A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-25 / 34. szám
dott pályatesteket kell javítania, így mentették a bőröm! Moťaš Pavel mozdonyvezető visszaemlékezése:- Ónként jelentkeztem a Szlovák Nemzeti Felkelés katonájának. A „Húrban" páncélvonaton mozdonyvezetőként teljesítettem szolgálatot. Čremošné felé irányítottak bennünket. Telefonon azt a parancsot kaptam feljebbvalómtól, hogy húzódjunk vissza az alagútba. A völgyben a mieink tartóztatták föl a német rohamokat. Aztán a vonat parancsnoka parancsot adott szabadítottam. Haza, Zvolenba is német szerelvényen mentem, mint vasúti pályamunkás. Feleségem és a gyermekeim nem hittek a szemüknek, mikor megláttak. Halaj ián, a „Húrban" páncélvonat vezetője:- Engem, a felkelés önkéntes katonáját a páncélvonat vezetőjének neveztek ki. Parancsnokom, Ďuris kapitány adta ki a parancsot: indulunk a frontra! Minden front-pályaszakaszon harcoltam a németek ellen. Súlyos sebesülésem is volt. Banská Bystricában Az SZNF parancsnoki kara és a műhelyvezető a páncélvonat átadásánál a zvoleni vasútállomáson (korabeli felvétel) a támadásra. Nehéz lőfegyvereink irányzékával nem volt semmi hiba. Áttörtük a német frontot. Az ellenség soraiban pánik tört ki. Azt se tudták a németek, hogy merre meneküljenek. Az örömünk persze nem tartott sokáig. Az ellenség újrarendezte sorait s az erdőn keresztül közelitette meg páncélvonatunkat. A ránk összpontosított füzükkel nagyon megrongálták a „Hurban"-t. A telefon is elhallgatott. Ugygyel-bajjal vittem vissza szerelvényemet az alagútba. Két halottunk és tizenkét sebesültünk volt. A szemem vér öntötte el. A szilánk még most is benne van a fejemben. A páncélvonatot sebesülten is sikerült bevontatnom Banská Bystricába, ahol átadtuk a halottakat és a sebesülteket, ahol bennünket is kezelésben részesítettek. Október 25- 26-án, a „Masaryk" megrongálódása után a Banská Bystrica-Brezno frontszakaszra vezettem a páncélvonatot. Fedeztük a mieink visszavonulását. Aztán Predajňa és Dubova között összeütköztünk egy másik szerelvénynyel. Egységünk a hegyekbe vonult. Akiket a németek elfogtak, soha nem jöttek hoza. Nekem szerencsém volt. Lakatosnak adtam ki magam, s Így sikerült bejutnom a Banská Bystrica-i laktanyába, ahonnan a testvéremet, a barátját és további foglyokat is kimentökocsikkal vártak bennünket. A halottakat elszállították, minket ápolásban részesítettek, és átirányítottak a másik frontra. Červená Skálától fedeztük a mieink visszavonulását, aztán onnan Harmanecba húzódtunk vissza, és az alagút előtt felfegyverkezve a hegyekbe mentünk. Nehéz volt hazajutnom Zvolenba. Keresett a Gestapo. Csak mikor a szovjet repülőgépek megérkeztek Tri Dubyba, akkor sikerült hazajutnom. Addig rejtőzködnöm kellett. Zvolenban az életben maradt hősök találkoztak a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója alkalmából. Felelevenítették emlékeiket. Köztük volt Lehocky Rudolf is, aki lakatosként dolgozott a páncélvonaton, mint a legjobb munkások egyike. De ugyanúgy emlithetnénk a most nyolcvankét éves Barna Vendel orvost is, aki Keszegfalván (Kameničná) született, részt vett a Magyar Tanácsköztársaság védelmében, s bukása után olyan helyre menekült, ahol nem ismerték, tgy lett aztán később a Szlovák Nemzeti Felkelés katonája, az egyik páncélvonat bátor fűtője. Az emlékezök, az életben maradt hősök a modern zvoleni állomás üzemi klubjában beszélgettek a harci dicsőségről, vagyis arról, hogy nem éltek hiába ... HÁROMSZÖG 2. Egy télvégi, derengő hajnalon Szabóné arra ébred, hogy Pista óvatosan kilép a kettős ágyból. De Edit éber alvó, megérzi a halk mozdulatot és figyel. Férje a fürdőszobába, onnan a konyhába tart. Ö is hálóköntöst kap magára és utána megy. Amikor belép, a férfi épp a borotválkozáshoz kezd. — Hová mész ilyen korán reggel? — Tegnap nem tudtam befejezni a munkámat, előbb kell bemennem . . . Lehet, hogy este is később jövök haza .. . Néhány napig most rengeteg munkám lesz. — Készítsek valami reggelit? — Hagyd csak, majd bent eszem valamit. Feküdj vissza . .. Edit azonban nem tért vissza a hálószobába, hanem elővette a varrnivalót és hozzálátott a férceléshez. Laci megállt előtte, futó csókot nyomott az arcára és már el is tűnt a kertkapuhoz vezető ösvényen. Csöndben zárta be maga mögött az ajtót. Új, barna öltönyét vette föl. Milyen könnyedén, vidáman lépeget - tűnt föl Editnek, de aztán a munkája fölé hajolt. Amíg a gyerekek fölébrednek, szeretett volna összeállítani egy kabátkát; délutánig aztán már úgysem lesz ideje. Reggeli készít nekik, délelőtt bevásárolnia kell, ebédet főznie; három óra is lesz, amikorra újra varrógéphez ülhet. Varrás közben jutott eszébe: Pista tegnap este több pénzt vett magához mint általában, mondván, nem járhat mindig fillér nélkül. Aztán újra látta őt maga előtt, amint fiatalos, szapora léptekkel a kertkapu felé siet. . . Pista este is könnyedén, rugalmasan lépett be a házba. Haja lazán a homlokába hullt, az arcán mosoly ült. Edit varrt, nem akart addig vacsorát adni, amíg a férje haza nem tér. A férfi arcáról hirtelen eltűnt a derű, idegesen rászólt a feleségére: — Még mindig ezekkel vacakolsz? — Tudod, hogy kell a pénz . . . — Pénz . . . pénz . . . mindig csak a pénz . ..- dünnyögte a férfi. A gyerekek is megörültek apjuknak. A kisebbik fiú abbahagyta az olvasást, a kislány - ő volt a legkisebb - valami matikapéldátfal rohamozta meg őt, csak a nagyobbik fiú folytatta zavartalanul megkezdett munkáját: egy öreg rádiót próbált szólásra bírni. Pista percek alatt elmagyarázta Esztinek az érthetetlennek tűnő példát. A kislány elégedetten csukta be füzetét és megölelte az apját: — Papa nagyszerű vagy, most olyan egyszerűnek látom a matekot! De . . de olyan régen nem hoztál már nekem semmit... — mondta halkabban és arcát odadörzsölte a férfiéhoz. Valóban, Pista régen nem hozott nekik semmit, pedig korábban hetente legalább egyszer meglepte őket valami aprósággal. Egyszer cukorkát, másszor szappant vagy egyéb kicsiséget szokott hozni — futott át az asszony agyán, miközben a vacsorát melegítette. . . Néhány hete azonban üres kézzel járt haza. Nem is gondolta végig, mégis furcsa érzése támadt. Másnap a jelenet megismétlődött. Pista megint korábban kelt, a szokásosnál nagyobb zsebpénzt kért és újra vidáman, csakhogynem fütyörészve lépett ki a házkapun. Az asszony a varrógép mellett ült. Kezével tű alá igazította az anyagot, közben azonban gondolkodott. Ez a feszült, olykor mesterkélt vidámság, a nagyobb zsebpénz, a hajnali kelés és a késő esti hazatérés, az apró ajándékok elmaradása, mindez hirtelen határozott képpé állt össze: Lacinak van valakije! Tulajdonképpen nem ez lenne az első eset. • • • Két ügyéről tudott eddig, bár Edit nem hitte, hogy Pistának több „félrelépése" akadt volna. Mindkettőről ő maga számolt be Editnek, akinek önmagától talán eszébe sem jutott volna gyanakodni. Amikor az első kalandról értesült, alig egy éve éltek együtt. Hetekig úgy érezte, hogy férje túlzottan feszült és élénk. Nem tudta mivel magyarázni a dolgot, meg nem is nagyon töprengett rajta . . . Egy délután azonban váratlanul kiszaladt Pista száján az igazság: „Ez a Vera nagyszerű lány! Nálunk dolgozik és belém esett. Én meg benne vagyok a pácban . . „Miért? Mi van köztetek?" „Viszonyunk van, bár részemről nem komoly a dolog" — tette hozzá mentegetődzve. A fiatalasszony haragos, kétségbeesett jelenetet rendezett, de aztán elült szívében a vihar és az egész ügy napok alatt rendeződött. A lány pedig hamarosan férjhez is ment és elköltözött. A második ügy néhány éve történt. Pista azt is őszintén, férfias önzéssel elmesélte neki. Ugyancsak kolléganő volt és szintén rövid ideig tartott a kapcsolat, alig három-négy hétig. Persze, ő újra dühös volt és féltékeny; számon tartotta Pista minden percét, egyszer-kétszer jelenetet is rendezett. A furcsa ellenben az volt, hogy a családi viszony, a házastársi kapcsolat továbbra is meghitt maradt, így amilyen gyorsan lábra kapott, épp oly gyorsan elült közöttük a vihar... • • • Edit újra a gépre összpontosított, de közben-közben eszébe jutott Pista. Majd jobban odafigyel a dolgokra — határozta el, bár ahogy a férjét ismeri, ha újra ilyen ügybe keveredett, akkor magától is megszólal. De nem szólalt meg. Pedig egész héten, sőt, a következőn is korábban kelt és csak este jött haza.- Leltár... kimutatások, értékelések... őrjítő papírrengeteg! Talán sohasem fogok a végére érni... — adott kitérő választ amikor faggatni próbálta férjét, csupán idegesen fölpattant a székről: — Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha egyszer már végére járnék ennek a tömkelegnyi gondnak. Hangja azonban nem volt meggyőző, nem érződött belőle, hogy tényleg örülne annak, ha minden a régi kerékvágásba lendülne. Pista második éve hetente kétszer továbbképző tanfolyamra járt. Ilyenkor mindig csak kilenc után tért haza. Ma is ilyen nap volt, de kora reggel, amikor fölvette barna öltönyét, futólag megcsókolta Editet és csak annyit mondott, hogy iskola helyett korábban fog hazajönni. (Folytatjuk) 17