A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 4. szám

Iád a rablólovagvár céljaira megerősített monostort nem tudta megtartani. Sőt úgy tűnik, hogy még 1445-ben kénytelen volt visszaadni jogos tulajdonosának a sági prépostnak és a konventnek.

A hatalmaskodó Balassák által megerősített monostornak a török elleni védekezésben az 1526 és 1552 közti években az ország jelentős szerepet szánt. Végvárrá kellett kiépíteni, hogy a portyázó törököket — akiket mint fentebb már láttuk nem állított meg az Ipoly — visszatartsa. Ipolyság besorolását a végvárak rendszerébe a fennálló hadihelyzet követelte meg. Eltekintve az 1526. évi portyától, négy évvel később a török hadak ismét nagyon közel jártak Ipolysághoz. Roggendorf ugyanis 1530 novemberében ostromolni kezdte az egy év óta Budán ülő törököt. A császári had azonban Amurath és Mehmet Uzraft pasák felmentő seregei elől kénytelen volt visszavonulni. A zsákmányéhes török csapatok ezért Esztergomnál átkeltek a Dunán és Bars meg Nyitra vármegyét pusztították. Hont megyét Bars vármegyétől mindössze a Garam választotta el. A fokozódó török veszély — hiszen II. Szolimán két ízben 1529-ben és 1533-ban már Bécset is ostromolta — tehát a hatékony ellenállás megszervezését követelte.

egyben az esztergomi érsekek közeli várának Drégely-várnak birtokosa és fenntartója volt. A nyilvánvaló hadi helyzet tette szükségessé, hogy a sági konvent vagyonának kezelése az ország egyik legnagyobb birtokosának kezébe kerüljön, aki saját birtokairól katonasággal is el tudja látni az erődöt. A sági konvent — szerény birtokai lévén — a fontos végvárat sem őrséggel elláthi, sem fenntartani nem lett volna képes. Várday Pál érsek önzetlen hazaszeretetét éppen az bizonyítja, hogy akkor amikor a sági vár építésének és felszerelésének terheit magára vállalta nem tiltakozott a préposti szék Nagylucsei Lipcsey Orbán számára való lekötése ellen. Sőt, a monostor élén — mivel az újonnan kinevezett leendő prépost még egyetemi tanulmányait folytatta — Nyári Lőrincet, Nyári Ferenc főispán testvérét, priori minőségben meghagyta.

A monostorerőd végvárrá való átépítése nyilván nem tartott soká. Legalábbis ezt sejthetjük azok mögött a törekvések mögött, melyek Várday Pál érseknek a sági monostor gondnokságától való megfosztására irányultak. Különösen János leleszi prépost igyekezett rendjének sági házát és birtokait 1541-ben az érsek gondnokságától megszabadítani. Perényi Péter meg egyenesen arra kérte Ferdinándot, hogy

Püspöki Nagy Péter

TÖRÖKÖK

IPOLYSÁGON

Bars vármegye főispánja Dóczy Ferenc — aki a fáma szerint a mohácsi mezőn halt meg — mintegy három héttel a szomorú hírű esemény után, 1526 szeptemberének középtáján zsarnócai családi várából a jó szomszédság szellemében sürgős levelet küldött Selmecbánya bölcs és tekintetes tanácsának. A sebtében papírra vetett sorokból megtudjuk, hogy a török akkor már elérte a hontmegyei szécsényi vár és Nyék környékét. Dóczy a hír vételének órájában Bakabánya városától is kapott egy levelet. A város tudatta vele, hogy biztos forrásból értesült, miszerint a törökök „már elérték Ipolyságot, és ott portyáznak". Mindkét hír bizonyára hiteles volt. Az elsőt éppen Werbőczy István —aki április 27-ig az ország nádori tisztjét viselte — írta Szobi Mihálynak az 1523-ban kinevezett országos főkapitánynak, innen tudta meg Dóczy is. Szobi Mihály még a mohácsi csata előtt Werbőczy István példáját követve visszavonult zólyommegyei birtokára. A másik hírt pedig — amint meg is jegyeztük — a töröktől rettegő bányaváros, Bakabánya küldte.

A vesztett mohácsi csata után a török gyorsan haladt az ország szíve felé. A szultán hadai szepfember 11-én elérték Budát, 15-én pedig Pilismaróinál a szekértábor mögé zárkózott 25 ezer főből álló magyar csapatot zúzták szét. Az utóbbiak közül alig menekült meg valaki. A következő két hét folyamán nemcsak Vértes és Mátra vidékén, hanem az Ipoly folyón is átkelve attól északra, az erős szécsényi vár és Hont megye akkori székhelyének Nyéknek környékén is jártak a portyázó török csapatok.

Ipolyság ebben az időben a nevezetesebb és ismertebb helyek közé tartozott. A nagy humanista, Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek 1536-ban kiadott művében Magyarország leírásában a sági prépostság székhelyét Ipolyságot „a bányavárosokat körülzáró hegyek, az Ipoly folyó és az egri erdő közt” fekvő nevezetesebb városok sorában említi. Ipolyság kétségtelenül nevezetes mezővárosa volt Hont vármegyének. A török harcok idején már mintegy három évszázada hiteshelyi minőségben működött itt a sági premontrei konvent.

Iratok híján ma már nem tudjuk, hogy milyen károk érték Ipolyságot az első — 1526 szeptemberében lefolyt — török portyázás alkalmával. Dóczy Ferenc levelének külső oldalán látunk ugyan egy idegen kéztől származó feljegyzést: „1526 az iszonyatos török Saag helységet mostanában felégette" — ki, mikor, milyen okból írta ezt a levél hátára nem tudjuk. Ha ezt a sort a levelet a város irattárába helyező nótárius jegyezte fel, akkor az állítás nem hiteles, mert a levél szövegében csak portyázókról esik szó. Ha viszont egy más híradás volt e feljegyzés alapja, akkor talán Ság még a török elvonulása, tehát 1526. szept. 26. előtt leégett.

A kérdést egyéb forrás híján nem lehet eldönteni. Úgy véljük, hogy Ipolyság ekkor a portyázó török ellenére tetemesebb károkat nem szenvedett. A sági monostor körül ugyanis a török portyázás idejében már 82 év óta erőd állt. Az erődöt nem a sági konvent építtette, hanem a fénykorába lépő, de sokféle hatalmaskodásban is nevezetes Balassa csalód. A sági monostorerőd eredetével kapcsolatban I. Ulászló király egyik 1444-ben kelt vizsgálatot elrendelő parancsleveléből tudunk meg fontos tényeket. Bálint sági prépost és a konvent a királynál azzal vádolta Gyarmathi Balassa Miklós fiait Lászlót, Zsigmondot, Istvánt és Györgyöt, hogy azok „a nemrég elmúlt esztendőben (1443-ban) tudniilik azon esztendőben törvények kiadása után a vádlók egyházát erőszakkal elfoglalva magát a préposttot és akonventbéli testvéreit háziakból és celláikból ravaszul eltávolították és az ottlevő egyházat erőddé alakították át.“. A Balassa csa-A védelmi vonal kialakítására a Duna—Tisza közében a legalkalmasabbnak az Ipoly folyó vonala látszott. Ezen a nyugat-kelet irányú vonalon ugyanis több kisebb nagyobb vár és erőd állt. A végvárrá alakult régi erődök őrséggel való ellátását I. Ferdinánd 1546. évi dekrétumának 44. cikke sürgeti. A törvény névszerint sorolja fel Ság, Pásztó, Drégely, Szécsény, Buják és Léva várát.

A sági monostorerőd megerősítését valójában I. Ferdinánd már sokkal korábban elrendelte. A király 1537. március 2-án Prágában kelt parancslevele Várday Pál esztergomi érseket felhatalmazta, hogy a sági vár megerősítésének munkálataihoz Hont megye minden birtokosától egy-egy embert követeljen. A királyi parancsból megtudjuk, hogy Ságon szabályos erődépítés folyt: „Megérthetnétek, hogy az ellenség támadásaival és beütéseivel csaknem elsőként szembetalálkozó sági monostort mi okból kell nagyszerűen megerősíteni és erőddé alakítani, hiszen most alkalmatlan s a legkisebb mértékben sem képes az ellenállásra ... hogy tehát napról napra erősebbé lehessük és úgy sáncokkal mind bástyákkal valamint egyéb, az ellenséggel való szembeszálláshoz szükséges dologgal ellássuk, szükséges ... hogy mindegyiktek egy-egy jobbágyát elküldje a sági monostor munkálataihoz, építéséhez és erősítéséhez“. A sági erőd újjáépítése tehát 12 évvel előzte meg az érsekújvóri első vár építési munkálatainak megkezdését, amelyre Esztergom eleste után két évvel, 1545-ben került

sor.

A király parancslevelét olvasva talán meglepődünk rajta, hogy miért nem a sági prépost intézkedik, miért Várday Pál esztergomi érsek a végvár építője? Az utolsó teljesjogú valóságos sági prépost, aki 1506-tól 1534-ig állt a monostor élén, Fegyverneki Ferenc volt. Halála után a monostor gondnokságát Várday Pál érsek kapta meg. Várday

magát János leleszi prépostot nevezze ki Ipolyságra. A király azonban Lipcsey Orbán kinevezését nem vonta viszsza, de felkérte Várday Pált a gondnokság beszüntetésére. Az ügy azonban nem volt ilyen egyszerű. A premontrei rendnek kétségtelenül joga volt birtoka korlátlan élvezetére, de a sági végvárat is fenn kellett tartani. Erre pedig sem a rendnek, sem a királynak nem volt pénze. A vita kapcsán Ferdinánd például elismerte, hogy az esztergomi érsek csupán 1543. február 5- től október 1-ig a sági várnép fizetésére és a vár fenntartására 3200 arany forintot adott a saját jövedelméből. Ebből az 1544. szeptember 27-én kelt nyugtából tudjuk meg, hogy a sági végvárat lovasság és gyalogság őrizte. A király azonban továbbra is képtelen volt a költségek fedezésére. Ugyan 1546. október 2-án utasította az ország főkapitányát, hogy az a szükséges hadiszerekkel lássa el Ipolyságot, de a végrehajtás elmaradt. Egy későbbi, az érsek más ügyeiben 1549-ben kelt oklevélből tudjuk, hogy Várday újból felhívta a király figyelmét: „Felséged ama kegyelmére, és jóindulatára érdemes vagyok, hiszen három helyen Drégelyen, Ságon és Újvárban több mint 200 lovast és csaknem 150 gyalogost táplálok állandóan anélkül, hogy ehhez bárki is hozzájárulna kivéve Felségedet 24 lovas és 50 gyalogos erejéig ... Az érsek azonban még 1544 októbere előtt meghalt. A széküresedés idején a három erőd fenntartásának gondja az érseki vagyon kezelőjére, a királyi kincstárra szállt.

Várday Pál érsek idejében a sági végvárnak vitéz kapitánya volt. A becsületes bátor katona emlékét Istvánffy Miklós őrizte meg Magyarország történetében. Esztergomot 1543-ban elfoglaló török 1544. szeptember 9-én a sötét éjszaka leple alatt 400 janicsárral és 1500 lovassal váratlanul rajtaütött Léván. A vár ura Balassa Menyhért a csatazajra felriadva „egy szál karddal

mezítelenül futott az őrségbe bátorságot verni". A töröknek bizony menekülnie kellett. Az „ágyúk zaját hallva Túri György a közeli sági várból ott termett — írja Istvánffy — s az elvonuló török üldözésére indult. Az ellenség nagy sokaságát látva Túri a nyílt csatát ugyan elkerülte, de a sereg hátvédét, amely Kubát aga vezetett folytonosan nyugtalanította." Balassa Menyhért ugyanakkor felhagyott az üldözéssel. Viszont Nyári Ferenc Hont megye főispánja a surányi és egyéb helyőrségekkel Szalka határában elébe vágott a visszavonuló és a sági várparancsnok által űzött töröknek és teljes győzelmet aratott. A váci török 1550-ben Ságot sikertelenül próbálta bevenni. Akkor a kapitány Jakusics Ferenc volt.

Sajnos két évvel később az 1552. évi támadó török hadjáratban az Ipolysági végvár védői küldetésüknek nem feleltek meg. Istvánffy jegyezte fel, hogy Ali budai pasa 8—10 ezer emberrel indult az ipolykörnyéki várak ostromára. A hadjárat folyamán nyolc várat vett ostrom alá: Drégelyt, Bussát, Szécsényt, Hollókőt, Salgót, Bujákot, Ságot és Gyarmatot. A felsorolt várak közül csupán Drégely a „kemény és vitéz férfi" Szondi György parancsnoksága alatt és Bússá állt ellen, holott ez a két vár a kisebbek és gyöngébbek sorába tartozott. Az erős nagy várak gyáván megadták magukat. Például Szécsény és Salgó egyetlen lövés nélkül, Buják öt napos ostrom után. A sági vár őrsége — épp úgy mint a gyarmati váré — megrémült és elfutott. Istvánffy szerint a törökök a sági várat először kirabolták, majd felgyújtották és porrá égették. Az ipolysági vár tehát 1444-ben történt építésétől, illetve 1533-tól végvárrá való újjáépítésétől csupán 1552- ig állt fenn.

Ali budai pasa tehát jól mérte fel a hadi helyzetet. A hadjáratot ugyanis azért indította el, mert tudta, hogy a Budától északra fekvő várakat a királyi oldalon hanyagul őrzik. Ság esetében ennek nyilvánvaló oka volt. A sági vár újjáépítője és lelkiismeretes fenntartója Várday Pál esztergomi érsek 1549-ben meghalt. Utódát Fráter Györgyöt, aki alig néhány hónapig ült az érseki székben 1551. dec. 17-én. meggyilkolták. Ettől fogva két éven át — Oláh Miklós érsekségéig — a sági erődnek nem volt rendes gazdája. Az érseki birtokok ekkor a kincstár kezelésében voltak. Feltehetjük azonban, hogy a kincstári kezelés nem járult építően a sági őrség fegyelmének fenntartásához. A sági vár ellenállás nélküli feladása éppen erre az időszakra esik. Az őrség árulását a felvázolt gazdasági ügyek érthetővé teszik.

Ipolyság ettől fogva Buda visszafoglalásáig 31 év kivételével (1595—1626) a török kezén volt. Az első ismert török adóösszeírás szerint (1562. aug. 30 és 1563. aug. 19 közt) 18 ház állt Ságon. Ság mezőváros pusztulásának nagyságát bizonyítja ez, hiszen a tatárjárás után három évvel ugyanitt 32 háztartásról tudunk. Ság hanyatlását a török összeírás is igazolja. Ezekben a régi mezővárosokat szinte rendszeresen „város”-nak írták. A török hódoltsághoz tartozó Ipolyság azonban már csak falunként szerepel. Ság új földesura — feltehetően azonnal 1552-től kezdve — „Ű felsége a világvédő padisah" II. Szolimán szultán lett. Ipolyság ennek fia Murad szultán alatt sem növekedett. A házak száma maradt 18, és a szultáni kincstár innen származó jövedelme 7000 akcse volt.

A Tizenötéves Háború elején Ság, mint említettük, 31 évre újra felszabadult. A prépostság birtokait ettől fogva, illetve annak meg nem hódított részeit, világi papok bírták. Diocaletus Ferenc esztergomi kanonok sági prépost idejében 1592 után éppen ezért épült fel a monostor Pecsenic-i (hontbesenyödi) birtokán egy kastély, amely az egykori sági uradalom központja lett a török hódoltság végéig. Az uradalmi központ 1695 után ismét visszatért Ipolyságra.

14