A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-11 / 32. szám

Zahrádka Lajos AHOGY ÉN EMLÉKEZEM ■ Községünkben, Nagysallón (Tekov­ské Lužany) a kommunisták és a hala­dó magyar dolgozók kezdeményezésé­re 1949 őszén alakult meg a CSEMA­­DOK helyi szervezete. Tagjai munkások, kis- és középparasztok voltak, örven­detes tényként említem, hogy későbD a CSEMADOK-ba lépett kis- és közép­­pcrasztok lettek a mezőgazdaság szo­cializálásának úttörői. Azóta 30 év telt el. Sok, sikerekben gazdag évet köny­velhet el a helyi szervezet, olykor-oly­kor azonban a pangásnak is szemta­núi lehettünk. A CSEMADOK KB és jb küldöttei évzáró taggyűléseinkről min­dig elismerő hangon szóltdk, de az el­végzett munkával — velünk együtt — nem voltak elégedettek. Az idén megtartott évzáró taggyűlé­sünkön az új vezetőség elhatározta, hogy azoknak a nyomdokain kíván ha­ladni, akik minden évben két színművet mutattak be a községben, s elsők vol­tak a színjátszásban a járási versenye­ken. A hatvanas évek elején nemcsak itthon, de Magyarország néhány köz­ségében is nagy sikerrel mutattuk be Lovicsek Béla: Baj van a szerelem­mel című színjátékát. Helyi szervezetünk a szó legszorosabb értelmében lett ter­jesztője a szövetkezeti mozgalomnak. Kultúrbrigádunk az aratási munkálatok idején műsorral szórakoztatta Kéty (Kvetná), Fámád (Farnád) és Nagy­­ölved (Veľké Ludince) szövetkezeti tag­jait. Ebben az évben Fábry Zoltán bölcs szovai az irányadók: „Aki a múlt ösz­­szekötő fonalát elmetszi, soha nem ér el a jövőbe." Horváth Imre kultúrtárs kezdeményezésére gyűjteni kezdtük a szokáshagyományokat. Például a pár­­választás és házasság szokáshagyomá­nyáról egy harminckét oldal terjedelmű ismertetőt bocsátottunk közre száz pél­dányban. Rengeteg mezőgazdasági és háztartási eszköz áll rendelkezésünkre. Ezeket mind a falumúzeumunkban sze­relnénk elhelyezni. A régi tárgyak és népszokások gyűjtése közben rátalál­tunk egy volt földműves jegyzeteire, aki az 1890-es évektől egészen az első vi­lágháborúig rendszeresen jegyezte a búza, árpa holdankénti hozamát. Bi­zony akkor nyolc-, kilenc, lejobb eset­ben tíz mázsa gabona termelt. Ma a szövetkezet hektáronkénti hozama el­én a hatvanegy mázsát. A kulturális élet is egyre pezsgőbb. Tavaly alakult meg női éneklő csopor­tunk, amely az idén négy alkalommal lépett föl. Több mint négyszáz fős tag­ságunk büszke az éneklő csoport si­kereire. Áprilisban emlékeztünk meg a nagysallói csata 130. évfordulójáról. A Nemzeti Front, a hnb tanácsa koszorút helyezett a hősök emlékművére. A zsú­folásig megtelt kultúrházban dr. Szé­nássy Zoltán gimnáziumi tanár ismer­tette a csata jelentőségét és lefolyását. Három nappal később író-olvasó talál­kozót rendeztünk Csontos Vilmossal, já­rásunk szülöttével. Több mint százötve­nen vettek részt az érdekes beszélgeté­sen. Az eddigi sikeres rendezvények, be­leértve a hagyományos batyubált is, további jó munkára serkentik a helyi szervezet tagjait. Már most készülünk az eltelt harminc év méltó megünnep­lésére, amelyre az őszi munkák befeje­zése után kerül sor. BAJKAY BÉLA ■ A tardoskeddi (Tvrdošovce) Zahrád­ka Lajos harminc esztendővel ezelőtt a helyi pártszervezettől kapta azt a feladatot, hogy hívja életre a CSEMA­DOK helyi szervezetét. Értelmes, kultú­rát szerető embereket gyűjtött maga köré, olyanokat, akik felismerték a szö­vetség küldetését, célját. Már az ötvenes években felhívták magukra a figyelmet a járási seregszemléken, majd később a zselízi és a gombaszögi országos ren­dezvényeken. Jól emlékszem, hogy a Fáklya, az Új Szó képes riportban számolt be a tar­doskeddi Váskatáncról. Évente színda­rabot játszottak, egyre nagyobb kedv­vel. Zahrádka Lajos lelket öntött a fia­talokba, s a tánccsoport újabb és újabb táncokkal lépett a közönség elé. A történések egész sora kapcsolódik a helyi szervezetet életre hívó Zahrádka Lajos nevéhez. A citerazenekar meg­alakítása is neki köszönhető. Ö is hasz­nos tagja mind a mai napig. Az ének­lő csoporttal közösen és a kiváló szó­lóénekesek közreműködésével számos egész estét betöltő műsorral léptek föl helyben és a járás községeiben. A tar­­doskeddiek azt is nagyra értékelik a hatvanéves Zahrádka Lajosban, hogy három családtagja is az ő nyomdokain jár, terjeszti a szocialista kultúrát. A helyi szervezet alapító tagja harminc éve egyik irányítója a kulturális tevé­kenységnek. A CSEMADOK Központi Bizottsága a szövetség megalakulásá­nak tizedik és huszonötödik évfordulója alkalmából emlékérmet adományozott neki. Fáradhatatlan a munkában. Még mindig számos funkciót tölt be. Min­denütt ott van, ahol dolgozni kell. Be­szélgetésünk alkalmával a következőket mondta: — Ha újra kezdeném, ismét az eddig megtett utat jánám végig. A CSEMADOK helyi szervezetében to­vábbra is azon fáradozik, hogy a ci­terazenekar és az éneklő csoport a jö­vőben is megállja a helyét. BÚKOR JÓZSEF FELELÉS ÁBÉCÉ­Ezen a nyáron szép találkozó színhelye volt a bratislavai Duna utcai magyar gimnázium épülete. Az első magyar pedagógiai gimnázium (Kalinčiak utca) elsősei jöttek össze Dél-Szlovákia min­den részéből, falujából és kisvárosából szót váltani, gondolatot cserélni, be­számolni kivel mi történt az érettségit követő negyedszázadban, hová került, hol tanít vagy tanított, milyen az iskola, milyenek az iskolához viszonyuló szü­lők, érdemes volt-e a pályára lépni, szép és nemes erőfeszítéseket tenni a magyar iskolák jövőjéért. Az 1950-1951-es tanév B. osztályá­nak tanulói érkeztek a közeli és távoli utak porával a Duna-parti városba, a diákévek legnagyszerűbb emlékeinek színhelyére. Magam is jelen voltam a hittel, és halálosan komolyan vettek mindent, ami kapcsolatos volt azzal, hogy a fiataloknak el kell foglalniuk a tudomány várát, s nemcsak szakmailag kell jól fekészülniük az életre, de po­litikailag is fejletten, a jövő biztos tu­datában kell kilépniük az életbe. Diákok lettek a szó legszorosabb értelmében. Tudtak csínyt elkövetni, tréfálkozni, szerelmesek és kiábrándul­tak lenni, az élet nagy céljaihoz már az iskola falai között élettársat keresni és találni, ugyanúgy tudtak figyelmesek lenni az órán, a szakmai és politikai körökben s lelkesek a társadalmi mun­kában és a falujáró csoportban. A fe­lelősség talán a kelleténél is nagyobb volt bennük, mintha már akkor fel­ismerték volna, hogy rájuk épül majd Matus Ferenc, a volt tanuló jelent Roskó Izabellának, a volt osztályfőnöknek Fék Vendel, a CSKP KB dolgozója, ezúttal vallomást tevő diák Kalinčiak utcai gyülekezésnél, ahogy jöttek az akkor még fiúk, lányok, ki­­pirultan, boldogan az anyanyelven való tanulás lehetőségének az örömével. Mélyről, nagyon mélyről törtek föl, és tisztán, mint a forrás, táskával, bőrönd­del a kezükben, s lettek mindjárt az internátusi és barakkszobák lakói. Ho­mályból léptek a fényre, február mele­gével, a munkásosztály jövőjébe vetett a későbbi pedagógusnemzedékek egész sora, a magyar tanítási nyelvű iskolák egész hálózata, beleértve a gimnáziumokat és a szakközépiskolá­kat, valamint a tanárképző főiskolát. Mintha már akkor érezték volna, hogy a jövő egymást követő kis elsőosztá­lyosai alkotják azt a műhelyt, amely nélkül nem is lehet elképzelni az anya­nyelvű oktatást. Mindenre gondoltak 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom