A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
Vannak szerencsés emberek, okik szép barnára sütnek, és azt sem tudják, hogyan. Az igazság azonban az, hogy sokunknak kialakult tapasztalatunk van, hogyan napozzunk, de így is gydkran fájdalmakkal fejeződik be a napozás. Sokon egész életükben hordozzák a kellemetlen nopozás nyomait, a számtalan szépiát, amely szinte beborította a vállukat, derekukat, hátukat, s ezek már soha el nem tűnnek. Lassan már készülődhetünk a szabadságra. Akár szép hazánk valamelyik folyójónól, hegyeiben töltjük szabadságunkat, akár a határainkon túl, mondjuk a tenger partján, ne felejtsük, hogy a jóból *is megárt a sok. s így a napozásunkban is legyünk óvatosak. Az erős, hirtelen leégés gyulladást okoz, a bőr kivörösödik, viszket és feszül. Aztán hólyagok keletkeznek a bőrfelületen, infekció veszélye áll fenn, búcsút mondhatunk a napozásnak. Elsősorban a városiak, a nagyvárosban élők nem tudatosítják gyakron és időben az erős leégés veszélyét, mert városon a napsugarak átható hatását csökkenti a levegő füsttartalma. Ezért legjobb, ha bőrünket fokozatosan szoktatjuk hozzá a napozáshoz, vagyis ha bizonyos tervszerűséggel napozunk, előbb a test alsó részeit barnítjuk, s arcunkat, legalábbis eleinte, legjobb, ha árnyékban hagyjuk. Ott is van elég ibolyántúli sugár, óm mégsem annyi, hogy árthatna a bőrünknek. Magától értetődően nem szabad megfeledkeznünk a vékony krém-rétegről sem, vagy a napozáshoz használt olojról. Ne felejtsük, hogy a túl vastag réteg megakadályozza a bőr lélegzését, a vér túltelítettségét idézi elő. Ne használjunk tehát bármilyen kremet vagy olajat, vegyük igénybe inkább a modern napozáshoz alkalmas készítményeket, amelyeket megfelelő tanáccsal ellátva és gozdag választékban kínálnak a Drogérie és Parfümerie illatszerboltok szaküzletei. A gyártó cégek, az Astrid Praha Nemzeti Vállalat, a Kozmetika Bratislava és a pollavai Nelahozeves n. v. sokéves tapasztalattal rendelkeznek a termékek előállítását illetően. Most megemlítünk néhány készítményt ezeknek az üzemeknek a gyártmányaiból. Astrid Proho Nemzeti Vállalat Sahara - naptej Emulziós napozó készítmény, védőréteggel, amely kockázat nélkül 2,5- szörösére növeli a napozás lehetőségét. Sahara - naptej Alkalmas napozáshoz, napsugár nélküli bámuláshoz (145 ml, 26.- Kčs). Olyan készítmény, amelyet napsütésben használhatunk. Akárcsak az előző, ez is védőanyagot tartalmaz. Előnye továbbá, hogy napsugarak nélkül is barnít. Sahara - száraz napozó készítmény Szintén napozásra használható. Zsíros bőrre is rávihetjük. A hatóanyagok szeszes oldatba vannak keverve, s nem zsírozzák a bőrt. Védőanyaga lehetővé teszi a lesülés veszélye nélküli napozást, kétszeresen is. Sahara - napolaj Spray formájában került forgalomba (185 g, 19,— Kčs). Megkönnyíti o védöszerek használatát. Sahara - naptej 145 ml-es. Ára 12,- Kčs. A napozás utáni bőr védelmét szolgálja. A napozásban felhevült bőr megnyugtatására alkalmas anyagokat tartalmaz, megokadalyozza a bőr kiszáradását. Kozmetika Bratislava Nemzeti Vállalat Nivea - tubusos napozó krém 45 g-os, ára 9,- Kčs. Karotinos diszpenziót tartalmaz. Barnás színt kölcsönöz a bőrnek. Védi a bőrt a kiszáradástól és megtartja rugalmasságát. Nagyon hatásos védőanyagot tartalmaz. Megakadályozza a fájdalmakkal járó lesülést. Kreola - tubusos napozó krém 45 g-os, ára 6,- Kčs. Nagyon hatásos UV szűrőt tartalmaz. Ez az emulziós krém nagyon könnyen vonja be a bőrt, fénylő felületet alkot, kellemes illattal. A speciális diókivonat vádi a bőrt a kiszáradástól, megóvja a gyulladástól, regenerálja a bőrt. Kreola - aeroszolos napozó olaj 210 mhes, 19,- Kčs. Hatásos anyagot tartalmaz, amely elősegíti a bőr bámulását és védi a bőrt az ibolyántúli sugaraktól. Povltavské tukové závody Nelohozeves Sahara - tubusos napozó krém 40 g-os, ára 6,40,- Kčs. Diókivonatot és hatásos védő szűrőt tartalmaz. Jadran - tubusos napozó krém 40 g-os, ára 3,60,- Kčs. Egészséges, mértékletes napozásunkat- segíti. A vízparton töltött szabadságnál persze nem csak a nappal kell számolnunk. Néha bizony a szúnyogokkal is, valamint az egyéb nem kívánatos bogarakkol. Ezek ellen jól véd a 120 ml-es, 14 koronás vagy az 50 ml-es, 6,50 koronás rendkívül hatáso, 3/8 napolaj. Véd az ibolyántúli su garaktól és távol tartja tőlünk a kel lemetlen szúnyogokat. Ugyanilyen cél ra alkalmas a Repetent spray, az um verzális féregriasztó. 185 g-os, ára 18,- Kčs. Bármelyik napozó készítménnyel egyszerre használhatjuk. Ezt a két készítményt szintén a prágai Astrid nemzeti vállalat gyártja. Hagyjuk azonban most a napozást, és szenteljünk figyelmet a hajnak, amely a gyakori fürdés és napozás következtében szintén gondozásra szorul. A hajlakkok nagy választékára főleg a nők figyelmét hívjuk fel. Szabadság alatt is segítenek rendbenlortoni a frizurát. A prágai Astrid nemzeti vállalat készítménye az Astrid hajlakk 185 g-os, 19,50 korona, regenerációs hatású; a Taft Grün háromféle csomagolásban kapható, a 370 g-os 47, a 185 g-os 33, a 77 g-os 16 korona, s a 3x Taft minden időjárásban a zsíros hajra alkalmas, 185 g-os, 26,- Kčs. A Kozmetika Bratislava n. v. termékeiből az AB Rose hajlakkra hívjuk föl a figyelmet. A 210 ml-es, 22 koronás készítmény megakadályozza az idő előtti zsirosodást és minden hajra alkalmas. A 80 ml-és, 13 koronás De Midén háromféle formában kerül forgalomba s száraz hajra a legalkalmasabb. Védi a hajat a kiszáradástól és a töréstől. Normális hajon tartósító hatású, zsíros hajon enyhe szárító hatású. Védi a hóját a korai zsirosodástól. További hajlakk a 210 ml-es, 16,50 koronás Rapid, amely nedves időben is jól tartja a frizurát és bármilyen mosószerrel lemosható. 22