A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-01 / 35. szám
Kővetkező számunk tartalmából: Mács József: MŰTÉT UTÁN IS ÉLNI Fister Magda: VENDÉGFOGADÓ A DUNA PÁRTJÁN Miklósi Péter: MINDENNAPI SZENÜNK Neumann János: NINCS TÖBBÉ KOPASZ FEJ? (második rész) Címlapunkon Keszeli Ferenc, a 24. oldalon Prandl Sándor felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 3ó Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. Araikor Ájban benyitok Rácz Ferencék udvarába, a fal mellett sorba állított virágcserepekben kövirózsák fogadnak; a karszt jellegzetes virágai. Az udvar enyhén emelkedve felfut az erdőig, amely egyre meredekebbé válik, hogy a végén csak hátravetett fejjel követhető. Rácz Ferencék háza, gondolom magamban, a hegy küszöbére épült. De ezt egész Ájra is mondhatnám, hiszen az Áj-patak két partján álló házak udvarai sorra a mészköves meredeknek támaszkodnak. Csak a falu alsó határa, amely kifut a tornai várromok alá, a főútig, enyhül síksággá. A falu felső részén a két hegy - az áji és a migléci - egészen összeszűkül, csak a patak, s a mellette épült út visz még tovább, Hačaváig; de az út ott véget is ér. A tornácon nagy fehér kuvasz emeli rám álmos tekintetét, majd három apróság jelenti bent a konyhában, hogy „valaki jött". Feri bácsival nem most találkozom először. A CSEMADOK rendezvényein, a Járási Bizottság ülésein többször voltunk már együtt. A hetvenhez közel — 1912-ben született — fiatalosan friss, világoskék szeme mindenre odafigyel, emlékezete, akár egy lexikon, minden nevet, eseményt, évszámot őriz. A távoli múlt, s a közeli évek dolgai bármikor elővehetők, és újramondhatók a szükség szerint. Mivel én a legtávolabbiak felől kérdezem, mindjárt egy történetet terít elém.- Két éves lehettem, ha hiszed, ha nem, emlékszem rá, amikor egyszer kaptam egy hosszú cukorkát. Én pedig ahelyett, hogy elszopogattam volna, bedugtam az orromlyukába. Másnapra persze, hogy az orrom begyulladt. Amikor vitt anyám az orvoshoz, a tornai vár alá érve, őzt kérdeztem tőle. mikor a romokat megláttam: „Anyám, onnan már meg lehet fogni az eget?" így volt. Ha hihetetlennek tűnik, akkor is igaz. És arra. is pontosan emlékszem, mikor jött az első autó Ajba; 1915-ben. Hároméves voltam akkor. Jött végig a falun, az asszonyok pedig szaladtak utána. — A szüleire, a családjára is így emlékszik? — Persze. Zsellércsalád volt a miénk. Apai nagyapám „kepét aratott". De mindig arra törekedett, hogy legyen egypár darab földje, hogy ne kelljen egy keresztért tízet learatnia másnak. Mondom, törekedtek, s szereztek is öt darab földet, öt vékásföldet. Volt másfél vékás a Vízrejáróban, másfél vékás az Alójáróban és három vékás a Bercsi-dűlőben.- Vagyis gyarapodtak.- Addig, ameddig. Apám születésem évében kiment Amerikába. Mielőtt elment, eladott ökröt, szekeret, hogy legyen útiköltsége. Egy év múlva anyám és nővérem meghalt, erre apámat hazahívták. Jött is, de inkább ne jött volna, mert ahogy kitört az első világháború, már vitték is a frontra. Négyévi fogság után került haza. Én tulajdonképpen ekkor, 1918-ban ismertem meg őt, amikor hazajött. Megnősült újra és vett földet is, s az évek során az új házasságban öt fiú és egy lány született, vagyis heten lettünk gyerekek, én a legidősebb. De mert gyarapítani szerette volna a meglévőt, apám 1923-ban ismét felkerekedett, s átkelt az óceánon. Négy év múlva jött haza 1927-ben. Ekkor vett nyolc hold földet a tornai határban. Végül a négy rész örökséggel, ami ránk maradt, lehetett mór tizennégy-tizenöt hold földünk.- De ebbe beleszámítódtak az áji erdők, s a legelők is a hegyen. A gyarapodó Rácz vagyon kocsijának kereke azonban kátyúba került. Vagy ahogy Feri bácsi mondja: „Megint baj történt.“- Az új baj azzal kezdődött — emlékezik — hogy a ház, amelyben laiktunk, kicsi volt. Az udvar is csak tenyérnyi. Se nekünk, se a gazdálkodás céljainak nem felelt meg. Márpedig apám gazdálkodni akart. Az Amerikából hozott pénzen szekeret, ökröket vett, s házhelyet, egy majdani nagyobb ház számára. A húszas évek végére azonban a pénz elértéktelenedett, eladósodtunk, s a házépítés elvitt mindent. — Áj kicsi falu. Volt-e iskolája?- Kettő is. De én, református létemre, a katolikusba kényszerültem. — Miért? — Mert 1918-at írtak akkor, s csak egy tanítónő maradt a faluban. A tanítókat elvitték a háborúba. Mikor engem iskolába írattak, már tudtam írni, olvasni. Volt itt egy zsidó család, a lányuk megtanított a betűre. Igaz, magam is igyekeztem, mert érdekeit minden a világon. Rossz gyerek voltam, de jó tanuló. Később Polner Antal lett a tanítóm, aki Stószról került hozzánk. Azután megint a katolikus iskolába jártam; oda Kosztrovszky tanító elé. Nyolcvanötén voltunk egy osztályban. El tudod képzelni mi volt az? És a tanítónak mindenkire jutott ideje. Ma sem tudom, hogyan csinálta.- Mi volt a kedvenc tantárgya Feri bácsinak? GÁL SÁNDOR — Nagyon kedveltem a földrajzot .meg a természettant. — Mi szeretett volna lenni? — Szerettem volna tanulni. Nagyapám, aki tudta, hogy jól tanulok, mondogatta is mindig, hogy tovább kell tanulnom. Irt is apámnak Amerikába, de tőle azt a választ kaptuk, hogy ne akarjak úr lenni, van föld, dolgozzak. így hát dolgoztam tanulás helyett. Igazában tanító szerettem volna lenni. — Mostanról visszanézve mi volt a jellemző a két világháború között Aj gazdasági és társadalmi viszonyaira? — A gazdálkodás rendjét a falu sajátos helyzete határozta meg. A növénytermesztésben a „dűlőrendszer" volt a gazdálkodás alapja. — Ez valamiféle vetésforgó volt? — Olyasmi. A lényege abban állt, hogy három dűlő alakult ki. Ha mondjuk a Hársas-dűlőt trágyáztuk, akkor minden gazda oda vitte az istállótrágyát. A következő tavaszon ebbe a dűlőbe vetettük a kukoricát; a kukoricát őszi vetés követte, az őszi gabonát pedig a harmadik éven tavaszi vetés. Mondom három dűlő volt; a Hársas-dűlő, a Vízrejárók a Középhosszúkkal együtt és a Bercsi-dűlő. Ez forgott körbe-körbe, amióta világ a világ. — Ezt a rendet a gazdák kivétel nélkül betartották? — Be. Aki kilépett volna a sorból, az az egész falu gazdálkodásának a rendjét borította volna fel, s elsősorban maga látta volna a kárát. Sok kukoricát termeltünk, mert sertéshizlalással foglalkoztunk. Híres volt az áji hízottdisznó. Azt mondták, ha a jászói Lucanapi vásáron (december 8—10) nem volt áji disznó, akkor az nem is volt 2
