A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
A LEGKÉNYESEBB KÉRDÉS Száraz Béla pékmester ben a dolgozók felelőtlenségének következtében tönkrement az egész éjszakai sütés. Kenyér nélkül maradt a járás. HELYSZÍNI szemle Mindez már a múlté. Az új igazgató és a kitartó, becsületes munkások embersége olyan környezetet teremtett, amelyben a kicsapongók, a részegesek, a haszonlesők nem élnek meg. Az emberek egyértelműen bíznak az igazgatóban, meggyőződésük, hogy más lesz a dolgok menete, mint idáig volt. Ezt jelzi, hogy a szakszervezeti taggyűléseken utóbb már mindenki részt vesz, a május elsejei felvonuláson is ott volt az üzem apraja-rragyja, szépen megünnepelték a nőnapot, egy harminctagú csoport kiránduláson vett részt, komolyan, felelősséggel végzik munkájukat.- Ez ad erőt és bátorítást a további akadályok leküzdéséhez - mondja Horváth Lajos igazgató. — Úgy érzem jó irányba haladunk. Naponta Halász Olga fiatal péklány ELŐJÁTÉK — Én már hónapok óta csak itthon sütöm a kenyeret. Megveszem négy kilencvenért a lisztet, egy koronáért az élesztőt, és amíg abból a kenyérből tart, addig jót eszem. Egyedül élek, még a fél sem fogy el egy nap alatt. Másnap meg a bolti kenyér egyszerűen ehetetlen. Én nem tudom, hogy csmálják, de amíg friss a kenyér, finom, de másnapra. . . Bezzeg aratáskor kint a felirat: A szemveszteség nélküli betakarításért! A kenyérrel már szabad tékozolni? Ezt a monológot a komáromi (Komárno) járás bármelyik háziasszonya elmondhatja. Kivételt csupán azok képeznek, akik Csalláközaranyoson (Zlatná na Ostrove), Bátorkeszm (Vojnice) vagy Perbetén (Pribeta) vásárolják o kenyeret, ahol még működik a régi pékség. Egyebütt azonban a panasz jogos és nem is újkeletű. Évek óta a minőségnek alig-alig megfelelő kenyér kerül ki az ipari pékségből. Lassan tíz éve lesz, hogy megszakítás nélkül üzemel Komáromban a kenyérgyár. Annak idején a legkorszerűbb volt a nyugat-szlovákiai kerületben. Az eltelt tíz év alatt egyszer sem végeztek itt nagyjavítást, felújítást. Ez alatt az idő alatt nemcsak a gépek, a berendezések mentek tönkre, egy még tán a rozsdánál is emésztőbb kór, a munkaerkölcs romlása, is bevette magát falai közé. Aki szót emelt mindez ellen, mehetett, senki sem marasztalta. A törzsgárda gyakorlott, jó szakemberei közül sokan inkább továbbáltak. Az áldatlan állapotnak az igazgató leváltása vetett véget. Az új igazgató január elején vette át tisztségét. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy rögtön az első napon a berendezés meghibásodása miatt és részmegfordulok egy-egy üzemegységben. Kinek mi problémája akad, kertelés nélkül megmondja, ott állít meg, ahol találkozunk. — Naponta 15-16 ezer kiló kenyér hagyja el ezt az üzemet - mondja Žilinský István az ipari pékség főnöke. — Karbantartásra, takarításra csak a szombat délutáni és az éjszakai órák alatt kerülhet sor. — A helyszűke is a legégetőbb problémák közé tartozik — szól Száraz Béla mester. — Nincs elég rakodóterület, nincs hol tárolni a ládákat. Csak kifliből nyolcvanezer darabot gyártunk naponta, fonottkalácsból ötezret, azonkívül vajassüteményeket, zsúrkenyeret, zsemlét.. . Erős, izmos férfi közelít felénk. Kiválik a pékség fehér hátteréből. — Dózsa József az üzemi pártszervezet elnöke, a karbantartási részleg vezetője - mutatja be az igazgató. — Talán csak nem Dózsa György leszármazottja? — Nem tagadnám meg, ha az volnék is, parasztlázadó volt. Lázadni mi is szoktunk, hát még, ha meghibásodik valamelyik gép, s nem kapunk pótalkatrészt. Olyan állapotban vannak ezek a gépek, hogy bármely pillanatban örökre felmondhatják a szolgálatot. . . Kifelé menet mondja az igazgató: — Nincs itt már az emebrekkel semmi baj. Újabban nem süllyed 105 százalék alá az átlagos munkatermelékenység. Ök mindent megtesznek. Akkor is, ha én nem vagyok itt. Például a május elseje előtti héten. Már az ünnepek előtti nagybevásárlásra sütöttünk. Meghibásodott a kemence előtti előkészítő asztal. Éjszaka volt. Mire én beértem, már nem csak a hiba eltávolításához fogtak hozzá -ami negyven perc alatt sikerült is -, hanem azonnal intézkedtek, hogy a környező pékségek küldjenek a járásba kenyeret. Alighogy megjavították azt a gépet, kiégett a villanymotor. Csak dicsérhetem a műszakiak előrelátását, mert kérnél volt a másik, a javított. A két hiba miatt mindössze másfél órát álltunk. Persze így is tetemes mennyiségű kelt tészta kárba veszett, de az emberek helyükön voltak! A vezetők, akik megszervezték, a szerelők, akik végrehajtották, a gépkocsivezetők, akik időben útnak indultak. Reggel, a megszokott órában, minden boltban ott volt a kenyér. VÉGKIFEJLET A CSKP KB 7. plenáris ülésén elfogadott határozatok alapján a komáromi kenyérgyár vezetősége 1977-ben hat pontból álló intézkedési tervet dolgozott ki, amelynek végrehajtása a közellátás javítását volt hivatott szolgálni. Mivel a helyzet azóta nem javult, sőt romlott, a járási pártbizottság és a járási nemzeti bizottság most tájékoztatást kért arról, mennyi valósult meg a tervből. Kezemben a többoldalas jelentés. Szép tervek, csúnya valóság. Az újjáépítést, a bővítést még ebben az ötéves tervidőszakban el kellett volna kezdeni. Hogy nem történik meg, az a nyitrai vállalati igazgatóság hibája is. Gondolniuk kellett volna arra, hogy a tíz év alatt elhasználódtak a gépek. A járás kinőtte a kenyérgyárat. Nem a Topoľčany-i kenyérgyár felújítását kellett volna először megkezdeni! Hiszen az két évvel később épült, mint ez! S most még a vágselylyei (Šaľa) felújítását tervezik előbb, mint a komáromiét! Az pedig négy évvel fiatalabb! Ez év elején a járási pártbizottság, a járási nemzeti bizottság, a vállalat igazgatósága és az üzem vezetősége megegyezett: februárban a vállalat szakértői csoportot küld ki, hogy felmérje a műszaki berendezés állapotát, s aszerint intézkednek a helyreállításról. A csoport május közepéig nem érkezett meg! A kenyérgyár pártszervezete akkor határozatot fogadott el, hogy a pékség állapotának megjavítása érdekében a felsőbb párt és állami szervekhez fordul segítségért. Határozatukat a járási szervek teljes mértékben támogatják és segítik. Az emberek gondolkodásmódját már sikerült helyreállítani, most a gépeket kell kicserélni! A kenyér minőségében csak ez hozhat változást! A mindennapi betevő falat, kényes kérdés. A megoldás nem várathat sokáig magára! FISTER MAGDA (a szerző felvételei) NAGYKAPOSRA (VEĽKÉ KAPUŠANY), indulva elővettem régebbi jegyzeteimet, s a mindenttudó könyveket, hogy a kissé felfrissítsem a városról való tudnivalókat. Találtam is érdemes, lejegyezniválót a „vízentúli" helységről — hogy a bodrogköziek szavával mondjam - amelyek bizony immár hét évszázaddal ezelőtt írásba foglalták a nevét. Pontosabban akkor, amikor II. Endre király idején Boleszló váci püspök a leleszi prépostságnak ajándékozta. Valamikor két—három évvel ezelőtt a város krónikájából került jegyzetfüzetembe az is, hogy a tizenötödik század második felében Nagykaposon már országos vásárokat tartottak. Mivel mostani utam célja a Nagykaposi Gimnázium, illő, hogy ide jegyezzem art a történelmi tényt, hogy 1493-tól Nagykaposon azaz Capuson megnyílt a káptalani iskola. Nyilván minden későbbi itteni iskola őse. Fénykorát Nagykapos a tizenhatodik században éli, amikor megyeszékhely; a krónika szerint „gyakran' gyűltek itt össze a nemesi rendek, sok halálos ítéletet hoztak." Hogy kiket ítéltek a nemesi rendek halálra, arról a krónika nem tudósít. De ha arra gondolok, hogy Dózsa talpasai között akadt szép számmal kaposi, akkora város „fénykorának" a Dózsa György felkelésével egybeeső dátumából esetleg lehet következtetni, hogy a piactéren kikre sújtott a bakó pallosa. Az viszont tény, hogy a tizenkilenccedik században Nagykapos már járási székhely, s majdnem ezer lakója van és - Mikszáthtól tudjuk - jelentős az ipara, főleg a szíta- és rostakészítők híre járja be az országot, de nem sokkal maradnak mögöttük a kovácsok sem. Az irodalomtörténetből pedig azt is tudjuk, hogy itt született Erdélyi János költő, esztéta és filozófus, aki a népdalok szépségét felismerve irányította rájuk a tudósok figyelmét. Ma emlékszoba és a park közepén álló dombormű idézi emlékét, szellemének máig ható erejét; azt az erőt, amelyet egykor így fogalmazott meg: „A nép csak a népet ismerje el urának." Ahogy belépek a gimnázium épületébe, csend fogad. Csak a tantermekből hallatszik ki olykor-olykor egy-egy hangosabb tanári szó. A csengetésig a folyosó falán lévő tablókat nézegetem, majd a faliújságot olvasom, amelyen a végzős diákok vallanak arról, hogy miért választották ezt, vagy azt a pályát. Többségük műszaki pólyára készül, páran a mezőgazdasági főiskolára adták be a jelentkezési lapjukat. A csengetés után Géczi Lajossal és Peták Barnával az iskola múltjáról beszélgettem. Az igazgató, Gustáv Albrecht szerint ugyanis ők a legilletékesebbek ebben, hiszen az első perctől itt tanítanak.- 1957 szeptember elsején nyílt az első két osztály - emlékezik Géczi Lajos. — Az egyik magyar, a másik szlovák osztály volt, s mindkettőben harm ichá rom-harminchárom tanulót vettünk fel. Ezek az akkori tizenegyéves középiskola tanmenete szerint 1960-ban érettségiztek.- Az első érettségizettek közül jelentkeztek-e főiskolára, egyetemre?- Hogyne. Zömmel Nyitrára a Pedagógiai Institútra, a lányok egy része pedig az óvónőképzőbe. Többségük ma is itt tanít Nagykaposon, vagy a környéken valamelyik faluban.- A műszaki pályák iránt ezek szerint nem volt valami nagy az érdeklődés.- Akkor nem. De később már igen. A következő évfolyamokból többen mentek Prágába, Bratislavába; például Urbán József atomfizikus lett.- Nyilván az is befolyásolta abban az időben, hogy milyen főiskolát, vagy egyetemet választottak, hogy itt a mi 12
