A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-08 / 36. szám
A Paris Match képes riportjában korunk Dumas-jaként ünnepli az algériai származású jeles francia írót, Robert Merle-t. Képünkön: az író a nyári vakáció örömeit élvezi vidéki házának kertjében. Dieter Schmidt építész és a ház tulajdonosainak véleménye szerint is jó érzés ebben az eredeti külsejű építményben lakni. A dinamikus szimmetriát biztosító, csigavonalé alaprajzú házban nincsenek sarkok, szögletek, annál több a görbe, kanyargós tér, mely esztétikusán és célszerűen rendezhető be. Képünkön a szokatlan formájú csigaház lakószobája. A párizsi földalatti vasút egyes állomásain fantasztikus kinézésű berendezéseket szereltek fel, hogy megakadályozzák az utasok potyázását. A „fogaknak" nevezett szerkezet nyitját azonban sokan megfejtették; egy újságíró gúnyosan megállapította: „Iskolai oktatásunk rendkívül jó, manapság az embereknek kisujjukban van az elektronika!" Delacroix, a XIX. századi francia festő arcképe látható az új százfrankos bankjegyeken, amelyeket augusztus elején hoztak forgalomba Franciaországban. Az eddigi százfrankost, amelyet Corneille, a nagy drámaíró arcképe díszít, kivonják a forgalomból. A bankjegycsere oka az volt, hogy a pénzhamisítók túlságosan is jól sikerült utánzatokat készítettek a százfrankosról. jdo4 cl Mxi- (uMul, )br04«S>liUík Máté Péter, aki a közelmúltban édesanyjával együtt Prágában járt, fővárosunkból küldi üdvözletét a Hét ol vasóinak. A nyurga Susan Anton lázba hoztt az Amerikai Egyesült Államokat. Eg sprinter lányról szóló filmben játszi! főszerepet. A film közepes, Susan mégis egy csapásra új szexbomba lett. A film címe: az Aranylány. Muhammed Ali, lemondott trónjáról, visszavonul a szorítóból. Azt mondja, megöregedett, és már alig-alig Ali. MOYZES ILONA: AZ EGÉR Szombat. El kell kezdenem a sorozatot. Ha minden jól megy, ma elkészülhetek az első riportommal. Holnap megkapom a fényképeket, s ez további inspirációt jelent. Aránylag pihent vagyok, derűsen nézek ki az ablakon, s ez fontos, nagyon fontos ahhoz, hogy az ember mondattá kovácsolja a betűket. De mi ez a zaj a kamrában? ... Éktelen sikítás. A velőmig hat. — Megvan, megvan! Itt van, ni! — kiáltja diadalmasan Juli, a nővérem. Utána ugyancsak diadalmas kacarászások, sikongatás. — Nos, ez kezdetnek nem is rossz. Imádom a hasonló riadókat írás előtt és írás közben is. Terepszemlére indulok. A távolság, amit megteszek, az íróasztalomtól a kamráig: öt lépés. — Jaj! Vigyázz, tele van porral, megfullad szegényke! — sikolt ja a kölyök. — Óvatosan fogom, ne félj! — Mi a csodát műveltek? — méltatlankodom. — Hát meghallottad? — kérdi ártatlan képpel a nővérem. Ez a következetes kérdés némileg kibillentett derűsnek induló kedvemből. A távolság — mi tagadás — fölmérhetetlen. — Ja... a... aj ... mozog. Húzd ki végre a csövet — rikoltja a fiúnak és nevet, nevet__ A fiam — tizenkét éves cingár kislegény — végre kihúzza a porszívó csövét. Szürke kis élőlény gomolyog elő a porkupacból. — Hát ez meg mi? — Egér. Egy kedves fehér egérkc, nem látod? — ujjong Juli, a nővérem. Látom. Mintha becsípett volna, úgy dülöngél, amint porfogságából kikerül. Pár lépést tesz, majd megáll, beleszimatol a levegőbe és két pici praclijával mosakodni kezd, mintha ott sem lennénk. — Honnan szereztétek? — kérdem, s úgy gomolyog elő belőlem a gyanú, mint az imént a porkupacból a „kedves” egérke. — Hát mégis... — mormogom az orrom alatt. Riportutam előtt egy hetet töltöttünk Fenyőházán, s a fiú egy cicát akart magával hozni. Nem engedtem, bár engem is megkísértett. Bedorombolta á teremnek is beillő nagy szobát, s rózsaszínű recés nyelvecskéjével úgy nyalta az arcom, fülem, mint hajdan Hattyú nevű tehenünk a borját. Édes volt. Árvában a festőművésznötől kunyerált ki egy drótszőrű kutyust. Arról is sikerült lebeszélnem, s most íme, mégis... Akkor már inkább maradt volna a cica, vagy üsse kő, a kutya. De ez? No, nem... Voltak már nekünk egereink is, úgy szaporodnak, hogy... na és a szaguk... Ajjajl — Honnan szereztétek? — ismétlem meg a kérdést. — Honnan, honnan? A Tátrából, Pista egyik barátjától. Te küldted a fiút utánam Árvából, hát elhoztuk a két egérkét, ha már a cicát meg a kutyát nem engedted neki. Na, ezt megkaptam! Pista bátyám éppen olyan állatbolond, mint ez a kettő, a barátja orvos, tehát a jövevények egy laboratóriumból kerültek elő. Viszszatámolygok az íróasztalomhoz. Az öt lépésnyi távolság alatt a tarka cica és a drótszínű emléke kísért. Mind a kettőt el kellett volna hoznom. Mi az, hogy mind a kettőt. Inkább hat cicát STANISLAW JERZY LÉC: FÉSÜLETLEN GONDOLATOK A leragasztott üres boríték is rejthet titkokat. * „E pur si mouve!" - kiáltotta a fölvilágosult hóhér a kivégzés utón. * Az angyaloknak is megvannak a maguk sátánjaik, és a sátánoknak is a maguk angyalaik. és tizenkét drótszőrűt. Vagy akár egy lo\at .A ló, az igen. A ló csodalény. A szobámat rendezném istállóvá. Azokat viszont Olaszországba küldtük és szalámit gyártottak belőlük. Ló tehát nem lehet. Lehuppanok a székre, rágyújtok egy cigarettára s kinézek az ablakon. Az égnek meredő panellházak tetején lehér egerek. Sőt... A házak oldalain, az ablakain, a tv-antennákon is. Szerencsére csöngetnek. A postás lebet, honoráriumot várok. Valóban a postás honorárium nincs. Inkasszóért jött. Hogy az__ vinné el ezt Is ... Most meg a telefon. Ezt is rég kikapcsolhattam volna. Jól van, megyek már ... A főszerkesztő. Hogy a sorozat első három riportját várja hétfőre. Még hogy hármat?! De hiszen egyben egyeztünk meg. Persze, ezt neki kellett volna megmondanom, de elfelejtettem. Érthető ... Az egerek ... Annyi baj legyen, mert hogyha hétfőig elkészülök az első hárommal, már csak tizenkettő marad. Tán nem is ártott a telefonhívás. Legalább visszatérített az íráshoz. A tónál kezdem, döntöm el végre, és megszülöm az első mondatot. „Az árvái tó valóságos tenger..." Na, hál’Isten, fog ez menni, az első három mondat mindig a legnehezebb, sóhajtok lel megkönnyebbülten, s áhitattal hallgatok bele a csöndbe, hiszen a szigeten vagyok, a fehérre meszelt, s népi múzeummá alakított barokktempiom előtt. Köröskörül komoly hullámok csapkodják a partot. Zsupsz! Valahol egy ménkő nagy üveg tört ezernyi szilánkra. Csak nem a templom ódon és színes ablaka? De hiszen nincs vihar. — Ez megint meglógott! — sikít Juli. — Ott kandikált a két uborkásüveg között. Nézd a bajuszát. Hi... hi__ hi... Milyen hosszú bajusza van az ilyen apró jószágnak, hihetetlen. Muris. Mosakodik megint. — Juli fuldokol a nevetéstől. — Piha, ebadta egérkölyke! No, nyúlj már utána, fiam! — De hol a másik! Csak nem történt valami baja? — kérdi sírósan a kölyök. — Semmi vész, megkerül az is, fel a fejjel, csak hozd a seprőt meg a szemétlapátot, ezt a kis üvegszilánkot összesöpörjük. No, menj már... De csendesen, mert anyád dolgozik... I... í.. .í, juj, jaj, a fejemre ugrott. Gyorsan, szedd le, belecsimpaszkodott a hajamba. Ju ... uu ... u ... új ... — Ne sivakodj, anyu megsüketül... Nem süketültem meg, de a hullámok, a csend, a barokktemplom és a sziget pánikszerűen menekülnek előlem. Tekintetem az órára esik. Nem akarok hinni a szememnek. Déli tizenkettő. Kínoz az éhség. Juli megígérte, hogy ő főzi meg a rakottkrumplit. Kinézek a konyhába. A burgonya még föl sincs téve. Reggeli derűm rég odavan. Beveszek egy radepurt, mosni kezdem az ebédre szánt burgonyát. A tarka cica, a drótszőrű, a ló és a riportjaim mélységes szakadékba zuhannak, s keserves, súlyos sóhajaim se hozzák többé őket a felszínre. A másik „kedves" kis egérke viszont eltűnt nyomtalanul. A remény egy halvány sugara tehát ott téblábolt bennem egy cingár káröröm kíséretében. Honnan is sejthettem volna, hogy a kölyök még aznap nyakába veszi a várost, fölkutatja az intézetek laborjait, s egy új egérrel tartja esküvőjét a régi egérke, s egy hónap múltán egy egész egérhadat én Iátok el minden jóval riportírás helyett, mivel akkor már egyiküknek sem lesz rájuk sem ideje, sem kedve. Az ellenségek az első frontvonalon vannak egymáshoz a legközelebb. Egész nap nem tudtam elfelejteni a „guillotine" szót. A fejem megakadályozott ebben. * Ha farkassal találod magad egy gödörben, ne mutasd ki neki a megvetésedet. * A napjaink meg vannak számlálva - a statisztikusok által. * Nehéz bevallani saját magadnak az igazságot, ha ismered. Tóth László fordításai 9
