A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-25 / 34. szám

Az ember nemcsak a tudatában hordja az emlékeit. Élete nagy fordulóinak, kisebb epizód­jainak hordozói az öt körülvevő tár­gyak is, amelyek mind-mind emlékez­tetnek valamire. Egy fénykép a falon nemcsak a nagyapa emlékét őrzi, hanem a gyer­mekkorét is. A pincébe vagy a padlás­ra hajított karospad egyszerre emlé­keztet a szülőkre és meghitt, jóízű be­szélgetésekre. Az asztalfiókban enyésző papirköteg a gyerekek születésére, va­lakinek az elmúlására, a katonaévekre; harsány lakodalmakra, a házvételre vagy jó termésre, örömökre és jajra­­bajra. Derűs napokra és kemény esz­tendőkre. Édesre és keserűre. Mondhatnám: az életünkre. És a történelemre is. Mert mindaz, ami az emberrel történik, a történe­lemnek is része. A Szlovák Nemzeti Felkelés kirob­banása óta eltelt harmincöt év emlé­keit keressük egy családnál Rozsnyón (Rožňava) és a járásszékhely környé­kének falvaiban. Jóska, a partizán: az 1944. decem­ber 14-én reggel kivégzett TÓTH JÓZSEF életének és hősi halálának mozzanatait szeretnénk feleleveníteni. • Gépkocsink egyenletes gyorsasággal kapaszkodik az osgyáni kanyarokban Rozsnyó felé. Útipoggyászomban né­hány fénykép: a CSEMADOK idei s ko­rábbi gombaszögi országos dal- és táncünnepélyein megjelent párt- és kormányküldöttség tagjai megkoszorúz­zák a város főterén Tóth József emlék­szobrát. Ez a mellszobor kortársunkká avatja az akkor huszonöt éves fiatalembert. Emelt fő, elszánt tekintet, határozott arc, összezárt száj. Löffler Béla alkotása alatt pedig egy márványtáblán kétnyelvű felirat: „Na tomto mieste bol nacistami popra­vený JOZEF TÓTHŕ člen partizánskeho oddielu Kozlova (Ezen a helyen végez­ték ki a nácisták TÓTH JÓZSEFET, a Kozlov partizáncsapat tagját)". A felirat fölött vörös csillag, alatta bányászlámpa. Mindkettő szimbólum. Jóska, a partizán a párt vezette Szlo­vák Nemzeti Felkelésben lelte halálát; mielőtt pedig a partizánok sorába lé­pett, segédvájár volt a rozsnyói bányá­ban. Befutunk Rozsnyó utcáiba, kocsink először a járási múzeum épülete előtt fékez. Az igazgató dolgozószobájában fogad. Ismertetjük úticélunkat: szeretnénk minél többet megtudni a volt partizán­ról. Vendéglátónk széttárja a karját:- Nehéz lesz, nagyon kevés anyagot tudtunk összegyűjteni róla. Pedig egyre többen érdeklődnek iránta, egyre töb­ben kérnek tőlünk vele kapcsolatos információt. A múzeum két munkatársa azért így is egy ideig nekünk dolgozik. Korabeli fényképet keresnek Tóth Józsefről, va­lamint a Kozlov partizáncsapathoz tar­tozó Petőfi partizánbrigád névsorát. Rövidesen hozzák is a kiinduló adato­kat: neve mellett a 240-es sorszám áll, foglalkozása bányalakatos, nemzetisé­ge magyar, beosztása partizán. A meg­jegyzések rovata üres, az írnoknak va­lószínűleg már nem jutott ideje rágé­pelni az iratra, hogy 1944 decemberé­ben a fasiszták elfogták és több napi kínzás után fölaka.ztották. Egy sorral följebb Blau Jenő, debre­ceni partizánorvos nevét olvasom (1945 januárjában Alsómecenzéfen . végezték ki); eggyel lejjebb pedig Csedrik And­rás, ruszin nemzetiségű ilosvai kovács­segéd neve szerepel. Amíg én a nyilvántartási kartont né­zegetem, a múzeumigazgató kész tip­pekkel lát el: Hárskúton látogassuk meg Tóth Kálmánt, az általunk kere­sett partizán fiát; menjünk el Berzétére (Brzotín), ott él Farkas Lászlóné, Tóth József egykori özvegye és okvetlenül beszéljünk Ladislav Gemerskývel, a já­Tóth lózsel partizánigazolványa Mariska nem a kisunokaval rási nemzeti bizottság dolgozójával, aki fogolytársként jelen volt Jóska elfogá­sánál. Ez hát a munka első fázisa. • Egy fél óra múltán Tóth Kálmán há­zának ajtaján kopogtatunk. A takaros családi ház előszobájában a váratlan vendégnek kijáró meglepett arcok fo­gadnak. Kérdezem a harmincnyolc éves kő­művest: emlékszik-e az apjára, mit tűd róla? Egy fiókos üvegvitrinhez lép, elsár­gult fényképet, in memoriam kapott kitüntetést és két-három régebbi újság­cikket vesz elő. A fényképen apja arc­mása, az emlékezésül s emlékeztetőül kapott érem keltezése az SZNF korábbi évfordulóihoz fűződik, a cikkek Tóth József hősiességét méltató dolgozatok. Kérdőn, kissé fájdalmasan a sze­membe néz: — Ennyit tudok. És amit édesanyám­tól meg a nagymamámtól hallottam . . . Személyes emlékem nincs róla, mind­össze három éves voltam, amikor kivé­gezték. Azazhogy . .. Hirtelen elhallgat, mintha elvágták volna a szavát. Csönd. A tűnődés pillanatai? Vagy az emlékezésé? — Azazhogy? . . . — Hogy közvetve van személyes él­ményem! — Éspedig? — A múltkoriban történt, hogy egy kissé elidőztem apám szobra élőit Rozsnyó főterén. Egyszerre csak egy csoportnyi turis'a érkezett és a veze­tőjük magyarázatba kezdett. Egy-két lépéssel arrébb álltam, de így is jól MIKLÓSI PÉTER hallottam, ahogy ketten-hárman össze­súgtak. „Nézd, ez a férfi itt mennyire hasonlít erre a szoborra!" Furcsa érzés fogott el, mintha szívembe markoltak volna . . . Néhány pillanatig újra némaság ereszkedik közénk, aztán földerül az arca és ő szólal meg először: — Mindent elmondtam, ami tudtam. A környéken sokan vettek részt a fel­kelésben. Sajnos, az életükkel is so­kan fizettek, sok családban gyászolnak férjet, testvért, szülőt vagy gyereket. — Mégis, hol kaphatnánk esetleg további felvilágosítást az édesapjáról? — Természetesen az anyámnál. De Tencs Mária nevű rokonunknál is vagy Belényi Lajos bácsinál, aki ma már nyugdíjas, de a felkelésben osztag­parancsnok volt. • A véletlen szeszélye révén balsze­rencsénk van. Sem Tencs Máriát, sem pedig Lajos bácsit nem találjuk otthon. A kör bezárult. Már „csupán" három hírforrásunk van: Farkas Lászlóné, Ge­merský Ladislav és a helyszín — Fekele­­lehota (Čierna Lehota), ahol Tóth Jó­zsefet foglyul ejtették. Szállodánkban üzenet vár: Gemerský elvtárs másnap szívesen velünk tart Lehotára. • Rozsnyóról Fekelelehotára talán har­minc kilométernyi az út. Olyan vidéken megyünk, amelynek minden méteréért heves küzdelem folyt a partizánok és a német megszálló csapatok között. Beérve a faluba egy hagyományos stí­lusban épült, földszintes ház előtt állunk meg. L. Gemerský a ház mellett húzódó kertre mutat: — Itt, ebben az udvarban sikerült elfogniuk Jóskát. Hátulról, a hegyoldal felől jött és egy óvatlan pillanatban szinte beleszaladt a németek karjai­ba .. . Én akkor már fogoly voltam, a szemközti házban tartottak őrizetben. — Régebben ismerték egymást? Nevet. Találkozásunk óta először. — Gyerekkori barátom volt. Együtt kergettük a labdát, együtt jártunk szó­rakozni. A Felkelés óta harmincöt, a közös pajtásévektől még több esztendő telt el. • Ladislav Gemerský furcsán hosszút szív a cigarettából. — Ezerkilencszánegyvennégy decem­ber negyedikére a németek körbe­zárták a falut. Az itt lévő partizánok egyedül észak felé nyerhettek egy kes­keny egérutat a szlabosi papírgyártól húzódó völgyben. Ezen a vonalon jött Tóth József is. Negyedikén reggel né­hány társammal már őrizetben tartottak itt, amikor, valószínűleg terepfelderítőí szándékkal, a kert végében hirtelen föltűnt Jóska. Az udvarban álldogáló németek közül az egyik észrevette és azonnal rákiáltott: „Halt!" Lefegyve­rezték és a szomszéd házba kísérték. Akkor még nem tudták, hogy kit fogtak el, csak a faluparancsnoknál tartott ki­hallgatás során derült ki, hogy sze­mélyében egy közismert, az akkori ma­gyarországi hatóságok körözési listáján is szereplő partizán került a kezükbe. Ennek ellenére még két-három napig itt tartották fogva, viszonylag szabad körülmények között. Persze, ezt a sza-12

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom