A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-15 / 37. szám
Néhány évvel ezelőtt kollégái még gyakran találkoztak vele a keleti katonai körzet parancsnokságának folyosóin. A magas, karcsú ezredessel, akinek zubbonyát a szovjet és a csehszlovák katonai főiskola jelvénye mellett kitüntetések színes szalagjai is díszítették. A legtöbbjét harci érdemeiért kapta: együtt harcolt a szovjet partizánokkal és katonákkal. Sokan áldozták életüket szabadságunkért: hiszen csak a Dukla-hágó birtokáért vívott harcokban 140 000 szovjet és csehszlovák katona esett el. Ezért a legtöbb harcos nehéz szívvel emlékezik ezekre az eseményekre. Már apjától, az öreg kommunistától megtanulta, hogyan keresse helyét az életben. Megtanult harcolni oz igazságért, gyűlölni az igazságtalanságot. Lelke mélyén elítélte az ellenségnek a fegyvertelen polgári lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedéseit. Mindig apja volt a szeme előtt, leigázott hazája s ennek népe: munkások és parasztok, akik számítottak rá, mint saját fiukra. A szovjet partizánoknak és katonáknak a győzelembe vetett rendíthetetlen hite, határtalan bátorsága és önfeláldozása a legnehezebb pillanatokban is erőt adott neki, hogy a végső győzelemig folytassa a harcot. XXX Ma Ladislpv Kováč tartalékos mérnök-ezredes nyugdíjos — megérdemelt pihenését tölti. De hát pihenhet-e egy kommunista, volt katonatiszt, portizánbrigád-parancsnok, akinek mindig percnyi pontossággal be volt osztva az ideje. Még mindig aktív tagja a kommunista pártnak és tisztségviselője a Szlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetsége járási bizottságának. Életrajzi adatait áttekintve röviden a következőket állapítottam meg róla: Ladislav Kováč ezredes életének nagy részét a csehszlovák néphadsereg megszervezésének és ütőereje növelésének szentelte. 1943 októberétől aktívan harcolt a fasizmus ellen, Liptovský Mikuláš térségében együttműködött az illegális Jánošik-csoporttol. Amikor a hegyekben fellobogtak a partizán-őrtüzek, a szlovák hadsereg tisztje volt, amelynek Kelet-Szlovókióban állomásozó két hadosztálya döntő szerepet kellett volna hogy játsszon a felkelés sikerre vitelében. Ladislav Kováénak, mielőtt a németek leszerelték a szlovák hadsereget, ennek két századával sikerült átmennie Lengyelországba és csatlakoznia az ott harcoló szovjet partizánokhoz. A Szlovák Nemzeti Felkelésben egyik parancsnoka volt a „Csehszlovákia szabadságáért" elnevezésű partizánegységnek, amely a Mihail lllarionovics Sukajev alezredes parancsnoksága alatt álló Sztálin partizánbrigád kötelékébe tartozott. Ladislav Kováč 27 évet töltött a csehszlovák néphadseregben, éspedig 1945 márciusától, amikor jelentkezett a Szovjetunióban alakult 1. csehszlovák hadtestbe. Azóta fontos parancsnoki és törzskari tisztségeket töltött be. Erkölcspolitikai szilárdságáról, a szocializmus és a Szovjetunió iránti szeretetéről a válságos 1968—69-es években is tanúbizonyságot tett. Ott állt a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség szervezetének bölcsőjénél a keleti katonai körzet törzsparancsnokságán, és egész idő alatt a szervezet elnöke volt. Mint ilyen közéleti és politikai tevékenységet is folytatott, elsősorban a lakosság honvédelmi nevelésénél, és felkészítésének terén. Mindig igyekezett maradéktalanul teljesíteni a pórt katonapolitikai célkitűzéseit, szilárdítani a néphadsereg harci kézségét és ütőerejét, a kezdet kezdetétől. Egész életére kiterjedő munkásságának elismeréseképpen tizenkét kitüntetést kapott az ellenállási és fetszabaditási harcokban tanúsított bátorságáért és hősiességéért, s a Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki a csehszlovák néphadsereg építésében szerzett érdemeiért. XXX Amikor felkerestük Ladislav Kováčot, már tudta, miről van szó. A kölcsönös üdvözlések után leültetett az asztalhoz és kiterítette a Nagy Honvédő Háború harcainak térképét. Amikor körülnéztünk, felkeltette a figyelmünket a polcokon a sok könyv, köztük Csakovszkij: Blokád, D. Medvegyev: Lélekben erősek, A. Jakovlev: Olvasókönyv a Szovjetunióról című könyve, Lenin összes müvei, a számos szovjet és csehszlovák katonai atlasz. A látottak alapján úgy ítéltem meg, hogy Kovács László szívesen idézi fel a múltat, tanulságokat von le belőle a mának, s átadja ezeket a trenčíni iskolák tanulóinak, akik mindig örülnek, ha eljön a körükbe Kovács bácsi. S mostanában igyekszik különösen jól felkészülni az ilyen beszélgetésekre, előadásokra, a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésének és a kárpát-duklai hadműveletek megindulásának 35. évfordulója alkalmából. — No hát mologyecek, mit szeretnétek tudni? S már záporoznak is a kérdéseink: „Hogyan került a partizánokhoz?” „Ki oltotta be szívébe a Szovjetunió szeretetét?” „Harcolt Duklánál is?" „Mi az, ami a harcokról a legjobban az emlékezetébe vésődött?" „Megsebesült?” „Mit üzen az ifjúságnak?” Kérdés kérdést követett, s vendéglátónk szerényen bajtársaira tereli aszót: — Tudjátok, inkább róluk írhatnátok: Kováč Michal meg Juraj Laurinc tartalékos ezredesekről, Viktor Jurrk, Bedŕich Caplička, Samuel Vozarik alezredesekről ... — és még hosszan sorolja egykori bojtársoinak nevét. Ladjslav Kováč és Mihail Sukajev ezredes egy május 1-i ünnepségen Hiszen mindannyian olyan hazafias és internacionalista érzésről tettek bizonyságot a fasizmus elleni harcokban, hogy nem ismertek akadályt, amely útjukat állta volna, amikor hazafias kötelességeik teljesítéséről volt szó. Róluk kell írni, én csak a kötelességemet teljesítettem. Michal Kováč ezredes egyebek között ezt írja névrokonáról, Ladislav Kováéról a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója alkalmából a Szlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetsége KB által kiadott brosúrában: Ladislav Kováč egyike azoknak, akik már mielőtt beléptek volna a Szovjetunióban alakult 1. csehszlovák hadtestbe, partizánként harcoltak. Jöttek szerényen, azzal az eltökélt szándékkal, hogy teljesítik a kor parancsát, teljesen önkéntesen, nem várva a törvény betűjére Ladislav Kováč elgondolkozva néz maga elé, s aztán megszólal: — Kérdeztétek, ki nevelte belém a Szovjetunió szeretetét. Apám volt az, aki gyakran mondta: „Fiam, a Szovjetunió a leghűségesebb barátunk. Ehhez kell tortanunk magunkat. Meglátod, rendszerek cserélődnek, évek múlnak, s ha sokan elhajlanak is tőlünk, a Szovjetunió soha.” S a történelem neki adott igazat. Tudjátok, a Szovjetunióhoz és hadseregéhez annál bensőségesebb, hogy vállvetve küzdöttem velük. Ezért szeretem mint édes testvéreimet a szovjet embereket, akik sohasem hagynak a bajban. Mindig segít neked, az utolsó ingét is odaadja, még ha önmagának fáznia is kell. S nem csak ez! A súlyos harcokban nemegyszer megmentettek a biztos haláltól, habozás, gondolkodás nélkül! — Mindnyájan olvastuk, milyen súlyosak voltak a harcik. De az óriási veszteségek és áldozatok ellenére sem csökkent a harci szellem, a szilárd elhatározás, hogy harcolnak a végső győzelemig . . . — A saját területünkön vívott harcok vésődtek a legmélyebben az emlékezetembe — veszi fel ismét a beszélgetés fonalát Ladislav Kováč. — Azért, mert szülőföldünkön harcoltunk, s azt akartuk, hogy minél előbb vége legyen a háborúnak. Az emberek úgy harcoltak, mint az oroszlánok. Akkor is. ha nem volt mit enni, ha nem volt idő aludni. Nem volt semmi igényük, csak győzni akartak. A legrosszabb volt a Dukla-hógónál és aztán Liptovský Mikulásnál. Emlékszem, hogy elérkezett Liptovský Mikulásnál a végső roham ideje. 1945. március 30-án virradat előtt megkezdődött a tüzérségi előkészítés, mert felderítőink jelentették, hogy az ellenség az éjszaka folyamán megerősített állásokba vonta vissza első védelmi vonalát, s hajnalban kezdi meg a lövészárkok megszállását. Sikeresen kezdett kibontakozni a támadás, főként a hadtest jobbszórnyán, ahol gyorsan nyomult előre a harmadik dandár, elfoglalva a fontos magaslati pontokat. Kezdetben az első dandár is jól nyomult előre a középszárnyon. De a délelőtti órákban a hitleristák erős ellentámadásba mentek át. Noha továbbra is erős és hirtelen rajtaütéseket hajtottak végre, a 3. dandár tovább nyomult előre északnyugati irányban és elfoglalta Bobrovček telepet. Elkeseredett harcok bontakoztak ki a várost északnyugatról övező hegyoldalakban: sikerült megrendíteni az ellenséges védelmet. Április 4-én hajnali 6 órakor lendült hadtestünk a végső támadásba. Gyors és hirtelen támadással elfoglaltuk Liptovský Mikulást, amelynek felszabadításáért több mint két hónapig harcoltunk. Miután az egész arcvonalszakaszon áttörtük az ellenség védelmét, gyorsan nyomultunk előre, magunk előtt hajtva a hitleristákat Ružomberok felé, amelyet másnap, április 5-én felszabadítottunk. Ezzel befejeződött az egész Felső-Liptó felszabadítása. Hogy miért emlékszem olyan élénken ezekre a harcokra? Mert oz 1. csehszlovák hadtest valamennyi katonája magasfokú harci szellemről, erkölcsi-politikai értékekről tettek tanúságot. A parancsnokok és a katonák hősiesen, találékonyan és nagy határozottsággal küzdöttek. És hogy mit üzennék a fiataloknak? Számukra csak megismételhetem Svoboda hadseregtábornoknak, a Szovjetunióban alakult 1. csehszlovák hadtest parancsnokának szavait: „Sohase felejtsétek el, milyen könnyen elveszítettük a szabadságot, s milyen áldozatok és nehézségek árán harcoltuk ki ismét. Az ifjúság a jövőnk, művünknek folytatója. S, ezért joggal elvárjuk föle, bármikor képes lesz, hogy megvédje a szocializmus vívmányait." JOZEF KENÍŽ (Képek: Kováč L., arch.) Ladislav Kováč (jobbról a második) az 1. csehszlovák hadtest katonáival a felszabadulás után Morvaországban 22
