A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK SZÍNHÁZ Platonov Ha valahol Anton Pavlovics Csehov neve kerül szóba, úgy még a gyakorlottabb színházlátogató is elsősorban a jeles szerző teljes értékű és e remek írói egyéniségének már valamenynyi sajátos bélyegét magán viselő színpadi műveire: a Sirályra, a Ványa bácsira, a Cseresznyéskertre gondol. Tulajdonképpen joggal, hiszen Csehovnak legjobb és legismertebb alkotásai ezek, melyekben már teljes súlyában rendre jelen vannak drámáinak dramaturgiai ismérvei, összetett jellemábrázolása. Egy bonckést vezető sebész higgadtságával tárja föl előttünk az emberi lélek legrejtettebb bugyrait, miközben a múlt századbeli orosz vidék reménytelenül vergődő, unatkozó értelmiségével ismerkedhetünk meg. A csehovi életmű teljesebb megértéséhez ellenben írói pályájának elején írt drámái, az Ivanov és újabban a Platonov is hozzátartozik. Azért mondom így, hogy újabban, mert a Platonov ugyan Csehov első nagy drámája — alig 20 évesen írta és többször átdolgozta — de színpadra csak halála után kereken fél évszázaddal került. A Platonov témája — mint a többi Csehov drámáé is — az ember föl nem oldható boldogtalansága. A múlt század Oroszországának nemessége tele van meddő illúziókkal!, az értelmiség többségét az élet hiábavalóságának érzete kínozza. Ebben a tragikuson önemésztő, saját pusztulását siettető közösségben él Platonov is. Igaz, ő is nemesember, mégis megpróbál lázadni az akkori orosz valóság ellen, de mivel ő sem több egy Hamlet és egy szoknyavadász kisszerű keverékénél, hát elégedetlenségéből csupán csábításra futja. Mindez csak a tragédiát sietetti. Platonovot életének első nagy szerelme lövi agyon — pontot téve ezzel a főhős elviselhetstlenne vált élete és saját másodszorra is fellángolt szerelme után. Csehov drámaírói „zsengéjét” a bratislavai Hviezdoslav Szinház játssza Miloš Pietor realista szemléletű, részleteiben kidolgozott, a mű mélyebb lélektani összefüggéseit felmutató látványos rendezésében. A rendezői szándékot szolgálják a sok leleménnyel játszó színészek is. A címszerepet Juraj Kukura alakítja, erős és vonzó színészi egyéniséggel. Az előadás legjobb teljesítményét Mária Kráľovičová nyújtja Vojnyiceva szerepében, minden szavának és mozdulatának külön jelentősége von; de a többiek játékára is szívesen gondol vissza a néző. M. P. HANGVERSENY Prágai Tavasz '79 Május 12-én, a prágai Smetana-teremben felhangzott Smetana: Hazám című szimfonikus költeménye, s ezzel a nyitóhangversennyel, melyet a televízió jóvoltából otthonukban milliók kísérhettek figyelemmel, kezdetét vette — az idén immár harmincnegyedszer — a Prágai Tavasznak, a világ egyik legrangosabb zenei fesztiváljának eseménysorozata. A 24 nap folyamán 62 hangverseny és 13 operaelőadás között válogathatott a zenekedvelő és — értő közönség. A legnagyobb érdeklődés a nagyzenekarok hangversenyei iránt nyilvánult meg: a londoni BBC Szimfonikus zenekarát Gennadij Rozsgyesztvenszkij,, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarát Heinz Regner, a Cseh Filharmonikusok Zenekarát a cseh zeneművészet angol propagátora, Charles Mackers, a hamburgi Északnémet Rádió Szimfonikus Zenekarát Hubert Soudant vezényelte. A legnevesebb előadóművészek közül a prágai közönség meghallgathatta Jeleňa Obrazcovát, a bécsi Gundula Janowitzot, Peter Schreiert, a Drezdai Operaház tenoristáját, Gidon Kremer és Leonyid Kogan világhírű hegedűművészeket és Rudolf Kerer zongoraművészt. Igen nagy érdeklődés kísérte a Mozort-előadásairól híres Bertrainkában, a Martinik-palotában, a Szent György bazilikában és a Szent Vitus székesegyházban megtartott hangversenyeket - itt a Szlovák Filharmonikusok Zenekara Hajóssy Magda szopránénekesnövel Dvorák: Stabat materét adta elő —, és ugyancsak telt ház volt a záróhangversenyen, amelynek programján hagyományosan Beethoven IX. szimfóniája szerepelt. Miközben a prágai és a fesztiválra érkezett szépszámú külföldi közönség még a színvonalas hangversenyekben és operaelőadásokban gyönyörködött, a dramaturgiai bizottság már a jövő évi 35. Prágai Tavasz műsorát készítette elő, s jelenleg c további fesztiválok műsorán dolgozik, 1985-ig. Tamara Wagnerová KIÁLLÍTÁS Honoré Daumier A Szlovák Nemzeti Galéria 88 litográfiából álló emlékkiállítással emlékezett meg Honoré Daumier, a XIX. századi francia forradalmi művészet egyik legjelentősebb képviselője halálának 1C0. évfordulójáról. Honoré Daumier 1808. február 26-án született Marseille-ben. 1816-ban került családjával Párizsba, ahol a proletárnegyedek életmódja már gyermekkorában világszemléletének fő alakítója. Fiatalon kezdett el rajzolni. Lenoir festőművésznél folytatott rövid tanulmányai után 1829-ben adta ki első önálló kőnyomatos sorozatát. Nevét karikatúrái tették általánosan ismertté, omelyek előbb a republikánusok élclapjában, a La Caricature-ben, mojd 1832-től a Le Charivari-ban jelentek meg. Karikatúráiban élesen, de mindig találóan gúnyolta az uralkodó osztályt, a burzsoá rendszert és a szociális ellentéteket. A Gargantua című rajzáért hat hónapi fogházra ítélték. Daumier mint festő először 1848- ban jelentkezett. 1860—63-ban ideiglegesen elhagyta a Le Charivari szerkesztőségét, s teljesen a festészetnek élt. Súlyos betegsége és erősen legyengült látása következtében 1870 után már csak nagyon nehezen rajzolta utolsó alkotásait, melyeket a párizsi kömmünnek ajánlott. 1871. április 15-én az elsők között írta alá a francia kommünárdművészek szövetségének kiáltványát. 1872-ben teljesen megvakult, ettől kezdve Valmondois-ban élt. Bcráíai 1878-ban rendezték meg müveinek első gyűjteményes kiállítását, amely azonban nem tolóit megértésre a közönség soraiban. Az emlékezetes kiállítás után pár hónappal, 1879. február 11-én Honoré Daumier eíhúnyt. 4000 litográfiát, 1000 fametszetet, 300 akvarellt és 30 szobrot hagyott hátra. A Szlovák Nemzeti Galéria méltóképpen emlékezett meg a kiváló festőről és karikaturistáról, bemutatott litográfiái jó betekintést nyújtanak sokrétű művészetébe. Lehel Zsolt HANGLEMEZ Balassa Sándor: Rekviem Kassák Lajosért - Legenda - Cantata Y A magyar zene három ízben hódította meg a nagyvilágot: először Liszt Ferenc személyében, másodszor a Bartók-Kodály kettős működése idején, harmadszor pedig a hatvanas évek végén hetvenes évek elején, amikor is hosszabb, majd negyedszázados stagnálás után, szinte egyszerre több rangos szerző rúgtatott a nemzetközi mezőny élvonalába. A párizsi Zeneszerzők Nemzetközi Tribünje három ízben ítélte magyar zeneszerzőnek az első díjat alig egy fél évtized alatt. 1970-ben Szőllősy András III, concertója. 75-ben Durkó Zsolt Halotti Beszéd című oratóriuma, 1972-ben pedig Balassa Sándor: Rekviem Kassák Lajosért című alkotása vitte el a pálmát. A Hungaroton példás frisseséggel juttatta el e díjazott műveket lemezein a világ minden tájára. Balassa Sándor, az alig negyvenegynéhány éves komponista oratóriuma is így került a kották és a hangversenypódiumok szűk közönségének szánt világából ezrek és ezrek otthonába s ma már bizonyosan állíthatjuk, a klasszikus s a XX. századi nagy alkotásokkal egyenrangú népszerűségre tett szert. Miben rejlik a Balassa-mű kiválósága? Modernség és klasszikus kiegyensúlyozottság, avantgardizmus és hagyomány példamutató ötvözetében. A mű voltaképpen Kassákversrészletek montázsára komponált gyász-zene. „Éjszaka van, mindig éjszaka van“ — hangzik fel a sejtelmes első tétel a kórus és a lenorszóló interpretálásában. A második tétel a szopránszólóé: „Torony vagyok, harangozok és világítok“. Ezt követi a félelmetesen zúgó „Dies irae“ tétel: „Látomásaim közt az apokalipszis lovasait hajszoltam“ — énekli megintcsak a tenor, a kórus és zenekar mennydörgése válaszol neki. S végül a negyedik tétel föloldozó és megbékélő baritonja: „Fiaim és lányaim, várjátok meg a hajót a pirkadat jelével“. (cselényi) Diether Denke, Észak-Vesztfália (NSZK) INNENONNAN földművelésügyi minisztere egy almáról mosolyog ránk. Portréja negatívját tavaly nyáron másolták rá az almára, a nap aztán elöhivta a minisztert... Jó gyerekek kis kocsiban is elférnek. I Utcai butik és butikoslány, valahol Olaszországban . . . 8
