A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-08 / 36. szám

betegséget antibiotikummal gyógyítjuk, aion a helyen elpusztítjuk a baktériumokat. így aztán a penészszálak ellenállás nélkül szőhetik át meg át az említett területet. S mivel az antibiotikumokra nagy szükség van a gyógyításban, mi orvosok már most a jövő betegségének tekintjük a penészes megbetegedéseket.- Ügy tudom, hogy a főorvos úr több emlékérem tulajdonosa, közíró, körülbelül harminc tudományos értekezést jelentetett meg, s ötven-hatvan előadást tartott orvoskongresszusokon. Annál meglepőbb, hogy széles körű közéleti tevékenységre is futja az idejéből.- Miért ne? Részt veszek a fiatal orvosok képzésében, az egészségügyi középkáderek nevelésében. Egészségügyi propagandát fejtek ki. Tavaly megkaptam „A szocialista egészségügy fejlesztésében szerzett érdemekért" kitüntetést. A falvak szocializálásából is kivettem a részem, akárcsak egészségügyi brigádok szervezéséből. Természetesen legfőbb munkahelyem a kórház. A rendelő, a mütő...- S az olvasás?- A jó pap holtig tanul, tartja a közmondás. Az orvos sem tehet másképp. Szakmájában számon kell tartania mindent, minden új eredményt, ismeretet. Megkönnyíti a dolgom, hogy több nyelven beszélek, olvasok. Magyarul rendesen, németül, franciául jól, angolul szótár segítségével. Számos külföldi szakfolyóiratot járatok a kórházba. Köztük a magyarországi „Fül-orr-gégegyógyászat" című szaklapot. És ne csodálkozzék, meg újságolvasásra is futja az időmből. Sőt, mindig kell olvasnom valamilyen újságot. Szokásom. S nem hátulról kezdem, mint sokan mások. Elölről.. . Olvasom a Pravdát, a Večerniket és a Hetet is. Ha megláTom a lapjukat az újságárusnál, máris megveszem.

Szépen beszéli a nyelvünket. Hol tanult meg a magyarul?- Otthon, az édesanyámtól. Egyetemista koromban 'ismertem Orbán Gábort, a nyelvészt, a szlovák-magyar szótár készítőjét, pályatársamat, dr. Csáder Mihályt, s nem egy baloldali beállítottságú magyar értelmiségi fiatalt.- Visszatérve a szakmájára: az orvos gyógyít, életet ment, csatát vív a halállal. S ha van öröme, akkor elsősorban az életnek megmentett emberek jelentik számára az örömöt. Harminc éve él nemes hivatásának. Vannak-e „harmincéves" betegei?- Nem is kevesen. Különösen a gégészetben. Harminc esztendeje mütöttem őket, s azóta is minden évben jönnek ellenőrzésre. Közülük egyesek dolgoznak is. Ezeknél a nyakrészre varrtam ki a légcsövet. Nem oz orr- és szájüregen keresztül lélegeznek. És ami nagyon fontos, hogy megtanítjuk őket beszélni. Nincsenek kirekesztve a társas életből. Sokan maguktól megtanulnak beszélni. Hangszál nélkül... Nos, a tudat, hogy ezek a betegek harminc évvel a nehéz műtét után élnek, egyikük-másikuk dolgozik is, megsokszorozza oz erőmet. Pedig már betöltöttem a hatvanadik életévemet.

Ami a kórházon kívülre esik az életéből, az már a családja és egyéni kedvtelése. A kertészkedés és a vadászás. Nemcsak lövi, gondozza is a vadakat; eteti őket a leginségesebb hónapokban. Kaszál, füvet szárit, szénát hord az erdő lakóinak. Törődik velük. Boldog, ha a természetbe menekülhet. Ez az egyetlen hely, ahol a gondoktól meg tud szabadulni. Színház, mozi nem segít rajta.

Persze, akárhol jár, akármit is csinál, lelki szemével mindig ott látja a kórházat, a betegeit, s hallja is segélykérő hangjukat.- Főorvos úr, ugye, meggyógyulok?- Főorvos úr, ugye, segít rajtam. . .

Prondl Sándor felvételei