A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
Miroslav Krleža, a horvát irodalom nagy öregje, 1938-ban jelentette meg Bankett Blitvában című regényének első könyvét, 1939-ben a másodikat, majd 1962-ben a harmadikat. A nagy hatású regény első két könyve 1960-ban mar megjelent magyarul, s másfél évtizedes adósságot törleszt a magyarkönyvkiadás most azzal, hogy a mii teljes szövegét hozzáférhetővé teszi. A regény megírásának idején többékevésbé műfaji újdonságnak számított: nemcsak cselekményekben gazdag, izgalmas fordulatokban bővelkedő regény, hanem szenvedélyes társadalmi és politikai pamflet is. egyesítvén magában mindkét műfaj minden lényeges elemét. A regény világa két főalak köré kristályosodik. Az egyik Niels Nielsen, akinek fő vonásai magára az íróra emlékeztetnek: minden politikai illúzióját elvesztett, hajdani eszményeiben és harcostársaiban is csalódott, tündöklő intellektusú. filozofikus hajlandóságú értelmiségi, aki a hatalmat katonai diktatúrává aljasító Barutanskival nem képes többé együttműködni, sőt mindent kockáztatva szembefordul vele. A másik főalak Barutanski ezredes, a fasiszta diktátor előképe, aki börtönné. kínzókamrává, temetővé változtatta az országot. Alakjában Európa kis népeinek diktátorai testesülnek meg; olyan politikus, aki népének nemzeti hőseként, fölszabaditójaként indult, de a hatalom mámorában véres kezű önkényúrrá lett. A cselekmény színhelye képzelt ország, Blitvában mégis ráismerünk a húszas-harmicas évek Lengyelországára, de néhány balti-skandináv államra és az író hazájára, Horvátországra is. Hosszú évek után új kiadásban kapja kezébe a magyar olvasó a cseh irodalom nagy klasszikusának, Alois Jiráseknak legszebb történelmi regényét, a Sötétséget. A regény a cseh történelem nyomasztóan kilátástalan korszakáról. a fehérhegyi csatát követő általános hanyatlásról ad hatalmas körképet. Az crctneküldözés. a cseh kultúra és szellemiség módszeres és kíméletlen pusztítása, az erőszakos németesítés komor légkörében lángol fel a buzgó katolikusnak nevelt gazdag polgárfiú, Jiŕí Brezina és az ősei hitét követő egyszerű jobbágylány. Helenka Machovec szerelme, de nem bizonyul elég erősnek ahhoz, hogy áttörje az embertelen vakbuzgóság, a társadalmi előítéletek korlátáit. A „csíkos könyvek“ kedvelőinek ezúttal Kertész Erzsébet A tábornok lánya című könyvét ajánljuk, amely tulajdonképpen nem más, mint Alekszandra Kollontaj életregénye. A gazdag és előkelő környezetből származó, elragadóan szép és művelt fiatal nő. az orosz cár tábornokának lánya már életútjának kezdetén szembefordult környezetével. Pedig tálcán kínálnak neki mindent, hogy rangjához illően boldog lehessen. Még a nagy szerelem se késlekedik, saját választása szerint mehet férjhez. De beérheti-e ennyivel? Hiszen már tudja, hogy jóllehet ő a napos oldalon van, az árnyékban és a sötétségben többen élnek. Elhagyja családját, és tudatosan, a forradalmi eszmék tanulmányozásával készül a forradalmár hivatásra, mert a továbbiakban az elhivatottság érzése alakítja sorsát. Ezért kell vállalnia a nélkülözést, az emigrációt, a különböző veszélyeket. Már életútjának felén jár. amikor ünnepelheti a győztes 1917-es forradalmat. Ez áz ö számára újabb feladatokat jelent. Élete elérkezik csúcspontjához: ö lesz a világ első női diplomatája. Sorsa összefonódott a Szovjetunió harcaival. DÉNES GYÖRGY: ARDÚ Porónyi völgykatlonbon, bordó löldön, borókás dombhátakkal szegve (olatnyi falu, vilógvégi Ardó. Innen nincs tovább. Az út poros szalagja füstöt eregetve tüzel, ha egy-két fuvaros szekere kidöcög a völgyből s már vidámabb út viszi kerekét, és lószerszám és saroglya csörömpöl. De lent, a völgyben néma csönd, hacsak nem hápognak a megriadt kacsák, midőn egy néne a hős patakba lép . . Ardó, de messzi vagy. A porban ücsörögsz még o boldog gyermekkorban mint szobánk falán a régi-régi kép. Összerakni a szülőföld krístálykancsó-darabjait (Dénes György új kötetéről) Vojon mi a vers? Milyen energiákat köt le a költőben, s milyeneket szabadi! fel az olvasóban? És a csehszlovákiai magyar vers? Hat-e, s ha igen, kikre? Eseményszámba megy-e még egy—egy kötet megjelenése? Adja-e még azt az örömöt, amelyet — magam is jól emlékszem rá - tizenöt, húsz esztendővel ezelőtt? A második világháború utáni alapozó nemzedék tagjai egymás után teszik a közös asztalra legérettebb, legkiforrottabb, legfontosabb műveiket. Azt szokás ezekről a szerzőkről mondani, hogy ,,a semmiből kezdték": jöttek, mint a mesék szegénylegényei világot próbálni a nagyvárosba, tették, amit az új sorshelyzet kívánt tőlük, lettek újságírók, politikusok, szerkesztők. Nemcsak új mesterségeikkel, hanem az új környezettel és az új életformával is meg kellett küzdeniük. Otthagyták falvaik és városkáik kis közösségeit, eljöttek a vadidegenbe, sokan a mai napig sem illeszkedve igazán bele a villamosos-paneles-zajosfüstös világba. A Fenyéren boróka szerzője, első felszabadulás utáni verseskönyvünk alkotója Pelsőcről került a szlovák fővárosba. „Nehéz gyermekkor után sikerült elvégeznie a polgári iskolát és o kereskedelmi középiskola kél osztályát. Egy ideig nopszámosmunkával kereste kenyerét, majd a pelsőci jegyzőség segédhivatalnoko lett; azután szülővárosa milícioparancsnoka, később celulózgyári munkás." Az egykori segédhivatalnok és cellulózgyári munkás legtermékenyebb költünk; ez a kilencedik kötete és— véleményem szerint - az eddigi legjobb. Egyik verse útijegyzet-féle: o Dunaszerdahely felé gépkocsizó költő kedvét szegik „az eső-sások", a lucskos út, meg oz is, hogy „az árok menti öles tábla szlovákul mondja: itt a csárda". A táj, melynek mezőit és földjeit renyhe eső mossa, egyrészt tipikusan magyar, másrészt tipikusan európai. Az út szürke szalagján egymás után siklónak a különböző felségjelzésü autók; nem ártana hát o szlovák szöveget nemcsak a magyarral, de a némettel, bolgárral, lengyellel megfelelőbbé tenni. Tón meg sem kell inni egy-két kupicát, „s máris jobb kedvvel mennénk tovább". A Fábry-hirdette hídépítés, „népek, kultúrák közelítése" mo is a legszebb, legnemesebb programunk. Dehát nemcsak folyóink vannak, nemcsak hidakra von szükségünk, hanem pallókra is. A hidakon tízével, százával, ezrével mozognak egyik partról a másik felé. A pallókon egy-egy ember egyensúlyoz át, de pallók nélkül aligha lennének hidaink. A pallóépítés példája Dénes György és Emil Boleslav Lukáč kapcsolata, költői barátsága, melyet egy költemény örökít meg afféle dokumentumként, a szlovák-magyor kapcsolatok szép tényeként. „Ügy viszi mosolyában Párizst, mint nők a kék kalárist" - írja Lukáčról Dénes. „Szervusz barátom, éppen most láttam egy szép Ady-monográfiát" — közli magyar társával a szlovák költő, s a Kis-Ferencesekben máris csillog a borospohár, hogy az Ady-monográfia ürügyén szó eshessen közös dolgainkról, ki-ki el mondhassa örömeit és keserveit. Az öregedő, efkopó, szétmólló és kövesedő test naplórészlete (is) a Fenyéren boróka. Alapjábon véve szomorú könyvnek is nevezhetném, de mégsem az, mert szép verseket szegez oz elmúlással szembe a költő, s miközben papírra álmodja sorait, legyőzi tolón a halált is. „A dombhajlatok kövesednek bennünk, görbül göcsörtös vadkörtefaág, jaj, mély egek, szederjes látomások, elvérzett ólmok s aranykupolók. Hull, hull a dal; lágy eső homokra, nem pezsdül mégsem istenadta zöld, búcsúzzunk kedves, árok nyílt alottunk, betelt az élet. s elvegyit a föld. ..“ Ki tudja, miért olyan erős a szülőföld mágnese, hogy minduntalan vissza meg visszahúzza elbarangolt fiát? ......nőttél bokorral, ággal. . ." S rejtezik benned, vízcseppben a tenqer, fojtogat, s békít...“ — írja szülőföldje kéklő erdejéről Dénes Györav. A kötet legjobb versei az ifjúkor élményeiből. a tójkínólto képek, neszek, illatok matériájából épültek, o kies fennsiki talaj nevelte borókából, melynek „tűzre sem jó az ága". Aki a felszobodulás utáni csehszlo vókiai magyor költészet mélyrétegeibe akor hatolni, meglepetten tapasztalja, hogy a keresett gyökerek azonosak a valódi, tájainkon élő fák és növények gyökereivel. Legszebb, sorsunkról talán a legizgalmasabbat mondó antológiának költőink táj-vallomásainak sora lehetne. Az első élmény-füzérhez, a gyermekkor mesevilágához való makacs ragaszkodás, az itt élők iránt érzett hűség, a folyók, vizek, kövek, növények és madarak már-már himnikus dicsérete eredményezi Dénes György új kötetének értékeit is. Van-e még hópehely, amely ne zizegett volna Illyés Gyula verspapirjára a budai és balotoni egekből? És vajon von-e még kő, esőcsepp, harmat-gyöngy a pelsőci fennsíkon, amely ne épült volno bele valomelyik Dénes-versbe? A költővel, a Csehszlovák Rádió Magyar Szerkesztősége munkatársával olykor találkozom munkahelyén vagy a belváros ódon utcáin. Túl az ötvenötön, kilenc verseskötettel a tarsolyában elégedetlen ember benyomását kelti. Ügy érzi, roppant törékenyek a költészet építményei, elsodorja őket az első vihar; holott az ő élete és munkássága is bizonyítéka: a csehszlovákiai magyar vers elsősorban azért születik, hogy az itt élőket egymáshoz vezesse és a közös élmények tüzénél melegítse; megtalálja az utat a fenyéren-járók, de a sík vidéken élők felé is; eljuttassa az anyanyelv gyémántjait versrácsozotokba ékelten az erre szomjúhozókhoz. Sok-sok író-olvasó találkozó tapasztalatából tudom, igénylik és szeretik a dénesi költeményeket, értik a „violalángban fogyó szív" örömeit és gondjait, tisztelik a költőt mindazért, amit mindnyájunkért tett. Eseményszámba megy-e még egyegy kötet megjelenése? Tegyünk róla, hogy így legyen, hogy a vérrel-sóhajjal írott hazai verskrónikák megtolólják az utat mindenkihez, azokhoz, akiknek - s akikért - íródtak. BATTA GYÖRGY Vámos Gábor felvétele 14 fii KÖNYVEK
