A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-06 / 1. szám
IALLOTTIJK IMSTIJK ÁTTIJK KÖNYV Balassi Bálintról Nemeskürty István munkáinak rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy a szérző, a 16. század magyar irodalmának kiváló ismerője — szinte minden irodalomtörténeti és történelmi munkájában — újfajta szempontok és kérdések felvetésére képes. Nemeskürtynek nemcsak a rendhagyó kérdezés a sajátja, de az is, hogy nem szolgál ugyan megfellebbezhetetlen válaszokkal, de épp ezzel képes felkelteni egy-egy, a szakmainál szélesebb hullámverést, melynek szelíd viharaiban már eddig is sok minden felszínre került. Ebben van Nemeskürty erénye és korrektsége is egyben. Legújabb könyve Balassi Bálintról szól aki irodalmunk első igazán jelentős magyar nyelven író költője. Nemeskürty műve irodalomtörténet a javából, amely nem apró, akár el is hanyagolható részleteken vitatkozik, bár ezeket a részleteket jól ismeri. És nem is csupán az ismert tények, adatok leltárbavétele, újrafogalmazása ez a könyv, hanem Balassit az olvasmányosság szintjén, de szigorú tudományossággal életközeibe hozó mű, mely nem csupán a költőt, de annak korát is elevenen képes bemutatni. A magyar reneszánsz költőjét irodalomtörténetünk és kivált irodalmi köztudatunk gyakran hajlamos elsősorban úgy elkönyvelni, mint korának módfelett rokonszenves kalandorát, elszegényedett végvári vitézét, aki szenvedélyes természete révén, mintegy „mellékesen" lett irodalmunk kincsestárának megalapozója. Nemeskürty e könyvében rendkívül rokonszenvesen és kiváló érveléssel teszi helyére Balassit, bebizonyítva, hogy Balassi korának roppant műveltségű lantosa volt, aki nem csupán udvarlási céllal írta verseit, de nagyon is tudatosan művelte a költészetet, kivált azt bizonyítandó célzatossággal, hogy felmutassa; mily csodálatos módon alkalmas a magyar nyelv arra, hogy szavaival szépen szóljanak. (keszeli) IRODALMI SZÍNPAD Töltsön velük egy estét A helyszín Somorja (Šamorín). Közelebbről a kisvárosi moziterem. Az esemény pedig a CSEMADOK helyi szervezetének nagyszabású műsorestje Mikus Imrének, az SZSZK kulturális miniszterhelyettesének, Rácz Olivérnek, a CSEMADOK KB alelnökének és Nyári Istvánnak, az SZLKP dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási pártbizottsága titkárának jelenlétében. Egyetlen üres hely sincs a nézőtéren. Mindkét oldalon a falhoz húzódva állnak azok, akik nem jutottak ülőhelyhez. A színpad előtti térségben sincs hely. Ott helyezkedik el a kicsikből, nagyokból (Csóka Ede pedagógus) álló zenekar, a hegedűsök, citerások, furulyás, nagybőgős, brácsás stb. A színpad sem tátong az ürességtől. Peregnek a számok, énekel a kórus, látványos és hatásos a Zs. Nagy Lajos verseiből összeállított szatirikus műsor (Emberke, küzdj, avagy utazás szatiriába) Zalabai Zsigmond összeállításában és Szilvássy József keretjáték-szerzésében, dalolnak, táncolnak a Csalló népművészeti együttes tagjai, s bemutatja tudását a most formálódó beategyüttes; s az összhang, a színpadi történés és kivitelezés szinte lenyűgöző, alig hiszi az ember, hogy a dal, az ének, a tánc, a zene, illetve az egyes hangszerek szerelmesei nem élnek napról napra együtt, nem próbálnak a nap minden órájában, szigorú menetrend szerint gyakorolnak, meghatározott időben, s a próbák itt is, mint mindenütt, fárasztók, lelkesedést, szorgalmat és kitartást igénylők, de teszik, mert úgy érzik, tenniük kell, bíznak vezetőikben, a Csalló tagjai a már koreográfusként is jól ismert Czingel Lászlóban, a kórustagok Pokstaller Lászlóban, az irodalmi színpad tagjai Szilvássy Józsefben és Zalabai Zsigmondban, a zenészek ürge Máriában. A helyi szervezet vezetői és a szakvezetők egy akaraton vannak abban, s a zászlajukra is tűzték, hogy tiszta forrásból. Vagyis Fábry Zoltán szellemében („Aki a múlt összekötő vonalát elmetszi, sose érhet el a jövőbe”) vállalták a lehető legtöbbet, haladó hagyományaink őrzését, éltetését 109 csupa szív, aktív ember közreműködésével a maguk és mások tudat- és ízlésformálását, a gyönyörködve gyönyörködtetés nagyszerű munkáját. A színpadon látottak művészi kivitelezése jóval átlagon felüli, a kellékek, beleértve a ruhát is, már távolról sem szegényesek. Nyílt titok, hogy a kulturális miniszter körülbelül másfélszáz ezer koronás juttatásban részesítette a helyi szervezetet igazán példás és sokrétű tevékenységéért. Visszatérve még a műsorra, illetve a közönségre és a szünet jól megszervezett színfoltjára (Rácz Olivér dedikálta a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban újra megjelent Megtudtam, hogy élsz című kitűnő regényét), igen jó hangulatban töltöttük el az estét, s akik ott voltunk, szinte kivétel nélkül valamennyien felismertük a minden tekintetben lelket gazdagító műsorosestek értelmét. Én sok más kisvárosunkban is a somorjaihoz hasonló lélekemelő estéket kívánok. Néhány vezetni akaró és tudó szakember és soksok csupa szív közreműködő kell hozzá. Aki kételkedik ebben, töltsön el velük egy estét. . . Mács József RÁDIÓ Fiatalok a mikrofon előtt Újra a vándorlások korát éljük. Igaz, kisebb méretűek ezek, mint mondjuk az évezredekkel ezelőtti nagy népvándorlások, de számunkra bírnak olyan jelentőséggel, mint amazokat történelmi távlatból szemlélve. A munkaerő vándorlásról, a fluktuációról van szó, amely kezd egyre nagyobb méreteket ölteni. Ki az egyik gyárkapun, be a másik gyárkapun és így tovább. Gondoljuk csak végig: X. Y. ismerősünket tegnap még Z. gyárban kerestük telefonon, de holnap már hiába hívunk oda: „Kilépett, nem dolgozik itt!" — kapjuk meg a választ. És aztán, ha találkozunk vele, megkérdezzük: miért hagytad ott volt munkahelyedet? Erre elkezdődik a magyarázkodás: „Mert kevés volt a fizetés, mert nem jöttem ki a főnökömmel, mert nem értékelték eléggé a munkámat, mert nem találtam meg a számításaimat, mert csak a gépet látták bennem és nem az embert . . Mindenki el tudná mondani a maga jogos vagy jogosnak vélt indokát, amint azt a december másodikai Fiatalok a mikrofon előtt című adásban Kamocsai Imre szerkesztő-riporter mikrofonja előtt el is mondták a partizánskéi cipőgyár komáromi részlegének dolgozói. Az üzemből évente a dolgozók 25—30 százaléka távozik. A négy éve termelő üzem a legfiatalabb a járásban, s elsősorban azért létesült, hogy foglalkoztassa az addig „parlagon heverő” munkerőt — mondotta a gyár egyik illetékese. A kérdező ebből kiindulva végigjárta a bonyolult gondolatkört, problémát. Nem félt kérdezni! — és ezt a mondatot akár a műsor mottójának is adhatnám. S ilyen válaszokat kapott; „Nemcsak nagyobb fizetést, tehát pénzt kértem, de több munkát is!" vagy: „Az a legégetőbb probléma, hogy az üzemen belül rosszak az emberi kapcsolatok, és a munkásban csak a mechanikus gépet látják, nem pedig az embert!"... Vagy a SZISZ-elnök ezt mondta: „A fiataloktól az üzem vezetősége csak magasan terven felüli munkát, a túlórázásokat várja el, de, hogy ennek fejében segítsen is kulturáltan élni: szórakozni, művelődni, sportolni, azt már nem!” Mellbevágó gondolat mind és a műsor szerkesztője, készítője ezek „kimondásával” nem szítani akarta — ez érezhető volt az adás hangvételéből — az amúgy is lángoló tüzet, rossz hangulatot, hanem segítő szándékkal látott hozzá a problémák megoldásához. (zolczer) lNNIilV ONNAN HANGLEMEZ Arnold Schönberg zongoraművei Az egyre több nemzetközi sikerrel büszkélkedő OPUS hanglemezgyártó vállalat ezúttal a huszadik századi zene egyik legnagyobb mesterének, az osztrák Arnold Schönbergnek egy lemeznyi zongoraművét kínálja az érdeklődőknek. E hiányt igyekszik pótolni az OPUS s a hazánkban élő kiváló szovjet zongoraművésznő, Lýdia Majlingová gondos interpretációs munkát bizonyító nagylemeze. S nemcsak előadóművészi munkáját kell dicsérnünk e rendkívül érzékeny pianistának, hanem értelmező munkáját is. Köztudott ugyanis, hogy Schönberg, Beethovenhez hasonlatosan, egy-egy új stíluskorszakát először általában éppen zongoraműveiben kísérletezte ki. Ilyen példának okáért tüstént a gyűjtemény első ciklusa, az 1908-ból való, op. 11-es számozású Három zongoradarab. Ha meggondoljuk, hogy az első teljesen atonális Schönberg-mű, az „öí zenekari darab", 1909-ből való, azonnal láthatjuk az említett zongoraciklus fontosságát Schönberg, az atonalitás s általában a huszadik századi zene történetében. Lényegében ugyanezt mondhatjuk el az op. 25-ös, 1923- ból származó Zongoraszvitről is, amely az épp ez idő tájt virágbaszökkent Schönbergi dodekafónia talán első kiteljesedett alkotása. Kevésbé érthető, miért maradt ki az op. 23-as „öí zongoradarab", amely még az említett két ciklusnál is nagyobb jelentőségű a zenetörténet szempontjából, hiszen Schönbergnek, s általában a második bécsi iskolának talán legfontosabb műveként van elkönyvelve. Helyhiány miatt? Aligha hisszük, hiszen a lemezen szereplő „Hat kis zongoradarab" vagy az op. 33-as két mű inkább kimaradhatott volna! Mindenesetre, e hiányérzetünk szóvátételével ki is fogytunk a kritikából, ezenkívül csak elismerést érdemel az egész vállalkozás: az összeállítás, a művésznő teljesítménye, a lemez technikai minősége, az ízléses tasak. Cselényi László Japánban már hatodszor került sor az autós „ötletek" bemutatójára. A praktikus gépkocsik mellett természetesen mindenféle „jármüszerzet" jelent meg a bemutatón; a supo-suponak nevezett deliniálhatatlan közlekedési eszköz is köztük volt ... A permi Gorkij Könyvtarban egyedülálló Tolsztoj-portrét láthatnak a látogatók. Alkotója Sz. Chazin, apró betűkből - a „Kreutzer-szonáta" tizenharmadik fejezetéből - állította össze a portrét. A Cook-szigeteken a trópusi gyümölcsők tucatnyi faját termesztik: ezek • egyike a guava. A „csendéletkép" kiegészítője egy hibiszkusz virág, amelylyel nemcsak a lányok, hanem a fiúk is előszeretettel díszítik sötét hajukat. 8
