoit és minden más szennyeződést, s emellett nem károsítja a lakkot, a gumit, az üveget, a textilanyagokat, a fát és a műanya» gokot. Kocslmosósnól jó szolgálatot tesz az NDK-ból behozott és 16 koronáért kapható viszkóza-szivacs, kezünket pedig megvédi a 8-15 korona körüli áron kapható gumikesztyű. Egy műanyagpalack Apex 13 kocsimosáshoz elegendő. Aszfaltfoltok eltávolítására való az Asfaron R nevű készítmény. Igen gyorsan hat, maradéktalanul eltávolítja az aszfaltot, nem károsítja a lakkot és nem hagy vissza zsíros foltokat. Két munkát lehet elvégezni egyszerre o Car glist fényesítő outósamponnal. Egyetlen munkafolyamatban mossuk meg és konzerváljuk a karosszériát, mivel a készítmény nemcsak samponoz, hanem az a tulajdonsága is megvon, hogy filmszerű viaszréteget hagy vissza, amely rövidebb időre konzerválja a lakkot és visszaadja eredeti fényét. A megmosott karosszériát azonban konzerválni is kell. Az erre való számos készítmény közül megemlítjük legalább az új lakk ápolására alkalmas Autopolisht, a a régi lakk fényét viszszaodó Cleanerpolisht és a mindkét esetben használható Autokrémet. Az Autopolishsol könnyen és fáradság nélkül visszaadhatjuk a lakk magas fényét és konzerválhatjuk két heti időtartamra. Igen könnyű szétkenni és fényesíteni vele, s főként új kocsi vagy lakkozás ápolására alkalmas. Régebbi lakk ápolására való a Cleanerpoiish. Igen hatásos és takarékos tisztító, fényesítő és konzerváló szer; igen finom csiszolóport tartalmaz. Ez eltávolítja a régi lakk mállásnak indult felső rétegét, kiegyenlíti az apróbb karcolásokat, simává és fényessé teszi a karosszériát. Eltávolítja azokat a tisztátalanságokat, foltokat is, amelyeket közönséges mosószerekkel, samponnal nem lehet eltávolítani, s visszaadja a lakk régi fényét. A készítmény szilikonolajat tartalmaz, ez és a benne levő zsiradékok a felületen sima, fényes, vízálló filmszerű réteget alkotnak, amely 1-2 hónapig megóvja a lakkot. A fényesítő szerep választékát egészíti ki az Autókrém. Ez mindenfajta karosszéria ápolására alkalmas, és előnye, hogy a többi készítménnyel ellentétben a még nedves lakkfelületre fel lehet vinni, éspedig benedvesített műanyag-szivaccsal, és már félszáraz állapotban fényesíteni lehet puha flanellal. Igen könnyű széttörölni, és sima, vízálló, fényes felületet képez. A gépkocsi krómozott részeit is fel kell készíteni o rossz időjárásra. Erre való a Chromofix és a Lak na chrom spray (aeroszolos krómvédő lakk). Mindkettő színtelen lakk, megvédi a kocsi krómozott, nikkelezett részeit a korróziótól és az utak felszórására használt só káros hatásától, s ilymódon növeli a krómbevonat tartósságát. Tavasszal azután a Chromofixet Velvasolla, a védőlakkot pedig az Odstraňovač asfaltových škvŕn (aszfaltfolteltávolító) nevű készítménnyel távolítjuk el. Ha a szélvédő vagy az ablaküvegeket valamelyik tisztító vagy konzerváló szerrel bepiszkítjuk, ezeket tökéletesen eltávolítja a Venedin. Ez oldja és eltávolítja a szilikonolajat is, amelyet egyébként nem lehet letörölni; szivárványszerű foltokat hagy az egyébként tisztának látszó üvegen. Hirtelen hőmérsékletváltozás esetén gyakran bepárásodik a szélvédő és az ablaküveg. Ez éllen kitűnő védelmet biztosít az aktív anyagokat tartalmazó Clarin törlőruha. Amikor a fagypont alá süllyed a hőmérséklet, meg kell óvni a üveget a befagyástól. Erre kiválóan alkalmas az Artvel nevű folyadék, megakadályozza az üvegeken a felfagyást, a páraképződést, mivel az üveg felületén vékony filmréteget képez, amelynek hatása több órára terjed. A zárak befagyásától véd meg a Mrazol, a berozsdásodott csavarok és csavaranyák meglozításához, az ajtópántok és más alkatrészek csikorgásának megakadályozásához és a rozsdásodás elleni védelemhez való az MD spray. A motorteret sem szabad elhanyagolni. A fémek felületét megvédi a korróziótól a Konkor 101 spray. Ennek alacsony hőmérsékleti értékek mellett is igen jó a hatása. A villomos csatlakozásokat a nedvességnek ellenálló HD spray-vel védhetjük meg attól, hogy a nedvesség hatására zavarok, meghibásodások álljanak be a gépkocsi villamos berendezéseiben, s ugyanígy az oxidálódástól is, így párás, nedves időben is biztosítja a zavarmentes indítást. Az akkumulátort is át kell vizsgálni, mert az akkutól függ a gépkocsi egész villamos berendezésének a jó működése. Amennyiben nincsenek megsérülve az ólomlemezek a cellákban, kezelésükhöz jól megfelel a Desulfátor expres (szulfáteltávolító szer). Ez eltávolítja a cellákból a nem kívánatos lerakodásokat, amelyek bizonyos esetekben üzemképtelenné tehetik az akkut. Télen az autórádió működési zavaraival is számolni kell, amiket a csatlakozók felületének oxidálódása okoz. Ennek eltávolítására s a csatiokozások konzerválására kiválóan alkalmas a Kontox 5 nevű készítmény. A Kontox 10 elsősorban az új kontaktusok konzerválására és kenésére való. Ez természetesen nem minden, amit a szakosított drogériák autókozmetikai osztályai kínálnak a gépkocsi téli ápolásához. Keresse fel valamelyik drogéria autókozmetikai osztályát és jól nézzen körül, a megfelelő autókozmetikai cikkek kiválasztásához készségesen szolgálnak szaktanáccsal a képzett eladók.