A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-03 / 9. szám

E szűkös helyen igencsak nehéz lenne most teljes „névsorolvasást" tartani és leltárba venni azon örök­hagyóknak csupán a neveit is, akik­nek megmaradt, vagy elmosódott nyomai a mai Szlovákia területén találhatók. Legrégibb összefüggő nyelvemlé­künket, a Halotti Beszédet Deákin őrizték. Pray György, aki e nagy­becsű emléket több mint fél év­ezreddel később közzétette — Ér­­sekújvárott született. A 16. század két legnagyobb prózaírójának egyi­ke Bornemisza Péter Kassán tanult, Zólyomban, Galgócon, Semptén volt pap, Beckón, Detrekőn, Rár­­bokon bujdosott, Széleskúton te­mették el. Ö fordította le Szophok­­lész Elektráját, ő volt a magyar líra egyik legnagyobb alakjának, Ba­lassi Bálintnak nevelője. Balassi Zólyomban született, Hibbén van eltemetve s életrajzához még lega­dott. Batsányi Jánossal és Baráti Szabó Dáviddal itt indították meg az első magyar irodalmi folyóiratot. Baráti sírja is nálunk található: a Komárom melletti Virt temetőjé­ben. Kassáról szólván nem marad­hat említés nélkül a 16. század nagy énekmondója, Tinódi Lantos Sebestyén, aki sok kóborlásai kö­zött hosszú ideig élt a városban s nevelte népes családját. Egykori háza helyét emléktábla őrzi. A vá­roshoz kötődik Szepsi Csombor Már­ton, az első magyar útirajzíró em­léke, nem különben az egykor Nagyidán tanítóskodó vándoréne­kes, llosvai Selymes Péter neve is. Gvadányi József író és vakmerő katona, aki egyebek között Petőfi­nek oly kedvenc írója volt, sokat forgott Pozsonyban és Komárom­ban, ahol műveit kiadta. Katona­ként meg fél Európát járta be, majd nyugalombavonult tábornok­ként Szakolcán telepedett le, ahol később Juhász Gyula, korábban pedig Baráti Szabó Dávid tanítós­­kodott. Juhász Gyula emlékét Léva városa is őrzi. Gvadányi a rohói templomban van eltemetve. léke s két emléktáblája van. Czu­­czor Gergely Andódon született, unokafivére a feltaláló Jedlik Ányos pedig Szimőn. Ipolyi Arnold Ipoly­­keszin, Vámbéry Ármin a neves orientalista és néprajztudós Duna­­szerdahelyen, Kempelen Farkas Gombán. De nagyon sok köze van Szlovákiához Móricz Zsigmondnak, Krúdy Gyulának is, valamint sok kortársuknak, akikről itt helyszűke miatt még csak névlista sem ké­szülhet. Kihagyni viszont Fábry Zoltánt nem lehet közülük. És Kas­sákot ... és . . . és . . . És ott van Jókai Mór, Komárom szülöttje . . . emléke és hatalmas szobra a városban. Aztán nagyon sok neves festő, a legnagyobbak közül valók: Szinyei Merse Pál, Mednyánszky, Feszty. No meg sze­gény Csontváry Kosztka Tivadar, kinek egykori patika-háza ma is ott áll a gácsi faluszélen, de hogy az az ő háza volt, azt nagyon kevesen tudják, pedig a falu öregei még elevenen emlékeznek a furcsa pa­tikáriusra, akiről nem tudják, hogy festő lett, és micsoda festő . . . Aztán a történelem nagy alak­jai .. . II. Rákóczi Ferenc, Borsi szülöttje. Thököly, Zrínyi Ilona, Dobó István . . . felsorolni szinte lehetetlen. Kossuth például Eperje­sen diákoskodott, ugyanott, ahol rajta kívül még sok jeles egyéniség tett szert a tudományra. Aztán a tudomány emberei: Bél Mátyás, Mikovínyi Sámuel, Tesse­­dik Sámuel, Römer Flóris, Konkoly Thege Miklós . . . Bizony, sok maradt ránk abból a szellemi örökségből. Ám az igazi örökség nem az, amit ránkhagynak, hanem az, amit megtartunk belőle, amire tovább tudunk építeni. Ezt kimondva arról sem lehet hallgat­ni, hogy bizony nem sáfárkodunk mindig a legjobban ezzel az örök­séggel. Hogy mást ne mondjon az ember: egyelőre még az örökha­gyókról szóló dolgozatokat sem tettük le az asztalra, hogy bármi­kor elővehessük, ha többét akarunk A losonci Kármán-emlékoszlop A (elújitott Mikszáth-ház Szklabonyán Tompa Mihály szobra lább két tucat itteni helység kötő­dik. Mi több, Balassi nagy szerel­me, Losonczi Anna is itt élt, a Kis- Kárpátok hegytetőin épült várak­ban. Balassi barátja és famulusa, Rimay János pedig ugyanott szü­letett, ahol Madách Imre. — Így Alsósztregova többszörösen is jeles hely számunkra. A következő nagy név Szenczi Molnár Alberté, a zsoltárfordítóé és nyelvtudósé. Majd kortársa Páz­mány Péter, a magyar ellenrefor­máció legnagyobb alakja követke­zik. Ö alapította a nagyszombati egyetemet. Ugyanitt kezdte, majd élete végéig Pozsonyban folytatta irodalmi munkásságát. A 17. szá­zad egyik legnagyobb elbeszélő költője, a Murányi Vénusz, alias Széchy Mária megéneklője, Gyön­gyösi István, aki úgyszintén errefelé hagyta élete legfontosabb nyomait. A felvilágosodás kori magyar iro­dalom jelentős egyénisége, Kár­mán József losonci volt. Nagy kor­társa, Kazinczy Ferenc, a nyelvújí­tás vezéralakja Kassán munkálko-Nagyon kevesen tudják, hogy hol is van Vitkóc, a kis puszta, ahol egy boldogtalanná lett szlovák cselédlány az ugyancsak boldog­talan Reviczky Gyulát szülte. Petőfi Selmecbányán tanult, Pozsonyban éhezett s kétszer utazta be széles-e vidéket, ahol barátait látogatta végig. Többek között barátait és pályatársait, Tompa Mihályt és Ke­­rényi Frigyest. És innét való a nagy palóc, Mikszáth Kálmán, akinek szklabonyai szülőháza eltűnt az idővel, de a másik házat, ahol gyermekkorát töltötte nemrég hoz­ták rendbe, hogy emlékének adja­nak helyet a régi falak között. Rimaszombat szülöttjének, Tompa Mihálynak szobra van a városban, s ott áll a síremléke a hamvai templomkertben. Blaha Lujza, a nagy színésznő is rimaszombati volt. Kodály Zoltán élete legszebb nyolc esztendejét, gyerekkorát töl­tötte Galántán. Aztán Bartók Béla magaslik kis a rangos sorból, kinek Szlovákia fővárosában oly sok em­— BARÜTI SZABÓ DÁVID JÉZUS-TÁRSASÁGI TAP ÉS MAGYAR CLASSICl'S KOLTO HAMVAINAK. SZÜLETETT 1739 APHIl IÖ - . MEGHALT I819NOV.2?-. Baráti Szabó Dávid sírja a virti temetőben Foto: RESZELI 6 PRANDL 2 ABSOLON 1 tudni azokról, akikről ezidáig nem tudunk eleget. Mert kétségtelen, hogy e téren igencsak hiányos még a kultúrtörténeti értékeket feldolgo­zó és ismertető munkák listája. Mint ahogy a megjelölésre igen­csak érdemes helyek, megőrzésre igencsak érdemes épületek és tár­gyi emlékek ügyében is sok még a tennivaló, hiszen számos nagy­ságnak még a szülőháza is jel­telen. Fennállásának harminc eszten­deje alatt a CSEMADOK sokat tett ezeknek az értékeknek megőrzé­séért. Tudjuk, hogy korántsem ele­get. Az mindenesetre megnyugtató, hogy Komáromban Jókai-napok, Érsekújvárod Czuczor-napok, Kas­sán Kazinczy-napok, Fábry-napok, Losoncon Kármán-napok, Galántán Kodály-napok . . . stb. — ismétlőd­nek évről évre, s e rendezvények saját lehetőségeikhez képest jól lát­ják el e szellemi örökséget őrző és továbbvivő szerepet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom