A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-15 / 37. szám

Megvénülhet egy színész? Legfel­jebb megöregedhet. Aki egy­szer elkötelezte magát Tnáliá­­nak, az idős korában is ifjúként al­kathat. Példa erre Páger Antal és Bi­­licsi Tivadar, s nálunk az idén no­vemberben 73. életévét betöltő Martin Gregor is. Az a „vén komédiás“, aki megjárta már a poklot, aki belekós­tolt a népszerűség legédesebb nektá­réba, s aki még ma is akkor a leg­boldogabb, ha színháza, a Szlovák Nemzeti Színház kulisszái között hall­gathatja a közönség tapsát. Hírnév? Népszerűség? Hát ami azt illeti, Martin Gregor ma sincs híján ennek. Egy kis epizóddal bizonyítha­tom ezt. Néhány nappal ezelőtt, ami­kor elindultam, hogy felkeressem, tud­tam ugyan, hogy a Főgel utcán lakik, de senki sem tudta megmondani, hogy merre van ez az utca. Végűi is úgy kérdezősködtem, hogy nem fudják-e, merre lakik Martin Gregor, az ismert színész? S íme, néhány perc múlva már Gregoréknál voltam. Az idős színész és felesége, Magda asszony, kedvesen fogadtak. Pedig ahogy később megtudtam, Martin Gre­gor legkedvesebb szórakozását rontot­tam el aznap. Barátaival, Jozef Kró­­nerrel és Branislav Koreňnyel 'horgász­ni készültek, s ezt mondta le a ked­vemért. Kíváncsi voltam, milyen volt a gyer­mekkora, s gondolt-e már akkoriban is a színészi pályára.- Trnavában születtem s itt is ne­velkedtem — kezdte Martin Gregor. — Rózsás sorsom nem volt, de nem is éheztünk. Apám bádogossegéd volt, de még akkor is előteremtette a bete­vő falatot, amikor munka nélkül volt. Pedig hát ötgyermekes családról kel­lett gondoskodnia, s azokban az idők­ben elég rosszul fizették a munkát. Ezt a magam bőrén is tapasztalhattam, én is kétkezi munkás lettem. Amikor elvégeztem a négy polgárit, vasesz­tergályosnak taníttatott ki apám. En­gem azonban mindig a színészet felé húzott a szívem: úgy látszik, nem esett az alma messze a fájától. Az öreg nagy bohém volt ugyanis, fiatalkorá­ban nemcsak pincéreskedett, hanem zenebohócként is járta az országot. Fiatal házas korában Budapesten is élt, s jellemző az akkori életkörülmé­nyekre, hogy nemegyszer a munkahe­lyén, az Emke kávéházban összeszedett gyufásdobozokkal gyújtott be otthon a kályhába. Egyszóval már gyermekkoromban szí­nész szerettem volna lenni. Különösen a versmondásban tűntem ki, nemcsak az iskolában, de a későbbi években is. Ez a „tudományom" törte meg szü­leim ellenkezését, akik hallani sem akartak arról, hogy még egy „komé­diás" legyen a családban. Úgy tör­tént a dolog, hogy egy szüleim által nagyon tisztelt patikusné egyszer eljött arra a nyilvános műkedvelő előadásra, ahol én is szerepeltem: Petőfi Őrültjét mondtam el. Versmondásom annyira megtetszett Hacker patikusnénok, hogy rávette szüléimét, engedjenek el tanul­ni a bratislavai Zene- és Színészaka­démiára. Fel is vettek simán, hiszen rajtam kívül mindössze négyen jelent­keztek a felvételire — és másodéves koromban már szerepelgettem is mai munkahelyemen, a Szlovák Nemzeti Színházban. . .- Ezek szerint minden zökkenő nél­kül indult a karriere? — Ó, dehogyis! Trnaváról jártam be a főiskolára, s bizony ez nagyon igény­be vette a bugyellárisomat. A ruház­kodással is problémáim voltak. Nem­egyszer lyukas cipőben tapostam az intézet és az állomás közötti, hólével áztatott útszakaszt. Amikor pedig sze­­repelgetni kezdtem és némi gázsit is kaptam, sok fejtörést okozott, hogy a szereplésekhez szükséges szmokingot és frakkot magának a színésznek kel­lett beszereznie. Roppant boldog vol­tam, amikor végre negyedéves korom­ban egy zsakettel ajándékozott meg apám — még ma is holmijaim között őrzöm. Az anyagi gondok mellett 'per­sze, kisebb-nagyobb „malőrjeim" is voltak. Emlékszem például első epizód­­szerepemre, amikor majdnem bajt csi­náltam. A jeleneteket szokás szerint „civilben" próbáltuk, s amikor a pre­mieren egy táviratot kellett odaadni a színpadon levő három dáma egyiké­nek, én bizony nem ismertem fel ki­maszkírozva, kosztümben az illető höl­gyet. Végül is az ő lélekjelenlétének köszönhettem, hogy nem lett baj a dologból: észrevétlenül a bokámba rú­gott. . . Amikor pedig az első nagyobb szerepet kellett eljátszanom, majdnem végképp kitörtem a nyakam. Akkor is vonaton jöttem Bratislavába, de több mint három órát késett a vonat. Ami­kor végre betámolyogtam a színházba, a bemutatónak már a felénél tartot­tak. Az mentett meg csupán, hogy az igazgatóm vonata, aki Prágából sie­tett haza a premierre, ugyanennyit ké­sett! Filmszerepeim közül a Szent Erzsé­bet tér című háborús filmdrámát em­líteném meg, amelyben egy szénfuva­­,ros szerepét játszottam. Nagyon sze­rettem ezenkívül a Helyet az ifjúság­nak című darab Boronkay-szerepét, valamint Gorkij Éjjeli menedék helyé­nek Bubnovját. Előbbi szerepem ifjú­ságom első nagy alakítása volt, az utóbbiért állami díjra terjesztettek fel. Egyetlen dolgot sajnálok csupán, azt, hogy Hauptmann Naplementéjében az öreg bankár szerepét csak a tévében játszhattam el. — Ügy tudom, hogy művészi érde­meiért több kitüntetést is kapott.- Igen, az ötvenes években állami dijat, a hatvanas évek elején érdemes művész lettem, 1966-ban pedig Munka Érdemrenddel tüntettek ki.- Megtudhatnék valamit magánéle­téről is?- Ügy élünk mi, a feleségem és én ebben a nagy lakásban, mint Phile­mon és Baucis - mondotta elérzéke­­nyülve Martin Gregor. - Nagyon össze­hozott bennünket a háború utáni cso­dálatos egymásratalálás. Amint tudja, a fasiszták koncentrációs táborba hur­coltak bennünket. A feleségemtől el­választottak, anyámat pedig, aki ön­ként követett bennünket, elpusztítot­ták. Nos, amikor a felszabadulás után Németországból hazafelé gyalogoltam, Mauthausen környékén egy csontig le soványodott leány kért néhány falat ennivalót tőlem. Kiderült, hogy szlová­kiai volt, s Mauthausenból igyekezett haza a szülőfalujába. Megkérdeztem, nem találkozott-e elhurcolása közben egy Gregor Magda nevű asszonnyal? Dehogyis nem - mondta meglepetten .a lány —, itt fekszik a Mauthausen kö­zelében levő kórházban. Képzelheti hót megrendülésünket, amikor néhány óra múlva szemtől szemben állottunk egy­mással. Azóta egymásnak élünk, no meg a naponta hozzánk látogató két kisunokánknak.- Gondolom, hogy életének nagy részét a színház, a film és a televízió tölti ki. Mit csinál azonban kikapcso­lódásként szabad óráiban?- Szeretek autózni. Emellett íroga­tok is. Jelenleg például önéletrajzo­mon dolgozom. Legkedveltebb szóra­kozásom azonban a horgászás. Két kedves kollégámmal, Jozef Krónerrel és Branislav Koreňnyel napokig el tud­nánk üldögélni a vízparton. És rette­netesen boldog triumvirátusunknak az a tagja, aki egy-egy kirádulósunkkor le tudja pipálni a másikat!- Mi volt eddig a legnagyobb fo­gása?- Gyakorlatilag egy 5 kiló 65 dekás csuka, elméletileg egy hétkilós harcsa.- Ezt nem egészen értem. . .- Mindjárt elmagyarázom — mondta mosolyogva. - A színházban mindenki tudja, hogy Branyi, Kroner és én szen­vedélyes horgászok vagyunk. így aztán amikor az egyik alkalommal néhány színházi embert hívtam meg vacsorá­ra, mindenki elvárta, hogy halvacso­­rát adjak. Hiába lestem azonban elő­ző délután a szenei tónál a halakat, csak jelentéktelen zsákmány került a horgomra. !gy aztán másnap reggel, színházbamenet közben betértem az akkor még a Duna utca sarkán volt halárusító boltba és megvásároltam ott az említett hétkilós élőharcsát. Amikor aztán a színháziak tudomást szereztek a kocsim csomagtartójában ficánkoló jószágról, mindenki meg akarta nézni. Köztük az éppen akkor érkező Kroner is, aki majd belesárgult az irigységbe. „Hol fogtad?" - kér­dezte szinte felfalva szemével a har­­,csát. „Hát ott, ahol pecázni szoktunk, a szenei tóban" — füllentettem szem­rebbenés nélkül — Olyan óriás har­csák keveredte'k ma hajnalban oda, hogy ez a példány kismiska mellet­­,tük!" Este aztán Kroner barátom nem jött el a harcsavacsorára, másnap tud­tam csak meg, hogy késő estig a tó oartján leste a nagy fogást! Talán még órákig elbeszélgettem volna az örökifjú, víg kedélyű színész­szel, ha be nem toppan orvos fia és annak aranyos, de „roppant szigorú" lánykája.- Ne tartsd fel nagyapát - szólt rám erélyesen a csöppség -, nekünk még szerepet kell tanulnunk ma este.- Hát itt bizony nincs kegyelem - hunyorított rám ijedt arcot mímelve Gregor barátunk. - Patrícia az én kis zsarnokom, neki kell naponta felmon­danom a szerepem szövegét. És az idős művész engedelmesen, de boldog büszkeséggel vette elő vaskos szerepkönyvét. .. NEUMANN JÁNOS Zolczer László felvételei 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom