A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
KÖNYV R uff y Péter: Világaim „Ki beszél ma régi hirlapirókról?’’ Kérdezi a szerző a „Volt egyszer egy Vasárnapi Újság" című írásának bevezetőjében. Valóban, ki beszél róluk? Ha olyan hírlapíróról, riporterről, íróról van szó, mint Ruffy Péter, akkor nagyon sokan. A Dunatáj vidékén és szerte a világban is nagyon sokan. Beszélnek róla Vágsellyén, a Vörösmarty Klubban, ahol két évvel ezelőtt járt; beszélnek róla Erdélyben, a Vajdaságban, Madagaszkár szigetén, a Fekete-Afrikában és hadd ne soroljam tovább. . . Nem azért, mintha Ruffy ezeken a helyeken világrengető tetteket hajtott volna végre. Nem tett semmi különöset, csak azt, annyit, amennyi egy szemfüles hírlapírónak, riporternek, írónak a kötelessége: igaz, derék embereket fedezett föl, igaz és szent ügyek harcosairól hozott hírt. Bemutatta világait, embereit, minket, önmagunknak. Bemutatta nekünk a Losoncon küszködő Szabó Gyulát, a Bajkál-tó fagyban élő lakóit, Madagaszkár őslakóit, akik új szavakat gyűjtenek anyanyelvűk gyarapítása érdekében és nem tudják, hogy Benyovszky magyar volt; és bemutatja a csend világát, visegrádi hegyi hajlékát. Sok színű, sok árnyalatú Ruffy Péter világa. Minden szín, minden árnyalat egy új út, egy új írás, amelyről, Illyés Gyula ezt írja a könyv előszavában: „Életművet szerkeszt öszsze. Mintegy fal mellett haladva egy cél felé, amelyről az idő fogja kimutatni — mutatja máris — hogy irodalmi. Különös sorsú író ő, nem egyetlen a maga útján.” Nem egyetlen, de nem is követi őt hadseregnyi csapat, Hite mégis rendületlen: érző, fájdalmas sorai bizakodóak. Talán egyszer, valamikor majd nem is lesz szükség a hozzá hasonlókra. Hátha egyszer már nem azok miatt a fájdalmak miatt kell az írónak Budapestről Szlovákiába, Erdélybe, Madagaszkárra érkeznie, amiért még Ruffy érkezett? . .. De nincs itt még a Kánaán! Ruffy könyve viszont az asztalunkon. —zolczer— Esterházy Péter: Termelési-regény (kisregény) Az új magyar próza — jó tíz esztendőnyí intermezzá után — újra fölfelé van ivelőben. S legsikeresebb művelői — a sokévi átlagtól eltérően — épp a legifjabb nemzedék — a mai harminc-negyven év közöttiek — soraiból toborzódnak. Nádas Péter, Bereményi Géza, Lengyel.Péter, Császár István nagysikerű kötetei után az idei könyvhétre Hajnóczy Péter „A halál kilovagolt Perzsiából” című kisregénye és Esterházy Péter „Termelési-regény”-e jelent meg szinte egyidőben. Hajnóczy írását már Új Irás-beli közlésekor volt módunk megismerni, Esterházy különös kísérletével viszont csak most birkózunk s próbáljuk megemészteni — ki-ki saját vérmérséklete szerint. Mert a „Termelési-regény” valóban rendhagyó mű a maga nemében. Az avantgardista kísérletekre oly kevéssé fogékony magyar szakmai és olvasói közvélemény ugyanis egyöntetű lelkesedéssel fogadta, s ha semmi más, már ez gyanússá teheti mindkét oldal előtt. A konzervatív közízlés, előtt a kísérleti jelleg, az avantgardisták előtt a túlságos „közérthetőség” kellene, hogy gyanús legyen a sokévi norma szerint, ám Esterházy „kisregénye" ellentmondani látszik minden eddigi tételnek. A konzervatívok azért ünnepük, mert az avantgardista „álarc” mögött nagyonis vérbő, mai s „realista” történet lapul, míg az avantgardizmus hívei nyilván annak örülnek, hogy az alig harminc esztendős szerzőnek olyasmi sikerült, ami csak keveseknek adatott meg: hogy t. i. a legkorszerűbb, minden vélt vagy valódi hagyománynak fittyet hányó „regény” álarcában egy gáncsnélküli, vérbő modern próza tört be a mai magyar irodalom élvonalába s ráadásul el nem hanyagolható sikerrel ! Nincs szándékunk az ugyancsak vaskosra (legalábbis a modern próza viszonylatában vaskosra) sikerült, majd harmincíves, félezer oldatos mű „tartalmát" elmondani, még akkor sem, ha ez egyáltalán lehetséges volna, csupán a struktúra felidézésével szeretnénk érzékeltetni „rendhagyó voltát” a szerző (E. P.) ugyanis megháromszorozva mondja el a „történetet”: először egy „ötvenes évekbeli" termelési-regény-parafrázisban, másodszor Eckermann, Johann Péterként s harmadszor természetesen Esterházy Péterként, aki nemcsak írója, hanem „hőse” is (a „Mester") e különös irásműnek. —il — MŰVELŐDÉS Költők a gyermekek között „A gyerekek másképpen olvasnak mint a felnőttek — írja Erich Kästner-, számukra a betűkben felidézett világ — ha más módon is — éppen úgy valóság, mint a kézzelfogható dolgok világa.” Erről győződtünk meg Szencen (Senec) egy könyvtári rendezvényen, ahol a legkisebb olvasók találkoztak Simkó Tiborral és Varga Imrével. A rendszeres könyvtári foglalkozásokon sok mesével, elbeszéléssel, költeménnyel ismerkednek meg a legfiatalabb olvasók, a napközisek. A könyvismertetésekkel, zenés, verses hanglemezek közös hallgatásával egybekötött játékos mesedélelőttök önálló olvasásra serkentik a gyerekeket. Az olvasási élmény a rendezvényeken közössé váHk, véleményt cserélnek, megbeszélik észrevételeiket, sőt, ajánlják, terjesztik egymás között az értékes irodalmat. Versolvasás, versmondás, játék a rímekkel, — kedvelt szórakozásuk a legfiatalabb szenei könyvbarátoknak. Simkó Tibor Tikirikitakarak, Varga Imre Sárkányölő Jankó című kötete valamint a Tapsiráré tapsórum szlovákiai magyar költők gyermekvers-antológiája értékes ajándék a fiatal versbarátok számára. A találkozón bebizonyosodott az is, hogy ezek a versek nemcsak az óvodások, első és második osztályosok számára jelentenek élményt. Lelkesen mondták, szavalták azokat tizenéves versbarátok is, tanújelét adva annak, hogy a verstanulás nemcsak kötelező lecke keretében szerepel életükben. Simkó Tibor és Varga Imre készséggel vállalkoztak arra a nem egyszerű feladatra, hogy legkisebb olvasóik kíváncsiskodó kérdéseire kielégítő választ adjanak. Bizony, nem egy felnőttek számára rendezett író-olvasó találkozó szervezői megirigyelhették volna az itt elhangzott színes, őszinte érdeklődést tükröző kérdések özönét. S mivel a kis versbarátok nem mindig érték be egyszerű, rövid válaszokkal, a találkozó beszélgetéssé, majd játékká alakult, bár ez költő vendégeink leleményességét és kitűnő pedagógiai érzékét is dicséri. Polák Margit KIÁLLÍTÁS „Szuronyukon őszirózsa...“ (Czinke Ferenc tárlatáról) A Tanácsköz'társasággal kapcsolatos alkotásaiból állított ki nemrégiben néhányat a szécsényi (Nógrád megye) Kubunyi Ferenc Múzeumban Czinke Ferenc, Munkácsy-díjas grafikusművész, a Magyar Népköztársaság Érdemes művésze. „Nyilvánvaló, sokkal nehezebb feladatra vállalkozik a művész akkor, amikor ihlető forrása a történelem.” — olvashatjuk a tárlat katalógusának előszavában. Nos, a kiállítás megtekintése után nyugodtan elmondhatjuk, hogy Czinke Ferenc ezzel a komoly feladattal is sikeresen megbirkózott. A művész kiállított munkái — fotómontázsok, litográfiák, rézkarcok, klisényomatok, tusrajzok — hatásosan dokumentálták a Tanácsköztársaság küzdelmes napjait, a vöröskatonák hősi elszántságát, a kibontakozó új társadalmi rend szellemét. Czinke Ferenc a történelmi eseményeket „a mának szólóan idézte meg", az európai hatású forradalmi megmozdulás „társadalmi és emberi tanulságait esztétikai értékké emelve" tárta a látogató elé. A bemutatott munkák az elkötelezettségen kívül mély és tiszta emberi érzésekről, kifinomult művészi tehetségről tanúskodtak. A Tanácsköztársaság eseményeiből táplálkozó sorozat a grafikus alkotásainak „esztétikai értéket teremtő politikus jellegét" igazolja. A művész önvallomásából megtudhatjuk, hogy a téma feldolgozásához a történelmi tanulmányokon s a különféle információforrásokon kívül ösztönzőleg hatott édesapja megdöbbentő visszaemlékezése meg az a „mundérba bújtatott béresszerű figura”, melyet a Gábor bátyjától kapott megsárgult fényképen látott. „Tartalommeghatározó az öltözet, a szín, a virág, a fényképezőgép — egyáltalán, a »születik« szituációjában humanizálódnak ezek a tárgyak és kibontják a tartalmat...” — mondja az említett képpel kapcsolatban. Czinke Ferenc. S a felsorolt élmények után megszületnek a művek — maradandó és értékes alkotások. A grafikusnak tehát sikerült a témát úgy megjeleníteni, az élményt úgy „átírni”, hegy a „kifejezés egyértelműsége” ne szenvedjen csorbát! (Csáky) Sylvester Stallone, aki a Rocky című filmmel lett világhírű, szokatlan partnerrel forgatja a Rocky II. című filmet Philadelphiában. A partner neve Buktus, és nemcsak a film forgatásán, hanem a magánéletben is hűségesen ragaszkodik a színészhez. Orson Welles nem először áll felvevőgép elé Jugoszláviában. A világhírű amerikai színész-rendező most Nikolaj Tesla horvát mérnökről és fizikusról forgat filmet, aki az olasz Galileo Ferraris5zal egyidőben találta föl az indukciós elektromotort. - Képünkön: Orson Wellest az utcán kapja lencsevégre egy fotóriporter. A világsztár azonban mintha nem nagyon örülne ennek. Már használják ezt a pneumatikus próbapadot, amelyet nemrégen a lipcsei Cérnagyár szakmunkás-tanulói fejlesztettek ki. Kevesebb állási idő, kisebb költségek, nagyobb javitósi kapacitás az eredménye az újításnak, amelyet a Holnap Mestereinek Kiállításán is bemutattak. 8
