A Hét 1979/2 (24. évolyam, 27-52. szám)

1979-08-25 / 34. szám

JÁRT-E CSENKÉN KRÚDY GYULA? Egyik szemfüles kollégám hozta a hírt, hogy él a szerdahelyi (Du­najská Streda) járásban, Bratisla- vától csupán húszegynéhány kilo­méternyire, Csenkén (Zlaté Klasy— Cenkovce) egy ember, bizonyos Bódis József, aki annak idején állítólag egy teljes hónapig látta vendégül Krúdy Gyulát, a nagy magyar regényírót. A hír először megdöbbentett, hiszen mindeddig úgy tudtam, hogy Szlovákiának ezzel a vidékével Krúdynak nem voltak közvetlen kapcsolatai, s erre vonatkoztatható utalást írásaiban sem találunk. De gondolván, hogy alaposabb utánanézés nélkül sem­milyen lehetőséget sem szabad el­vetni. felkerestem Csenkén a nyolc­vankét éves Bódis József bácsit, akiről érdemesnek tartom már itt megjegyezni, hogy korát meghazud­toló fürgeséggel mozog és gondol­kozik, s látogatásom idején - mi­vel vasárnap délután volt — éppen futballmérkőzésre készülődött. Be­szélgetésünk leglényegesebb — Krúdyra vonatkozó - részét most mindenféle kommentár nélkül, szó szerint közlöm: — József bácsi, emlékszik, melyik évben járt Csenkén Krúdy Gyula? — Pontosan nem tudnám meg­mondani. Ezerkilencszázhúsz és harminc között volt itt, talán 1926- ban vagy 1927-ben.- És hol, kinél lakott?- A szomszédomnál, Décsi Gyu­lánál. — Ki volt ez a Décsi Gyula?- Ezerkilencszáztizenháromban jött Csenkére, aztán a háború miatt itt ragadt. Annyit tudok róla, hogy vagyontalan, de arisztokrata csa­ládból származott, ügyvédnek ké­A Bratislavai Kulturális Nyár ke­retében, s a CSEMADOK megala­kulásának 30. évfordulója tisztele­tére rendezte meg a Városi Könyv­tár A költő és a szülőföld című irodalmi estet. Az egyórás műsor­ban a csehszlovákiai magyar költé­szetet, illetve a csehszlovákiai ma­gyar költészet képviselőit próbálta bemutatni a közönségnek. A mű­sorra tűzött verseket dr. Rudolf Chmel válogatta Bábi Tibor, Batta György, Cselényi László, Dénes György, Gál Sándor, L. Gály Olga, Zs. Nagy Lajos, Ozsvald Arpád, Rácz Olivér, Tóth Elemér és Tőzsér Árpád köteteiből. A rendező mun­káját Hilda Michalíková és Jana Liptáková végezte el. A műsorban Éva Golovková gitározott és éne­kelt, a verseket Jozef Simonovič és Ján Valentík szavalta. Előszót iro­dalmunk rokonszenves szlovák ér­tője és tolmácsolója, Vojtech Kondrót mondott, s mindjárt azt is megjegyezzük, hogy a laikusnak, szült, tanulmányait azonban nem fejezte be. Színésznőt vett felesé­gül, s míg itt lakott Csenkén, állan­dóan jöttek hozzá a látogatók. Pestről is, Bécsbóľ is . . . Később Párizsba, onnan meg Amerikába vándorolt ki.- Megvan még a Décsi-féle ház?- Igen, megvan, most a szövet­kezet elnöke lakik benne. A házat 1907-ben építették.- Milyen kapcsolatban állt ön Décsiékkel?- Szomszédok voltunk, jó szom­szédok.- Mikor szokott találkozni a ná­luk vendégeskedő Krúdyval?- Minden este. Mert, ugye, én nappal dolgoztam és éjjel alud­tam, ő meg nappal aludt és éjjel dolgozott. így csak esténként talál­kozhattunk. A Décsiék akkor már idős emberek voltak, korábban jár­tak aludni, minket meg hagytak, hogy csak beszélgessünk, amíg kedvünk tartja.- Mi célból jött Krúdy Décsiék- hez?- Nyaralni. A Décsi hívta meg.- Asszony nem volt a dologban?- Nem. Pedig a háznál volt cse­lédlány is, szobalány is. Krúdy nem mászkált asszonyok után . . . Hát perszehogy nem. Én se voltam se süket, se fene, észrevettem vol­na ... Itten női hogyhíjókok nem voltak . ..- És miről szoktak esténként be­szélgetni?- Főleg gazdasági dolgokról, mert akkoriban nehéz volt a gazda­sági élet. Meg akkor már én is megjártam a háborút, elmeséltem neki, milyen volt a hadifogoly-élet. ö meg megtárgyalta velem a re­aki korábban sohasem foglalkozott a szlovákiai magyar költészettel, talán csak ezért az élőbeszédért volt érdemes elmennie a rendez­vényre. Mert a verseket ugyan sza­valták, sőt énekelték is, a szerzők nevét azonban következetesen el­hallgatták, úgy, hogy ezen a mű­soros esten csak az „ismerkedhe­tett" meg a csehszlovákiai magyar költészet művelőivel, aki már ko­rábban is nagyon jól ismerte őket. Ha valaki esetleg ezért jött el, hogy megismerkedjék mondjuk Dénes György vagy Tőzsér Árpád költésze­tével, annak bizony meg kellett volna mondani, melyik verset írta Dénes György vagy Tőzsér Árpád. Az előszót mondó Vojtech Kondrót egyébként szemükre vetette a szlo­vák irodalomkedvelőknek, hogy jobban ismerik például a távoli francia nép irodalmát, mint a na­gyon is közeli szlovákiai magyar­ságét. Kondrótnak minden bizony­nyal igaza van, s nem az ő hibája. gényt, mert regényíró volt. író volt annak már az apja is .. .- Milyen regényen dolgozott akkor Krúdy?- Nem emlékszem. Nagyon ré­gen volt. . .- És milyen ember volt az író? Hogy nézett ki?- Finom, úri ember volt, fess, magas . . . Lehetett úgy százhetven­öt-száznyolcvan centi.- S körülbelül mennyi idős lehe­tett?- Olyan magamkorabeli.- Biztos ebben?- Igen. Nem tudom, idősebb-e, fiatalabb volt-e nálam néhány év­vel, de olyan huszonéves lehetett. Én akkor már nős voltam, ő még legényember... Azt hiszem, ezzel a „hiedelem", miszerint Krúdy Gyula - a ma már százegy esztendős Szindbód - uta­zásai során Csenkére is elvetődött, megdőlt, mielőtt még legendává teljesedett volna. Décsi Gyulánál valószínűleg az író fia vendégeske­dett, aki egyébként nagyon hason­lított apjára. 1926/27-ben ugyanis az író már 48 49 éves volt, s aki ekkortájt készült fényképeit ismeri, ezek alapján is megállapíthatja, hogy az akkor huszonkilenc vagy harmincéves Bódis József semmi esetre sem nézhette volna magá­val egykorúnak. Az író fia, ifjabb Krúdy Gyula viszont 1900 októbe­rében született, 1926/27-ben tehát 26/27 éves volt, s talán még re­gényírással is próbálkozott (ha József bácsi nem téved). Ám az is meglehet, hogy nem regényt írt éjszakánként. De ez már más téma. VARGA ERZSÉBET hogy a szlovák közönség ezúttal sem ismerkedhetett meg alaposab­ban a csehszlovákiai magyar költé­szettel. S nemcsak azért, mert a bemutatott versek szerzőinek neve kimaradt a műsorból. Meg kell mondanunk azt is, hogy a rendez­vényről a szlovák közönség is hiányzott: főleg azok voltak ott a festői környezetben (a Vörös Rák­nak nevezett nyári olvasókertben) bemutatott műsoron, akik maguk is művelői vagy legalábbis értői, illet­ve kritikusai a csehszlovákiai ma­gyar irodalomnak. Rajtuk kívül ta­lán csak újságírókat meg tévéseket láthatott a közönség összetétele iránt is érdeklődő látogató. Szóval, a végeredményt körülbelül így fog­lalhatnánk össze: bemutattak ben­nünket önmagunknak. Persze, a szándék nemessége és a rendezők jóindulata, irodalomnépszerűsítő igyekezete egyáltalán nem vitat­ható. V. E. Michelangelo Merisi, a coravaggiói hűbérúr pallérjának fia, akit Cara­vaggio néven ismert meg a világ, már gyermekkorában kivételes tehetségnek ígérkezik, s miután egy milánói festő mellett megismerkedik a művészet mesterségbeli elemeivel, igen fiatalon önállósítja magát. Folyton új helyekre és helyzetekbe sodródik, Milánóból Rómába kerül, egyik pártfogótól a má­sikhoz. Közismert, divatos, keresett festő lesz, munkáiért versengenek a megrendelők. Közben ellenállhatatla­nul vonzza a kocsmák, sikátorok, utcák és terek népe, főleg a vele egykorú fiatalság, sőt: a játék — a kocka, a kártya és a labda — divatja és szen­vedélye is erősen hatalmába keríti. Valószínűleg a játék izgalmában sod­ródik nehéz helyzetbe: egy fiatalembert szíven talál a szúrása. Kelemen pópo Rómájából menekülnie kell, átmeneti menedék után Máltában köt ki, ahol lovaggá ütik, s ahonnan ugyancsak távozni kényszerül. Hányatott életét végül a nápolyi spanyol alkirály kép­szerző buzgalma fordítja tragédiába; mondvacsinált ürüggyel letartóztatják, holmiját elrabolják. A megviselt szer­vezetű és idegrendszerű Caravaggio nem bírja ki a megrázkódtatást. A közelmúltban elhunyt Passuth László ennek a már-már kalandregényszerű történetnek az elmondásával egyidejű­leg az átkötő embert is bemutatja Medúzalej című regényében: állomás­tól állomásig viszi az olvasót a cara- vaggiói életmű belső síkjain. Ezerkilencszázhuszonegy: a wyomingi Teapot Dome és Kalifornia egyes terü­letein lévő olajmezők, a haditengerészet tartalék olajforrásai a tengerészeti mi­nisztérium kezeléséből a belügyminisz­térium hatáskörébe kerülnék. Az ügy­nek látszólag semmi jelentősége. 1923/ 24-ben azonban sorozatos botrányok rázzák meg az olajipart és a kormány­köröket, az újságok szenzációs lelep­lezéssel szolgálnak: a nemzetvédelem és a hadviselés szempontjából létfon­tosságú, állami tulajdonban lévő olaj- forrásokat a belügyminiszter bérbe adta két olajmágnásnak. Magyarán: a kor­mány olajtartalékát magánvállalkozók kitermelték és eladták — többek között a kormánynak. Ez, az amerikai törté­nelemben Teapot Dome-botrány néven ismert esemény szolgáltatja a hátteret Upton Sinclait- 1927-ben írt regényé­nek, az Olajnak. Bunny Ross, az öszvér­hajcsárból multimilliomos olajmágnássá avanzsált J. Arnold Ross fiacskája vé­gigjárja a forrongó Amerika összes ideológiai lépcsőjét. A regény elején ígéretes „olajkirályfinak" látjuk, az egyetemen a radikális idealista tanok­nak kötelezi el magát, állandó szere­tője lesz a kibontakozó hollywoodi „filmes ipar" egyik üdvöskéjének, köz­ben „rózsaszínű" (mérsékelt radikális), majd „szalonvörös" hírét keltik a dús­gazdagok világában. A lélekben mind­végig idealista, gyenge akaratú fiatal­ember végül eljut a szocialistákig, de legjobb barátja, Paul kommunista esz­méi visszariasztjók, az igazán haladó iránnyal nem mert közösséget vállalni. A KÖLTŐ ÉS A SZÜLŐFÖLD 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom