A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
csemőt is. Legtöbb állítását nem támasztja meg bizonyítékokkal, ezért érvelése elhamarkodottnak látszik; s jóllehet, gondolatai olykor érdekesek és figyelemre méltók, nincs kellő meggyőző erő bennük. Balia Kálmánnak a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar líráról írt vázlatos jellemzéséből egyértelműen kiviláglik, hogy nincs kedvező véleménye erről a költészetről. Koncsollal ellentétben úgy véli : a szlovákiai magyar költészetet nem a szemléleti hasonlóság, hanem az intenzív személyi kapcsolatok megléte és a kellő kritika hiánya teszi egységessé, s ennek következtében összemosódnak az értékek, ami egészségtelen nivellálódást eredményez. Olyan súlyos vádak ezek, melyet oldalakon ót kellene bizonyítani. Balia Kálmán azonban eltekint ettől, elszalasztva a lehetőséget, hogy a maga igazáról meggyőzze olvasóit. Balia Kálmán elveti a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar költészet hagyományos, Fonod Zoltán bevezetőjében is alkalmazott korszakolását — úgy érzem, jogosan. Arról viszont már nem vagyok meggyőződve, hogy amit helyette javasol, az jobb lenne. Lényegében két csoportba osztja költőinket: az egyikbe azok tartoznak, akik az ún. tárgyi költészetet, a másikba pedig azok, akik az ún. alanyi költészetet művelik. Ennek a kétrekeszes skatulyának ugyanaz a hibája, mint annak a hagyomáyos korszakolásnak, amelyről ő maga írja igen találóan: „Ez a felfogás annyira mechanikus és felszínes, (...) hogy az antológiákhoz kötött nemzedéki föllépésekről lemaradó szerzőket (pl. Bórczít) nem tudja hova sorolni, ráadásul képtelen számot adni arról, mit csinált a mindenkori idősebb nemzedék egy-egy antológia megjelenése után." A ballai koncepcióra vonatkoztatva így módosíthatnánk ezt a legutóbbi kérdést: mit csinált a tárgyi költő, amikor alanyi verset írt és megfordítva? Ügy gondolom, figyelemre méltóak Ballónak az egyes költőkről adott tömör jellemzései, csak azt sajnálhatjuk, hogy nem volt nagyobb tere a kimerítő okfejtéshez. Aligha róható fel neki, hogy a legfiatalabb nemzedék képviselőiről — nemzedéktársairól — általában jobb véleménnyel van, mint az idősebb költőkről. Minden korban és mindenütt így volt ez, miért tennénk kivételt éppen mi. Természetesen akadnak majd olyanok, akik nemcsak zokon veszik Balta Kálmán megállapításait, hanem rrjpg is haragudnak rá; ezt lehetetlen megakadályozni és elkerülni. Egy dolgot azonban ne téveszszünk szem elől: szókimondás és véleménynyilvánítás akkor is tiszteletet érdemel, ha olykor fájdalmat okoz és vitára késztet. LACZA TIHAMÉR Helsinkiben megoperáltók, de még mindig fájdalmat érez a bal lábában. A 37 évet egyébként nem tartja túl soknak ahhoz, hogy Moszkvában rajthoz állhasson. Az új világbajnok, Robert Nieman sem gyermekember, 32 éves. Hogy eddig keveset hallatott magáról? — A budapesti volt az első világbajnokság, amelyen indultam. A montreali olimpián gyengén szerepeltem, csak a 26. lettem. Most jobban kijött a lépés. Egy kis szerencséje is volt, de hát ez is kell a győzelemhez. A legveszélyesebb ellenfél a lengyel Peciak előtte futott, így hát Nieman tudta, milyen időt kell futnia. Lovaglásban i040 pontot szerzett, vívásban 1017-et, céllövésben 198-at és akkor mór szinte biztosra vehette, hogy övé az aranyérem, hiszen az úszás az erős oldala.. Közepes futóeredmény is elég volt az elsőséghez. Hogy mi lesz Moszkvában? Még nagyobb küzdelem, mert hiszen az olimpiai aranyérem a világbajnokinál is értékesebb. -os MAI FINN REALISTA KÉPZŐMŰVÉSZET Augusztus és szeptember hónap folyamán, a Csehszlovák Képzőművészeti Szövetség bratislavai székházában rendezett kiállításon a mai finn realista művészet képviselőivel ismerkedhetett a képzőművészetkedvelő közönség. Persze, amikor azt mondjuk: realista, elsősorban a kiállítás egészére, a mai finn képzőművészet legfőbb ábrázolási módjára, illetve fejlődési tendenciájára gondolunk, hiszen a kiállításon nem csupán realista műalkotásokat láthattunk. Például Ake Heilman képein (főleg az Olló és a Művész címűn) a szürrealizmus stílusjegyeit, Reijo Hukkanen szingazdag festményein pedig a naiv művészet elemeit fedezhettük fel. A valóban realistának nevezhető képzőművészek közül véleményem szerint főleg Niilo Hyttinen, Mauri Heinonen, Marjukka Paunila és írja Puhakka-Myller festményei, Helge Riskula és Margareetta Liljeblad linóleummetszetei, valamint Panu Patomöki szobrai vonhatták magukra a látogató figyelmét. A legerősebb alkotóegyéniség közülük talán az 1940-ben született Niilo Hyttinen, a Finnország északi részén élő és alkotó festő, aki saját közvetlen környezetéből meríti izgalmas témáit. Palettája sötét, akárcsak azoknak az embereknek a valósága, akiknek sorsát ábrázolja. Persze, nehéz lenne most itt az összes kiállító művészt értékelni, vagy akár csak felsorolni. Azt azonban elmondhatjuk, hogy a kiállítás rendezői teljes képet igyekeztek adni a mai finn realista képzőművészetről: mind tematikai szempontból (ez abban nyilvánult meg, hogy a szociális valósággal, a természet világával és az egyén pszichikai tulajdonságaival foglalkozó művészek egyaránt képviseltették magukat), mind pedig nemzedéki szempontból; a kiállításon ugyanis nenr csupán egyetlen korosztály képviselői mutatkoztak be. A legidősebb képzőművésznemzedéket az 1903-ban született Ben Renvall, a legfiatalabbat pedig a 26 éves Tero Laaksonen képviselte. Végezetül megjegyezzük, hogy a kiállítás nemcsak vizuális élményt nyújtott, s nemcsak a finn képzőművészetet mutatta be a bratislavai közönségnek, hanem a mai Finnország életét is közelebb hozta hozzánk: s ezen nem :s nagyon csodálkozhatunk, hiszen a Csehszlovák Képzőművészeti Szövetség székhazában mindenekelőtt a finn realizmus képviselőivel találkoztunk. VARGA ERZSÉBET Panu Patomöki: Családfő, 1975, beton írja Puhakka-Myller: Zöld idő, 1978, akvareli (50x52) Mauri Heinonen: Hajóépítők, 1976, olaj (125x140) 15
